Bérmunkás, 1942. július-december (30. évfolyam, 1222-1247. szám)

1942-09-26 / 1234. szám

1942. szeptember 26. BÉRMUNKÁS 7 oldal Uj Francia forradalom előtt? WASHINGTON, (ONA) La­val kényszermunka rendelete, amely szerint 18 és 50 év között minden férfi, 25 és 35 között minden asszony kényszermun­kára sorozandó, uj nagy fran­cia forradalomnak lehet az okozója, mondotta munkatár­sunk a Harcos Franciaország egyik itteni szószólója. Mint 1789-ben, francia parasztok megint kaszára-kapára, vasvil­lára fognak kapni, ha végre akarják hajtani Lavalnak ezt a rendeletét. Világos, mondotta a szabad francia mozgalomnak ez a kép­viselője, hogy Laval nem Fran­ciaország számára sorozza a kényszermunkásokat. Hisz e n Franciaországban áll a gyári­par, nincs munka. A franciák tudják ezt, tudják, hogy La­val őket Németországba akar­ja szállítani rabszolgának, mert a maguk jószántából nem akar­tak menni Németországba mun­kára. “De ezzel a rendelettel Laval bajainak a munkáskér- kérdésben nincs vége, — mon­dotta a szabad francia — in­kább most kezdődik még a ja­va.” A Vichy-kormány és Hitler már több megegyezést kötött, hogy francia munkásokat kül­denek Németországba és annak fejében a németek francia ha­difoglyokat bocsátanak szaba­don meg nyersanyagot adnak a francia iparnak. Ezek a meg­egyezések mind csütörtököt mondottak. Alig maroknyi fran­cia volt hajlandó Németország­ba menni, a németek pedig jó­formán nem küldtek semmi nyersanyagot francia gyárak­nak. Ezért aztán a francia gyá- rak mind szünetelnek. Nincs munka a francia iparban azért, mert a francia gyáraknak nincs nyersanyaguk amit feldolgoz­zanak. A francia nép cselekvő el- lentállásának természetes ha­tárt vet a gépfegyver. De azért vah nekik is fegyverük: a pasz- sziv ellentállás. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lesz vér­ontás. Vichy rendelkezik had­seregével, a rendőrséggel, La­val francia fasizta bandáival, a “Frontharcosok Légiójáv a 1”, ezzel meg fogják próbálni kényszermunkára hajtani a franciákat. Mihelyt azonban kiderül, hogy Németországba akarják szállítani őket, annak vége okvetlen vérontás lesz, azaz forradalom: az uj francia forradalom. Franciaország, mondotta a szabad franciák szószólója, földműves ország. A népek alig 30 százaléka ipari munkás. Ezek nagyrésze szépen ott­hagyja az iparos városokat még mielőtt a Vichy-kormány rendőrei összeterelhetnék őket, és rokonokhoz, barátokroz köl­töznek falura. Ott valahogy el­éldegélnek földműves munkán. Eddig nincs olyan rendelet, amely francia polgárnak meg­tiltaná, hogy a megszállott és a meg nem szállott ország kö­zött szabadon közlekedhesse­nek. Ezzel a rendelettel Laval el­vetette a kockát. BESZÁMOLÓ A CHICAGO- MILLWAUKEE KERÜLETI SAJTÓ ÜNNEPÉLYRŐL Sokan kételkedve néztek a kerületi Satóünnepély sikere elé és okkal, mert amilyen bi­zonytalan időjárás volt egész nyáron, hogy úgyszólván alig volt két vasárnap eső nélkül, szinte csoda számba ment, hogy szeptember 13-án kivételesen szép idő volt. Nem volt túlsá­gosan meleg, de kellemes idő volt kirándulásra. És nagy­számmal ki is használták az évad utolsó alkalmát, hogy kint a szabadban tölthessenek egy kellemes napot. Bár a Bérmunkás olvasóit, sőt az IWW Magyar Tagjait, nem illeti dicsőség, mert szé­gyenletesen kevesen jelentek meg, de más nemzetiségűek és különösen a finn munkástársak kötelesség tudóbbak a magya­roknál és amikor egy kellemes nap eltöltése mellett a munkás­sajtó támogatásáról van szó, a finneket ott tömegesen lehet