Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)
1942-10-17 / 1237. szám
1942. október 17. BÉRMUNKÁS 7 oldal Hitler beszéde forradalmi mikroszkóp alatt A hét egyik szenzációs eseménye Hitler beszéde volt, melyet a berlini Sport Arénában tartott több mint tízezer hallgató előtt. Beszédét az egész világra a rádión keresztül közvetítették. Mi reánk osztályharcos munkásokra különös fontossággal bir ez a beszéd, nem azért, mert a háborús helyzetre vonatkozólag fontos kijelentéseket tartalmazott, sem pedig azért mert Hitler mint a nagy “führer” beszélt, hanem csak egyszerűen azért, mert ez a beszéd teljes lényegében propaganda volt a nemzeti szocializmus érdekében. A nemzeti szocializmus melynek gyakorlati megnyilvánulását a fasizmus formájában látjuk, Hiti érék szerint az egyetlen helyes elvi alap amelyre az uj rendszert a nép érdekében felépíteni lehet. Mint ahogyan mondotta, ez a háború elsősorban ezért a célért folyik és mindaddig fog tartani, amig a célt el nem érték: Ezután a háború után nem létezhet többé a buzsoá kapitalizmus államrendszere és a német nép és hozzájuk csatlakozott más nemzetek népei mint erősebb és szabadabb nemzetek fogják élvezni a nemzeti szocializmus ideális alkotásait. Mi nem akarunk kitérni a beszéd többi és hosszas részleteire, mert azzal csak a fenti lényeg volt körülírva és a munkásosztályra nézve csak ez a lényeg fontos és nem a többi demagógia, aminek más újságok oly nagy fontosságot tulajdonítanak. Mellékes nekünk az, hogy Hitler pont most egy éve azt mondotta, hogy az “oroszok már le vannak verve és többé soha talpra állni nem fognak” vagy pedig az a tény, hogy a múlt télen a nagy tavaszi offenzivával ígérte a háború győzelmes befejezését a német népnek. Hitler múlt heti beszédjéből világosabban kitűnik, hogy ebben a háborúban az imperialista célok, világnézeti elmélet mely Hitlerék részéről a nemzeti szocializmus eszméjében összpontosul. Minél tovább tart ez a háború és minél gyakrabban fogjuk hallani a nemzeti szocializmus demagógiáját Hitler szájából, annál jobban bizonyosodik be az a helyes meglátás, mely kezdetben a munkás- mozgalomban éles vita tárgyát képezte, hogy a forradalmi szervezkedést hirdető munkásságnak életérdeke, az ellene törő elméleti terjeszkedés minden erővel való megakadályozá-! sa. Hitler a nemzeti szocializmus győzelmére való fölhívása egyenlő a munkásosztályra nézve minden szabadságának az eltörlésével, annak a csekélyke kis szabadságnak, mely a kapitalista rendszerben is csak guzsbakötve létezik, de még igy is mindent jelent a munkásosztálynak. Mindent mert bizonyos fokú sajtó és szólásszabadságot biztosit, mely nélkül az igazi munkás célok hirdetése lehetetlenné volna téve. Hitler beszédének tehát csak a formai része szól azokhoz a népekhez akiknek csak néma fejbólinga- táshoz van joguk amiko'r a “führer” beszél. A lényege azonban a forradalmi munkásság részére azt az életbevágó figyelmeztetést jelenti, melynek fel nem ismerése a biztos katasztrófa felé való rohanást eredményezné. Ilyen szempontból azt mondhatjuk, hogy nagyon tanulságos volt Hitler beszédé, mert megmutatta azt, hogy miért kell a munkásosztálynak egységesen felvonulni azon elméleti méreg ellen, mely mint a nemzeti szocializmus kirágja a néptömegek agy velejét melynek következtében olyan rendszerek jönnek létre, mint a hitleri fasizta rendszer. Hogy aztán maga a kapitalizmus a szülőanyja ennek a káosznak hát az elvitathatatlan tény, de ebben az esetben a korcsszülöttet kell elsősorban meggátolni és aztán az ipari szervezkedés vitaminját kell beoltani a kapitalista rendszerbe, hogy többé ilyen korcsszülött a világra ne jöjjön. Hitler beszéde további első célunknak kell tegye a fasizmus kipusztitását a föld színéről. (f.) HAJLÉKTALANOK A BOMBÁZOTT VÁROSOK LAKÓI STOCHOLM ,okt. (ONA) Kétszázezernél több hamburgi néz a tél elébe megfelelő lakás híján. Brémában pedig a lakosság harminc százaléka emberi lakásnak teljesen alkalmatlan tanyázó helyen él, mondja egy ideérkezett német- országi értesülés. A német hatóságok most már igyekeznek meggátolni a bombázott városokból való tömeges elköltözést elsősorban azért, mert már igy is munkáshiány van az e városok körébe tartozó gyáriparban. Dr. Robert Leyt, a náci munkafront vezérét nevezték ki birodalmi lakásügyi biztosnak, rendkívüli hatáskörrel. Az ő dolga volna a bombázott városok keserves lakásviszonyain segíteni. Dr. Ley most érkezett vissza a bombázott városokban tett körútjáról, de még eddig semmiféle intézkedés nem történt az elpusztított városok lakásviszonyainak enyhítésére. TÁRCA j HADICSEL Irta: Móricz Zzigmond Messziről, a Franzstadt külső perifériáiról jöttek, jődögél- tek a Belváros felé. Szomorú uccákon át, ahol egy-egy szekér zörgött szembe velük a sötét, nagy házak alatt; szomorúan, idegesen, előresütött fejjel és már régen elfeledték