Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)
1942-11-07 / 1240. szám
1942 november 7. BÉRMUNKÁS 5 oldal AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL ___CS. . .0 MEGJEGYZÉSEI ELISMEREM: Hogy mi a lapbizottság tagjai kishitüek, pesszimisták voltunk szemben Geréb munkástárssal, ki tudva azt, hogy milyen jó lesz az idei Bérmunkás Naptár, nagy mennyiséggel többet akart rendeltetni, mint amennyit a múlt évben rendeltünk. A mi álláspontunk az volt, hogy az aktiv munkástársak annyira el vannak foglalva a háborús iparban, hogy képtelenek nagyobb agitáció kifejtésére mint az elmúlt években, bármilyen jó is a naptár, annak az elterjesztését fokozni fizikailag képtelenek. Ezzel szemben Geréb munkástárs nem a korlátolt számú aktiv agitátorokra épit, hanem az olvasó táborra, azt akarja elérni, hogy az olvasóink legyenek agitátorok még pedig úgy, hogy az ismerőseiknek és barátaiknak ajándékozzanak egyet ebből az értékes könyvből, őszintén mondom, hogy ebben az esetben sem engem, sem a többi munkástársaimat a lap- bizottsában nem fog elkeseríteni, ha Geréb munkástársnak lesz igaza, sőt ismerve a Naptár értékét, csak a legnagyobb odaadással támogathatom az ő felhívását, kérve az olvasóinkat, hogy segítsék elő, hogy a Naptár szerkesztőnek legyen igaza és rendeljen mindenki a saját naptárán kívül legalább még egyet, biztosítom őket arról, hogy az akinek ezt odaajándékozzák, őszintén örülni fog és értékeli azt. A naptárunk az idén az elsők között fog megjelenni, tehát mindenki oly időben juttassa el az ajándék naptárt a megajándékozotthoz, amikor az még másikat nem vett, eltekint attól, hogy a mi naptárunk nem mint naptár, hanem mint értékes, hasznos és tudományos könyv jelent értéket. Még egyszer kérem a Bérmunkás kipróbált olvasó táborát, hogy fogadják meg Geréb munkástárs felszólítását, rendeljenek extra naptárt és adjanak neki igazat a lapbizottsággal szemben, hogy kevés legyen az idén Naptárunk, any- nyit adjanak karácsonyi ajándékul. Hadd legyen Gerébnek is “karácsonya” higyjék el megérdemli. “A MUNKÁS BEFAGYASZTÁSA” Ma már mind gyakrabban olvasunk arról, hogy a háborús helyzetre való tekintettel, le kell fagyasztani a munkást a munkahelyére, hogy igy elégítsék ki a munkás szükségletet. Valójában ennek a tervnek,, amelyet a reakció forszíroz a nagytőke utasítására, semmi köze sincs a munkáshiányhoz, mert ha egy munkás nincs megelégedve a munkahelyével és elkvittol, az nem azt jelenti, hogy most már kevesebb a munkaerő a háborús iparban, mert hisz az illető munkás nem vonul vissza nyugalomba, hogy a tőkepénzéből éljen, hanem egy másik hadiipari gyárban helyezkedik el, ahol a munka- viszonyok, vagy a bérek, neki megfelelőbbek mint az előző helyen voltak. Számtalan az olyan eset, amikor a munkás a munkahelyén nem olyan munkán dolgozik, amely képességének megfelel, igy ha egy a tudásának megfelelő helyet talál, akkor ezzel a változással az általános termelés csak nyer. Az is kétségtelen, hogy ha egy munkás olyan helyen kénytelen dolgozni, amelyet nem szeret, ahol rosszul érzi magát, vagy ahol a környezettel, a forema- nokkal stb. nem egyezik meg, akkor elkedvetlenedése a termelés rovására megy. Ha módja van neki egy megfelelőbb helyre jutnia, akkor a termelő képessége fokozódni fog, tehát a termelés fokozása vagy a munkáshiány kérdésének a megoldása szempontjából, teljesen felesleges és indokolatlan volna ez az intézkedés. De ezek az indokok csak