Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)
1942-01-31 / 1200. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS ! 1942 január 31. SZOCIÁLDEMOKRATA EMBERFEJEK •írja: VINCE SÁNDORWELTNER JAKAB “Nem szabad élve eltemetkezni és közönyösen beletörődni a balsors minden nyűgébe és nem szabad azt várni, hogy máról holnapra minden megváltozzék. Ha felismertük, hogy a társadalmi szervezet, amelynek szenvedői vagyunk, helytelen, ha hisszük, hogy az emberek nagy tömegeit meg lehet váltani szenvedéseiktől, akkor tekintet nélkül pillanatnyi sikerekre, dolgoznunk kell a jövő érdekében, hogy a szebbről, jobbról alkotott ábrándjaink megvalósulhassanak. Az apostolok hitével és lelkesedésével, a nemes emberek önzetlenségével, fáradhatatlan kitartással kell dolgoznunk az uj világrend kiépítésén.” E sorokat irta saját életraj-® zának bevezetőjében Weltner Jakab a modern magyarországi munkásmozgalom egyik alapítója, építője és legfáradhatatlanabb vezetőembere, aki 63 éves korában, néhány havi betegeskedés után, 1936-ban halt meg Budapesten. A hősi korszak embere volt. A kemény és kegyetlen üldözések idején kezdte tevékenységét- A meg nem értettség sötét idejében szólitgatta a süket ország nehezen ébredő proletár- ságát. A hírhedt magyar köz- igazgatási basák bárgyú és szégyenletes évtizedeinek volt pihenést nem ismerő agitátora, szervezője, újságírója, — valóban: mindenese. Amint a fiatal magyar munkásmozgalom elkezdte szárnyait bontogatni, az államhatalom kiméletlen vadsággal vetette rá magát, hogy a veszedelmes ígéretekkel teli megmozdulást elfojtsa. Persze meddő volt minden erőlködése. A gyalázatos emlékű Bánffy- Perczel korszak tolonckocsival, rendőrököllel, kar dlapozással, börtönnel és a vezetőemberek kitiltásával vélte megöl dani Pesten a társadalmi kérdést. Célját el nem érte. De azt elérte, hogy egy kitiltott vezető helyett mindjárt két másik állt be a küzdelem első rajvonalába. Az európai országokban vándorló, tanulmányutakon járó, munkát kereső proletárokat egymás után hívta haza a párt, hogy betöltsék a raj vonalon esett réseket. így került vissza Pestre 1898-ban, az akkor 25 éves Weltner Jakab, aki egy müncheni bútorgyárban dolgozott. Bár mesterségét igen szerette és kitűnő szakmunkás volt, szívesen cserélte fel a gya- lupadot, ahol rövid munkaideje és jó bére volt, a párttitkári Íróasztallal, ahol hosszú munkaórákért a fizetés is kevesebb,— mert szocialista volt. Külföldi vándorlásai idején is tartotta már a kapcsolatot az egyre fejlődő Magyarországi szociáldemokrata mozgalommal. A hivó szóra azonnal dtthon termett. Több mint négy teljes évtize- dett adott életéből a magyarországi dolgozók ügyének. Nem volt a munkásmozgalomnak olyan területe, amelyen ne tevékenykedett volna. A legnagyobb munkabírása ember volt az összes vezetők között, ő volt a munkásmozgalom összes bajainak csodadoktora. Ha a párttitkárság rosszul dolgozott — a pártvezetőség egyszerűen kirendelte Weltnert a párttitkársághoz, ahol hat hónap alatt minden rendbe jött. Esett a példányszám a Népszavánál? — Weltner elindult országos körútra és négy hét alatt ki volt köszörülve a csorba. Aludt a vidék? — Weltner felolvasó útra indult és amerre járt, uj élet támadt a pártszervezetekben. Ott volt a Népszavánál, ott volt a Famunkás Szövetségben, ott volt az Asztalosok Szakosztályában, t ott volt a Szakszervezeti Tanácsban, ott volt a Munkásbiztositó mindkét intézményében, ott volt