Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)
1942-12-05 / 1244. szám
1942 december 5. ' BÉRMUNKÁS 7 oldal Az afrikai kínzótáborok WASHINGTON, nov. (ONA) — A szövetséges hadvezetőség elrendelte, az afrikai fegyenc- munkatáborokba zárt szenvedőknek szabadonbocsátását és hogy e táborok lakóit minél előbb vissza kell adni az életnek, sok ezer érdemtelenül kin- zott ember számára jelent menekülést a borzalmas lassú haláltól. Vichy Hitlert szolgáló uralma itt Afrikában rendezte be magának förtelmes fegyenc gyarmatait. Sok táborban, szerte Afrikában, mintegy 15.000 politikai fegyenc kínlódott rettenetes munkát végezve, megfelelő táplálék nélkül, ólomkamrai lakásokban, elégséges viz hiányában, egészségi gondoskodás nélkül, állatias náci őrök kényének kiszolgáltatva. Egy újságíró még Amerikába való hazatérte előtt, Vichyben szerzett értesülése szerint 15.000 politikai fegyenc közül vagy 3.000 spanyol köztársasági harcos, akik annakidején a spanyol köztársaság leveretése után menekültek a francia közszlovák és jugoszláv számára, itt a mi körünkben csak úgy, mint odaát Európában. Természetes, ez az Ottó meg az ő bandája szeretné a Habsburgok hatalmát visszaszerezni. Sok befolyásos amerikai segíti tolni a szekerét. De ez inzultus minden hűséges csehszlovák és egyéb szláv számára közöttünk. Ennek az embernek és a hozzá hasonlóknak propagandája ellenkezik a demokráciával, ellenkezik a szabadsággal. Azzal, hogy Ottót bátorítjuk, polgárháborút készítünk elő Közép- urópában.” társaság menedéket Ígérő földjére, de akiket Vichy diadalmas fasizmusa a nácik árnyékában, büntetőtáborokba cipeltek Afrikába, hogy ott építsék a szaharai vasutat, Hitler haditerveinek szerszámát. Ezekkel a spanyolokkal együtt szenved mintegy 6.000 Európából való politikai menekült és a zsi- dóüldözöseknek menekültjei, akik a háború kitörése előtt ugyancsak a francia köztársaság menedéket adó karjaiba vetették magukat. Minthogy az afrikai vasút építő táborokban eleinte csak munkabíró korban lévő embereket szállítottak, ugyanezek az európai menekültek majdnem valamennyien, fegyverbiró korban lévén, ott harcoltak a francia hadsereg soraiban a német nácik ellen. Vichy szemében éppen ez a legnagyobb bünük és ezt bűnhődik most az afrikai tűző nap alatt, kényszermunkában. Ezek között sok a magyar. Mennyi, nem tudhatjuk. De a magyar fasizmus menekültjei, Francia- ország földjén élve örömmel fogtak fegyvert, mikor a háború kitört Hitler ellen. Sokuknak nem is igen volt választásuk, mert katonaköteles korban lévén, vagy beálltak a hadseregbe, vagy kitették magukat annak, hogy kiutasítják őket. Tudunk ilyen magyar nemzetiségű férfiakról, akiknek sikerült már Palesztinában révbe jutni, de a háború kitörésének hírére, ki a csehszlovák légió keretében, ki másként, Francia- országba sietett, fegyverrel harcolni a nácizmus ellen és most az a köszönet, hogy förtelmes afrikai fegyenctáborok- ban küzködhet az élve elrothai dással. E spanyolok és kelet- | urópaiak közé keveredve seny- ved 6.000 francia, Vichy fellázadt ellenfelei, szocialisták, De Gaulle rajtakapott hívei és olyanok, akiket Vichy, náci mintára, kommunistáknak hiv, mintha az már jogot adna emberek lassú halálra kínzására. Ez azonban még nem minden. Amikor német náci utasításra megkezdődött a zsidóüldözés