Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)

1942-08-15 / 1228. szám

1942 augusztus 15.

BÉRMUNKÁS

5 oldal

AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL

___CS...Ö MEGJEGYZÉSEI

RABLÓGAZDÁLKODÁS

Ezzel a cimmel találkozott az olvasó már ebben a rovatban, amikor a reakciónak arról az óhajáról irtunk, hogy a 40 órás munkaidő törvényt a háború tartalmára függesszék fel. Meg irtuk azt, hogy a felfüggesztési aktionak a célja az overtime fizetésének és általában a munkás védelmi törvényeknek a megszüntetése a háborús szükség ürügye alatt, amellyel vele járt volna a sztrájk tilalmi törvény is. De meg irtuk azt is, hogy egy ilyen korlátoktól mentes termelés veszedelmes nem csak a munkás egészségére, de magára az egész védelmi felkészülésre is, mert ma már minden a munkás kérdéssel valameny- nyire is becsületesen foglalkozó szakember tudja azt, hogy a termelés nemhogy nem emel- kedig a munkaidő magasságával minden esetben, hanem a munkaidő tulfokozása esetén az csökkenő irányzatot mutat.

Ma, amikor az egész termelésünk a háború szolgálatában áll, amikor döntően fontos az, hogy a termelés minél zavartalanabb legyen, akkor közérdek az, hogy a munkás erejével ne folytassanak rablógarázdálkodást, mert a tulhosszu, pihenőnap nélküli munkaidő, merénylet a munkás egészsége, termelőképessége és ezzel együttesen a háború sikeres befejezésének a lehetősége ellen is. Ebből a szempontból feltétlen korlátokat kell felállítani, nemcsak a kapzsi munkaadó, de a “nagy” kereseti lehetőség után szaladó munkással szemben is.

Ma már, amikor még egy éve' sincs, hogy Amerika is tényleges hadviselő, amikor még egy bizonytalanul hosszú háború áll előttünk, a termelést irányitó hivatalok is megdöbbenve tapasztalják azt, hogy a túl hosszú munkaidő, amelyet még pihenő nap sem szakit meg, végtelenül nagy veszedelmet jelent.

A munkásnak, ki napi 9-10- 12 órát dolgozik hét napon keresztül, a termelő képessége bizonyos idő elmúltával csökken, ez a csökkenés aszerint fokozódik, ahogy több idő telik el a tulhosszu munkaidő megkezdése óta. Ugyancsak meg állapították azt is, hogy ezeknél aránytalanul nagyobb a megbetegedés, amit a kimerültség idéz elő, de a kimerültség folytán csökken a figyelme is, ami a balesetek megdöbbentő emelkedését idézte elő. De ugyanakkor meg állapították azt is, hogy az ilyen módon kimerített munkás, nem képes olyan jó munkát sem végezni, sokkal több anyagot ront el, mint az, aki napi 8 órát dolgozik. Mindezek veszélyeztetik a termelést, tönkreteszik a munkás egészségét, pazarolják az annyira fontos anyagot, ezért azt javasolják, hogy sürgősen szállítsák le a heti munkaidőt 48 órára, amely hat napi 8 órás beosztásba törtéjínne, feltétlen egy napi pihenőt jelentene.

Mi, kik a gyárakban dolgozunk, ezek nélkül a hivatalok nélkül is jól tudjuk, mert a saját bőrünkön tapasztaljuk a saját szemeinkkel láttuk azt, hogy mit eredményez äz ha egy munkás heti 60—70 órát dolgozik. A munkásosztály J szempontjából nem csak a fentiekért kárhozatos ez a rabló- gazdálkodás, de Veszedelmet jelent azért is, mert megosztást csinál a munkások között. Mert az a munkás, aki heti 70 órát dolgozik, a túlórázással aránytalanul nagyobb bért keres és az ilyen kapzsi munkás, amely nem lát tovább az orránál, csak a ma nagy összegének örül, munkás arisztokratává válik és szembe kerül az osztály társaival.

A munkásosztálynak _ sürgetnie kellene a saját érdekében azt, hogy a munka erejével űzött rablógarázdálkodás minél előbb szűnjön meg.

