Bérmunkás, 1941. július-december (29. évfolyam, 1170-1195. szám)
1941-09-27 / 1182. szám
2 oiaai BÉRMUNKÁS 1941 szeptember 27. Az alvók és tévelygők Az ár jelentősége (A—L) Nem kell prófétának lenni, hogy megállapítsuk azt a tényt, melyszerint a jelenleg folyamatban lévő világháború is befejezést fog nyerni. Az emberiség nagy tömege úgy véli, hogy a háború befejezése után, minden, megint a régi mederben, annak rendje és módja szerint fog tovább haladni. Természetesen ezeknek az egyéneknek halvány foga1 műk nincsen arra vonatkozólag, hogy tulajdonképpen mik is v Itak a jelenlegi háborúnak az indító okai. Az eseményekből eglehet állapítani, hogy vannak az emberi társadalomban gyón sokan olyanok, akik egy emberi életet keresztül alus ak, anélkül, hogy tudomásuk volna a körülöttük folyó esemé ékről, ezeknek látókörük nem terjed tovább, szűk egyéni k lyezetüknél. Ezek azok, akik rábízzák somsukat a minden id m uralmon levő osztályra anélkül, hogy felösmernék azt a té. t, hogy ők is tagjai ennek a társadalomnak és talán éppen c.yan fontos tényezői, mint bárki más. Mivel a mai társadalom telítve van ilyen egyénekkel, azért azután az uralkodó osztály kénye- kedve szerint cselekedhet, de mindig szemelőtt tartva a saját osztály érdekeiket. Megdöbbentő eseményeknek kell tartanunk azokat a tényeket, de különösen ott, ahol még a tényleges háború nem következett be, hogy azok, akiknek halvány fogalmuk nincsen arról, hogy tulajdonképpen mik voltak az indító okai a háborúnak — sokszor egyik, vagy másik hadakozó fél győzelméért lelkesednek, a következményekkel azonban sohasem számolnak. Soha nem látják, hogy tulajdonképpen mi is van a háború hátterében. Úgy látszik, hogy még nem halt ki az emberekből a háborúért való lelkesedés, mert ha már ki halt volna, akkor nem lehetne az emberiségre azt rákényszeríteni. A legtöbb esetben úgy vannak vele, hogy idejekorán, amig a háború veszedelmét ellehetne kerülni, kellene arról gondoskodni, hogy senki el ne indíthassa. Nem tudják az emberek milliói megérteni, hogy mind addig, amig egy olyan társadalomban élünk, amelynek alapját a kizsákmányolásra épített versengés képezi, mindig voltak és lesznek háborúk, bárhogyan tesznek fogadalmat arra az országot irányitó államférfiak. Mert hiszen az természetes is, hogy a magántulajdonra épített szabad kereskedelem elleni kihágásokat, ha könnyű szerrel nem lehet elintézni és más mód nincsn rá, hát akkor fegyveres erőhöz kell folyamodni. (?) Itten aztán felvetődik az a kérdés, ha már az európai országok háborúban vannak, miért nem maradhatnak az Egyesült Államok semlegesek ? Erre a kérdésre igen egyszerű a válasz: mert világkereskedelmüknek megnyirbálása, vagy annak teljes elvesztése forog kockán, ami azonos a magánkapitalizmus teljes csődjével. A sokat hangoztatott demokráciának ez képezi az üterét. Ma legtöbb esetben a vita a körül forog, hogy tulajdonképpen az úgynevezett demokráciák jogosan állnak ellen a fasizmus terjeszkedésének? A magánkapitalizmus szempontjából bírálva a dolgot, a magántulajdon jogán felépült kapitalizmus teljes joggal ragaszkodik saját rendszerének megvédéséhez, annak további életben maradásához. ^ Munkás szempontból bírálva a dolgokat, azt kell megállapítanunk, hogy mind két hadakozó fél alapját a .kizsákmányolás rendszerre alapozza és mi munkások, akik mind két esetben a kizsákmányolt fél közzé tartozunk, nem lelkesedhetünk a forradalmi munkásmozgalom szempontjából sem a multbani sem a jelenlegi háborúért, mert akkor, amikor két rabló az üzleti érdekek mikénti lebonyolításáért küzd, nekünk, munkásoknak saját osztály