Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-03-08 / 1153. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1941 március 8. A munkásosztály jövője 'önerejében rejlik A MUNKA ELLENŐRZÉSE FELETTI KÜZDELEM IGAZOLJA A DOLGOZÓK ELHALASZTHATATLAN EREJÉT A gazdaság urai felismerték, amit a dolgozóknak is meg kell tanulni, hogj? a munka tengelye körül forog az emberi társadalom Irta: JUSTUS EBERT A dolgozók feletti ellenőrzésért folyó küzdelem, úgy van feltüntetve legutóbb, mint a kisebbségi politikai párt főfeladata, amely állítólag a munkás- osztály alapelveire épült és osztály célokért küzd. Nekünk azt mondják, hogy a “kommunisták megtartják a szervezetekben elfoglalt állásaikat mindenek ellenére is, csak azért, hogy legyen lábuk alatt talaj a védelmi iparokban, a munkás- mozgalomban és a gazdasági keretben általában.’’ Mindezt azért, hogy elősegítsék egy idegen diktátor irányelveit, amelyek közreműködnek Hitler és Mussolinival — legalább is e sorok írásakor. (Az is megtörténhet azonban, hogy mire e sorok nyomda alá kerülnek, az illető diktátor más irányt változtat.) Arról is értesültünk, hogy az uniókban egy katholikus “munkás” biok is létesült. Ebbe a biokba tartoznak a katholikus egyház kinevezettei, akik máskülönben szakszervezeti hívek. Ezek ellenzik a kommunizmust és a kommunistákéhoz hasonlóan sejtjeik vannak a szakmai testületekben, áthajtva gazdasági elvektől, de a pápai en- cyclikus által irányítva. Ezek nincsennek kitéve idegeneknek. Ténykedésük azonban csak ezután fog kifejlődni. De a jelek szerint, ők is a munka ellenőrzése iránt érdeklődnek és küzdenek a megszerzéséért. SOKAK CÉLJA Itt van tehát egy nagy horderejű ügy; a munka ellenőrzéséért folytatott küzdelem. Amint már alkalmunk volt látni, a jobb és bal egyformán küzdenek érte. A többségi pártok csak úgy, mint a kisebbségiek. A reakciósok szintén késhegyig menő harcot folytatnak a munka feletti ellenőrzésért, hogy azáltal további szolgaságban tarthassák a dolgozó tömegeket. Ezek a küzdelmek felemelik a dolgozókat annak a megismerésére, hogy mennyire fontos szerepet töltenek be a modern életben. Mégis úgy láts&k, hogy mindenki más felismerte csak éppen a munkás nem, tényezői értékének fontosságát, A munkások feletti ellenőrzés gyakorlására minden eszközt felhasználnak. Nem csak vezetőit vesztegetik meg kormány hivatalok felajánlásával, de a munkásokat is félrevezetik, megtévesztik a rájuk kelvező- nek látszó törvényekkel, amelyek kedvezőek ugyan az azonnali követeléseik teljesülésere, azonban hátráltatja felszabadulását a civilizációt pusztító kapitalizmus járma alól. A gazdasági pangás kezdete óta, a törvények isteni malmai állandóan őrlik a kapitalizmust elősegítő munkás törvényeket, melyek felvilágosulásá- nak útját állják és lehető forradalmát megakadályozzák. Most viszont, mivel a pangás megoldást nyert a mostani háborúban (habár ideiglenesen is) és a nagy készülődésben, más eszközöket kezdenek igénybe venni, hogy a dolgozókat továbbra is ámítsák és egy- sorba állítsák a törvényes rendel. A MUNKÁST SEGÍTIK? Az eszközök lélektaniak. Az invázió réme és munkás jogok és érdekek megsemmisítése az idegen diktátorok által, mind kihangsúlyozott érvek. A dolgozók pedig szépen sorba állnak és hagyják magukat tér éltetni a műtéti asztalhoz, az újabb érvágásra, hogy