Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-03-15 / 1154. szám
1941 március 15. K KMINKÁS 7 oldal Hozzászólások a new yorki vitához -- Lehet-e semleges a munkás? Vlasits Márton: ÉN IS HOZZÁSZÓLOK! A közelmúltban, amikor a kommunista pártban az Egységfront dühöngött, mi IWW- isták több ízben és joggal kritizáltuk és nevetségessé tettük, a kommunista mostoha testvéreinket, mert azok az úgynevezett “liberális” elemekkel, kis- burzsoákkal, sőt papokkal templomjárókkal is egységfrontot alkottak választásoknál, hogy maguknak proselitákat szerezzenek, vagy a mozgalmuk részére pénzt gyűjtsenek. Kimutattuk akkor, hogy milyen kétszínű játék volt az, hogy a kommunisták kispolgári elemekkel szövetkeztek, kiemelvén azt a megdönthetetlen igazságot, hogy a munkásosztály fölszabadítása csak a munkásosztály müve lehet. Az idők múltak Moszkvából más parancs jött, az egységfrontnak lőttek. A testvéri viszony a polgári elemekkel elhidegült. A belülről való fúrás olyan erős volt, hogy nem vették észre, hogy saját magukat fúrják. A kártyavár összeomlott, volt, nincs, kampec, vége lett. Hogy miért melegítem föl ezt a számtalanszor elmondott dolgot? Hát csak azért munkástársaim és atyámfiai, hogy a kommunista mostohatestvéreinknek ezt a dicstelenül müveit játékát — bár nem egészen olyan egyöntetűen, mint ahogy ők tették — mi is kövessük. Mondom, nem olyan egységesen mert nálunk nincs ebben az ügyben felülről jött parancs, vagy utasítás. Az IWW angol nyelvű lapja lehet mondani 98 százalékban háború ellenes irányt tart, kiemelve, hogy a háborúért csak a munkásosztály fizet, úgy anyagilag, mint fizikailag. Hiszen csak a munkásosztályhoz tartozókat viszik a vágóhidra. Munkás anyák veszítik el gyermekeiket. Munkások vehetik a koldusbotot a kezükbe, ha majd nyomorékká tették őket az öldöklésben. Kiegészítésül hozzá kell tennem, hogy a gazdagok csemetéi is elmennek a háborúba, vagy el is viszik őket. Azok majd a harcvonal mögött vagy húsz mér- földnyire fognak urizálni. így volt ez az elmúlt világháborúban. Fogadok az utolsó fityin- gemre, hogy most sincs és nem lesz máskép. Az Industrial Worker-nek ez az álláspontja, amit én teljesen magamévá teszek és fölöslegesnek tartom többet hozzászólni. A föntebbi álláspontot nem tartja egészen helyesnek a “Bérmunkás” az IWW magyar nyelvű lapja. A Bérmunkás munkatársainak legnagyobb része nem semleges a két imperialista nagyhatalom közötti tusában és ehhez lenne egy-két szavam. A múlt világháborúban az osztálytudatos munkásság egyöntetűen ellene volt a háborúnak. Nem ült föl a polgári sajtópropagandának, amely tömérdek pénzt zsebelt be a háborús profitból. A munkássajtó akkor sokkal erősebb volt és sikerült neki a munició gyárosok propagandáját valameny- nyire ellensúlyozni. A munkássajtó akkor, azért volt erősebb, mert ebben a kérdésben— a háború kérdésében — egységes volt. Ma, sokkal gyengébb a munkássajtó, de egész biztosan megerősödne, ha legalább ebben a kérdésben egységes álláspontra helyezkedne. De nem ez az írásom tárgya és hadd térjek a “Bérmunkás” íróinak az érveire. Az egyik érvelés az, hogy ebben a két hatalom közötti tusában egyrészről a demokratikus intézmények, a sajtó, a szólás és gyülekezési szabadság fön- tartása forog kockán. Meg kell védeni minden áron, minden eszközzel. Nem lehetünk semlegesek, mondják ők, mert semlegességünkkel elősegítjük a diktatúrák diadalát. Eszem ágában sincs a szólás, a sajtó és a gyülekezési szabadságot lekicsinyelni. Jól esik a szegény embernek, ha a szivében összegyülemlett keserűségeket a száján