Bérmunkás, 1941. július-december (29. évfolyam, 1170-1195. szám)
1941-11-08 / 1188. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1941 november 8. Hogyan alakul ki a profit? Sokan közülünk hozzá szók-1 tak ahoz a gondolathoz, hogy a profit vesztegetésből, külön kiváltságokból, vagy monopóliumokból ered. Annyit beszéltünk a kapitalisták közötti lopásról, hogy teljesen figyelmen kívül hagytuk a profitszerzés legfontosabb módját. Marx szerint, ha nem tudjuk magyarázatát adni a profitnak azon az alapon, hogy az áruk értékükön cserélődnek ki, akkor egyáltalán nem tudjuk megmagyarázni. Ezért tételezzük fel (amint általánpsságban megtörténik,) hogy az áruk általánosságban az értékükön cserélődnek ki. Tegyük fel, hogy napi két órai munka kell -a munkásember életszükségleteinek az előállításához. Más szavakkal, két órai munka kell a munkaerő előállításához. Tegyük fel azt is (amint nagyon valószínű), hogy négy arany dollár, két órai munkát tartalmaz. Tehát a munkaerő értékét, (amit a munkás elad) az arra fordított társadalmi munkaerő szabja meg (amint minden más áru értékét). Ez, a napi két órai társadalmi munkának felel meg, amely idő alatt az élet- szükségleteket előállítják. Ha a munkás az értékén adja el a munkaerejét, cserében egy árut fog kapni, amelyben két órai társadalmi munka foglaltatik. A fentebb említett esetben, négy dollárt kell kapnia egy napra. Más / szavakkal, egy napi munkaerő, ruhában, élelemben és lakásban foglalt két órai munkának felel meg, éppen úgy, mint a négy dolláros arany is két órai szükséges munkát képvisel. A munkaerő egyenlő értékű a négy dolláros aranynyal. A munkás az értékén adta el a munkaerejét. De a bérmunkások egy napra vagy hétre adják el a munkaerejüket a munkáltatónak naponta végzendő bizonyos órákra. A kapitalista megveszi az árut (A munkaerőt) és megfizeti az értékét. A bányász bérmunkás két óra alatt annyi szenet fog kibányászni, ameny- nyi egyenlő értékű a napi négy dollárnyi munkabérével. A kibányászott szén két órai munkát tartalmaz, éppúgy, mint a négy dollárnyi arany is két órai munkát hartalmaz, valamint az élet szükségletei, amelyekért becseréli a négy dollárját. Más szavakkal a bányász két óra alatt annyi értékű szenet fog kibányászni, amennyi megfelel a bére értékének (vagyis a munkaerejének). De egy napra vagy hétre adja el a munkaerejét és a munkáltató olyan hosz- szura nyújtja a napi munkaórákat, amennyira csak lehetséges. A bányász két óra alatt any- nyi értéíküt termelt, aimeny- nyivel kifizeti a saját bérét, de a munkáltató dolgoztathatja a napszámra megvásárolt munkaerőt esetleg napi tiz órán keresztül is. A bányásznak két órára van szüksége, hogy négy dollárnyit termeljen, a munkaerejét újra termelje. Amint Marx mondja: Négy dollárnyit kell naponta termelnie, amit két óra alatt tesz meg, hogy naponta újra termelje a munkaerejét . De amikor eladja a munkaerejét, akkor a munkáltató megkívánja a jogot, Hogy egész napon — annyi órán használhassa azt ki, amennyit a munkás testi ereje feltételez. Ha a bányászt napi tiz órai munkára kényszeríti, akkor nyolc órával többet dolgozik a munkás, mint amennyi szükséges a bére megfizetésére (vagy a munkaereje értékénél. Ezen nyolc órai túlmunkában foglaltatik a tulhaszon vagy a túltermelés. A bányász két óra alatt any- nyi értékű szénét termel, amennyivel m e g f i z e theti a munkaerejét, de a következői nyolc óra alatt 16 dollár értékű szenet termel, amelyet a