vérének átömlesz,tésével uj életre támassza a haldokló kapitalizmust. Még most sem lehet rá| TÁRCA 1 A kis csomagszállító Irta: SZ. MÁNDY TERÉZ Pöttömnyi, szőke kislány. Sovány, mezítlábas, mint a többi proletár gyerek. Bizony nem hinné az ember, hogy ő a duna- menti községek egyik csomaghordója. De nemcsak ő, hanem több hasonló gyerek is ácsorog ott a hajók érkezési idejében. Mezítlábasán, alig felöltözve, keményen néznek szembe a hűvösbe hajló szeptemberi idővel és a gyéren érkező utasok mellé szegődnek. — Bácsi kérem.— néni kérem, — mondják könyörgő hangon. Az ember azt hinné, hogy néhány fillért vagy egy falat kenyeret kérnek, de nem! Csomaghordásra ajánlkoznak. A kislány nem alkalmi csomaghordó, mint a többiek. Taligája is van, arra teszi fel a terhet. Akárhány csomagot elbír és elszállít igy bármilyen messzire is. — És honnan a taliga? — kérdezzük. — Az apám csináltatta nekem, még tavalyi— mosolyog büszke örömmel, mint más ha- sonkoru gyerek, amikor hajasbabát kap ajándékba. — Tizenöt pengő volt — teszi hozzá felnőttes számitgatással —, de bőven kifizetődött. Ezen a nyáron is megkerestem legalább ötven pengőt. — És mit vettél azon a sok pénzen ? — Odaadtam a mamámnak — mondja kissé zavartan. — Úgy volt, hogy ruhát és cipőt vesz nekem rajta, de aztán megbetegedett és arra kellett— — Hát a papád nem keres semmit? — Dehogyisnem! ott dolgozik a kőbányában — mutat a községen túl fekvő kőzuzótelep felé. — Csakhogy keveset keres és sokan vagyunk.... Négy testvére van. Mind kisebbek nála. ő már tiz éves is elmúlt, természetes, hogy hozzájárul a családi entatáshoz. Meglett “ember” ő kicsi testvérei mellett, akik mint mondja: “csak játszanak még.” Persze csak a legkisebbek, a kötés hároméves, játszanak. A nagyobbak, az ötéves és hétéves szintén dolgoznak már. — Az ott a kisöcsém! — mutat az egyik vézna gyerek felé. — ő is megkeresett vagy húsz pengőt a nyáron. — Csomaghordással? — nézegetjük a gyerek fejletlen izmait. — Nemcsak! — hangzik a válasz. — ő képeslevelezőlapokat és emlékeket is árul. A kisfiú észreveszi, hogy róla van szó. Odajön és büszkén magyarázza el, hogyan tud ő képeslapok és emlékek eladásával olyan sokat keresni. Úgy mondja, hogy hitelbe kapja az árut és amit keres az a négyöt fillér, az az ő tiszta jövedelme. Néha persze csak egy-két fillér a jövedelem, attól függ, mennyiért sikerül eladnia. Szakértelemmel beszél mindenről és pontos felvilágosítást ad a kőbánya kereseti lehetőségeiről is. Gyakran járt már ott, dolgozott is. — Nem olyan nehéz az.... — mondja önérzetesen —, csak vigyázni kell, hogy szilánk ne repüljön az ember szemébe. Szemüveg kellene hozzá, veszek is egyet, ha lesz pénzem.... — folytatja elgondolkozva és figyelmeden néz* körül a hajóállomáson, nem akad-e valami elvinni való csomag. Már szalad is, ugylátszik, meglátott valakit. A csomaghordás árairól tájékoztat most a kislány. A díjazás nem egyforma, tetszés szerint ad mindenki. Van, aki csak húsz fillért, más negyvenet-ötvenet is ad. Akad olyan is, aki egy pengőt fizet, ha nehéz a csomag és messzire kell szállítani. A gyermekek még fel a hegyre is visznek csomagot, különösen télen, amikor sokan vitetik fel a sífelszerelésüket. — Az aztán már nehéz dolog, mert síkos az ut és folyton visz- szacsuszik a talicska — mondja a kislány, sóhajtva emlékezve