Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)
1942-01-24 / 1199. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS SZOCIÁLDEMOKRATA EMBERFEJEK---------------------------írja: VINCE SÁNDOR--------------------------Az a férfiú, aki e sorokat- 1922-ben, akkor már második emigrációja idején, Bécsben leírta, még tizenhárom évig élt, harcolt, dolgozott, gondolkozott, irt, hogy a magyarországi munkásság mozgalmának régi fényét, erejét, befolyását, tisztaságát és igazi nemzetköziségét a háború és az ellenforradalom romjaiból uj életre varázsolja. Sziszifuszi munkára vállalkozott. A kitűnő fizikum, az egészséges idegzet és az éles ész hármas páncéljával felvértezett ember a feladat súlya alatt ösz- szeroppant és ötvennyolcéves korában meghalt. Soha nagyobb vesztesség a magyarországi dolgozókat nem érte, mint mikor ez a mindenképen kiváló és nagyszabású vezető emberük kihullott a támadás és védekezés első frontvonalából. Haláláig még néhányszor emigrációba kényszeritették a helyére ült percemberkék, akiknek dáridója most már negyed- százada tart.... Időnap előtti távozásával a nemzetközi munkásmozgalom is súlyos veszteséget szenvedett. Egyike volt a proletárinterna- cionálé legképzettebb agyvelőinek. Valóban első és magasabb- rendü építője, tanítója, gondolkodója és taktikusa volt a munkásmozgalomnak, amelynek sikert és dicsőséget, becsülést és elismerést szerzett, ahol képviseletében szóra nyitotta a száját. Soha a magyarországi munkásmozgalomban nem volt nála tiszteltebb és kiváltságosabb helyzetű ember. Kiváltságos helyzetet biztosított számára mindenki, még ellenfelei és ellenségei által is elismert tekintélye, vitathatatlan szellemi fölénye, nagy műveltsége, rengeteg tudása, éles esze, felülmúlhatatlan előadói és irói tehetsége. Igen kevés embernek adatott, hogy olyan kiváltságos helyzeminta demokráciánk törvény- hozásánál a chicagói 450,000 ipar munkás szavazatával. (Vi.) tét olyan tiszteletre méltó egyszerűséggel és szerénységgel tudjon viselni, mintahogyan erre Garami Ernő képes volt. A modern magyarországi szociáldemokrata pártot, amely 1898-tól 1918-ig minden parlamenti, megyei és városi képviselet nélkül, az utcáról, a szak- szervezetekből és a Népszava hasábjairól formálta a magyar politikai élet eseményeit, Gara- i mi Ernő^egyéniségének és sti- . lusának szellemi előkelősége, nagy felkészültsége és a magyar politikai élet minden csinját-binját ismerő szakértelme lendítette fel arra a színvonalra, amely előtt tisztelettel hajolt meg a legádázabb ellenfél is. Garami Ernő a magyarországi munkásosztály oly sok kincsesei gazdag, mély tengeréből emelkedett ki. Már kora ifjúságában, mint müszerész-tanonc, feltűnést keltő cikkeket irt. Mint fiatal segéd Németországban keresett és talált munkát. Néhány évi berlini tartózkodás után, már állandó cikkírója volt j a német szocialista sajtónak. A sötétemlékü Bánffy-kor- szak kényszeritette rá, hogy visszaköltözzék Magyarországra. Ebben az időben, 1898-ban, a magyar kormány úgy vélte meggátolni és csirájában elfojtani a budapesti ipari munkásság gazdasági és politikai mozgalmát, hogy a nem pesti illetőségű agitátorokat és vezető embereket — a hires magyar szabadság nagyobb dicsőségére! — egyszerűen kitoloncol- tatta a fővárosból. Az egyre fejlődő mozgalom rákényszerült tehát, hogy^ a külföldön járó, pesti illetőségű szocialistákat, akik a mozgalom építésére alkalmasak voltak, egymásután hazahívja. <, így került vissza Berlinből a fiatal Garami Ernő és vele egy- időben Münchenből a fiatal Weltner Jakab. Weltner lett a párt titkára, Garami