S. O. S.

Nem* nem a lelkünk meg mentéséről van szó, mint azt a fenti három betű jelentené. A mi “lelkünk” biztonságban van, még lelkiismeret furdalásunk sincsennek, mert a legjobb képességeink szerint meg tesszük a kötelességeinket az osztályunkkal szemben, akkor, amikor hétről-hétre megírjuk a lapunkat a Bérmunkást. Nyugodt a lelkiismeretünk azért is, mert több oldalról igazolódott be az, hogy ezjt a kötelességünket jól, már a munkásosztály szempontjából, jól végezzük el. Ez az igazolás egyrészt jön lapunk olvasóitól, akik szép számban reagáltak a felhívásunkra és küldik be a hátralékukat és a “drágasági pótlékot”, igazolva, hogy meg értették azt, hogy a Bérmunkás nem csak jó, hanem hogy egy szükséges, nélkülözhetetlen eszköz az osztály harcban ez a nevelés. Mi tagadás benne, minden önzetlenség dacára is jól esett ez a vélemény nyilvánítás, amelyet az Írógárda úgy vesz, mint egy elismerést, fizetést a nehéz munkájáért.

De ahogy mi nem fekszünk le a “babérjainkra”, tudjuk azt, hogy a munkástársaink is érzik és tudják, hogy a küzdelem nagyobbik része csak ezután következik és amég hátralékban levők beküldik tartozásukat, elküldik a drágasági pótlékot, hogy a lap fennmaradását, zavartalan megjelenését biztosíthassák.

Hogy az a három betű mégis a címbe került, annak az oka az, hogy egy második és sürgős segítségre van szükségünk és amely segítségnek a haladéktalan megadását kérjük. A felhívásom az “időlegesen nyugalomba” vonult iró- gárdista társaimhoz szól. Testvérek, öreg harcos társak, segítsetek, fáradtak vagyunk! Ne értsetek félre, nem akarunk nyugalomba vonulni, csak azt akarjuk, hogy egy kissé könnyitsetek rajtunk és főleg, hogy a lapunkat változatosabbá színesebbé tegyük.

Z. J. munkástársam ott Chicagóban, aki annyi éveken-ke- resztül olyan pontos voltál, most, amikor az egész vonalon megértő igazolást kap az okos, helyes, osztályharcos irányvonala az írásaidnak, azt hisszük, hogy elmúlt a “fáradtságod” és újra hetenként ott lesz az olyan régen nélkülözött rovatod.

(A—L) szintén Chicagóban, nem gondolod, hogy itt volna az ideje, hogy a kezedbe vedd a tollat és hetenként el mond a véleményedet, egy öreg wobbly véleményét a ma nagy eseményeiről és problémáiról.

Vi., munkástársam Detroit- ból ir —ir, de nem rendesen, nem lehet rá építeni, várni. Te is egy kis megerőltetéssel rendesen küldhetnéd a mindig változatos mondani valóidat.

Ky. munkástársam Saratoga Springsen, mikor lesz már újra időd arra, hogy hetenként pontosan küldjed az írásaidat és értékes fordításokat, amelyek kedvelt olvasmányai voltak a lapunknak.

Ne hivatkozzatok arra, hogy a háborús munka viszonyok, túl hosszú munkaideje teszi lehetetlenné a tevékenységteket, mert mi, kik ott állunk a gáton, szintén a háborús iparban dolgozunk heti 54—63 órákat, mi is fáradtságos munka után írjuk meg a mondani valónkat.

A ‘felszólítás a sok hivatalos és nem hivatalos levél után, most nyilvánosan történik meg, a válasz is itt kell, hogy napvilágot lásson és a legtermészetesebb válasz a cikkeitek újra való megjelenése volna.

Testvérek! egy nagy és hosz- szu harc előtt áll a világ munkásosztálya. Most dől el az, hogy évszázadokra ipari job- ágvá sülvedjen-e le az osztályunk, vagy egy nagy lépéssel közelebb, vagy a célba való ugrással a végső győzelemhöz érjünk el. Ebbe a küzdelembe, amelyhez foghatót nem ismer a történelem, nektek, nekünk, a lapunk minden olvasójának az élen kell harcolni

Távol az orosz harctéren millió és millió orosz munkás az életével védi a jövőjét. Milliók pusztulnak el e küzdelemben, akkor nem lehet semmi ok sem elég nagy arra, hogy régi, harcos forradalmárok ölhetett kézzel, vagy erejük és képességüknek csak egy hányadával vegyenek részt ebben az emberiség sorsát eldöntő harcban.