látni. A történelmi feljegyzések azt állítják, hogy a magyarok­nak a legközelebbi törzsroko­nuk a finnek, a haladás szem­pontjából azonban a magyarok — különösen itt Amerikában — tulmessze maradtak a finnek mögött. Hasznos célt szolgáló összejöveteleken a magyarokat csak elszórtan lehet látni, mig haszontalan célú összejövetele­ken hemzsegnek, addig a fin­neknél éppen az ellenkezője áll. De, dacára a magyarok kö­zömbösségének és dacára az ősz beköszöntésének, a Sajtóünne­pély sikere minden várakozást felülmúlt. A megjelentek nagy számmal vettek részt a külön­féle társasjátékokban és verse­nyekben, mig a tánckedvelők a késő esti órákig hódoltak ezen élvezetnek. Itt kívánunk beszámolni né­hány tárgyról, melyet a Bér-' munkás olvasói adományoztak kisorsolásra a lap támogatásá­ra, de korábbi alkalom hijján az csak most történt meg. így került kisorsolásra egy hímzett terítő, melyet East Chicagóból Németh Lőrincné adományo­zott. Ugyancsak régebben bir­tokunkban volt egy vastag alu­míniumból készült főző fazék, melyet Köhler Sándor adott át ilyen célra, valamint egy kan­csó és 12 pohárból álló készlet, melyet a burnsidei Máté Lajos munkástársék adományoztak. E helyen is köszönettel adó­zunk az adakozóknak, mely tárgyak kisorsolása húsz dol­láron felüli öszeggel növelték az ünnepély jövedelmét. Mint előzőleg jeleztük az ün­nepély az IWW sajtó támoga­tására rendeződött, következe­tesen az elszámolásnál a jöve­delem három egyenlő részre lett elosztva és “Industrialist!” finn nyelvű napilap, az “Indus­trial Worker” angol heti és a “Bérmunkás” magyar nyelvű hetilap cimére lett továbbítva. Mindazoknak, akik az ünnepély sikerét bármily módon elősegí­tették, ezúton is elismerését nyilvánítja a Rendezőség. AKRON, O. — A magyar nyel­vű IWW-isták a hónap el­ső vasárnapján, délelőtt tartják havigyülésüket a Thornton St.-en levő Ma­gyar Házban. TÁRCA | lSj BORODINA öt hétre megint befogtak katonának. Augusztus közepén . . . Tü­zes sugarak zuhogtak alá a raj- vonalba fejlődő ezredekre, me­lyek hangtalanul, a fegyelembe tört és az agyonhajszolt embe­rek fatalizmusával vonult át a forró tarlókon. Folyt a hadijá­ték már három óra óta. A já­ték csak annyi volt benne, hogy a levegőben muzsikálva röpkö­dő éles golyók a túlsó dombon csak kék papirmaséfigurákat ütöttek keresztül. Az első raj- vonalban az emberek már kilö­völdözték a töltényeiket, de jöttek hamar uj csapatok, tiz- percenként mindig újak, oda­rogytak a többi közé és a hosz- szu völgyben újra meg újra föl­hangzott a puskatüz morajlásá­nak éles visszhangja. Délután két órakor, messze a rajvona­lak mögött, beleszólt a játék­ba a tüzérség is, — és délután két órakor a veszett zeneboná­ban Klein Mór már járta a bo­londját. Klein Mór a jobbszárny leg­szélén hanyatt feküdt és kövér arcán piszkos vonalakat rajzolt a homlokáról lefutó verejték. A bömbölő ágyúzásra fölneszeit a könyökére támaszkodott és belenézett a lángokba vibráló messzeségbe. Imitt-amott, a lángoló tarlók mögött apró tü­zek gyönge villanását látta: — az acélgolyók kisérő fényét, amint bőgve repültek ki a kar­csú ágyucsövek torkán. A feje tetejétől a lábujjáig heves zsib- bandás rágta az egész testét és mintha tömör harangzúgás kongott volna fülében, amit nagynéha szakit meg a kölyök- harang csilingelőse, a raj vonal­ban szálló újabb csapatoknak a friss puskázása. A forróság vörösre marta az arcát, vérrel szöktette tele a szemét s ami­kor már a tarkóját is élesen szaggatták a kínok, beteg fan- taziálással