a meze gyalogutakat, a patakpartot, a virágos réteket . . Ha otton éri őket ez az állapot, az ember fehér tarisznyával gubában kocogna előre a Tisz-töltésen a város, a fiskális felé, az asszony sötét kendőben, barna szoknyában, éppen ahogy illendő; a friss mezei szél átfujna rajtuk s az arcuk kipirosodna. Most sötéten és gyorsan, vénült arccal lépegetnek az aszfalton, gombos cipőjük van, a férfinak barna felöltője s alatta fekete ruhás és buzavirágkék nyakkendője. Nem beszélnek, nyomott a kedvük s izgatottan gondolják végig, mit fognak mondani az ügyvéd urnák. Végre helyt vannak. A rendkívül tiszta, nagy, közönséges, ferencvárosi sárga ház, a gazdag polgárok dísztelen unalmával él az üllői-ut egyik előkelő mellékuccácská- jában, amely forgalmatlan, üz- lettelen, ahová a nyugalomszerető urak húzódnak el, tanárok, bírák, hivatalnokok, gazdag francsettlerek. Nincs benne lift, nem szabad az emeleten porolni s a vaskorlátos vö- rösmárványlépcső tisztára van mosva, mint az edény. A lépésük veri föl a súlyos csöndet, amelyet nem zavar meg uccai életzaj, a négyszögletes udvarban a szürke novemberi délután atomja világossága van leeresztve, mintha az égből tettek volna be ide egy éppen pontosan az udvarra illeszthető levegőkockát ,amely oly állandónak tetszik, hogy egyetlen atomja nem rezdül, meg s egyetlen uj szin sem kerülhet belé. Mintha odafenn gyárilag állítanák elő ezt a szükséges levegőmennyiséget is mint minden egyéb kelléket, ami e házhoz kellett: a lépcső márványait, a korlát vasöntvényeit, a fal potrónos díszeit. Megállották a második emeleten, balra. Sárga gázlángokkal kivilágított udvari szobákba néztek be; egy-két ur üldögélt a nagy üzleti könyvekkel megrakott asztalok mellett. Csöngettek. A csengő élesen csiripelt s bent meg sem mozdult senki. Az ajtón sötét vastábla volt az ügyvéd nevével. Hátul a folyosó másik végéről éles fiatal leányhang kiáltott fel. — Nyitva van az iroda. — Ez az iroda? — Az, az. — Köszönöm. Egész fölzavarta a házat a pár szó ,amely olyan váratlan volt, mint a földalatti barlangban, ha emberi szó zendül. A férfi benyitott s az asz- szony utána bujt. Zöld pamlag, mély régi plüs- fotelek kis asztal körül s ők oly tétován állanak, senki nem megy eléjük, senki nem érdeklődik irántuk; a férfi homlokán verejték kezdett kiütni s a szemeit a nyitott oldalajtó felé meresztgette. Végre elszánta magát. — Kérem szépen, itthon van a nagyságos ur? Kérem szépen. — Itthon. — Kérem szépen lehet vele beszélni, kérem szépen. — Igen. — Kérem szépen ... — Üljenek le és tárjanak, valaki van bent nála. Nagyot sóhajtottak, szolgálatkészen mondták: — Igenis kérem szépen. Mikor elhelyezkedtek a falnál álló kerti pádon, mikor a pad apró recsegés-ropogása megszűnt, egyszerre igen gyávának és ijedtnek érezték magukat. — Mereven, hallgatva és zavartan ültek. A forró, szinte nedves levegőben elfulladtak s szemüket ernyedten meresztették maguk elé. Lassan uj benyomást éreztek; tulhangosan tárgyalt bent valakivel s német szók áradata hallatszott félelmesen és megérthetetlenül. Még jobban megfélemled- tek és oly merevek lettek, olyan elnyúlt arcuak, mint azok az apró szobrok, amiket a kínaiak árulnak a kis korcsmákban. Aztán kissé beleszoktak a helyzetbe. Az óra lassan egyforma szorgalommal ketyegett, a hőség elbágyasztó volt, a két ur a nyitott ajtón túl halkan, unatkozva beszélgetett; az egyik egy borotvált arcú kövér, öreg ur volt s úgy be volt szorítva az asztal mögé, mintha csak úgy lehetne onnan kivenni, ha az asztalt bontják szét előle előbb; valami süldő leánykának a hangja hallatszott ki néha; kisült, hogy kihordólány, villanyos jegyekről beszélt. — Jó volna ide az én Irénem, — mondta halkan az asz- szony. A férfi megmozdult s vékony fekete hajuszához nyúlt. Aztán a szemközti falra nézett ahol két nagy színes kép volt, az egyiken egy huszártiszt kacérkodik két urilánnyal, a másikon egy üres bölcsőn sir az édesanya. A nyomdában eleget lát mindenféle képeket, most büszkélkedhetett vele magában, hogy ért hozzá. Ez a kép legalább hatvan korona darabja kerettel, de ez már régiség ez a keret: nem modern. Az idő csak telt s ők ültek mozdulatlanul. A férfi kék csokornyakkendője színesen fénylett a gáziám ja világán, sovány vállai előregörbültek s vörhe- nyes őszi kabátban ;az asszony olyan sötét és sovány volt, a fekete szemei benn égtek a mély szemkarikákban és meg- adóan várta a pillanatot, ahogy csak asszonyok tudnak várni a megtörténés kínos percére s egyre csak azon törte a fejét, hogy az egyéb mondanivalókon kívül szól az ügyvédnek, megkéri, vegye fel ide az ő Irmáját .. . Felveszi; fel, mért ne. Kell az ilyen kislány itt és jó helyen van és pénzt keres. Csak hogy kell megmondani az ilyet? Hiszen elég pénzt zseb- revág a perért, most megint újat hoz, uj pert . . . Felveszi, csők szólni kell . . . Folytatjuk)
