Bérmunkás, 1941. július-december (29. évfolyam, 1170-1195. szám)
1941-08-30 / 1178. szám
2 oiaal BÉRMUNKÁS 1941 augusztus 30. HOVÁ? MERRE? — Irta: VLASITS MÁRTON — Sokan ismerik ezt a régi adomát a “Sonntagsreiter”-ről, arról az emberről, aki mert szerette, hogy őt lássák lovon ülni, lovat kölcsönzött. De mert nem tudta, hogyan kell a lovat megülni és kormányozni, a ló a saját tetszése szerint vitte oda ahová akarta. Egy alkalommal a ló futni kezdett vele és hősünk ijedten látta, hogy bizony baj van. Egy ismerőse, aki éppen arra járt, látva a halálra ijedt és bizonytalanul lovagló lovast, kérdezte tőle: hova-hova oly sietve barátom? Amire lovasunk igy felelt: kérdezd meg a lovat, én bizony nem tudom. Ez az adoma jut eszembe, amikor a Bérmunkás hasábjain a most folyó világháború eseményeit látom megírva. Mi történik itt, kérdem önmagámtól. Az IWW magyar nyelvű japja, a Bérmunkás imperialista vizekre tévedt, vagy mi a szösz? Mert az IWW angol nyelven írott lapja még mindeddig nincs itt. Külömbség az, ha az egyik lapot magyarul, a másikat meg angolul Írják? Vannak kétféle IWW-isták? Ezt nem tudom elhinni ! Elkezdek gondolkozni az elmúlt időkről. Eszembe jut az az eset, amikor Bebel Ágoston német szociáldemokrata vezér a Birodalmi gyűlésen azt mondotta: “ha Németországot egy idegen, reakciós hatalom támadná meg, bár elmúltam 60 éves, a puskát a vállamra venném és sietnék megvédeni Németországot.” Ezen kijelentés után, körülbelül 8 évre kitört az első világháború és tudjuk, hogy a német szociáldemokrata képviselők — számszerint 112-en — megszavazták a háborús költségvetést. Vagy tizen közülök be is léptek a hadseregbe. Bebel már nem vehette a puskát a vállára, mert éppen előzőleg egy évvel berukkolt oda, ahol már nem vívnak csatát. Meghalt. Azt is tudom és nagyon jól emlékszem, hogy mindkét általam említett esemény nagy visszatetszést szült a nemzetközi munkásmozgalomban. Még ma is nagy bünül rójják föl ezt, különösen a hadiköltségek megszavazását a német szociáldemokratáknak. Vannak olyanok is, akik őket okolják, a háborúért, értem az első világháborúért. Nó, igen mondják az IWW elvét valló munkástársak, Bébel és a többi háborús költségeket megszavazok, szociáldemokraták voltak. Mi, forradalmárok vagyunk, azok politikusok voltak, mi nem vagyunk azok. Kü- lönbenis az egész más dolog volt. Az akkori eseményeket nem lehet a mostaniakkal összehasonlítani. Ma más dolgok forognak kockán. Ma a legsötétebb reakciónak a visszaveréséről van szó. A barbár középkort akarjuk megakadályozni. Az amerikai munkás magasabb életszínvonalát akarjuk megmenteni. A szólás és a sajtó- szabadság van veszélyben. A szervezkedési jogért késhegyig kell harcolni. Ha a tengelyhatalmak győznek, vége a demokráciának az egész földkerekségen. Angolország a szabadság mentsvára. Amerikának, a z amerikai munkásságnak kötelessége Angolországot segíteni. Számtalan más okokat sorolhatnék föl, de azt hiszem elég ez is, de hozzá kell még tennem azt az érvet is, hogy az öntudatos munkásság nem lehet semleges, mert ha az, segíti a fas- cizmust, tehát a reakció malmára hajtja a vizet, ellentétbe kerül a forradalmi törekvésekkel. így állván a dolgok, nézzük meg, hogy mennyiben állják meg helyüket a fölsorolt érvek. Vizsgáljuk meg, hogy mennyiben hasonlítanak a mai események az első világháború eseményeihez. Kérdezzük meg, hogy az első világháború imperialista háború volt-e és ha az vált, miért nem az a jelenlegi? És végül azok,akik ma a háború mellett vannak mennyiben különböznek a német vagy más nemzetiségű szociálpatrió- táktól. Viszont, miért fascizták, vagy