Bérmunkás, 1943. január-június (31. évfolyam, 1248-1273. szám)
1943-05-29 / 1269. szám
1943. május 29. BÉRMUNKÁS AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL-----CS. . .0 MEGJEGYZÉSEI “TÖRIK” A DRÁGASÁGOT Hogyne kérem törik, törik, de az a drágaság olyan kemény dió, hogy olyan kis ütögetések- re, amilyent az illetékesek ütö- getnek rája nem igen töredezik* Arról van szó, hogy miután a béreket 1942. szeptemberi nívón kell tartani, hát az árakat is vissza kell szorítani az 1942- es nívóra. Hasábokon hozzák, hogy az ármegállapitó bizottság 1-től ird egytől három centig levágta a megállapított húsárakat, akkor amikor a húsárak a múlt év szeptemberétől 15-30 centel emelkedtek. Hasábokon hozzák a kannázott élelmiszerek legmagasabb árát, amely legtöbb esetben magasabb mint a piaci ár, holott szeptember óta 20-25 százalékos emelkedés volt. A szárnyasok ára 30-40 százalékkal, a halé 100 százalékkal emelkedett. A krumpli ára dacára, hogy kétszerese a tavalyi áraknak, egyáltalán nem kapható, csak a fekete piacon a tavalyi árnak a négyszereséért úgy, hogy az átlagos háztartások amelyek nem bírják ezt az árat megfizetni, vagy nem találnak el a fekete piacra, hetek óta nélkülözik a burgonyát. A táplálkozáshoz annyira fontos gyümölcsök árai, amelyek nin- csennek szabályozva, torony magasságba emelkedtek, törődött alma, amely egy év előtt 3 cent volt fontja, ma 10 cent, ugyanez az ára a valamire való grapefruitnak is, mig a legolcsóbb narancs tucatja 50 cent, a tavalyi 20-25 cent helyett, a zöldfőzelékek is 3-4-szeres árakon kelnek el. Nagy és szép jelszó az, hogy tartsuk a vonalat itthon is, de ne csak egyoldalon. Amerika munkássága, minden áldozatot meghoz a fronton, a gyárban, a bányában, hogy győzelmet arassunk a fasizmuson, de azt kívánni, hogy szó nélkül tűrje az élelmiszer uzsorásoktól való kirablását, komolytalan dolog. A munkásosztálynak egyetlen módja van arra, hogy ez ellen ma védekezzen és az az, ha a munkaerejét drágábban adja el, ha kereslet-kínálat törvénye érvényesül az élelmiszer piacon akkor érvényesülnie kell a munkaerő piacán is, ha jogos, hogy az élelmiszer uzsorások szervezett hada fosztogató eljárást intézzen a közönség ellen, akkor a legtermészetesebb jog hogy a munkásosztály a szervezett erejével védekezzen ez ellen, az egyetlen helyen ahol ez lehetséges a munkapiacon. A sok irka-firka helyett egy 4 soros rendelettel lehetne és kellene elintézni az ár kérdést: Mindennek ami közszükséglet az ára nem lehet magasabb, mint a munkabér befagyasztása idején volt, aki ez ellen vét, az 10 évi börtönnel büntetendő, aki élelmiszert visszatart annak a vagyona elkobzandó. Ez a rendelet megoldaná a bérharcok kérdését is a háború tartamára. BENES AMERIKÁBAN Mi igazán nem lelkesedünk Benes Eduárd, az emigrációban levő csehszlovák elnökért, jól tudjuk, hogy még nyomába sem léphet elődjének, a tényleg nagy humanistának és tudósnak Massaryknak, nagyon kevés érintkezési pontot tudnánk vele találni, de bizonyos az is, hogy a lefolyt eseményekből, ha nem is eleget, de mégis sokat tanult és a felszabaduló csehszlovák népen függ az, hogy az egész leckét megtanítsa Benes úrral. Mi nem tartjuk nagy eseménynek az ittlétét és nem felejtsük el azt, hogy dacára annak, hogy Csehszlovákia toronymagasan állt az emberi jogok és szabadságok, a munkás jóléti intézmény tekintetében Horthyék Magyarországa felett, mégsem tudott a hatalma idején felülemelkedni az imperialista törekvéseken. Ma már ő is látja azt, hogy a jövőben nem lehet a régi kis nemzeti határosdi játékot folytatni, hogy a szomszéd népekkel nemcsak barátságban, de valami formáj u államközösségben is kell élniök. Ma már eljutott odáig, hogy ez a megalaELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között sommi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir, ják akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folyhia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakservezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be- süntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett:“Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL! ’ A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra keil szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ui társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül. kulandó államközösség nem egy Szovjet ellenes támadó pont legyen, hanem éppen a j Szovjetekkel való szoros kooperáción kell, hogy alakuljon. Mi hisszük, hogy az eljövendő idők messze túl lépnek Bene- sen és az elképzelésein is, de — és ez volt amiért foglalkozunk az ittlétével — nagyon komikusán hat az amerikai magyar reakció kétségbeesése Benes ittléte miatt. Először a Magyar Szövetség ,amely még pár hét előtt tüzet okádot Benes ellen, most egy nagyon gyerekes, szánalmas “üdvözlő” nyilatkozatot tett, mig az irányítása alatt levő lapok igyekeznek lekicsinyelni azt, hogy Amerika hivatalos vendége, hogy ismételten tárgyalt az elnökkel és más faktorokkal, hogy megjelent a Congresszus előtt is és ott beszédet tartott, hogy ez alkalommal a cseh- amerikai követségeket nagykövetségekké alakították át. Ezek a mi bükfa fejű magyar vezéreink még ma sem értik meg azt, hogy dacára annak, hogy bizonyos helyeken kellő szimpátiával nézik az európai reakciós alakokat, kik itt pró- bájlák a régi félfasizta uralmukat megerősíteni, a Darlan- Eckhardt-Ottó stb. figurák feltűnése csak időleges, azokat a közvélemény nagyon hamar elsöpri, hogy velük sem Amerika, sem az európai hivatalos faktorok, különösen a mostani szövetségeseik ellenére nem hajlandók velük szóbaállni, jól tudva, hogy nem a magyar nép sorsa, hanem az úri bitang uralom pusztulása rágja a redves szivüket. Ma már kétségbeesve látják, hogy a náci-fasizta uralom győzelmének a valószínűsége is elveszett, hogy a pusztulásuk elkerülhetetlen, hogy Hitlerékkel együtt fog megdögleni az a bitang Horthy rendszer is, amely negyed század óta pusztítja a magyar népet, mint ahogy elpusztulnak a román, tót horvát, szerb, nép gyilkos urai is és ezek a népek beváltsák Ady próféciáját, megértik, hogy a magyar, román, tót, szerb, román, cseh szenvedés egy pontból indul el és megfogják érteni egymást, szoros, szét nem robbantható testvéri egyesülésbe olvadna össze, 6 szent borzalom, a Szovjetek vezetése alatt. De hiába jelenik meg az irás a falon, a mi amerikai, önkinevezte vezéreink ezt nem tudják, nem is akarják meglátni és ha a magyar úri rendszernek pusztulnia kell, akkor szerintük pusztuljon a magyar nép is. De Dósza népe erős és élni akaró, tulfogja élni az eljövendő katasztrófát és megújulva fog feltámadni és meg fogja találni a méltó helyét az erópai népek testvéresülésében. A BÁNYÁSZOK BŐRÉRE megy az a politikai acsarkodás, amely már hónapok óta folyik. A bányabárók csak a Labor Boardon keresztül hajlandók tárgyalni az unióval .illetve annak a döntésére bízzák az unió követelését. Az unió vezetősége elfogultsággal vádolja a War Labor Boardot és nem hajlandó az ítélete aláveti magát. Ezideig a gyakorlat az volt, hogy ha egy fél a kirendelt bíróságot magával szemben elfogultnak mondott, akkor azt az ügyet más bíráknak adta. A Labor Board nemhogy nem vonul el a bányászok ügyétől, hanem feltétlen ragaszkodik ahhoz, hogy a döntő szót ő mondja ki, Lewis aki egyike a leg- reakciósabb unió fékereknek a New Deal illetve Roosevelt elleni gyűlöletből makacskodik. Ma az újabb 2 heti halasztási periódus sem jelent megoldást, mert a bányabárók minden áron sztrájkot akarnak kiprovokálni, hogy a kormány beavatkozását kikényszeritsék az unió ellen és igy remélve az unió összetörését. Ez a provo- kálásuk olyan szemérmetlen hogy nem lenne meglepő, hogy ha a bányászok Lewis utasításának ellenére idő előtt mennének sztrájkba. Nagy hazugság úgy beállítani ezt, mintha a bányászok csak Lewis parancsára kényszerből akarnának sztrájkolni, az igazság az, hogy a bányászok már torkig vannak a heti 35 dolláros bérrel és az elkeseredésük már a végső ponton van, miután az emelkedő drágaság a fizetésüket úgy elértéktelenitette, hogy az még a létminimumra is kevés, ha gyors orvoslást nem kapnak, aminek a minimumát a napi két dolláros béremelésben látják, akkor Lewis nélkül, sőt ellenére is leteszik a szerszámot. Ha Lewist a legreakci- ósabbnak is nevezzük, de az nem vonatkozik a bányászokra, kik a legradikálisabb rétegei az amerikai munkásosztálynak. A bányászok szívből gyűlölik a fasizmust és annak az elpusztítására minden eszközt megadnak, de tarthatatlan, hogy heti 35 dolláros keresetből kell, hogy koplaljanak, amig a bányabárók dögre keresik magukat. Éppen ezért kétségtelen, hogy a nyomorúság okozta elkeseredés folytán egy sztrájk kihívást, minden tilalom ellenére is majdnem 100 százalékban követni fog Amerika bánya munkásai. Ezt nagyon meg kellene szivelniök azoknak akik ma egy óriási ipari harcot provokálnak ki, politikai célok kedvéért. MARITIME DAY Nagyon sok napot ünnepelünk itt Amerikában, az üzleti találékonyság annyira megy, hogy lassan az év 365 napja kevés lesz arra, hogy a különböző napokat megünnepeljük. De egyetlen “nap” sincs, amely annyira megérdemelné, hogy nemcsak egész Amerika, de a világ minden szabadságszerető embere meghajoljon tisztelettel, mint a “Maritime Day” a teherhajósok nagy teljesítménye előtt. A nácizmus leverése terén az érdem nem kis része a tenger- hajózási munkásokat illeti meg, mert hiába öntenék Amerika hatalmas gyárai a hadianyagok tömegeit, ha a tengerhajózási munkások nem néznének szembe minden veszéllyel és nem szállítanák el azt a világ minden részébe szétszórt harcterekre. A tengerhajózás minden 5 oldal