érdekeink azt diktálják, hogy a két rossz közül egy jó harmadikat válasszunk. Hogy tiszta képet alkothassunk magunknak a dolgok lényegéről, akkor természetesen első sorban a valóságokról kell meggyőződnünk. Nem tartjuk logikusnak, s józan emberi gondolkozásnak azt, hogy valamiért lelkesedjünk, amiről teljes meggyőződéssel nem állapíthatjuk meg, hogy jó vagy rossz. Az a tény, hogy a fasizmus terjedése magában a munkás tömegekben, kizárólag a nemtörődömségen és tudatlanságon alapul. Ehhez azonban hozzájárul a kapitalizmusnak az a makacs magatartása, hogy határt nem ösmert, sem a kizsákmányolásra, sem az elnyomatásra vonatkozóan. És a helyett, hogy a forradalmi munkásmozgalom felé tódult volna, inkább a fasizmus karjaiba menekült, mert maga az uralmon levő kapitalizmus is szívesebben látta, mint utolsó védbástyáját a fasizmust, mint egy olyan társadalmi rendszer változást, amit a forradalmi munkásmozgalom tűzött ki céljául. Azért azokban az országokban, ahol a magánkapitalizmus további fennállásának lehetősége kétessé vált, ott maga a kapitalista osztály igyekezett a fasizmus hálójába menekülni. Természetesen ezt nagyméretű propaganda előzte meg, amit a kapitalista osztály a legmesszebbmenően támogatott. Itt láttuk azután azt, hogy a munkás tömegeknek az a része, akik sohasem tudtak a saját osztályérdekeig színvonalán gondolkodni, vagy annak érdekében cselekedni, ezrével hullottak a fasizmus hálójába, mint alvajárók, akik a hangos dobszóra felébrednek és üres ígéreteknek felülve, követnek olyasvalamit, ami osztály érdekeikkel teljesen ellenkezik. Ma az emberi társadalom egy olyan határkőhöz érkezett, ahol ha józanésszel tud gondolkozni, a legkönnyeben érheti el azt a társadalmi rendszert, amelyben népi lesz többé kizsákmányolás, ahol az osztályuralom teljesen a múlté lessz. Mert mostan, amikor a munkásosztály szempontjából a haValamely dolognak az ára, tágabb értelemben az, amit érte cserében kapni lehet, illetve, amiért cserébe meg lehet kapni. Szükebb értelemben az a pénzmennyiség, amelyet érte kapni, illetve amennyiért megvásárolni lehet. Amióta a polgári társadalom, amely jóformán kizárólag árutermelő társadalom (azaz eladásra termel) kialakult, igen sokat foglalkoztatja az embereket az a kérdés: mi szabja meg az árakat? Ez a kérdés a legfontosabb problémája a közgazdaságnak. Már a 17. és 18. század nagy angol és francia közgazdászai, akik a közgazdaságtant, mint tudományt megteremtették, meglátják, hogy az árak ingadozása b i z o nyos törvényszerűséget mutat. Rájönnek arra is, hogy ennek a törvényszerűségnek" az eredete az az emberi munka, amelyet az egyes tárgyak előállítására fordítani kell. Ez elméletben úgy értendő, hogy az emberek akkor hajlandók egy árut a másikért odaadni, ha a kettő előállítása egyenlő meny- nyiségü munkába került. Azok a helyek, ahol az áruk kicserélésre összekerülnek a piac, az a folyamat, amelynek a segítségével a kicserélés, tehát az árak kialakulása létre jön, a kereslet és kínálat. De csak ritkán fordul elő, hogy valamely áruból pontosan annyit csinálnak, amennyinek vevője is akad, gyakoribb eset, hogy vagy a kínálat múlja felül a keresletet, vagy a kereslet a ki- nálatot. Ha valamely áruból többet csinálnak megvételre, mint ahányat belőle venni akarnak, az eladók versenyeznek egymással és odaadják portékájukat oly más áruért, amelyben kevesebb munka fekszik, mint az övékében, vagy ahogy a régi közgazdászok mondták, a természetes áron alul. Ha viszont a kereslet egy áru ban nagyobb a kínálatnál, akkor az az áru természetes áránál drágábban kel el, vagyis annyi más