názik azok, akik a semleges állásponton vannak. A német szociáldemokraták a háborús költségek megszavazására azt az érvet használták, hogy a már akkor létező munkásintézményeket akarták megvédeni a cári uralom alatt nyögő orosz hadsereggel szemben. Hivatkoztak a német munkás- védelmi törvényekre, amelyek már akkor az első helyen állottak az összes ipari államokban. Az orosz hódítás ezeket megfogja semmisíteni. Szervezeteiket szétrombolják, sajtójukat elnyomják, a kancsuka uralom fog uralkodnia Szerintük a német munkásságnak van sok veszíteni valója, ergo, meg kell azokat védeni. Tudjuk, hogy Németország elveszítette a háborút, de csodák-csodája sem a vetkeznie, ha csak az emberiség nem akar mint letiport rabszolga éhen pusztulni. A Francia nép kitörése a jelenben, jóvá tehetné azt a gyáva megalkuvást, amivel a vezérpolitikusaik úgyszólván a nyakukra vezényelték a názi hordákat. És ha a Francia nép elindítaná a lavinát a jelen pillanatban, az határozottan a háborús gyilkolás gyorsbefejezését eredményezné, mert bizonyára követnék őket a názi elnyomatás alatt nyögő többi országok néptömegei. Talán még a német nép is példát venne tőlük, fellázadna és kiirtaná a názi imperializmusnak még a mag- vát is. És ha a názi imperializmust látnánk porba hullani, mostoha testvérét az angol imperializmust sem dédelgetné tovább a nép. Sőt még a yan- kee imperializmus is hasonló sorsra jutna és valóban megszabadulna az egész világ a gyilkos háborúkat előidéző különböző szinü imperializmusoktól. Ha a világ munkássága szervezkedett volna a helyes alapon, akkor ez a remény hamarosan valóra is vállna. (f) munkássajtó, sem a .munkásintézmények nem vesztek el a munkásvédő törvények is hatályban maradtak. Nagyon erős a gyanúm, hogy a fölsorolt dolgok egy német győzelem esetén jutottak volna az.ebek harmin- cadjára. (Úgy am'int azt ma látják a Bérmunkás cikkei—szedő) A történelem arra tanit, hogy a győzelemittas uralkodó osztály nem elégszik meg az idegen hatalom letörésével, hanem saját portáján is szeret rendet csinálni ,persze mindig a nép rovására. A jelenlegi háborúban a harc főleg a nyersanyagokért folyik. Amelyiknek még nincs, az szeretne rabolni, amelyik már rabolt az szeretné a raboltat megtartani. Az egyik ma akar rabolni, a másik már előzőleg rabolt. Nem tudom hát megérteni, hogy miért nem rablók vala mennyien. Ha az úgynevezett hadi állomások, akár véres, vagy vértelen elfoglalása, saját országuktól pár száz, vagy ezer mérföldnyi távolságra, nem imperializmus, úgy joggal nevezhetjük Hitlert Dalai lámának. Churchillt római pápának és Sztálint Szent Péternek. A német szociáldemokraták a munkásintézményeket akarták megvédeni. Az amerikai háborús uszítok a demokráciát akarják megmenteni. Nem a szociáldemokrata háborús költségeket megszavazókon mult a munkásintézmények m*eg m a radása. Nem az amerikai háborús uszítok fogják megakadályozni a fascizmus terjedését az Egyeel, hogy a négernek van lelke. Ezenkívül, csak állatnak tekintik. Vissza óhajtják az “arany kort”, amikor a négerrel csak korbács közvetítéssel érintkeztek. Ide írom az ezek közül a legelőkellőbbek neveit: Pepper, floridai; Ellison Smith, north carolinai szenátorokat és Tal- madge, georgiai kormányzóét. Va 1 amennyien “demokraták” ezek az urak! Azok bizony! A demokráciáért harcolnak. Azért bizony! Segíteni kell Angliát —mondják a Bérmunkás cikkei, mert a szólás és a sajtó és a szervezkedési szabadság van veszélyben. A fascizta hatalmak győzelmével ezek, mind megszűnnek. Az első világháborúban nem győzött a császár. Nem a német junkerek, hanem Mitchell Palmer, a