Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)

1942-12-26 / 1247. szám

1942. december 26.

BÉRMUNKÁS

7 oldal

Francia nagyiparosok Darlan mögött vannak

LONDON, dec. (ONA) — Az ideérkezett menekült francia üzletemberek közléséből igen érdekes világ derül Darlan tengernagy pálfordulására. E felvilágosítások szerint Darlan mögött bizonyos francia gyáriparos és bankári érdekeltségek állnak, élükön Guy de Wendel acélgyárossal, a “Comités Forges” francia nehéziparos szövetség vezető egyéniségével. Amikor a francia üzleti világ rájött, hogy a németek, a háborús termeléshez használják fel az ő vagyonukat, kirabolván őket, a háború utánra pedig a francia gyáripart a németek javára le akarják szerelni, tömeges kivándorlás indult meg Északafrikába, Marokkóba és Algiriába. Egész gyárak, gépestől, előmunkásos- tól költöztek át Afrikába, ahol bőven volt nyersanyag és a francia üzleti világ egy része Északafrikában épült fel újra. Amikor pedig világossá vált, hogy a németek előbb-utóbb Franciaország déli partjait is megszállják és hatalmukkal átnyúlnak Afrikába, ezek az üzleti körök vették rá Darlant, akinek tekintélye, félfasizta iránya megfelelt nekik, csatlakozzon a Szövetségesekhez, helyezze Északafrikát szövetséges védelem alá. Darlan, tudván, hogy Laval előbb-utóbb úgyis kiteszi őt, engedett a francia gyáriparos és bankári körök kezdeményezésének.

CHICAGO! BESZÁMOLÓ

Sok aggodalmat és fejfájást okozott a chicagói munkástáf- J saknak december 5-ike, de végre mégis elérkezett és el is múlt. Az aggodalmat és fejfájást nem a mulatság sikere iránti kétely okozta, hanem a szükségletek beszerzése. Mert nem kis dolog ma, ebben a háborús világban egy disznótoros vacsorát lerendezni, amikor a butcher nem adhatott húst, nem volt neki elegendő, a fűszeres nem adhatott kávét,

mert annak eladása zárlat | alatt volt, cukrot csak ration cuponra lehetett venni ,a szervezetnek pedig nincs ration book ja és igy tovább, ahová fordultunk, mindenhol akadályokba ütköztünk. Sok utánjárással, azonban mindezen akadályokat valahogy leküzdöttük, vagy átugráltuk és minden szükségletet sikerült beszerezni.

A mulatságról általában elmondhatjuk, hogy megfelelt a

várakozásnak. Pártolóink nagy számmal jelentek meg, sőt oly nagy számmal, hogy nehézségekbe ütközött a kívánalmakat oly gyorsan kielégíteni, mint ahogy elvárták. Ennek két oka volt. Az egyik, hogy munkás- tárnőink nem igyekeztek oly számmal a konyhán segíteni, mint ahogy a körülmények követelték és egy kis jóakarattal ezen lehetett volna segíteni, a másik, ami hátráltatta a kiszolgálást a mi hatáskörünkön kívül esett és a legjobb akarattal sem segíthettünk azon. Ugyanis a gázkályha túlságosan kicsi ily nagyarányú akció lebonyolítására és annak teljesítő képességét nem volt módunkban emelni. Ez volt az oka, hogy a kevésbé tolakodóknak sokáig kellett várni a vacsorára és voltak egynéhányan, akik nem várták be amig kaphattak vacsorát, hanem elmentek máshová vacsorázni.

Akik azonban bevárták, azok nem bánták meg a várakozást. Mint a meghívóinkon is állítottuk, hogy általános az a felfogás, hogy a legizletesebb hurka-kolbászt az IWW magyar tagjainak disznótoros vacsoráján lehet enni, nem volt túlzás, mert akik december 5-én elfogyasztottak egy vacsorát, a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak a vacsora ízletességéről. És ez kárpótolta a kellemetlen várakozást. Voltak sokan, akik korán vacsoráztak, akik a későbbi órákban még egy vacsorát szerettek volna elfogyasztani, azonban a készlet elfogyott és nem volt módunkban azok kívánságát kielégíteni.