különösen a külföldi zsidók üldözése Franciaországban, ezer meg ezer zsidót fogdostak ösz- sze és küldtek vasutat építeni a Szaharába. Ezekről nem lehet tudni hányán vannak, de bizonyára sok ezren és ezek sorsa tán a legszörnyübb, mert e csoportban már a korra sem voltak igen tekintettel. Sok európai zsidó van ezek között, akik szökés, menekülés közben helyről helyre, Afrikába vetődtek és ott érte őket a Vichy kormány kegyetlen intézkedése. Még a táborok helyét és számát sem igen lehet tudni, mert a Vichy kormány fentar- totta fegyenctáborokon kívül vannak táborok melyeket helyi hatóságok és alantasaik tartanak fen. Mind e táborok őrei a “Francia Légió” emberei. Ez a légió Petain és Laval fasizta gonosztevő gárdája, mintájuk a német S. A.-nak. Az Idegenlégió zöme német volt, kisebb részben pedig fehér orosz földönfutó. Ezek ma, felieb valójuknak, Petain és Lavalnak Hitlerhez pártolása után, egyszerűen nyilt német nácik. E félállati nácik kezében vannak ma spanyolok, zsidók és francia hazafias lázadók. Ott ahol az amerikai hadsereg maga gondoskodik e szerencsétlenek kiszabadításáról és ápolásáról, mint például a Casablancával szomszédos Fort Lyautey-ben történt, ott nincs baj. De Afrika nagy és az amerikai hadsereg nem lehet mindenütt. A meggyötörtek kiszabadítása és elszállítása, az afrikai sivatagban, nagy gondot igényel. Vízről, élelemről, szállásról, ápolásról kell gondoskodni. Ezt nem lehet a vadállati náci parancsnokokra és őrökre bizni, különösen ha azok tudják, hogy az ő protektoraik a régi Vichy-tisztek maradtak a köz- igazgatásban mindenütt Afrikában hatalomban. az építő gárdába 1942-1943-ra A .Alakszay, Los. Ang. .. 1.00 J. Buzay, Cleveland ...... 4.00 G. Barcza, Bridgeport .... 12.00 Id. P. Csorba. New York 2.00 J. Deák, Akron ............. 1.00 M. Danka, Cleveland .... 4.00 L. Decsi, Akron ........... 2.00 J. Dushek, Nutle ........... 2.00 J. Engel, Cleveland ....... 5.00 J. Farkas, Akron ........... 3.00 L. Fishbein, New York .. 2.00 J. Fodor, Cuyahoga Falls 4.00 J. Geréb, Cleveland ......... 6.00 P. Hering, Buffalo ......... 1.00 S. Kisák, New York ..... 2.00 J. Kollár, Cleveland ....... 4.00 E. Kovách, Cleveland .... 2.00 A. Lelkó, Pittsburgh ..... 3.00 L. Lefkovits, Cleveland 5.00 J. Mogor, New York ..... 2.00 A. Molnár, Cleveland .... 3.00 J. Pataki, New York ..... 3.00 P. Pika, Turtle Creek .... 4.00 P. Pika, Chicago ........... 3.00 M. Stefankó, New York 2.00 J. Szilágyi, Cleveland .... 2.00 A. Székely, Cleveland .... 3.00 G. Wiener, New York .... 3.00 J. Vizi, Akron ............... 5.00 H. Varjú, Chicago ......... 3.00 J. Zára, Chicago ........... 5.00 TÁRCA NOVELLA Irta: Kassák Lajos Hirtelen jókedvvel kifeszengett az uccára. Falazott a ke- mencés hőség. Egy kálvinista torony hegyén csurgóra állt a sugárzó tányér, habos páratömbök vándoroltak fekete kéménydekorációk között. Fütyült, pedig nem akart fütyülni, füttyögött. Sovány viaszos tenyereiben még benne volt a lefojtott test hidege, uj- jaiba belecsomósodott a végtelen szorítás, de az eszét már felbokrozták a bemagolt tételek. Érezte: végre kezdetén az útnak. Valaki rávigyorgott. Mintha fejbekólintották volna, önkéntelen mozdulattal a kalapjához nyúlt s egy sárgaruhás lány hozzásurlódott melles puhaságával. — Pardon! Meghőkölt. — Szivecském ... a ... a — dadogta s még vidámabban nekiruccant. A sárga foltot előtte villogtatta a nap. Valami akaratlan erő összerántotta a bőrét. Miért? Visszagondolt a csücsörített szájából most tühegyességgel szúrt ki a fütty. A tagjai csuklósodtak. Panaszló sikitás. Megint. És innen is, onnan is ... De makacskodott. Felriadt emlékeit vaspántos erővel szorította vissza az akarat. A mély, zöld vizekből kitü- zesedtek a szemei: — Nem! — Nem! Gondolkodni se akart. Vékonyka karónyi , lábai fürge nyuj tózással rúgtattak vele a tegnapjaiból. S egy egész hét gulásodott valahol az idegeiben. Az este, mikor a vetetlen ágyon hevert. A szomszéd tűzfala vörösödött be hozzá. És a lábai szétvetődtek. És a felsajdult vágya. Asszony! Ordító éhség uj életizek után. S felrajzó gondolatait ingerlőén magára cifrázta az eddig elérhetetlen. Szobagazdája kártyapartira marasztalta. Egy barátom érkezik vidékről. És kilopta magát a hümmö- gő emberke elől. Az ajtóból még visszazökkent belőle: — Pénzt hoz. Előbbre és előbbre morzsolták az uccák. Egész odáig. Kitervelt, sikeres mozdulatok készülődtek az inaiban. És senki sem ágált a csendben. Lesett és a fejét lámpásán az ablakba tolta. Aztán egy halálos sikoltás. Aztán csak csend, csend és csend. És sötét. És ezt mintha örökre magára szakította volna tömött zsebeivel. Szomjas volt, egy zenés kávéházba botlott, a fények vakítóan rázu- hogtag és sunyi tetszelgéssel a sarokba ült. Rendelt, nagyot akart inni s a nyelve most, nem tudta miért, visszaöblitette az italt. Erőlködött, a valceres muzsika dagasztotta a fejét s a vihorászó káoszból megint kihasadt a kiáltás. A szesz zölden párolgott. S a kiáltás, mintha valami öblös veremből kényszer itett volna fel magát, hosz- szu, vergődő melódiával sirdo- gált. Megriadt, már a tulajdon bőre alól érezte ki a panaszkodó hangot. A gyomra égett és leólmozott torkával tovább menekült. Otthon nem mert lámpát gyújtani s másnap délig heve- részett háttal a napnak. Aztán maganyugtatóan a könyvek közé bujt. Felejteni. S a második napon már érezni tudta, hogy a mákszemnyi betűk hogyan fejtik, kaparják le róla gyászos tegnapjait. Torkából lassan kiolvadt a dugó és nagyokat evett, ivott a filozófusok barátságához. Zamatos hazugságokat beszélt a gazdája fülébe. — A barátom pénzt hozott magával s most együtt fogunk kereskedni. — Egyszer csak mindenkire rámosolyog a szerencse! — A pénz — mondta tüzesen és ravasz hunyorgással — Izé . . . és megnyílik előttünk minden kapu. De a szive rosszórásan ugrált a kezeit nem merte felemelni az asztal alól. A véngyerek fehérszakállas sóváran visszamosolygott. — A pénz . . . bizony . . . S az egyik éjjel valami nesz ijedten felpiszkálta. A székre dobott kabátjánál ott babrált az öreg. Szakálla prófétásan világított a sötétben. Pénz csendült. Csend maradt. Aztán megint. S a fehér szakáll körülbelül a szoba magasságfelében kiúszott az ajtón. — Pénz után most jön az asszony — nevetgélte a reggelinél az öregnek, nézte a sza- kállát és rávagdosott a guny- jával. Meglopott éjszakája minden gyávaságát magával vitte. Lassan szokó kedvét most egyszerre megnyergelte a láz. Felzajlott vére megmutogatta fogait és oktalan nevetése kaka- sosan belármázta a házat. Néha még ujjaiba állt a foj- togatás görcse. A plafondig dobálta az aranyait. (Folytatás következik)