belezuhant a törté­nelem nagy aljasságaiba. A nagy embergyilkolások emlékei, mint véres zuhatag, borították el s a legvéresebbhez, a legga- zabbhoz érkeztek el tántorgó gondolatai, amint néhány száz lépésnyire megpillantotta a “Manöver Leitung” zöld toll- bokrétás csapatát. — Borodina . . . Borodina . . A szája bágyadtan vonaglott, a hangja azonban élesen szűrő­dött a fogain át. De ő maga ebből mit se hallott már. A fél­eszmélet és a teljes öntudatlan­ság határán nyögve, félig siró hangon pergette a szavakat: — Borodino . . . Borodino . . Ott áll Kutuzov és kergeti Na­póleonra a seregeit . . . Kutu­zov — Borodino ... Ney már gyün a lovassággal, Murat, Da- vout már jönnek ... És Kutu­zov már könyörög Bagration- nak. Már könyörög . . . Eredj lelkem, vesd tüzbe az egész bal­szárnyat . . . Eredj, a Krisztus oltalmazzon . . . A puskája lecsúszott a mellé­ről s egyszerre mind a két ke­zével a tarkójához kapott. Ne­héz eséssel elterült a földön. — Borodina . . . Kutuzov — Bagration . . . Óh, a gazok, óh Napoleon . . . Óh, gazok, gazok, gazok . . . öreg, tartalékos katonák csúsztak a közelébe és ijedt sze­mekkel nézték a vergődését. Majd kiabáltak, a raj vonalak mögött heverésző sebesültvi­vőket hívogatták. Csak egy em­ber ült hallgatakon Klein Mór­ral szemben, bizonyos Gál Ig­nác nevezetű. Ez már régen fi­gyelte a hallucináló embert s figyelte úgy, hogy minden moz­dulata, beteg dadogásának min- denik furcsa szója a nagy, bu­ta szemein keresztül beleszaladt az agyába. És amikor összee­sett Klein Mór, Gál Ignác hal­kan szűrte a fogai között: — Borodino . . . Borodino . . Yöröskeresztes katonák jöt­tek hordágyra rakták a lángoló forróságtól halálra mart em­bert és elvitték arra a helyre, ahol az orvosok komisz baka­kenyérrel szalámit ebédeltek. Valahol a dombok tetején aztán fölhangzott a kürtszó és a kilo­méternyi szélességben fekvő rajvonalak megmozdultak. Egy félóra múlva az egész hadosz­tály, bokáig porban, lent állott az országúton és a négy ezred elindult négyfelé, — haza . . . Baktattak csöndesen apati- kus szótlansággal. A rendet, a centiméter-pontosságot már ré­gen fölolvasztotta a forróság, lehajlott fejjel, mindig az előt- tehaladónak a sarkára figyel­vén, zilált sorokban mentek elő­re halálos fáradtságba zökkent katonák. Ez az ut a nagy mar­sokat befejező, erejét vesztett, de nagy gyülöletörvényben zaj­talan átkokat kavargató fáradt elvonulás volt. A “haza” —: va­lami rozzant csűrben egy há­romarasznyi szalmavaca kon, még nagyon messze volt. Dom­bok mögött tornyok tűntek föl és tornyok tűntek el, de az ez­red még mindig ment előre. Az emberek váltogatták a puská­jukat, jobbvállról a balvállra meg vissza és közben hazagon­doltak. A hazagondolás mindig valami energiátlan, ösztönös menekülés egy sötét, ziháló ke­serűségből az otthonnak egy kis potemkin-oázisára, ahonnan vigasztaló emlékek rajzanak föl s pár percre elfeledtetik a pillanat nyomorúságának a fáj­dalmait. A hazagondolás a ka­tona ópium szívása, tündérál­mok édes ringatása, amely után még keserűbb a harag s nagyobb a fájdalom. Gál Náci az ezred legvégén haladt s ami porfelhő fölszál­lott az előttehaladó századok nyomában, az mind reászállott a szemére, a torkára és fojto­gatta, égette, mintha mérges gázok felhőjében haladt volna. Az augusztusi délután hőségé­nek a gőze rászállott a fejére és Nácj egy darabig a szeméről lepattanó tüzes fénykarikák villanó cikkázásán szórakozott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom