Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)

1942-08-29 / 1230. szám

1942 augusztus 29. BÉRMUNKÁS 7 oldal

Az Uj Világ gabonakészlete megoldja a háború utáni élelmezési problémákat

a tulfejlett termelési eszközöket szétrombolja és igy a rendszer fennmaradását biztosítsa. Ennek a lehetetlen voltára elég az a példa, hogy a múlt világháború idején az orosz fejletlen kapitalizmusnak a háború által tönkretett ipara, közlekedése, nem volt akadálya az orosz forradalomnak, csak az uj rendszer felépítését tette nehezebbé.

A munkásosztály szempontjából ez a háború óriási mértékben különbözik az eddigiektől. Ma életkérdése a nácizmus legyőzése és ezért semmiféle áldozat sem sok. Nekünk e harc közben is az a hivatásunk, hogy belevigyük a köztudatba, hogy világbéke, gazdasági biztonság, uj vérözön meggátlása, csak egy olyan társadalmi rendszerben lehetséges, amely nem a profiton épül fel, ahol mindenki dolgozik a képessége szerint és fogyaszt a szükséglete szerint.

Ezt mennél inkább be tudjuk vinni a köztudatba, annál nagyobb és kedvezőbb változások következnek be a nácizmus letörése után, annál közelebb kerül a munkásosztály a teljes felszabaduláshoz.

Még egy látszólag forradalmi és emberi szempontot szoknak felemlíteni. A német-olasz- magyar-román oldalon is munkások harcolnak, tehát amikor a nácizmus ellen harcolunk, akkor munkásokat ölünk meg. Ez igaz, de amikor sztrájkolunk, akkor is a sztrájktörők az őket védelmező gyári őrök

■ is munkások, még sem jut az eszünkbe azt mondani, hogy ne harcoljunk ellenük, ne akadályozzuk őket a sztrájktörésben, hanem ha lehetőség van rá, akkor oda ütünk ahol legjobban fáj.

A nácizmusnak nem a legkisebb bűne az, hogy a német munkásosztályt, úgyszólván az egész népet megfertőzte a nemzetközi szabadságharc sztrájktörőivé tette. Szomorú, hogy a német munkás pusztul el a túlsó oldalon a nácizmus elleni harcban, de ennek az oka az, hogy a német nép cserben hagyta a nemzetközi munkás- osztályt, más népek leigázására tör, holott ha felismerné a helyzetet, sokkal kevesebb áldozattal megszabadulhatna az elnyomóitól, mint amit egy őrült rögeszmééit, a német világuralomért áldoz.

De ahogy soha sem mondunk le arról, hogy a sztrájktörő munkás fejébe belevigyük az osztályhelyzete tudatát, ha lehet szép szóval, ha kell ököllel, éppen úgy hiszünk abban, hogy a világ népeivel való szolidaritásba való hit váltja fel a német népnél az “úri nép” hitét. Sok remény nincs rá, hogy ezt a kiábrándulást határozati javaslatokkal lehessen elérni, inkább a náci hadigépezet összetörése, fogja felébreszteni a német népet a kába álmából és teszi újra a világ munkásosztályának egyenlő és értékes tagjává. Ezért is le kell győzni a nácizmust.

E. Kovács

A nyugati földgömbnek 1400 millió bushel búzája és a többi magvakból való óriási készlete — döntő szerepet juttat neki, a háború után kimerült világ élelmezésében.

A földművelési minisztérium legutóbbi jelentéséből derül ki ez a tény, amely az uj világ magtermelő vidékeinek rekord terméseire támaszkodik.

A jelentés szerint, a búzatermelő országok máris foglalkoznak a háború utáni élelmezési problémák kérdéseivel. Nemcsak a jelenlegi náci-uralom alatt álló országokat kell majd élelmeznünk, de le kell fektetnünk az elveket az amerikai államokban felhalmozott rekordmennyiségű élelmiszerek tervszerű szétosztására. A nemzetközi kereskedelmet stabilizálnunk és a termelést és árakat ellenőriznünk kell.

