Bérmunkás, 1942. január-június (30. évfolyam, 1196-1221. szám)

1942-05-02 / 1213. szám

8 oidai BÉRMUNKÁS 1942 május 2. | TÁRCA | A beszélő baba — Irta: KOZMA ANDOR — — Mademoiselle, szóljon El- lácskának, hogy meglátogatjuk őt szobájában. Meg fogja mu­tatni a vendég bácsinak, hogy mi mindent kapott karácsony­ra. — Oui, madame. A francia bonne nesztelenül kisurrant. Ellácska mamája még kis ideig a szalonban csevegett ve­lem, hogy időt adjon a kicsiké­nek és bonnej ának, elkészülni kettőnk látogatására. A gyer­mek nagyon ideges — mondá —nem szabad őt hirtelen meg­lepni. Aztán beléptünk Ellácska szobájába. Tágas, világos, szellős, szép szoba ez. Előkelő levegőjét nem kevesbítik felesleges függönyök vagy szőnyegek. Bútorzata okos és tökéletes. Mi sem hiányzik belőle, a mire egy gazdagság­ban, jó ízlésben és egészségben nevelődő nyolc esztendős kis­asszonykának szüksége van, vagy szüksége lehet. De nincs is benne semmi több. Az egyik sarokba tolva, ott áll még a plafonig érő, pompás, terebélyes karácsonyi fenyő. Gyertyái már kiégtek a nagy estén, de aranyos, színes dísze még csillog a sötét zöld ágakon s a tiszta légben diszkrét fe­nyőillat vegyül. A fa tövében dús kirakata a szép és drága játékszereknek. Hirtelen, felü­letes becslés után, úgy ítélem, hogy összes árukból egy évig eltengene valami kis hivatalnok család. Ellácska gyönyörű kis baby s finom bókocskával fogad ben­nünket. Nem leptük meg, tehát nem is ideges, üdvözlésünk után szépen visszavonul a fa mellé, játékszerei közé. El van rá készülve, hogy a Jézuska adományaira vonatkozó kérdé­seket fogok hozzá intézni és ön­tudatosan várja azokat. — Ah, édes Ellácskám maga ugyancsak jól viselhette magát. Mert lám, milyen sok szépet hozott magának a kis Jézus. — Ó igen igyekeztem, hogy a mademoiselle meg a mama meg legyenek velem elégedve. — És maga is meglehet elé­gedve a Jézuskájával. — Ó igén, nagyon boldog va­gyok s köszönöm ezt a sok szé­pet. — Lám. lám, milyen derék nagy baba az a szőke, otf kö­zépen. ­—Ez? — Az. — No, ez nem valami külö­nös. A haja nagyon is világos szőke s olyan durva, mint a kóc. Nem is lehet fésülni. A ru­hája sem eléggé divatos. Ellácska fitymálása egy kis­sé megzavart; különösen, mert kelletlenül vettem észre, hogy véletlenül éppen azt a babát tettem szó tárgyává, melyet magam voltam bátor Ellácska karácsonyfájára küldeni. Most már mégis csak megakartam menteni a tiz forintos baba be­csületét. — De bizony Ellácskám, ne vesse meg olyan nagyon ezt a szegény babát. Nézze csak — tán még észre sem vette — hi­szen ez beszélni is tud. íme meghúzom ezt a zsinórt s most szól: “má-má.” — Azt úgy is tudtam, hogy ez beszélő baba. — És magának még az sem' imponál ? — Nem bizony, mert ez csak azt az egy szót tudja, hogy “má má”. De nekem Van két másik beszélő babám is — az egyiket még tavaly kaptam karácsony­ra a másikat meg a névnapom­ra — azok két szót tudnak. Azt is, hogy “pá-pá” s azt is, hogy “má-má”. Azok persze nagyob­bak is, szebbek is, mint ez. — Hát azok a csodababák hol vannak? — Azok már el vannak zárva a szekrényben. — Hát azokkal már nem is játszik? — Nem; azokat már megun­tam. Kezemben tartottam a sze­rencsétlen beszélő bábut, mely bár keserves tiz forintomba ke­rült, csupán egy szót tudott s igy meg sem nyerhette