a» keserves fáradságra. — Dehát jól megfizetnek érte, még három pengőt is adnak! Szinte örül a télnek. Az iskola nem nagyon zavarja, hiszen úgyis főként vasárnap akad ilyen alkalmi munka számára. Csodálattal hallgatjuk a pöttömnyi teremtést, ahogyan mindezt elmagyarázza. Végül mégis csak megkockáztatjuk a kérdést, nem volna-e kedve más szakmára, mert mégsem kislánynak való mesterség ez a csomagszállitás. — Varrni szeretnék majd tanulni.... annyi szép ruhát varr- nék akkor magamnak — mondja határozottan és vágyakozva néz rongyos ruhájára. Azért mégis csak igazi kislány, a kis csomagszállító. bírni, hogy önérdekében cselekedjen, hogy felszabadulhasson ebből a rothadó gazdasági fejlődésből és terjeszkedesből. Ismét az imperializmust tolták előtérbe, mint a munkásérdekek állítólagos védelmezője és az uj munkás világrend ismét oldalra van hesegetve, dacára annak a nagy színlelésnek, hogy kezd helyes irányba igazodni a fővonalon. Hitler a másik oldalon szintén úgy tetszeleg, hogy cselekvésének indítékai a munka gazdagságos fel- használása és ne pedig a pénz értéke érvényesüljön. A tet- szelgés hátterében viszont, a rabláncokat szorosabbra fűzi a dolgozók lábain. Egyben figyelmezteti a munkásokat, hogy az ő vesztesége és ellenségei győzelme esetén, sokkal alacsonyabb sorba kerülnek. A dolgozóknak tehát hízelegnek is és meg is félemlitik, ha nem is kergetik erőszakkal Hitler és a hitlerizmus borjaiba, a mindenek feletti bűnös céllal. A FEJIDOMITó GÉP Vannak mások is nem csak diktátorok, ugyanezen lélektani vonalon. A sajtó, szószék, iskola, egyetem és rádió, valamennyi alkalmazva van, hogy a napvilágot is kirémitsék a munkásokból, — a tisztesség érzetét és józan észt. A civilizáció elpusztitáha a túlsó oldal által, nagyra van felfújva és a rémület borzadálya van az agyakba injektálva, amelyek pedig ésszerűséget kellene kövessenek hisztéria helyett. A sziveket is félelem rezgése járja át, holott erősek kellene legyenek a kapitalizmus imperialista törekvés háttérben lappangó veszedelmek láttára és felismerniük kellene, hogy az uj munkás világrend, nem földrajzi elhatároláson, hanem a világ ipari egyséigeinek alapjain épülhet fel. Az olyan tapasztalat, melyet 1914-18 nyújtott, elégséges kellene legyen. Nincs szükség ugyanazon történelmet megismételni. Miként a beteg sejtekből kinövő rák nem biztosítja jobb egészségről a beteget, akként a gonoszságban növekedő imperializmus sem biztosíthat egy jobb társadalomról. Tehát az elmondottak során felismerhető, hogy a stratégiai pont nem csak az alapvető védelmi iparok szervezeteiben, vagy általában a gazdasági struktúrában található, hanem a munkás agyakban is. A gazdasági megállapítások mellé, lélektaniak is hozzá idomulnak. Az utóbbi művészet esetében, a munkás kizsákmányolok és elnyomók a múlt mesterei. Ezen ismeretek nélkül sokkal nagyobb balsiker kisérné, mint az úgynevezett civilizációjuk mai állása mutat. A LEGFŐBB TÉNYEZŐ A munka feletti kontrol megszerzésének küzdelme, nagyon felvilágosító. Ismételten demonstrálja, hogy tény marad mindenkorra, miszerint a munka a legfőbb tényező, melytől a béke vagy háború feltétlenül függ. Mégis a dolgozók nincsennek tényező értékük tudatában. Felre hagyják magukat vezetni, botorkálva haladnak végig az idő végtelen utján, önmaguk ártalmára cselekvőén.