A földművelési minisztériumbeszámol a nyugati földtekén felhalmozott óriási mennyiségű élelmiszerekről. Az idei termést nem számítva, a következő mennyiségű búza áll a kivitel rendelkezésére:

Egyesült Államok 780 millió Argentina 210 millió, és Kanada 400 millió bushel készlettel.

A buzatartalékok egy részét a háború céljaira szükséges alkohol gyártására fogják felhasználni, a ' melassz pótlása- képen. A szeszfinomitókat ipari alkoholnak búzából való előállítására alakították át, hogy pótolják a melassz mennyiséget amelyet azelőtt Kubából és Porto Ricóból szoktak az E. Á.- ba importálni.

Az előző évekről fenmaradt óriási tengeri és egyéb kenyérmagvak, amelyek három kitűnő termőév eredményei, a háború okozta szállítási korlátozások következtében, a nyugati földtekét a világ kimeríthetetlen élelmiszer raktárává tették meg. Magtárak és raktárak rogyásig vannak telve, mig a nácik által legyőzött népek kenyérre éheznek, amelyet a tengeri háború és legyőzőik mohósága következtében meg nem kaphatnak.

Ilyen körülmények között az Egyesült Államok, Argentina, Kanada, Ausztrália és Nagy- Brittánia megállapodást kötöttek. Százmillió bushel búzát tesznek félre, a háború sújtotta országok felsegitésére “mihelyt a nemzetközi helyzet engedi”. ' A megegyezéshez az Egyesült Államok 50 millió, Kanada és Nagy-Brittánia 25 millió bushellel járul, Argentina és Ausztrália adják meg a még szükséges mennyiséget.

“FLIS”

TÁRCA |

ORGIA

— Irta VÁRNAI DÁNIEL —

(Folytatás)

Valahol a fölrobbantott erőd tájékán valami jóféle juhász kezdte el a főzőgélést. Estefelé, hogy árnyék kezdett borulni a földekre, az erődromok közül kipislákolt a pásztor tüzecské- je. Mintha egy lángszinü lepke röpködve vergődött volna ott, csak éppen annyi volt az a tűz, de az embereket odacsalta s nagy megilletődéssel nézték, ahogy a kis tömzsi pásztor nagy kínnal az ételéről gondoskodik. Annyi volt az egész, hogy szalonnazsirban vöröshagyma pirult, de az embei'ek nekivadulva szagoltak bele a sötétbe, ahogy a csodálatos illat gyönge szelecske hátán vé- gigiramlott a nyüzsgő tömeg fölött. Nagy raj kerekedett föl és elvánszorgott a tűz felé, hogy közelebbről szagolhasson, sőt kaphasson is talán valamit a bendője fenekére. Körülülték a pislákoló tüzecskét és szótlanul meredtek a hunyó parazsakba. A kis pásztor hosszú bicskával nyulkált a sistergő zsírba és a pirított hagymadarabokat ügyesen a szájába pöc- centette a bicska csepegő hegyéről.

— Miért nem harap mán hozzá egy kis kenyeret is? — ugratta az egyik, aki hiába várta, hogy meginvitálják.

— Kenyeret-e? Adja kend

ide a magáét, majd megmeri- tem ebbe a kis zsírba.

— Kutyazsir az, komám, nagyon afféle szaga van.

— Ez-e? Hász tudhatná azt, hogy kutya mán két hónapja nincsen a vidéken. Tudhassa mindenki, hogy a polyákok mind megették a macskákkal együtt.

Az öklével végigtörült a száján a kis pásztor, fenegette a nadrágja szárába bicskáját, azután csöndesen mondta:

— Hónapra pecsenye sül a csajkámba, ha mán akarja tudni. Hanem lópecsenye, tudja.

Az emberek eldőltek a hideg márciusi ég alatt, nézelődtek hazafelé a csillagok utján, valahol fütyörésztek, valahol beszélgettek a nagy nyüzsgésnek, zsibongásnak lassan halkuló tempóján s aki nem fázott nagyon, az aludni is tudott némi keveset. Hajnalban nagy tüzeket raktak s mint pislákoló kis bolygók, apró tüzek gyultak ki a nagyok körül.

Enni kezdtek az emberek.