a könyvkereskedésben, a Világosság nyomda igazgatóságában, az Általános Fogyasztási Szövetkezet vezetőségében. Ott volt mindenütt. Szerkesztette a Népszava Naptárt, a Famunkások Szaklapját, a Májusi Emléklapot, a Famunkások Z s e b n aptárát, megirt egy könyvtárat kitevő cikket a Népszavába, a Szocializmusba, irt és fordított száz meg száz röpiratot, füzetet, könyvet .... Mindenre volt ideje, még az Operaházra1 is> amelynek nem volt nála szorgalmasabb látogatója az egész pártban. E százféle elfoglaltság mellett még arra is ráért, hogy esztendőket töltsön a .börtönökben. Szóval és tollal szolgálta a magyarországi proletárság ügyét. Tízezreket hódított a szocializmus ügyének bátor és őszinte beszédeivel, okos és meggyőző cikkeivel. A népgyü- lési tömegek becézett szónoka volt, de a' szakszervezetek előadótermeiben is ő volt a legszívesebben hallgatott előadók egyike. A legnépszerűbb ember volt a munkásmozgalomban. Mindig úgy irt és beszélt, hogy még az a legegyszerűbb proletár is megérthette, aki csak hetekkel vagy napokkal előbb került be a mozgalomba. Egy életen keresztül tanult és tanított. A párt és a Népszava voltak számára az élet igazi lényege és értelme. Minden egyéb csak azért volt és lehetett, hogy ezt a kettőt szolgálja. Egész lényét, egész egyéniségét ennek a két célnak a szolgálatára állította. Mindent habozás nélkül magára vállalt, ha azt hitte, hogy az a pártnak, vagy a Népszavának használni fog. Élete igazi ambíciója az volt, hogy a pártot és a Népszavát az egész ország tisztelettel, elismeréssel és becsüléssel emlegesse. Fanatikus rajongója, hívője és szerelmese volt a munkásmozgalomnak, mert tudta és saját nagyszerű egyéniségében is lemérhette, hogy mit' tud a munkásmozgalom formálni a proletárból. Senki se tudta nála nagyobb hatással kihangsúlyozni, hogy a munkásember életének csak a munkásmozgalom tud értelmet és tartalmat adni. A proletárélet szürke, taposó malmából azért emelkedett ki, mert kora ifjúságában megtanult tanulni és nagy emberi célokért, délibábos ideálokért lelkesedni. Rendkívüli értelem, nem mindennapi fogékonyság és az önképzésnek örökös láza adhatnak csak magyarázatot arra, hogy Weltner Jakab azzá lett Magyarországon, akivé lenni az ő körülményei között emberfeletti teljesítmény volt. 1873-ban született. Az apja, aki a magyar államvasutaknál kishivatalnok volt, korán elhalt és négy apró gyereket hagyott a kenyérre se elegendő nyugdíjon tengődő özvegyére. Weltner Jakab árvaházba került és onnan 12 éves korában, két polgári osztály elvégzése után, az asztalosmühelybe, — inasnak. Ez 1885-ben lehetett. A fiatal magyar ipar még csecsemő korát élte. 1884-ben hozta meg a magyar . képviselőház az első ipartörvényt, amely nem az állam és a munkáltató kötelességeit szabályozta a gyengébb féllel, a munkással szemben, hanem éppen ellenkezőleg, a munkás kötelességeit az erősebb féllel, a munkáltatóval szemben. A nagyipar és a tömegtermelés még a jövő méhében aludt Magyarországon. A kisiparban 12—14—16 óra volt a munkaidő. Két évvel a magyar ipartörvény születése után történt, 1886 május elsején, a chicagói Haymarket tragédia. És még csak e tragédia után három évvel, — 1889-ben tette a párisi nemzetközi s z o c iáldemokrata pártkongresszus, e tragédia emlékére május elsejét a proletárság világünnepévé és a három 8-as, — 8 órai munka, 8 órai pihenés és 8 órai szórakozás — követelésévé. Ha 1889-ben még Párisban is csak követelés