Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)
1942-11-28 / 1243. szám
1942. november 28. BÉRMUNKÁS 5 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL / ___CS...Ö MEGJEGYZÉSEI ÍRÁS a falon A háborúk okozója a profit, addig nem lehet beszélni világbékéről, amig a profit vágy folytonos ellentéteket idéz elő a nemzetek között, azért a háború után ki kell küszöbölni a profitot a gazdasági életből. Nagyjából ezt a nyilatkozatot adta ki az amerikai katholikus főpapok, érsekek, bíborosok és püspökök most megtartott gyűlése. A nyilatkozat megállapítása 100 százalékban helyes, a modern munkásmozgalom közel egy évszázada állapította meg és hirdette ezt a tantételt, hogy a háború okozója a profitra épített társadalmi rendszer és ebben az elmúlt évszázadban e tan legerősebb ellenfele éppen a katholikus főpapság volt, amely a kapitalista rendszert isteni alapításnak minősítette és az ellene való harcot a hét főbűnök egyikének nevezte. Még a “szocialista” pápa, XIII Leo is csak “méltányosabb” bért követelt, hogy ezzel ellensúlyozzák az istentelen szocialista eszmék terjedését, hogy most a főpapok a profit kiküszöbölését hirdetik, az “írás a falon”, egy csalhatatlan jel arra, hogy a társadalmi rendszer összeomlóban van, mert az Egyház a végsőkig szolgálta a mindenkori uralkodó osztályt és ha az elkerülhetetlen változást észlelte, akkor mindenkor kész volt az alkalmazkodásra, hogy az Egyházat átmentse az uj rendszerbe. Angliában már hosszú hónapokkal ezelőtt az Anlikán Egyház feje hallatott hasonló hangokat. Ez történt már más egyházak ösz- szejövetelein is és ha most a kathloikus főpapok is csatlakoztak a kórushoz, akkor igazán itt volna az ideje annak, hogy a munkásosztály is megmozduljon és határozott célt tűzzön maga elé. A Canterbury érsek, a magántulajdonon felépülő rendszer megváltoztatását, a katholikus főpapok a profit eltörlését, Mr. Roosevelt és Churchill egy “jobb, boldogabb világot'” Wallace alelnök a politikai demokráciát a gazdasági demokrácia nélkül értéktelennek tartja és igy lehetne folytatni oldalakon keresztül. Ezek mindazt igazolják hogy a kapitalista rendszer csődbe jutott, képtelen arra, hogy a rendszert fentartsa, az utolsó menedéke a nácizmus, fasizmus, amely egyenlő az ipari feudalizmussal. De ezek a megállapítások, kijelentések, csak nagy általános szólamok, amelyek jók arra, hogy a köztudatba belevigyék azt az igazságot, hogy minden bajnak az oka a profitrendszer, de nem mutatnak határozott irányt, ezt a munkásosztálynak kell megtennie, neki kell a nácizmus elleni küzdelem idején is a legnagyobb mértékben folytatni a szervezkedést olyan irányban, hogy annak a megdöntése után, ne foltozgatások, apró javításokkal próbálják a düledező rendszert alátámasztani, hanem az egész társadalmi rendszer átépítésére az Ipari Demokrácia megvalósítására legyen készen az egész világ munkásosztálya. MUNKÁSHIÁNY Hetek óta koncentrikusan irányított agitáció folyik a legkülönbözőbb irányzatú lapokban, amely mind arról zengede- zik, hogy a győzelmet veszélyezteti az, hogy kevés a munkás a gyárakban, a bányákban és a mezőgazdaságban. Ennek a propagandának a lényege az, hogy megakarják törni a szervezett munkásságot, elakarják törölni a munkásvédelmi törvényeket, se szeri, se száma a felmerült terveknek, amelynek jó része már halva született, mert a megvalósítása olyan felzúdulást, olyan ipari harcokat idézne fel, amelyet ha a nagytőke keresztül is akarna vinni, maga az adminisztráció, ha másért nem is, de a háború sikeres folytatása érdekében, megakadályozna. Ma már a munkás megfagyasztásának