árut adnak érte, amennyiben több munka van képviselve. Egy áru sem maradhat azonban a klasszikusok szerint a természtees ár alatt vagy fölött, mert ha valamely árut egy ideig kevesebb munkát jelentő más áruért kell odaadni, a tőkések nem fogják azt az árut előállítani, ezáltal a kínálat ebben az áruban csökken és az áru ára megint emelkedni fog. Ha meg valamely áruért egy ideig annyi más árut kapni, amennyiben többmunka fekszik, akkor annyian igyekszenek majd azt a jó áron elkelő árut előállítani, hogy hamarosan megnő a kínálat és a vevők és eladók közötti verseny igy azt idézik elő, hogy az áruk ára a természetes ár körül mozog, attól néha fölfelé, néha lefelé tér el, de nagyobb eltérés huzamosabb időn keresztül nem maradhat meg. Nevezik ezt a természetes árat értéknek is a piaci árat pedig egyszerűen árnak, de érték és ár, főleg kez- letben nincsennek világosan elválasztva egymástól. Már a klasszikus közdazda- ságtan megállapította, hogy a kereslet és kínálat játékán kívül más tényezők is befolyásolják az árakat. De a klasszikusok itt elsősorban a rendkívüli körülményekre, monopólárakra, /ámok, adók, stb. árdrágító hatásra gondolnak. Ricardó, ezen túlmenően pedzi, hogy más a normális kapitalista termeléshez tartozó körülmények is befolyásolják az árakat. Kari Marx pedig, aki az érték és árelméletet tökéletes formába öntötte, bebizonyította, hogy a kereslet és kínálat a kapitalista társadalomban sokszor szükségszerűen nem fedhetik egymást. A kapitalista termelés különböző ágában, különböző i isszetételekben szer epeinek egymás mellett holt, nyersanyagokban és termelőeszközökben levő tőke és élőtőke, munkaerő. A kapitalista viszont egyenlő tőke után egyenlő hasznot akar, ^akár munkaerőben, akár gépegben vagy nyersanyagokba fekteti azt. Számára a termelési költségek, hozzájuk adva az átlag haszon- íátát, szabják meg az áruk árát. így az egyenlő haszon elve keresztülhúzza az egyenlő értékek kicserélésének elvét. Egyes áruk állandóan értékük fölött, mások állandóan értékük alatt kelnek el. A polgári közgazdaságtan később megtagadta a klasszikusok -tanításait. A klasszikusok és Marx ár- és érték elmélete mögött ott van a munkaerő eladásának ténye, a kizsákmányolás. Hogy ezt a tényt az emberek tudatából eltüntesse, az újabb polgári tanítás uj érték- és árelméletet adott. Eszerint az áruk értékét nem a bennük levő munka, hanem az szabja meg, hogy vevők és eladók egyénileg mire értékelik őket. Ez a tan azonban, amikor azt kutatja, hogy az egyéni értékelés hogyan nyilvánul meg, a kereslet és kínálathoz vezet, ha pedig azt nézi, hogy mi szabja meg az egyéni értékelést, a termelőköltségekhez jut. így kerülő utón odaérkezik el tanításaiban, ahol a közgazdaság- tan első kutatói vizsgálódásaidakozó felek mind két része nem szolgálja a munkásosztály érdekeit, és a harcban állók igyekeznek egymást megsemmisíteni, a forradalmi munkásmozgalomnak minden erejével azon kell lenni, hogy sem egyik, sem a másik fél győzelméért ne lelkesedjen, hanem használja fel az időt arra, hogy a dolgozó munkás milliókkal megértesse azt, hogy egy ut van csak az igazi emberi baldogsághoz, ez pedig semmi más, mint a forradalmi munkásmozgalom útja, amely .egy olyan emberi társadalomba vezet, amelyben nem lesz többé sem profit, sem kizsákmányolás, ahol mindenki meg lesz védve a háború rémétől és veszélyétől. Ezt pedig csak a világ dolgozó proletárjai valósíthatják meg, ha úgy békében, mint háborúban igyekeznek építeni a munkásosztálynak azt a forradalmi ipari szervezetét, amely megvalósíthatja a munkásosztály reményét, az ipari társadalmat.