Ellács­ka tetszését. Hogyis, mikor ő már megunt két szebbet, holott azok két szót tudtak. S elgon­dolkozva mindazon, a mit e ked­ves, müveit és előkelő gyermek­től az imént hallottam, félig készakarva, félig szórakozott­ságból, leejtettem a beszélő ba­bát a földre. A nagy koppanásra Ellácska kissé összerezzent, majd oda­pillantva a földön fekvő babára, harsány, kedves gyermeki ka­cagásra fakadt. — Ha-ha-ha, betörött az or­ra! Ha-ha-ha. A mademoiselle és a mama, a kik eddig a szoba túlsó sar­kában ;társalogtak, megjbot- ránykozva futottak Ellácská- hoz. Az istenért, micsoda illet­len kitörése ez a féktelen ke­délynek ! Én azonban pártjára keltem Ellácskának. — Boldognak érzem maga­mat, hogy legalább ügyetlensé­gemmel sikerült egy kis örömet okozni. az édes gyermeknek. A mademoiselle ennek dacá­ra sem engedett nevelési elvei­ből. Végre is — mondá — lett légyen az a baba bármilyen, még is csak a Jézuska ajándéka volt. S bizonyára fáj is neki, hogy az orra betörött. így hát nem illik örvendezni a vesztén, egy jó kis leánynak. — De mademoiselle, hiszen egy szón kivül semmit sem tu­dott beszélni, a buti! — Az mindegy. S utóvégre ha örvendez is valamin egy ille­delmes kis leány, azért nem fog mindjárt hahotázni. De nem ám! Ellácskát magára hagytuk a betört orrú beszélő bábuval és a nevelési elvek dolgában kérlel- hetlen mademoisellel. A szalon­ban gratuláltam a mama őnagy- ságának ehhez a kitűnő nevelő leányhoz. Nagyon meg volt ve­le elégedve ő is, meg a férje is, a ki közben szintén haza érke­zett. Ezekkel elteáztunk s elbe­szélgettünk vagy egy órát. Mikor haza indulva lemen­tem a lépcsőn, véletlenül az ud­varra esett egy pillantásom. Az oda nyíló első földszinti ablak­ból világosság áradt ki. Füg­göny nem volt rajta s az ember akaratlanul is belátott a szoba belsejébe. Ott pedig a földön egy boldogan nevető kis leány térdelt egy szék előtt s szemben véle a széken, nagy mereven üldögélt a — betörött jorru be­szélő baba. Hohó, hisz ez igen érdekel engem! A világos szoba a házmesteré volt. Előbb a konyhába nyitot­tam be. A házmesterné ismert s- mosolyogva egyezett bele, hogy meglepjem a kis leányát. Úgy látszik ebből, hogy ez a gyermek nem ideges. — Adjon isten. Mi tetszik? — Semmi különös, csak té­ged akartalak megnézni. — Jó estét, te kis leány. — Hát tetszik engem ismer­ni ? — Hogy ne, csak a nevedet nem tudom. Mi is a neved? — Házmester Jutka. — Aztán mivel mulatsz? — Ezzel a gyönyörű, édes. kedves babával. — De hiszen be van törve az orra. — Baj is az, mikor még be­szélni is tud! Tetszik hallani: “má-má”. Jaj úgy szeretem, meg tudnám. enni ezt a drága- látost!- — No bizony, hisz’ többet se tud annál áz egy szónál. — Nem ám ha más is van itt. De mikor csak keften vagyunk, akkor még olyan sok szép min­dent tud beszélni. És mindent ért. Előbb már elmondtam neki minden mesét, a mit tudok: Hófehérkét, Hamupipőkét, Vas- óru bábát, — mind értette, még nevetett is rajta. Aztán ő is mesélt nekem. — Az már nem igaz Jutka. — No, úgy nem igaz, hogy más is hallhatná; mert igen csöndes, vékony hangja van, még a szunyogdöngésnél is hal­kabb. De ha rányomom a füle­met az ő szájára, én hallom. Igazán! — És mikor, hogyan jutottál ehhez a beszélő babához? — Ma este, mikor hazajöttem — mert délután a szomszédban