a terve ugylátszik elesett, most inkább a kötelező munkavállalásról, a 40 órás munkahét eltörléséről van szó. Ravaszul az összes munkások heti átlag munkaórájával igazolják, hogy átlagban csak 43 és fél órát dolgoznak és azért 48 óra kötelező munkaidőt javasolják. Valójában a háborús iparban, amelyben ma 17 millió munkás dolgozik — nyolc és fél millióval több mint egy év előtt — 48 óránál mindenütt hosszabb a munkaidő' de a nem háborús iparban dolgozó 20 millió munkásnak majdnem fele 40 órán alul dolgozik anyaghiány miatt, tehát a háborús iparban egy ilyen törvény nem emelné a produkciót, csak a munkások keresetét, a gyárosok profitját növelné. Ha komolyan szándékoznak elérni az, hogy a jövő évre szükséges 20 millió háborús ipari munkás meglegyen, ami 3 millió munkáson kívül és az iparokból a hadseregbe bevonuló 2 millióval együtt 5 millió uj munkás szükségletet jelent, ezt könnyen pótolni lehet a másfél millió munkanélküliből, a nem háborús iparból anyaghiány miatt kieső szintén egy és félmillióra tehető munkásból, mig a hiányzó részt a szövetségi, állami és városi alkalmazottakból lehetne pótolni, amelyben ma közel 6 millió ember van foglalkoztatva és ennek legalább egy harmadát nélkülözni lehetne. Egy másik félmilliót kellene pótolni a mezőgazdaságban, amelynek a katasztrofális munkáshiányáról zengedeznek, holott egy év alatt beleértve a hadseregbe bevonultakat is csa 400 ezerrel csökkent a munkások létszáma. A mező- gazdaságban eddig 8 millió 100 ezer munkás van foglalkoztatva ez a szám csökkenni fog 100 ezerrel a katonai bevonulások miatt, amit úgy lehetne pótolni ha a parazitákat, akik ma munkanélkül élnek, úgy mint a gazdagok, gangszterek, csavargók, vagy akik nélkülözhető munkát végeznek, papok, ügynökök, ügyvédek, háztartási alkalmazottak stb., munkára kényszerülnének, természetesen nemcsak a látszat szerint a hivatalokba, amelyen ma úgy is túlzsúfoltak- hanem a mezőgazdaságban tényleges munkával. A munkásosztály komolyan veszi a háborút, tudja, hogy mi forog kockán, hiszi hogy a szabadságáról, az életnívójáról, a jövőjéről van szó és ezért teljes erejével dolgozik, áldoz, de szörnyű gazság volna, egyenesen Hitler megsegítése volna az, ha a nagytőke profitja érdekében, olyan törvényeket hoznának, amelyek a meglevő jogait rabolnák el a munkás- osztálynak. Ez a rablás letörné a harcikedvét, a munka ambícióját, de kihatással volna a hadsereg harciképességére is, mert azoknak a túlnyomó többsége a munkásosztály tagjaiból került ki, akik nem azért harcolnak a nácizmus ellen, hogy azalatt itthon üljön a nyakára a nácizmus. LIDICE Hogyne emlékeznénk rá, talán nincs olyan ember aki ne a legnagyobb felháborodással emlékezne arra vissza, hogy a náci hóhérok legbitangjának a lelövéséért, annak a falunak a férfi lakosságát, amelynek a közelében történt a merénylet, egytől egyig kivégezték, a nőket németországi koncentrációs táborokba vitték, a gyermekeket pedig javító intézetekbe. Magát Lidicét a földig lerombolták, anélkül, hogy a legkis- sebb gyanú is lett volna arra- hogy a városka lakóinak köze volt a merénylethez. Még a nácik bürokráciájában sem fordult elő, öltek ők már többet is, férfiakat, nőket és gyermekeket vegyesen. A lengyel nők ezreit hurcolták el német bor- délyházakba, de a cinikus brutalitásaiknak ez a lidicei bi- tangság volt a csúcspontja és az emberi szolidaritásnak igazán spontán megnyilvánulása volt az, hogy pár nap után egy amerikai és egy kanadai városka lakói határozták el, hogy a városuk nevét Lidicére változtatják át, igy mutatva ki az elnyomottakkal szembeni