takarói a tu- lajdonképeni célnak, amely nem más, mint az, hogy a helyhez kötött munkás kihasználása sokkal korlátlanabb mint ha a munkás a munkaerejét szabadon árulhatja. Különösen vonatkozik ez a szervezettlen telepekre, ahol az unió nem védi a munkást, ott korlátlanul ba- sáskohatnának a munkaadók. Korlátlan volna a speed-up és a fizetések megállapítása, de sokat romlana a helyzet a szervezett gyárakban is. De feltétlen esne a termelés is, mert a jogaiban korlátozott munkás, ki úgy érezné, hogy hazug ürügyek alatt raktak rá bilincset, nem dolgozna olyan munkakedvvel, mint annak előtte. Ez a terv csak egyike a nagytőke által tervezett akciónak, ugyan ilyen hazug érvekkel támadják a munkaidő és bér törvényt, amely megszabja a minimumot és kényszeríti a kapitalistát arra, hogy a törvényes munkaidőn túli munkáért másfélszeres munkabért fizessen. A Wagner törvényt akarják ezzel kipusztitani, amely védi a munkások szervezkedési jogát és kényszeríti a kapitalistát, hogy a munkásság által elfogadott szervezettel szerződést kössön. Azért kell a munkásságnak minden ily támadást visszavernie, mert ha egy helyen átfogja törni a nagytőke a munkás védelem frontját úgy következni fog a többi munkásjogok megsemmisítése is, hogy a nagytőke megint korlát ur legyen az ipartelepek, a munkabérek a munkaviszonyok kérdésében. Azért kell e tervet csirájában elfojtani a munkásságnak, mert ez elemi jogainak a megfosztásának az első lépése volna. Mások viszont csak a farm munkások korlátozását, helyhez kötését követelik, hivatkozva arra, hogy az élelmiszer termelés van veszélyben akkor amikor a farm munkások, a hadseregbe és a gyárakba vonulnak be. Szándékosan vettem a farm munkások kérdését külön, dacára annak, hogy a farm vagyis az élelmiszer termelő ipari munkások éppen olyan bérmunkások, mint az ipartelepek robotosai, mert a munkáshiány nem a kis családi farmokon mutatkozik, amelyet csak a családtagok katonai szolgálata érint, hanem a nagy modern farmok munkásai azok, amelyek elhagyva a farm telepeket, a gyárakban keresnek és találnak foglalkozást. Mik az okai a farm munkások elvándorlásának ? Semmi esetre sem az, amit a magyar Pegler pótlék, Himler Márton hirdet, hogy a farm munkást, “a városok külső ragyogása, a mozik ,a kávéházak, a kabarék, a tánctermek és a könnyen kapható nők csalták el a farm munkást a földtől.” Pedig a farm munkás — mondja másütt Himler, olyan szerencsés, hogy egy asztalnál ehet a munkaadójával, pedig azt “soha sem hallottuk, hogy Henry Ford munkásai együtt étkeztek volna Henryvel, egy tálból egyforma kényelemben”. Hát bizony ennél butább és hazugabb indokolást keresve se lehetne találni. Ez a “főszerkesztő ur” valósággal kikutatja a legbutább rekció hazugságait és azt próbálja lenyeletni az olvasóival. A farm munkás elvándorlásának az oka, sokkal szimplább és kézenfekvőbb, ha beszélünk velük a gyárban és megkérdezzük az okokat amelyért a farmot ott hagyták, akkor a választ a következőkben kapjuk meg: A farm munkás fizetése, ma sem megy feljebb mint havi 30-50 dollár, rájuk néni vonatkozik a minimális munkabér törvény, de nem vonatkozik a munkaidő törvény sem, ma is minden korlátozás nélküli munkaidőt dolgoznak, minden külön dijjazás nélkül. Rájuk nem terjed ki a Wagner törvény, a munkanélküli biztosítás. Szervezetlenek, unják a nagy farmok egyhangú, változás nélküli tömeg élelmezését. Himler indokolásán csak nevettek, mert az általa megjelölt