került a Népszava szerkesztői székébe. A lap az ő vezetése alatt előbb kétszer, majd háromszor jelent meg hetenként. Hosszú és nehéz küzdelem ; után, 1905 április elsején született meg végre az álmok-álma: a Népszava-napilap. A Népszava! Boldog ifjúságunk büszke, világitó fáklyája! A sötét magyar éjszakában a jóreménység biztató üzenete! Elnyomott proletármilliók rablóit jussának pihenést nem ismerő perlője! Milyen szépre formálta, milyen tartalmassá tette ifjú életünket az érte való szakadatlan küzdelem! A Nyár-uccában, a nagy földszinti helyiségben volt a Világosság nyomda, a könyvkereskedés, a pincében dübörgött a nagy rotációs és az elsőemeleti szobákban írták a cikkek pergőtűz sorozatát, az idejét múlt világ, meghalni nem akaró, ócska intézményei ellen! Micsoda mennyei öröm volt megvárni a hajnali órát, amikor a behemót masina elkezdte záporozni magából a magyar haladás küzdelemre hivó trombitáját! Éltek, harcoltak, hódítottak a betűk a bátor hasábokon! Vitték szárnyaikon a gyárak, műhelyek, mezők, raktárak, irodák proletárjaihoz a biztatást, a szebb, szivárványos jövőben való hitet és az érte áldozatra kész uj, moralitást, a proletárszolidaritást! A nagy hirtelen kiterebélyesedett mozgalom, lap, nyomda, könyvkereskedés Garami Ernő mindenre kiterjedő figyelme alatt nőtt, izmosodott és gyarapodott. Hát még amikor átköltözött a párt összes, megnőtt intézményeivel a saját, művészien szép, Vágó József tervezte palotájába, a Conti-uccába! A palota előtt meg ott állt már két gyönyörű teherautó, oldalán, a Biró Mihály művészi, vörös kalapácsos emberével, hogy gyorsan és messzire vigye az eleven magyar proletár- ság sikoltó, vádoló, számonkérő, harcba hivó hangját. Az a remek kis palota, ott a Conti-uccában, ahol még ma is mindennap kinyomtatják azt az újságot, amit az ő agya tervezett meg és az a 30 esztendő, aminek politikai eseményeire ez a rendkívüli proletár rányomta egyéniségének bélyegét — együttesen adják Garami Ernő, minden szobornál maradandóbb emlékét. Az előadói beszéd — amire csak ritkán és nehezen lehetett rávenni — mindig remekmű volt, amikor elmondta. Azonmód ki lehetett nyomatni. Nem kellett egy betűt se változtatni rajta, hogy olvasmánynak is elsőrangú szellemi csemege legyen. A cikknek, ami pompás tolla alól kikerült, valóban volt keze, lába, feje, veleje. Harminc-negyven éves írásai, agitációs füzetei ma is üdén ható, szellemi felfrissülést adó gyöngyszemei a szocialista propagandának. Marx és Engels Válogatott Müveinek Szabó Ervin szerkesztette két kötetébe irt tanulmányát tankönyvnek fogják majd használni az egyetemeken, amikor a szocializmusnak tanszéke lesz. Tanítani ép úgy tudott, mint tanulni. Német, angol és francia nyelven folyékonyan tudott írni és beszélni. Kevés beszédű, zárkózott ember volt. 1942 január 24. Azt tartottuk róla, liogy nemcsak olyan hideg, hanem olyan kemény is, mint az acél. De akinek adatott közel is kerülni hozzá, az megtanulhatta, hogy hűvös szürkesége és szótalan Közönye mögött sok meleg érdeklődés és sokszor forró szeretet is vo}t. Beretvaéles logika és gondosan tiszta magyarság jellemzik politikai írásait és beszédeit, amikben soha nincs egy felesleges szó. Igazi ambíciója nem a politikai baj vívás és a pártszervezés ezerfajta tevékenysége volt. Szive mélyén szépirodalmi alkotások vágya parázslott. Ifjú korában novellákat irt és már országszerte ismert vezetője volt pártunknak, amikor “Megváltás felé” címen a Vígszínház egy drámáját is bemutatta. Kedve szerinti sikere sohase volt, se a politikai, se az irodalmi téren. A vad és