S mire kivilágosodott, a kis pásztor csapásán eljutott vagy száz ember a lópecsenye dús forrásához. Az erőd alatt, rit- kás kis pagonyban, lőtték le negyednapja a dandár megmaradt lovait, hogy ne jussanak ellenséges kezekre s ezekre a tetemekre kaptak rá most a népek, mint legyek a csontra. A húsban duskálás részegségével könyökig jártak a lovakban, a combokról egy rántással lekapták a bőrt s nagy darabokat hasogattak ki a lottya- no, málló matériából. Izzadva dolgozó, mindenféle nyelvű népek nevetve szorgoskodtak a lovak fölött, kényesen válogattak a jobbfajta húsokban s csak a sütni valót, a pecsenyére rangosat nyiszálták ki a kifordult szemekkel vakon bámuló tetemekből. Kövér mosollyal, könyökig véresen vonultak vissza a lankák felé, libasorban haladtak a keskeny mesgyéken a vidám tüzecskék felé s imitt- amott nagyokat ugrottak az evés biztonságának örömében.

Néhány perc múlva'már hús pirult a csajkák fenekén, sistergő, zengő, igazi disznózsír- ágyakban s az emberek bontogatni kezdték a batyu jókat, amikbe az utóbbi napok élelmiszerzsákmányait rejtették el. Dara, rizs, bab, finom borsó s kövér tarhonya sorakoztak a tüzek körül s előkerültek a rozzant konzervásbádogok, amelyekben valami zsirfélét aggódva őrizgettek. Nagy társaságok verődtek össze a tüzek körül s ahogy apránként kisült a hús, elégedett csámcsogással indult meg az éves. A nap sütött fölöttük s ők nevetgéltek, örültek az életnek és ettek, ettek, fényes étvággyal, a ben- dőtömés lobogó, olthatatlan szenvedélyével. A kis pásztor és kedves cimborája Pelikán Palkó, finnyás gourmandériá- val élvezték a húsok, a rizskásák, a babok és tarhonyák izét és tömegeit. Adtak, akinek kellett — “nem ingyért, ha pénzért,” — s emiatt éppen az ő dús tüzecskéjük körül volt legkövérebben az embergyürü. A tűz fölött három csajkában Totyogott az ennivaló, tulzsiros, ronda moslékok s aki enni akart, az itt minden percben talált valamit.

Palkó is meg a pásztor is csak úgy féloldalon könyököltek a tűz körül s félkézzel dobálták, hintegették a holmit a gőzölgő vizekbe. Akik megkapták az ételt, jó vastag főzeteket, a markukban vagy valami tányérfélében fogyasztották el. Nekiálltak egyenest a szájukkal, beletúrták az orrukat s mig nagyokat faltak, könnyezett a szemük s hosszan, szor- tyogva szipákoltak. Hogy változatos legyen a koszt, a zsir- zott tömegek után fekete kávékat ittak rettentő fazekakból s nyomban utána újra kezdődött a kiadósabb ételek főzése. Palkó tartotta a lelket a bandában, ő volt a hid a magyar derű és a szláv lelkek borúja között, általa érintkeztek ez ellentétes elemek s ahogy összekeveredtek, jobban megértették az osztrák jódlizást és az olaszok csengő nótáit. Azokban az apró szünetekben, amelyekben a csajkákban még fötlenül zenélt az étel, egymásra dőlve rikon- gattak a zabálás forró önkívületében. Lautertopf Konrád, alsóausztriai gyalogos, költő és fűszeres, füttyentve ugrott föl és kuplézva táncolt a társaság előtt. A versek minden sora az átélt nyomorgás vásott kölyke volt, fogcsikorgatás vagy egetverdeső röhögés, óda a tetühöz vagy lírai ellágyulás a kenyérnek sütött fürészpor fölött. Valami monoton, szavaló muzsikával az “abc” minden betűjén végigment Lautertopf ur. Eleinte ámulva, nagy röhögésekkel hallgatták, aztán ordítva, ütemes tapsolással ismételgették a sorait:

“I, i,\i”

A fülszaggató ricsajba hirtelen mély ágyúzás dörgött bele majd éles, lélekdermesztő ro-