Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-02-27 / 1256. szám
1943. február 27. BÉRMUNKÁS 7 oldal A természet erőinek megismerése Irta: BISCHOF JÓZSEF (Folytatás) KÉMIA ÉS ORVOSTUDOMÁNY A kémiai ipar főfészke a XVI. században az olasz Velence volt, amelynek azért volt igen sok vegyi készítményre szüksége, mert a muraoi világhírű üveggyár ekkor állott virágzása tetőfokán. Az üvegiparnak ez a nagy fejlettsége nem maradt hatás nélkül a kerami- kára sem, mert az ott szerzett kémiai tapasztalatokat igen szép sikerrel alkalmazták a majolika és egyéb cserépedények mázainak színezésére és ugyancsak ekkor emelkedett művészi tökéletességre a fayen- ce müipar is. Az összes vegyiiparok közül azonban a pálinka- főzés fejlődött ki legjobban. A borszeszt először csak gyógyszernek használták és mivel kezdetben aránylag drága volt csak a gazdagok éltek vele. De midőn gabonából olcsó pálinkát gyártottak, a gyilkos ital élvezése ijesztő mértékben kezdett terjedni az egész világon úgy, hogy több ország már a XVI. században szigorú törvényekkel korlátozta az alkohol élvezését» Ez azonban mit sem használt és midőn a fekete halál, a pestis angyala végigsöpörte egész Európát és az orvosok azt hirdették, hogy a pálinka a legjobb orvosság ellene, akkor már nem volt kunyhó és palota, ahol az alkoholt nem ismerték volna. De igazán nagy ipar csak akkor lett a szeszgyártás, mikor Glauber még olcsóbbá tette avval, hogy a párló készüléket a drága réz helyett fából készítette. Glauber különben, ahogy már láttuk, igen sok fontos fölfedezéssel gazdagította az ipari kémiát. A Glauber só nagyon megkönnyítette a gyapjufestést és hogy a festőanyagot a szövetrostok ne csak fölvegyék, hanem meg is tartsák, timso oldatban pácolták a szöveteket, bizonyos savak és alkáliák hozzáadásával pedig a legfinomabb színárnyalatokat is megtudták adni nekik. Ugyancsak Glauber használta először a vasgálic oldatot is, hogy már cserzéskor feketére festhesse a bőrt. Pallissy Bernát (1589), aki szintén alchimista volt, egészen uj irányban tett kutatásokat, a talaj termékenységének törvényeit vizsgálta és arra a megállapításra jutott, hogy a folytonos művelés a legtermékenyebb földet is kimeríti, mert idővel kivonja az összes sókat. Azt javasolta tehát, hogy a talaj termékenységének megóvására és fokozására mesterséges trágyát — műtrágyát — alkalmazzanak. A kémiának ezek az ipari alkalmazásai lassanként azt idéztek elő, hogy meglazult az a kapocs, mely a kémiát és az orvostudományt összefűzte. A kémikusok kezdték átlátni, hogy tudományuk bármennyire hasznos és szükséges is a gyógyászatban — nem merülhet ki abban, hogy állandóan uj és uj gyógyszereket találjon föl az orvotudo- mány számára, sőt ez a föladat igazi hivatásának csak jelentéktelenebb része, melynek kedvéért nem szabad egyoldalúnak maradnia. És amint a kémia különvált az alchimiától, melynek egyetlen célja az aranycsinálás volt, éppen úgy különvált később az orvostudománytól is, melynek célja szintén csak egy volt, bár az előbbinél sokkal magasztosabb, a betegségek gyógyítása. Uj és tágabb szemhatárok nyíltak a kísérleti vegytan előtt és ekkor lett egyetlen célja az igazság keresése a természet erőinek és örök törvényeinek megismerésére és a civilizáció szolgálatába kényszerítése. És sajátságos játéka a véletlennek, hogy az igazság keresésére egy tévedés vezette, sarkalta a tudományt, a flogiszton elmélet, annak bizonyságára, hogy a tévedés is lehet forrása az igazságnak, ha a kutató elmét tiszta szándék és önzetlen célok vezetik. A flagiszton teória, vagyis égéi elmélet az, hogy minden éghető testben van egy