szórakozásokat meg tudnák szerezni a farm vagy a közeli városokban, ha arra idejük volna, a mozit éppen úgy mint a nőket illeti. Kivétel nélkül hajlandók volnának visszamenni a farmra, ha megfelelő munkabérek, ha ugyan olyan munkaidő törvények volnának mint az iparban, ha a törvényes időn túli munkaórákat megfelelően dijjaznák. Ha rájuk is kiterjednének legalább a minimális munkabér törvények, amelyek az iparok robotosait védelmezik. Az élelmiszer termelés folytonossága és fokozása nagyon fontos volt minden esetben, de különösen életbevágó ez ma, ez viszont nem a munkás jogainak a korlátozásával, hanem nagymérvű kiterjesztésével érhető el, emberies munkaviszonyok, munkabérek kötik le a farm életet kedvelő munkást, nem pedig az, ha rabszolga törvényt raknak rá. CHARLIE MONDJA Amint már egyszer bemutattam, Charlie nem egy közgazdász, se nem társadalom tudós, csak egy egyszerű néger munkás “labor”, a fajtájának ahhoz a részéhez tartozik, aki tudja, hogy Lincoln és a polgárháború dacára ők még ma is csak másodrendű polgárok, kik még a fehér munkástársaik között is tartózkodók, nem barátkoznak, félnek a visszautasítástól, hallgatnak, csak ha érzi, hogy oly embertársával áll szemben, aki nem a négert, hanem a munkástársát látja benne, akkor beszél szívesen mindenről és bizony fején találja a szeget. Egy halálos és egy súlyos baleset egy napon, mind a kettő uj ember, természetesen mindenki arról beszél, keresik az okokat. Munkás, foreman, bósz, van a csoportban Charlie tisztes távolból hallgatja, hogy a munkás az isteni elrendezést emlegeti. “Ez volt részére megírva” — mondja fatalista belenyugvással, a foreman a folytonos változást okolja, “mire a munkás megismeri a helyzetét, beletanul és már kvittől is és én kezdhetem egy uj emberrel élőiről a tanítást, ha közbe baleset nem éri”, ez az érv tetszik a bósznak, nem kutatja a folytonos változás okait, ami a kötelessége volna, igy egyszerűen azt óhajtja, hogy a kormány tiltsa el a munkahely változást. Mikor magunkra maradunk meg kérdezem Charliet, hogy mi az ő véleménye a hallottakról. ő — mondja — nem hisz az isteni elrendelésben, ez ostobaság mondja, hanem ő azt, hiszi, hogy a foreman közelítette meg a problémát, de a megoldás nem az amit a bósz ajánl. Nézd, itt Clevelandon általában 75 cent a labornak a kezdő fizetése, amely legtöbb helyen a betanulással egyidejűleg felemelkedik 85-90 centre. Nálunk a kezdő fizetés 65 cent, a javítást viszont csak ígérik. Két- három hónapig eltart mig 5 cent javítást kap az uj munkás. Ezt az uj munkás 2-3 hét alatt kitapasztalja és ha egy kis élet, ügyesség van benne, akkor odébb megy egy gyárral és itt egy uj ember áll a helyére ki természetesen ügyetlen a neki még szokatlan munkánál és miután a szállításnak menni kell, kapkod, rosszu köti a láncot és már viszik is az orvoshoz. “Ha én volnék a bósz, akkor nem kormány után kiáltoznék, hanem legalább olyan fizetést adnék mint az átlagban van, megadnám időközönként a javításokat, az eredmény nem csak kevesebb baleset, de magasabb produkció is lenne, mert a jól begyakorolt munkás nagyobb megerőltetés nélkül is kétszer annyit produkál mint a gyakorlatlan, tehát a kompánia is jobban jönne ki” — fejezi be ez a színes bőrű munkás. Én azt hiszem, hogy ez a Charlie, aki megszokott tempóval hordja nekem a deszkát, a kompánia érdekébe sokkal megfelelőbb volna a “big boss” pozíciójában és még a munkások sem fizetnének rá a helycserére.