kapitalista megtart magának teljes egészében. Miután a bányász eladta a munkaerejét a kapitalistának, a szén, vagy a bányász termelésének az értéke, a kapitalista tulajdonát képezi. így a kapitalista négy dollárt fordít naponta munkabérre (vagy napi két órai munkára és ezért kap 20 dollárnak megfelelő szenet vagy más árut. Innen származik a profit. Egyik évben á másik után a kapitalista munkaerőt vásárol és megfizeti az értékét (a bányász esetében négy -dollárt). A kapitalista tulajdonát képezi a munkás termelvénye, ami tiz órai munkának felel megA Kicserélnek egy árut (aranyat vagy pénzt, amely két órai munkának felel meg, munkaerővel (amely ismét két órai munkának felel meg, amelyet életszükségletek e 1 ő á llitására fordítanak). De mikor a bányász haza megyen este, a kapitalista birtokában marad az általa kibányászott szén, amely tiz órai munkát tartalmaz. A szenet (mely tiz órai munkának felel meg) kicserélik arannyal (vagy pénzzel), amely tiz órai, munkának felel meg. (Ebben az esetben 20 dollárral) A bányász húsz dollárt érő szenet termelt. Kapott érte négy dollárt. A nyolc óra értéke, vagy a 16 dollár áru szép, amelyet a kapitalista megtart, az ő profitja, amelyért nem adott ellenértéket. A tőke és a munka között fennálló csere az az alap, amelyre a kapitalista termelés, vagy a bérrendszer van alapítva és amely állandóan kényszerül újra termelni a bérmunkást, mint bérmunkást és a kapitalistát, mint kapitalistát. “A fölös érték aránya attól az aránytól van függővé téve, amennyit kiteszen a munkaerő értékének az újra termelésére fordított munkaidő az azon túli idő, vagy túlmunka között, amelyet a kapitalistának végzünk. Ennélfogva attól függ hogy mennyivel nyújtják hosz- szabbra a munkaidőt annál az időnél, amennyi szükséges a munkásnak a munkaereje értékének az újra termelésére, vagy a munkabére pótlására. A kapitalista birtokolja a bérmunkása termelvényét.Ami- kor eladja ezen termelvéfnyt, akkor az is benne foglaltatik, ami neki egyáltalán semmibe sem került, habár a munkásának a munkájába került. Könnyen láthatjuk, hogyan kapta meg a bányász a munkaereje értékét; négy dollárnyi arany két órai munkaidőt foglal magában. A 4 dollár kicserélhető (vagy megvásárolható azzal) a két órai munkával előállított életszükségletek, ameiy- lyel a bányász képes több munkaerőt termelni a következő, napi munkára. Ebben az esetben a bányász ötször annyi munkát tartalmazó szenet bányászott ki egy nap alatt, mint amennyi szükséges az életszükségletek előállítására, amely újabb munkaerőt termel benne. A munkaerejéért csak két órai munkaerejének megfelelő dolgot kap, mig az általa termelt javak, amelyeket a kapitalista magának tart meg, tiz órai munkát tartalmaz. A bányász eladja a munkaerejét és a kapitalista .természetesen olyan hasznosan akar- 1 ja azt foglalkoztatni, ameny- nyire csak lehetséges. Ha a bérmunkás annyi árut követelne az általa termelt javak ellenértékéül, amennyiben azonos meny- nyiségü munka volna, akkor nem volna többé bérmunkás, mert a kapitalista nem alkalmazná őt többé. Nem maradna Néhány nappal ezelőtt érkezett vissza oroszországi és kínai útjáról a new yorki “PM” nevű napilap szerkesztője, Ralph Ingersoll, aki érdekes cikksorozatban számol be ottani élményeiről olvasó táborának. Alább közöljük ennek a beszámolónak a bevezető részét. “Miként egy évvel ezelőtt Londonba, úgy az idén Moszkvába utaztam és pedig azzal a kizárólagos céllal, hogy saját