sajátságos anyag, melynek flogiszton a neve. Égés közben ez a flogiszton lángoktól kisérve kiszáll a testből, mely az égés után hamu, vagy salak alakjában visszamaradt. Ez az elmélet nagy tévedés volt és ma már Lavoisier kísérlete után tudjuk, hogy a levegő oxigénje egyesül az égő test szénjével és ebből fejlődik a meleg és a láng. Stahl Ernő, a flogiszton elmélet megalapitója, már csak azért is érdemes a kultúra hálájára, mert elméletének fölállításával egységes a kultúra tor osztályharcosra szükség lesz, hogy a reakcióval szembeszálljunk, mert itt is van elég, akik nem szívesen látják az oroszok győzelmét Hitlerék hordája felett. i Legyenek a jövőben is ellenzéki vélemények, de az ellenzek ne a reakciótól vegye az argumentjait, ne állítson olyasmit ami nem volt a Bérmunkásban. „ A forradalmi munkásmozgalomnak nincsen betegsegelyzo ügye. Hogy azután a jövőben tényleg ön az “ellenzéki vélemény” írója ne képzelje magát ellenzéknek, azt nagyon könnyen megteheti még pedig úgy, hogy a Hearst lapok helyett olvasson íen- des irodalmat, olvassa el a Bérmunkás minden dolgozatát tüzetesen, akkor megfog róla győződni, hogy az írógárda tényleg történelmi adatok alapján bírálja meg a dolgokat és minden tekintetbe a munkásosztály felszabadítása érdekében végezzük az agitációt. Abban a reményben, hogy a jövőben on is meglógja érteni irótársainkat és velünk együtt ^ f1og ^ küzdeni a fasizmus kiirtásáért, hogy azután több energiát áldozhassunk az ipari szabadság megvalósításáért. Chicago, 111. 1943, február hó. Jr lKa JrUi hálájára, mert elméletének fölállításával egységes tudományos vitát indított meg, melynek eredménye aztán az igazság megismerése lett. Hoffman egyik ellenfele hallei orvos-tanár, akit úgy tekinthetünk, mint kora akadémikus kémiájának megszemélyesítőjét, aki nem törődött az aranycsinálás- sal és inkább az orvostudománnyal foglalkozott. A még ma is használatban lévő “Hoff- man-cseppeket” fele részben ether, felerészben alkohol keveréke — ő találta föl. Marggraf Zsigmond berlini tudós, aki sok tekintetben úttörő munkát végzett, kiváltképpen az ipari kémia terén. Első sorban kényelmes és olcsó módon állította elő a foszfort, mely igy csakhamar közismert lett és általánosan elterjedt. Uj eljárást talált föl a cink kiolvasztására és ő volt az első, aki kémiai vizsgálatai közben állandóan használta a mikroszkópot. Legfontosabb fölfedezése azonban az, hogy a cukorrépában megállapította a cukortartalmat és ezzel vetette meg a répacukor gyártásnak az alapját. A XVIII. század végéig az összes fogyasztott cukrot cukornádból készítették és Nyugat-Indiából szállították Európába. A cukornádat már az ókorban ismerték és az egyiptomiak és a romaiak éppen úgy, mint az arab és az európai orvosok egyaránt használták orvosság gyanánt. A cukornád termelés jelentékeny jövedelmi forrása volt Szicíliának már a XII. században, de később, Amerika fölfedezése után, mikor a cukornád behozatala nagyobb arányokat öltött, egyre jobban hanyatlott és végre egészen meg is szűnt. Az idők folyamán több kémikus köztük a hires Glauber is, kísérleteket tettek, hogy nem le- letne-e valamely európai növény nedvéből is cukrot sajtolni, de az eredmény soha sem volt kielégítő. Végre aztán, 1747-ben, Marggraf egész váratlanul azt jelentette a berlini akadémiának, hogy a cékla répa, a fehér répa és a cukor répa gyökerében sikerült cukrot találni. Az első répacukor gyárat Marggraf tanítványa Archard Károly állította föl Sziléziában, a porosz király támogatásával. A gyárnak azonban nehézségekkel kellett küzdenie. A kémikusok ugyanis rájöttek arra, hogy a jávorfa nedvében