voltam hóembert rakni a fiuk­kal — itt találtam a széken. A Háziúr Elláé volt, de az kidob­ta a hóra. Hát a Jézuska meg­látta, megsajnálta, fölvette és behozta nekem. Az édes anyám mondta, hogy igy történt. Az isten áldja meg érte a Jézuskát Nincs is ennél szebb baba az egész világon! És Házmester Jutka megint térdre borult a szék előtt, ame­lyen mereven trónolt a betört orrú, cifra beszélő baba. Való­ságos imádatba merülve szem­lélte egy ideig a torz figurát, majd a gyönyörűségtől reszke­tő kézzel kereste és húzta meg a beszélő szerkezet zsinórját. “Má-má” — nyöszörögte a ba­ba. Házmester Jutka pedig tomboló kacagással kapta keb­lére s mint valami kis őrült tán­colta vele körül a dohos szegé­nyes szobát. Lelkemre mondom, hogy e percben nem sajnáltam többé a tiz forintomat. AKRON, O. — A magyar nyel­vű IWW-isták a hónap el­ső vasárnapján, délelőtt tartják havigyülésüket a Thornton St.-en levő Ma­gyar Házban. A Bérmunkás Női Gár­dába befizettek az 1942—43-ik évre: Mrs. A. Alakszay, Akron 2.00 Mrs. J. Bischoff, Akron 2.00 Mrs. J. Deák, Akron........ 2.00 Mrs. L. Decsi, Akron..... 2.00 Mrs.özv. I. Farkas, Akron 2.00 Mrs. Ifj. J. Farkas, Akron 2.00 Mrs. Wm. Fay, Akron.... 2.00 Mrs. P. Kern, Akron....... 2.00 Mrs. G. Rauch, Akron.... 2.00 Mrs. J. Schwindt, Akron.. 2.00 Mrs. J. Vizi, Akron....... 2.00 Mrs. J. Fodor, C. Falls 2.0(1 Mrs. Mary Mayer, Phila 1.00 Mrs. L. Lefkovits, Clev. 2.00 Mrs. St. Török, Atl. City 2.00 Harc a tüdőgyula- dás ellen (Folytatás a 6-ik oldalról) ily bacillusokkal beoltott álla­tok véréből készült szérummal kísérleteztek, de még eddig egyöntetű eredmény nélkül. Ezért legfontosabb a friss leve­gő kezelés és gondos ápolás. A magánházakban bekövetkező tüdőgyuladás-esetek nagyobt) halálozási aránya épen annak tulajdonítható, hogy azokban hiányzanak a kellő egészség- ügyi berendezések, a gondos ápolás, és a hozzátartozók ré­széről annak megértése, hogy a krízis bekövetkeztéig a beteg­nek úgyszólván óránként orvosi ellenőrzés alatt kell lennie. Épen ezért sok esetben határo­zottan ajánlatosabb a jól felsze­relt kórházban való gyógykeze­lés. Miként védekezhetünk a tü- dőgyuladás ellen? I 1. Kerüljük az érintkezést oly 'emberekkel, kik köhögnek vagy trüszkölnek, vagy a meghűlés más jeleit mutatják. 2. Ne utazzunk tultömött vil­lanyoson, ha csak rövid utat kell megtennünk. Legalább egy mértföldet gyalogoljunk napon­ta: tiz évvel meghosszabbítjuk vele életünket. 3. Kerüljük a zárt vagy rosz- szul szellőztetett helyiségekben való tömeg-gyűléseket. A rossz párás levegő nemcsak ellenálló képességünket gyöngíti meg, hanem benne könnyebben ka­punk át fertőzést másoktól. 4. Ne igyunk pálinkát, whis- keyU A szesszel való visszaélés az oka sok tüdőgyuladásnak: meggyöngiti testünk ellenállá­sát és az oka annak, hogy miért hal meg annyival több férfi tü- dőgyuladásban, mint nő. 5. Ne féljünk a friss levegő­től, szellőztessük lakásunkat ál­landóan, különösen pedig háló­szobánkat. A hideg levegő egye­dül nem okoz tüdőgyuladást, minek bizonyítéka, hogy a sarki utazók sohasem kapják meg. 6. Vegyünk minden meghű­lést komolyan: lázas érzés, gyengeség esetén maradjunk itthon, feküdjünk ágyba, hi­vassunk orvost és igy vegyük elejét a komolyabb bajnak. Dr. R. Kovács

Next

/
Oldalképek
Tartalom