kieresztheti és nem teszik azért hűvösre. Az sem csekélység, ha gyűlésre elmehet és meghallgathatja az ő kedvenc szónokát és nem viszik a gyűlésről egyenesen a koncentrációs táborba. És a gyönyörök klimaktériája, ha valaki irhát egy levelet vagy pláne cikket, legazemberezvén a külügyminisztert, vagy uram bo- csá’, az elnököt, anélkül, hogy a hajaszála meggörbülne, vagy hamár úgyis görbe, kiegyenesedne. Ezekért az intézményekért érdemes áldozatot hozni, ha a munkásosztály fölszabadítása érdekében használjuk, de attól félek — és félelmem, tanulva a múltból, nem egészen alaptalan, hogy mindezek megszűnnek, ha a háború érdeke, azaz a háború által előidézett profit hajsza megkívánja. A “demokratikus” rendszerben csak egy szentet ismernek, amelynek a neve PROFIT. Ha valaki azt megsérti vagy pláne megsemmisíteni szándékozik, jaj annak a szegény bűnösnek. Igen, mondják ez megtörténhet, de a háború után minden a régiben marad, de a fasizta rendszerben ez állandó. Nem vagyok egész biztos benne, de nincs kizárva, hogy ha a profit vagy az állam érdeke úgy kívánja, továbbra is megmarad. Ha a történelmi materializmus módszere helyes és aszerint gondolkozunk, rájövünk a fönt mondottak helyességére. Minden úgy fog történni, ahogy az uralkodó osztály érdekei azt megkívánják. Ha a’ demokrácia — nevezzük igy, isten neki — győz, talán megtartja ezt a sallangot, a szólás stb. szabadságokat mindaddig, amig a szent profit nincs veszélyben. A sztrájkjogot, a jobb megélhetésért küzdő munkásság leghathatósabb fegyverét is elvették a munkásságtól a totoli- táris, államokban. Ez igaz. De minden jel arra mutat már itt az Egyesült Államokban, hogy ezt a fegyvert is kiveszik a munkásság kezéből, bár ez az állam, legalább formailag még nincs is háborúban. Itt is az uralkodó osztály érdeke a mérvadó, sokkal nagyobb mértékben mint a demokratikus polgárjogok gyakorlásánál. Semmi sem mutatja jobban állításom helyességét, mint az, hogy a kongresszusban egy törvényjavaslatot terveznek, amelynek a célja a hadiipar üzemekben a sztrájkok megtiltása. Furfangos fiskálisok majd kitalálják, hogy például tilos lesz a sztrájk egy olyan nyomdában, ahol egy dalos könyvet nyomnak a hadsereg részére, tekintet nélkül arra, hogy talán abban a nyomdában a munkaviszonyok meg sem közelitik a más üzemekben divó munkaviszonyokat. És majd meglátjuk, hogy még Hillman ur sem fog tudni semmit tenni, akármilyen magas polcra is tette őt a legmagasabb kormány. Egy Ízelítőt már kaptunk ebből. (Lásd a Ford üzemről készített ábrát.) A Bérmunkás hasábjain eddig csak a föntemlitett kérdések lettek érintve, túlnyomóan abban az irányban, amelynek én az ellenkezőjét állítom. Velem csak, ha nem tévedek, vagy talán kikerülte a figyelmemet Visi munkástárs van, az írásai arra vallanak. Állítom, hogy a profitért való háborús termelés például Angolországban a munkásságnak ugyanazt eredményezte, mint a németországi munkásságnak és ugyanazt fogja hozni az amerikai munkásságnak is. Talán szelidebb formában vagy vadabb formában, de lényegében ugyanazt. Tény az, hogy egységfront készül Morganékkal, meg a többi háborús uszitókkal. Álljunk meg egy percre és nézzünk körül még mielőtt ezt az utat folytatnánk. A háború tény és sajnos nem tehetünk semmit sem ellene. De ne adjunk érvet és egyúttal fegyvert azok kezébe, akik a háborúból csak meggazdagodnak. Engedjük át a kapitalisták és a háborús uszítok dicsérését a William Green-eknek, meg a többi munkás félrevezetőnek. Kovács Ernő: A MÚLT KÖTELEZ! Az amerikai munkásmozgalom történetének legfényesebb lapja az a hatalmas, bátor, áldozatkész küzdelem, amelyet az IWW az 1914—18-as világháború idején folytatott. Ez a bátor kiállás, nemcsak jogot ád arra a szervezetnek, hogy a most folyó uj világháború kérdésében állást foglaljon, de ez a dicső múlt erre egyenesen kötelez —az amerikai munkásság, amely tanúja volt az IWW hősiességének — egyenesen elvárja azt, hogy a jelen időkben is megmutassa a helyes utat, melyen a mai helyzetben a munkásságnak haladnia kell. Ezért volt életbevágóan fontos az a vita, amely a new yorki szervezetünk keretében lefolyt. Az 1914—18. hagyományok hatásaként, nagyon sok munkástársunk hajlandó volna arra, hogy most folytassa azt a küzdelmet ott, ahol 1918-ban abba hagyta. Szerintem azonban ma, nagyobb bátorság kell ahoz, hogy megvizsgálva a mostani helyzetet, meglátva a két háború következményeinek a külömbséget, ki merjük mondani azt: bármilyen büszkék vagyunk az első világháború idején lefolyt harcainkra, azt ma folytatni, nemcsak egyenlő volna az IWW öngyilkosságával, hanem éppen olyan bűn volna a munkás mozgalommal szemben — világméretekben —mint amilyen árulás a kommunisták magatartása az egész világon. Szerintem megérett a helyzet arra, hogy bátran és kertelés nélkül kimondjuk: az amerikai munkásság éppen úgy, mint az európai testvérei, elmulasztották olyan szervezeteknek a kiépítését, amely elég erős lett volna arra, hogy a kapitalizmus megdöntésével, megakadályo- za ezt a tömegmészárlást. Hogy a jövőben ezt megtehesse, annak az előfeltétele az, hogy a most folyó küzdelemben a nácizmus elbukjon. A munkásosztály életbe vágóan fontos érdeké a nácizmus bukása, mert az általuk felépített ipari feudalizmus, gyökeresen irt ki minden munkásmozgalmat és fizikailag irt ki minden radikális munkást. A győzedelmes nácizmus az uralma alá kerülő országokat nem egyesíti, hanem még jobban széttagolja. A leigázott országok munkásai a nemzeti elnyomás ellen fognak lázadozni, amely ellen a német tömegeket, amelyek a világ csendőrei lennének — vonultatják fel, akik mellé még oda sorozhatok a leigázott országokban a nácizmusnak behódoló lumpen proletár és burzsoá tömegek is. A győztes nácizmus, ugyan korlátozza a tőkést, de ha engedelmes lesz, a profitját meghagyja, ellenben a munkást teljesen leigázza, rabszolga sorba sülyeszti, amely felett, minden eddiginél brutálisabb uralkodó osztály, a náci erőszak szervezet fog ülni. A nácizmus győzelme évszázadokkal vetné vissza a munkás mozgalmat és éppen a radikális munkások adnák a legsúlyosabb áldozatokat. Bármennyire ellent mondásnak látszik is, mégis azt mondom, hogy azoknak a munkásoknak, akik komolyan hisznek az osztályuk történelmi hivatásában, ma nem lehet semlegesnek maradniok, hanem el kell fogadniok azt, hogy ennek az országnak minden anyagi segítséget meg kell adni Angliának, Kínának, Görögországnak, amelyek ma aktiv harcban állnak a nácizmust képviselő tengellyel. Azért, mert a nácizmus bukása, óriási jelentőségű volna az európai proletariátusnak. A felszabaduló tömegek tisztábban látnák a kötelezettségüket, mint a múltban. Hamarább lehetne megszervezni őket arra, hogy egy uj Hitler kialakulásnak a megakadályozására az egyetlen mód: az Ipari Demokrácia megteremtése. Amilyen rettenetes következmény volna ránk a hitlerizmus győzelme, éppen olyan jótékony hatású lenne, hogy itt is megértsék a proletárok az IWW 35 éves tanítását. Ma nincs semlegesség/A semlegesség, bármily tiszta indító okokkal jelentkezik is, akaratlanul együtt működik a kommunisták, bundisták, a Chough- linok, Lindbergek bandájával,