volt a 8 órás munkanap, — elképzelhetjük, hogy„mi volt a helyzet Magyar- országon ?! Weltner Jakab 16 éves, fiatal asztalossegéd volt akkor és elindult munkát keresni a pesti asztalos műhelyekben. Modern munkásmozgalomnak az akkori Pesten még csak igen kevés nyoma volt; — noha lehetett volna. Hiszen a Kommunista Kiáltvány már több mint negyven éves volt — és Magyarországon az ipar és kereskedelem német volt. Németországban a hatvanas évek elején Lassalle már több mint egy negyed millió ipari munkást szervezett meg az Allgemeiner Deutcher Arbeiter Yerband-ba. 1868-ban már volt Magyarországon “hüt- lenségi per”, melynek egykori vádlottjai közül Rauchmaul bácsi és Stern bácsi ott jártak köztünk az ő 80 évükkel a vál- laikon. És lehetett volna nem utolsó sorban azért is, mert hi-, szén az 1871-es párisi kommün- nek, magyar munkás ember, Frankel Leo órás, volt a közmunkaügyi minisztere. Frankel Írásaiban olvastam valaha, —■ igen régen, — hogy inkább lesz Párisban csatornatisztító, mint Magyarországon pártvezetőségi •;ag. Amiből nyilván arra lehet következtetni, hogy ha nagy mozgalom nem is volt még Pesten, — veszekedés már volt bőven. Ami különben érthető is. Hiszen ha van mozgalom, — nem érnek rá az emberek a veszekedésre. Persze, ha Frankel Leó elment Franciaországba miniszternek, akkor nem csoda, hogy a fiatal Weltner Jakab az asz- lalosmühelyekben csak olyan prolikra akadt, akik a hazafias egyletekbe tartoztak. így lett tagja Weltner is a hazafias asztalossegédek egyletének. Ám ebben a hazafias egyletben se élte már a szervezetlen munkásember kártyás, italos, üres és tartalmatlan életét. Életének e fordulatos korszakáról és arról, hogy hogyan lett szocialista egy egész kötetre elegendőt mesélt nekünk azon a 14 napig tartó tengeri utón, amikor 1922-ben együtt jöttünk Amerikába. Weltnert K. Szabó József elvtárs, egykori volt tanítómestere, a magyarországi munkás- mozgalom volt vezető embere és a pesti Népszava, majd az amerikai Előre cimü hetilap volt szerkesztője hívta meg házához Flushingba — a forradalom bukása után. Sok gazdag ajándékot kaptunk az élettől a munkásmozgalomban töltött évek során. A leggazdagabbak egyike volt, hogy ott lehettünk, amikor évtizedekig tartó távoliét után a munkásmozgalom e két veteránja megint egymásra talált. K. Szabó József vezetése alatt került ki Weltner Jakab a hazafias munkásegyleti pepecselés ködös bozótjából és jutott el a szocializmus éltető, nevelő, ^felemelő, tiszta forrásához. Rövid amerikai tartózkodás után Weltner visszament Bécs- be és 1924-ben Horthy Magyar- országba. Visszatérése körül meglehetős vihar keletkezett az emigrációban. Persze visszatérése a magyarországi szociáldemokrata párt és a Horthy kormány közötti paktum következménye volt. Akármit adott is a párt cserébe Horthyéknak Weltner bán- tatlan visszatéréséért, — úgy vélte, hogy mégis ő jár jobban, mert Weltner rendkívüli képességeitől várta a régi, nagylen- dületü, bátor mozgalom újjáépítését. Ebben a várakozásban a párt csalódott. , Uj, bátor mozgalmat a magyar tömegek között csak azok fognak tudni épiteni, — akik nem Horthy jóváhagyásával, hanem Horthy ellenére fognak visszatérni. A hazatért Weltner újból a Népszava szerkesztője lett és előbb a főváros törvényhatóságába, majd a parlamentbe is bekerült. Parlamenti beszédei magasan felette álltak az ellen- forradalmi képviselő — gengszterek szellemi nívójának, ' de hatásuk a proletártömegek-