szemeimmel győződjem meg a tényállásokról. Amikor megérkeztem Moszkvába a németek Szmolenszknél voltak — és amidőn elhagytam a Szovjet Uniót, még mindig 90 mérföldre voltak az orosz fővárostól^ Nem lep meg ami hzóta történt a keleti fronton. Amidőn Moszkvában voltam, mindenki menthetetlennek tartotta Leningrádot és Kievet már szeptember elejen. Tudjuk, hogy a náci offenziva még mindig roppant lendülettel rendelkezett és tudjuk, hogy tankok és repülőgépek terén a nácik fölényben voltak. Sok kérdésre, melyre feleletet mentem keresni a Szovjet Unióba, az események megadták a választ. Amidőn elutaztam julius végén New Yorkból, sok amerikainak az volt a véleménye, hogy a vörös hadsereg egy-kettőre össze fog roppanni a náci hadigépezet nyomása alatt. Mások, akik szakértőknek tartották magukat, azon a véleményen voltak, hogy a szovjet vasutak fognak a vörös hadsereg sebezhető pontjának bizonyulni és képtelenek lesznek azt utánpótlással ellátni. És még sok más kósza hir semmi — nem volna fölös érték — a kapitalistának. De azon férfiaknak és asszonyoknak, akiknek a munkaerejükön kívül nincsen mit eladni- ok, ebben a rendszerben nincsen választásuk. Kényszerítve vannak eladni a munkaerejüket, hogy bért kapjanak, amiből éljenek. A kapitalisták viszont csak azért alkalmazzák őket, hogy profitjuk legyen. A kapitalisták kényszerülve vannak annyit adni a munkásosztálynak, amennyiből éljenek és dolgozhassanak, de minden eszközt felhasználnak, hogy a mun kaidőt kihúzzák tiz, sőt sok esetben 12 órára, hogy több fölös termelésük vagy fölös értékük maradjon. De a felvilágosult munkásokat nem elégíti ki, ha a munkaerejüket az értékükön adják el. Mindinkább követelik az általuk termelt javak értékét. Mindinkább b e lefáradunk a munkaerőnket bérért eladni a rendes “piaci áron.” Meguntuk két órai munkát kapni tiz órai munkánkat tartalmazó javakért. Meguntuk nyomorúságos béren élni, amikor milliókat halmozunk fel a kapitalista osztálynak. A forradalmi ipari unioniz- mus főkövetelése: a munkás (Folytatás a 8-ik oldalon) volt forgalomban, például az is, hogy Sztálin nagybeteg. Azóta Hitlerék mindent amivel csak rendelkeztek harcba- vetettek a vörös hadsereg ellen. A visszavonulás elkerülhetetlen volt, veszteségeik roppant nagyok, de a vörös hadsereg még mindig akcióképes. Ami az orosz vasutakat illeti, azok pontosabban közlekednek mint amikor én megérkeztem Oroszországba — és én ép eleget utaztam rajtuk, közvetlen a front mögött is. A fő hir, amit visszahoztam magammal — és remélem, hogy tulajdonképen nem is hir már az: hogy az oroszok mindvégig harcolni fognak Hitlerék ellen. Láttam a férfiakat és nőket, akiknek harcikészségén, ellenállóképességén oly sok függ most. Ezek nem fognak minket cser benhagyni. És mondhatom, oly áldozatokat hoznak a világ népeinek szabadsága és boldogsága érdekében, amelyekről néhány évvel ezelőtt még csak nem is álmodhattunk volna. Minden tekintetben késznek találtam őket a háborúnak a végső győzelemig való folytatására, tekintet nélkül arra, hogy meddig fog az tartani és hogy mibe fog kerülni.” Nem ártott volna, ha a szerkesztő ur arról is beszámolt volna, hogy az oroszok az egész világért folyó küzdelmükben mennyi és milyen segítséget kapnak azoktól akikért is harcolnak. Különösen figyelmébe ajánlhatná izolációs honfitársainak, akik azt hangoztatják, hogy ők nem kívánják elősegíteni Oroszország megmentését. —Szerk. Aki személyesen vizsgálta az orosz helyzetet