szolidaritásukat és a nácizmus elleni gyűlöletüket. A két városnak ezt a szép szolidaritását az egész náciellenes világ szeretettel üdvözölte. Csak most hónapok után hallatszik egy magyar ellenvélemény itt Amerikában, amely az egész Lidicét, az emberiség felháborodását, a városok név változtatását jól sikerült cseh propagandának minősíti. Természetes, hogy ez a nemzeti gyűlölet szitás nem származhat mástól mint Hinder Mártontól, aki elfelejtette már azt, hogy pár hónappal ezelőtt Washingtonból kapott figyelmeztetést' hogy a nemzetiségi csoportok közötti gyűlölet szitást jó lesz abbahagyni. Ugylátszik Himler azt hiszi, hogy ilyen ostoba hazugságokkal, a cseh, oláh, vadrác, stb. jelzőkkel újra lehet operálni, elfelejti azt, hogy ma minden tisztességes ember a nemzetek közötti békét, egyetértést hirdeti és csak Hitler—Horthy fifth co- lumnistái, a náci utasításnak megfelelően igyekeznek az országban egyenetlenséget hirdetni. Ma a cseh, holnap az angol és állandóan az oroszok ellen szítja a gyűlöletet, de én biztosan hiszem, hogy végül még sem Himlernek lesz igaza, aki folyton azt ígéri’ hogy a korrMny lecsap a vörösökre, hanem ahogy lecsapott az olasz és német fifth columnistákra, úgy lefog csapni az amerikai magyarság jó hírnevét rontó magyar fifthesekre és először is Himler Mártonra. NEM VOLT NEHÉZ Az Ohio és Michigan államok ár-kormánybiztosa, egy kiadott jelentésében olvassuk, hogy jó pár száz kereskedő ellen indítottak eljárást, mert nem tartották be a megszabott árakat. Ez igazán könnyű munka volt, sokkal nehezebb volna olyan pár száz kereskedőt találni, aki nem játsza ki az árak megfagyasztását. A munkabérek befagyasztása az 100 százalékosan sikerült, ott a bószok rémségesen törvénytisztelők, a világért sem szegnék meg. Mikor arról van szó, hogy egy niklit javítsanak, rögtön kijelentik, hogy a legnagyobb sajnálatukra nem tehetik- a törvény azt megtiltotta, de természetesen ott ahol jó “hűséges” munkásról, hivatalnokról, hajcsárról van szó, ott megvan a lehetőség “előléptetés” vagy “magasabb munkakör” stb címeken javítsanak, de a szervezett munkássággal szemben hivatkoznak arra, hogy az árak is megvannak fagyasztva. A kongresszus már a felhatalmazás megadásánál is kijátszotta a fogyasztó munkásosztályt, mert amig a tárgyalás alatt minden árut felhajtottak, addig a munkásságnak nem volt meg a módja arra, hogy az utolsó pillanatban béremelést érjen el, nos és azóta? Ugyan hol az az üzlet, ahol a legsze- mérmetlenebbül nem játszák ki az árakat, a ruha és. egyéb használati cikkeket átminősítettek' a régi áru nem kapható, de van uj áru, amely drágább, de “jobb”, ami persze hazugság, még jó ha nem rosszabb árut adnak a drágább árért. Az élelmiszernél még fokozódik a kirablása a fogyasztóknak. A kannás holmikat egyszerűen újra ragasztatták, uj nevet adtak, az olcsóbb zöldborsót vagy kukoricát, rizsét stb. egyszerűen átkeresztelték egy drágább áru címkéjével és megtörtént a 10—25 százalékos áremelés, a kávé eltűnt és ha van csak adagolva kapható, de csodálatos, hogy csak a legdrágább kapható, az olcsóbb áru teljesen eltűnt- illetve drágább csomagolásba kerül a piacra ,száz és száz cikket lehetne felsorolni és nem nagy vizsgálat kellene ahhoz, hogy megállapítsák azt, hogy a ceilling árakat miként játszák ki. A rendelet előírja, hogy egy listán fel kell tüntetni a legmagasabb árakat, ez a lista meg is van mindenhol, de túlnyomó többségben hozzá nem férhető helyen, apró betűkkel van kiírva, hogy a vevő belefáradjon annak a kikeresésébe, hogy megfelelő árat számítanak e neki. Ha a kormányzat nem vet