SZEGÉNY ECKHARDT

Nincs ma tragikomikusabb alak nagy Amerikában, mint Eckhardt Tibor. Nagyon rövid idő kell ahhoz/ hogy csak nehezen emlékezzen vissza az* átlag olvasó arra, hogy egy ilyen nevű kalandor-politikus az amerikai magyarságon és az amerikai kormányon keresztül akarta átmenteni a dögrováson levő magyar uralkodó osztályt.

Amint lapunk múlt számában meg irtuk az amerikai kormány is jónak látta, ha elkésve is kihangsúlyozni azt, hogy semmi féle összeköttetése sem volt ezzel az úrral, sem a mozgalmával. Ezt a nyilatkozatot, amelyet a külügyi hivatal küldött meg, nem nagyon sietnek közölni az Eckhardista lapok, mert hiszen ők voltak azok, akik nagy , ravaszul úgy akarták Eckhardtot a nyakunkba sózni, hogy ő az amerikai külügyminisztérium k e d v enc gyermeke.

Legtöbb lap egyáltalán mélységesen hallgat a bukott vezérről, legfeljebb csak a lemondó nyilatkozatát közük, mint a Verhovayak Lapja is, pedig Darago urék de sokat vezércikkeztek annak idején erről a “kiváló vezérről”. Himler kijelenti, hogy kár ezért izgulni a magyarságnak. Hát a magyarság nem igen izgult eddig sem, de a vezércikkben a gon- dosi ravaszsággal, miután ők örökre elhasaltak, mpst már nagy izolanisták lettek. Most már nincs szükség semmiféle magyar mozgalomra. Csak az Eckhardot többé-kevésbbé in- dorszáló radikális újságírók tartják szükségesnek nem beismerni a tévedésüket, hanem magyarázni azt, hogy miért védték ezideig Eckhardtot. Pedig mi még a római pápa csal- hatatlanságában sem hiszünk, nem hogy Göndör Ferencében. Mi előre meg mondottuk azt, hogy el fog jönni az az idő, amikor ott hagyja úgy Eckhardtot, mint a Magyar Szövetséget. Nem kérem, mi nem akarunk a jóslatunk beteljesüléséért — amely nem jósláson alapult, hanem azon, hogy a tűz és a viz nem egyesülhet — csak egyszerűen megállapítjuk hogy a nácizmus elleni, harcban nem lehet megalkudni.

De Róbert Oszkár már komikussá válik a fogadatlan prókátor szerepében, ő még ott tart, hogy harcba száll az “ősrágalmak” ellen, ő most akar vizsgálatot arra, hogy a “Magyar Szövetség” fasiszta ala- kulat-e, meg hogy az Amerikai Népszava Horthyék szolgálatában állt-e? No meg felháborodik, hogy Balásy Antal volt követségi tanácsos, “akinek a múltjában véletlenül sem lehet kikaparni semmit, ami terhelő volna”, akit éppen Róbert ajánlott legelőször vezérnek, nem akarják ezt az ajánlatát elfogadni. Róbertnak a Horthyék által 20 évi fegyházra ítélt forradalmi újságírónak az semmi, hogy Balásy ur az amerikai hadüzenetig kiszolgálta Európa legaljasabb kormányzatát, Horthyékat. Az, hogy akkor le mondott, az lehet enyhítő körülmény, de nem ok arra, hogy “vezér” legyen.

Érdekes az, hogy miután a '‘Független Magyarországért” mozgalom “teljesen különálló” a Magyar Szövetségtől, az Eckhardt lemondó levelét és más bejelentéseket Kerekes Tibor, az Amerikai Magyar Szövetség fizetett titkára küldte ki a lapoknak. ő jelentette be azt is, hogy a “Független Magyarországért” mozgalom “egyenlőre” felfüggesztette a , működését, ami magyarul ..annyit jelent, hogy jobblétre szenderült, ami a szülő anyját, az Amerikai Magyar Szövetséget, — amely amúgy is súlyosan beteg — nagyon megrendítette és meg van a remény arra, hogy rövidesen ő is bele kerül a családi sírboltba a szörny szülötte mellé.

Koszorúk mellőzése kéretik! KÉSŐ LESZ MEGINT

Már tulelcsépelt az a mondás, hogy a most folyó hábo-