Department of Justice feje, a győztes Amerika megbízottja vetette a munkások ezreit börtönbe. Az Egyesült Államok postaügyi minisztere verte a munkássajtót béklyókba. Ezt csak azért mondom, hogy fölfrissitsem azok emlékezőtehetségét, akik annyira lelkesednek az egyik imperialista hatalom, Anglia segítségéért. Nincs külömbség az elmúlt és a mostani világháború között. Ugyhasonlitanak ezek egymáshoz, mint két tojás. Két világhatalmi csoport tülekedése ez a nyersanyagokért és területekért és semmi egyébb. Az uralkodó osztály a múltban a Kai- serizmus jelszavával élt, a jelenben a Hitlerizmus mumusával ijeszti azokat, akik fölülnek nesült Államokban, hanem éppen elősegítik, mint azt a következő ábra mutatja, ha megemlítem a sztrájk alatt tartott üzemeknek a kormány által való átvételét. (Ha van munkás sajtó és munkás szervezet, talán nem okvetlen szükséges a sztrájkfegyverével harcolni — szedő) A CIO-ban folytatott hajsza a “kommunisták” ellen, amely nem a kommunisták, hanem azon munkások ellen van, akik nem mondanak mindenre ament és nem Fejbólintó Bálintok. Harry Bridges a nyugatparti munkásszervező deportálását is meg kell említenem, aki a profitlovagoknak erősen a gyomrában fekszik. Mert kommunista, mondják ők, pedig a kommunisták, akarom mondani a Sztálinisták legújabban jó fiuk, de a háborús uszítok úgy tesznek, mint az egyszeri molnár, látszólag a zsákot püfölte, de eközben juttatott az ütésekből a szamárnak is, amelynek a zsák a hátán volt. A zsákra nem haragudott, csak a szamárra. Angolország a demokrácia bástyája, mondják a háborút óhajtók, tehát segíteni kell. Nincs olyan modern ipar állam, ahol az alsóbb néposztály és az uralkodó osztály között olyan tátong óaz ür, mint Angliában, nem is szólva az angol gyarmatok állati sorsban élő népeiről. Az amerikai háborút kierőszakoló politikusok a fajgyűlölettől akarják megtisztítani az emberiséget. Itt már a hitetlen Tamással tartok, ha látom, hogy ezek a gentlemanok az Egyesült Államok déli államaiból kerülnek ki, akik ha nem vetnék meg a négert nem is lehetnének azon a helyen, ahol vannak. Csak a biblia olvasása közben ismerik ki. A német uralkodó osztálynak yolt egy Scheidemann-ja, az angoloknak van egy Bevin-je, Amerikának is van egy Sidney Hillman-ja. Mindhárman a munkásosztályból kerültek ki. Scheidemannt árulónak tartották és tartják, szociáldemokrata pártvezér volt. Bevin, az angol munkáspárt tagja, Sidney Hillman is szocialista. Ezt a két utóbbit még nem nevezik árulóknak, pedig ugyanazt teszik, amiért Scheidemannt árulónak nevezték. Beigazolódik az a régi közmondás, amely szerint, ha két egyén ugyanazt teszi, az mégsem ugyanaz. Nem tanácsos követni, különösen azoknak, akik a demokráciát vallják. A római uralkodó osztály csinálta és vallotta ezt a közmondást, amely nagyon hasonlított a mai uralkodó osztályhoz. A német szociáldemokraták megszavazták a háborús költségeket. A Bérmunkás cikkírói, tisztelet a kivételnek, a háború mellett vannak. Az előbbiek nem akadályozhatták volna meg a háborút még akkor sem, ha ellene szavaztak volna. A Bérmunkás cikkíróinak sincs ez módjukban, de mindkét csoport erkölcsi súlyt ad és adott a háborús uszitóknak. Mindketten a kapitalizmusnak adják a támogatásukat. Az amerikai radikális munkásmozgalom és elsősorban az IWW hervadhatatlan érdemeket szerzett magának a múlt világháborúban! működésével. Ezt megismételni ma nincs módjában, amelyenk az okai máslapra tartoznak, amelyeket ma nem említek. De mindkettő, úgy a mult, mint a jelenlegi háború imperialista, a profitért harcoló háború volt, amit elvitatni nem lehet. Felül-