szintén van cukortartalom és Humboldt Vilmos, Berlin melleti birtokán nagy jávorfa telepet létesített, szintén cukorgyártás céljából. Hermbstadt kémikus ugyanis a! leghatározottabban kijelentette,! hogy a jávorcukor termelése ol-1 esőbb lesz, mint a répacukoré, mire Humboldt egyenes Cana- dából hozatott jávorfa cseme- metéket. Ezekkel azonban kü-! lönös baj történt, a nyulak any-! nyira megkedvelték a jávorfa édes rügyeit, hogy az ültetvény ‘ nagy részét elpusztították és Humboldt ezen való keserűsé-: gében csakhamar abbahagyta' az egész kísérletet. A répacukorgyár tehát megszabadult a versenytársától és ráadásul még egy szerencse érte. Napoleon 1806-ban kihirdette a szárazföldi zárlatot vagyis azt. hogy tengeren át semmit sem szabad behozni Európa kikötőibe. Ezzel halálos csapát akart mérni Anglia kereskedelmére, ami ugyan nem sikerült. A nádcukor behozatala azonban teljesen megszűnt. Ennek következménye az lett, hogy a cukor ára hirtelen és hihetetlen magasra szökött úgy, hogy Achard cukorgyára nagy nyereséggel kezdett dolgozni és mivel a gyár nem birt elegendő cukrot előállítani, csakhamar Európa minden részében egymás után keletkeztek uj gyárak és a fogyasztók annyira hozzászoktak már a répacukorhoz, hogy a nádcukor nem birt vele többé versenyezni. Eközben a flogiszton elmélet több igen nevezetes fölfedezésre vezetett. Cavendish kémikus abból a föltevésből indulván ki, hogy az égés közben kiváló és elillanó flogiszton csak gázne- mü test lehet, ezt a gázt a hidrogénben vélte megtalálni, amely a levegőnél hétszerte könnyebb és amellett valóban ég is. Bár a föltevés téves volt, magának a hidrogénnek fölfedezése igen fontos volt a kémiában, mert ismét uj szemhatárokat nyitott meg a kutatás előtt. Cavendish 1781-ben fedezte föl a hidrogént és mivel az oxigén már néhány év óta szintén ismeretes volt, ettől fogva Cavendish éveken át tanulmányozta a levegő összetételét és ő állapította meg, hogy a levegő 21 rész oxigénből és 79 rész nitrogénből áll és szintén ő határozta meg a viz ösz- szetételének arányait is, hogy alkotórészei, kétharmad rész hidrogén és egyharmad rész oxigén. Piestley találta fql a lepárláshoz és a gázok fölfogására használatos légmentes párló készüléket. Végre 1772-ben ő találta föl a “mesterséges ásványvizet” vagyis a készítési módját, amennyiben nyomás alatt szénsavval telitette a vizet és ezzel megvetette az alapját a szikvizgyártásnak. Scheele, amellett, hogy az oxigént szintén fölfedezte, több igen nagyfontosságu eredménnyel gazdagította az ipari kémiát. Neki köszönheti a modern gyáripar az almasav, a citromsav, a borkősav és a csersav készítésének titkát és ami ennél is sokkal fontosabb, ő találta fel a glicerint, melynek használata ma már oly elterjedt az életben és iparban egyaránt, hogy hiányát szinte el sem képzelhetjük. Egyik vegyülete a nitroglicerin melyből a dina- mitot készítik. Scheele fedezte fel a klórt, ugyancsak ő fedezte fel a mangánt, továbbá a fluorsavat, mely az üvegiparban fontos anyag, mert ez az egyetlen kémiai szer, mellyel az üveget edzeni lehet. Végre ő fedezte fel a kéksavat is. Priestley és Scheele volt a flogiszton elmélet utolsó két jelentékeny képvielője és velük zárul be az az átmeneti korszak, melynek tévedései előkészítették a modern kémia csodálatos felfedezéseit. Ezt az uj korszakot Lavoisier hallhatatlan kísérletei nyitják meg. És mindjárt itt kell megjegyeznünk, hogy Lavoisier tételei talán sohasem diadalmaskodtak volna, ha mint flogiszton-elmélet, mint pedig az alchimia nem jutott volna már a bukás lejtőjére. Mind amellett a flogiszton elmélet fölötte hasznos és termé-