kiszámíthatatlan hullámzásu magyar politikai élet az uccáról egyenesen a miniszteri székbe lendítette. A miniszterséget unta. Mérhetetlenül utálta és lenézte az úri, hivatalnok Magyarors zágot, amely rögtön kész volt a szociáldemokrata pártba “belépni”, hogy az ő kegyét keresse. Minisztersége első napján közölte hivatalnokaival, hogy a tolakodók pont az ellenkező hatást fogják elérni. Alig volt a forradalom egy hónapos, amikor elkezdett azon dolgozni, hogy vonja ki a párt tagjait a kormányból és vesse rá magát a szervezetek építésért? és a betódult forradalmi kalandoroktól való megtisztításra. Persze szava a pusztába kiáltó szó maradt! A forradalom ideges,zaklatott és hajszolt főleg pedig igen rövid ideje nem volt alkalmas rá, hogy képességeiről maradandó alkotásokban adjon bizonyítékot. De akik minisztersége idején kapcsolatba kerültek vele, leiismeréssel szóltak nagy tájékozottságáról és mindent villámgyorsan átlátó és megértő szellemi felkészültségéről. 1918 november 16-án ült ösz- sze a Nemzetgyűlés, hogy megalkossa a több mint száz évvel elkésett magyar Népköztársaságot. Az országház kupola- csarnokában folyt le a sebtiben tervezett ünnepséges gyűlés, amelyen — halódva bár — a magyar sorstragédia nagy vá- tesze, Ady Endre is résztvett. Garami nem beszélt az ülésen. Az Országház-tér zsúfolva volt. A novemberi napverésben egy boldogságban úszó, nagyreményű ország népe örömös lelkesedéssel várta a csúcsíves palotából a törvénybe iktatott megváltást. Valaki meglátta a parlamenti lépcsőkön a kijövő Garamit és elkiáltotta: “Garami nem beszélt, halljuk Garamit!” Egy pillanat alatt a tömeg felkapta Garamit és egy kiszög- gelő párkányra állította, hogy beszéljen. A szörnyű lárma egyszerre templomi csenddé szelídült és Garami megtartotta élete legrövidebb beszédét: “Ott benn már mindent elmondtak, többet már nem kell 'beszélni. Egyet azonban még el GARAMI ERNŐ . . “Ha már a tanulságok levonásánál tartunk, akkor, néhány szóval foglalkozni kell egy olyan fogalommal, amellyel rengeteg visszaélés történik napjainkban. Ez a “radikalizmus” az “intranzigen- cia” fogalma. Jobbról és balról is úgy szokták ezeket a szavakat használni, mintha valami szilárd, állandó, változatlan belső tartalmuk volna, mintha valami abszolút fogalom felelne meg nekik. Pedig e szavak értéke a legnagyobb mértékben viszonylagos. Az az angol politikus, aki napjaink angol alaptörvényeit változatlanul meg akarja őrizni; angol szempontból konzervatív és távolról sem radikális. Az a magyar politikus, aki ugyanezen törvényeket keresztül akarja vinni Magyarországon; nemcsak radikális, hanem forradalmi is. Viszont, aki Magyarország mai politikai alkotmányának megvalósítására törekednék, mondjuk, Perzsiában; az ott joggal menne forradalmár számba. Egyszóval más-más a helyzet országonként és ennek megfelelően más-más a “radikális”, az “intranzigens”, a “mérsékelt” és egyéb politikai jelzők jelentősége is. Ennek megfelelően azután országonként más-más mértékkel kell mérni azt is, hogy valamelyik szocialista radikális-e vagy sem? De — kérdezhetné valaki — mi lehet ennek most már országonként a mértéke? Véleményem szerint a következő: Az a szocialista, aki országának adott történelmi helyzete szerint a közvetlenül megvalósítható követelések közvetlen megvalósításához ragaszkodik és abból nem enged: radikális, intranzigens. Aki e követeléseken innen marad, vagy azokból enged: az mérsékelt, megalkuvó. Aki pedig túlmegy rajtuk, az igaz, hogy nem mérsékelt, de nem is radikális, hanem egyszerűen —- oktalan.” (Garami Ernő: Forrongó Magyarország.)