Sok időt és energiát emésztett fel a mulatság lebonyolítása és különösen, amikor kooperáció hiányán a teher néhány munkástárs és munkás- tárnő vállára nehezedett, az elért siker azonban kárpótlást nyújt a fáradozásért. Bár a mai összekuszált viszonyok között, dacára a “ceilling price- oknak” a bevételnek több mint hatvan százalékát a kiadások emésztették fel, a maradvány nem lekicsinyelni való, ami megközelíti a százas számot.

A rendezőség ezúton nyilvánítja elismerését mindazoknak, akik agitációval és munkájukkal hozzájárultak a mulatság sikeréhez, valamint azoknak, akik felülfizetésekkel, illetve a szükségletek adományozásával emelték az anyagi sikert. Többek között Hubert Mátyás a north sidei magyar tejes a tejszükségletet elégítette ki és a számlára ráírta, hogy “Donation”, ami annyit jelentett, hogy azért nem kellett fizetni. J. A. King barátunk — készpénz adománnyal rótta le kötelességét. Pika és Zára munkástársak sütemény és egyéb szükségleteket szereztek be és számlát nem adtak, igy azokért nem kellett fizetni és a maradvány ennyivel több.

A mulatság jövedelme, mint minden időben, most is közcélra lesz fordítva — a Bérmunkás támogatására — hogy mennél sikeresebben folytathassa nehéz feladatát.

Tudósitó.

| TÁRCA |

A vadon virágai

Irta: S. PORTER

— Fiam, — szólt hozzám Montague Silver, vállamra veregetve, — ha észre veszed, hogy az agyad már tompulni kezd s képtelen leszel a felnőtt emberek becsapására, menj New Yorkba. Itt, a Nyugaton is születik ugyan minden percben egy áldozat, de New Yorkban olyan tömegesen találod a “báránykákat”, mint a tó sekélyebb részén a halikrát. Meg se tudtot számolni őket.

Montague Silver, aki ezen atyai tanácsokat adta, egyike volt a Nyugat legismertebb “grafter”-jeinek. Azt tartotta, hogy minek dolgozzék addig, mig másokban meg van ez a nemes szenvedély. Az egyszerű apró-cseprő csalásoktól irtózott és nem tartotta magához méltónak. Csak nagyobbszerü “érvágásokat” eszközölt, amelyek többnyire sikerültek neki.

Ezt a megszívlelendő tanácsot Little Rock, Ark. város egyik szalonjában kaptam tőle s mint hü tanítványától illik, jól emlékezetembe véstem. Két évvel később megdöbbenve vettem észre, hogy az orosz admirálisok neveit már nem tudom észben tartani. Ugyanekkor a bal fülem mögött néhány ősz hajszálat pillantottam meg. Na gondoltam, semmi kétség, elérkezett az ideje, hogy Silver tanácsát kövessem.

Úgy déltájban érkeztem New Yorkba és mindjárt nekivágtam a Broadwaynak. Pár percnyi sétálás után egyszerre csak egyenesen beleütköztem Silver barátomba, aki hátát egy szálloda falának vetve selyem zsebkendőjével fényesitgette a körmén a félholdat.

— Gutaütés vagy végelgyengülés? — szóltam rá meglepetne.

— Ni-ni, te vagy az, Billy — kiáltott fel örvendve Silver. — Tudod, vettem észre, hogy a Nyugaton már nagyon is megokosodnak az emberek. New Yorkot úgy tartogattam magamnak, mint az utolsó mentsvárat. Elismerem ugyan, hogy nagyon lealacsonyít bennünket ezeknek az embereknek a kifosztása. Olyan jámborak szegények, mindent készpénznek vesznek. Kétségbeesnék, ha az anyám megtudná, hogy ilyen gyámoltalan bárányokról nyírom a gyapjút; sokkal többre nevelt ennél.

— Hallod öreg, — szóltam végre, mikor egy pillanatra elhallgatott, — úgy beszélsz, mintha az emberek tolonganá- nak a várószobádban, hogy legyél szives nyúzd meg őket egy kicsit.

— Azt éppen nem mondhatom, de azért nem kell valami nagyon megerőltetni az agyadat, hogy célt érj. Még csak egy hónapja vagyok itt, de már látom ,hogy Manhattan lakói nem egyebek egy nagy “vasárnapi iskola” ájtatos tanítványainál, akik mindenben a kezemre fognak játszani. Olvasom a lapokat, tanulmányozom a várost s már ismerem is any- nyira, mint a “City Hall” macskája a városi tanácsosokat. Ez a bamba nép elveti magát a földön s úgy sir, kiabál, rug- dalózik, hogy nem elég gyorsan szeded el a pénzét ... De jöjj fel a szobámba. Együtt fogjuk “megdolgozni” a várost, már csak a régi barátság kedvéért is.

Felmentünk a szobájába, ahol a legkülönbözőbb értéktelen holmit halmozta fel költői rendetlenségben.

— A pénzszerzésnek itt nagyon sok módja van, — folytatta Silver a lenti beszélgetést, — csaknem annyi, mint a rizskása főzésnek a kínaiaknál. Ennek a világvárosnak az üres- fejü lakói mohón kapnak minden csalétek után. Minél intelligensebbnek mutatják magukat, annál tompább agyuak. Csak képzeld, a minap valamelyik nagy pénzes zsáknak eladták a fiatal Rockefeller olajba festett arcképét a hires Sarto mester Szent János képe helyett.

— Látod ott azt a csomó nyomatott dolgot? Igazi aranybánya. A múlt héten árulni kezdtem az uccán, de már 2 óra múlva abba kellett hagynom. A vevők ököllel törtek utat hozzám a nagy tömegben, aztán bevittek a közforgalom megszakításáért. Mialatt a rendőrállomásra vittek, eladtam egyet a rendőrnek is, a vásárt azonban be kellett szüntetnem. De én nem is akarok ilyen könnyen pénzhez jutni.

Sérti az önérzetemet. Ha már igy rám erőszakolják a pénzüket, legalább legyen nekik any- nyi élvezetük érte, mint amikor hetekig tartó fejtörés után megfejtik azt a rejtvényt, hogy melyik betű hiányzik “Chic- go” városnévből.

— Megpróbálkoztam egy másik dologgal is, — folytatá Silver mindikább belemelegedve. — Nézd ezt a kis üveg kék tintát. Horgonyt rajzoltam vele a jobb kezem fejére és Dewey admirális unokaöccsének mondtam magamat. Mindjárt az első bankban be akartak váltani egy ezer dolláros checket, csak az volt a baj, hogy egészen elfelejtettem a nagybátyám keresztnevét és igy nem Írhattam azt alá. De azért ez is mutatja, hogy milyen könnyű dolgunk lesz. Hidd el, ebben a városban a betörők feléje sem néznek az olyan helynek, ahol legalább is meleg vacsorával nem várják őket.

— Silver, lehet, hogy igazad van, de nekem valahogy másképpen tűnik fel a dolog. Két

I órája vagyok ugyan még a városban, de nem látom, hogy sült galambok röpködnének. Az emberek nagyon egyenesen tartják a fejüket, jobb szeretném, ha egy kis pelyva volna a hajukban. Én nem igen látom, hogy olyan könnyen meggyur- hatók volnának.

— Hát te is Billy! — kiáltott fel Silver, majd jóizüt kacagott. — Az idegenek mind igy járnak ebben a városban, megijednek tőle. De nem is csoda. New York jóval nagyobb, mint Little Rock. Pofozni sze-