Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-03-08 / 1153. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1941 március 8. Válasz a gyakorlatról való elmélkedésre —ESZKÖZÖK ÉS TEENDŐK— (B-y) Ha K-y meg állt volna azután, hogy tagadta az állam- hatalom létezését, mint “pozitív hatalom”, akkor a jelenlegi cikk fölösleges volna, mert egy nem létéző “pozitív” hatalom ellen nem kell harcolni, tehát harcieszközök sem kellenek. De amennyiben a vitafelem, mégis beismerte, hogy az “államhatalom elleni harc elkerülhetetlen” és imitt-amott foglalkozott az erre használandó eszközökkel— nekem is kilehet és ki kell térnem azokra. Szerinte elég lett volna má- sut és elég lenne itt az IWW-ba való szervezkedés és az általa vezetett gazdasági akció, hogy az államhatalom ellen sikeresen harcoljon a 'munkásosztály, amennyiben az uralkodó osztály államhatalmának az alapját, a gazdasági alapot támadják meg. “Azonban” — amint K-y irta — “mindenesetre elkerülhető az államhatalom meghódításáért való politikai küzdelem.” Hogy K-y a pártpolitikai küzdelmet gondolja, azt ilyen és hasonló kijelentéseiből veszem ki: “Az IWW azt tanítja, hogy a dolgozók hagyjanak fel a politikai játékkal, mert az nem vezet más eredményre. mint szolgaságuk meghosszabbítására. Politikai pártok eredményei nem jelentének hatalmat a dolgozóknak. Csak nagyobb alárendeltséget.” K-y elismeri, hogy a politikai szabadságra szükség van, hogy sikeres legyen a gazdasági szervezkedés, de szerinte a politikai jogokat kilehet harcolni és meglehet védeni a gazdasági akcióval. Melőtt ezeket a megállapításokat boncolás alá venném, egy szónak az értelmét szeretném tisztázni. Ez a szó a: “POLITIKA.” Minden valamire való szótár két értelmet ad a szónak. Az első értelme: A nemzet vagy közösség igazgatásának a tudománya. A második értelme, amint az én szótáram mondja szószerint: “Lazább értelembe véve, politikai ügyek vagy a politikai pártok között folyó harc a hatalomért... Marx szintén kétféle értelmezést adott e szónak. Az egyik értelmezés szerint az a harc, ami az elnyomó és elnyomott osztály között folyik, az poli- litikai harc. (Ezt K-y idézte is) A második értelmezése a szőnek megfelelt a szótárom második értelmezésének és ezt parlamentáris politikai harcnak nevezte. Tehát a szó általánosabb és átfogóbb, tágasabb értelmében az osztályharc osztálypolitika, ebben egyik részlet a parlamentáris vagy párt-politika. Ha ragaszkodunk a marxi kifejezésekhez, akkor azt kell modanunk, hogy minden olyan gazdasági szervezet, amely osztály öntudatos, — az politikai. Ha pláne az állam befolyásolása vagy meghódítása, vagy eltörlése a kimondott cél, akkor még világosabban politikai jellegű a szervezet vagy akció. (Például Angliában voltak hatalmas általános sztrájkok, tisztára politikai célokért. Voltak itt is sztrájkok, tisztára csak politikai tiltakozás alapján.) Emellett és ezt nem okvetlenül kizárólag lehet osztálytudatos parlamentáris politikai akció is, amiben bent van jelöltek felállítása, programok kidolgozása és a győzelmükért folyó agitáció a szavazók megnyerésével. A parlamentáris politikai harc nélkülözheti az osztálytudatot, de a gazdasági harc is. (Sietek ismételni, amit a marxi cikksorozatban mondtam, hogy az osztálytudatlan gazdasági akció jobb iskola, mint az osztálytudatlan parlamentáris politikai akció.) Például, ha az egyik munkás megkéri a komáját, hogy szavazzon rá, mint sintérre, mert hát jó állás az egy szegény embernek és a koma rászavaz — ez nem osztálytudatos parlamentáris politika. De ha ugyanaz a munkás Debsre szavazott, kinek a megválasztása nem is volt esedékes és a sintérkomájának megmagyarázza, hogy mi a szocializmus és, hogy ennek a politikai symboluma Debs és ha a sintér komn, nem egyéni hálából, hanem a szocializmus megértése folytán Debsre szavazott, ez osztálytudatos parlamentáris akció. Egy másik példa. Ha az acéltröszt elnökét meg kéri egy Alaszkában levő barátja, hogy segítse egy néhány ezer dollárral arra, hogy ott egy város polgármesterévé megválasztódjon és az elnök ezt megteszi — ez nem okvetlenül osztálytudatos parlamentáris akció. De ha az elnök, akár a saját zsebéből, akár a tröszt pénztárából egy nagy összeget áldoz arra, hogy Gary-ben vagy Pittsburghban, olyan politikai adminisztráció legyen megválasztva, amelyik hajlandó elnyomni minden gazdasági szervezetet és letörni minden sztrájkot — az osztálytudatos parlamentáris akció. Ha a munkások — akik a szavazók többségét alkotják — a tröszt jelöltjeire szavaznak, tudatlanságból, vagyis az osztályérdekeik föl nem ismeréséből —- az osztály öntudatlan parlamentáris akció. Ha van a munkásoknak is jelöltjeik, még pedig olyan, mint Debs, azokra nem szavazni, csak két okból lehet. Az egyik a butaságból és a tunyaságból származó közömbösség. A másik az olyan álláspont, mint az IWW-é — azaz helytelen taktikai fölfogás. Az eredmény azonban egy és ugyanaz: a tröszt jelöltjei győzelme a munkások jelöltjei fölött. A szociáldemokraták egyrészt osztálytud^atos, másrészt pedig csak olyan koma-féle parlamentáris akciót folytattak. De a marxizmustól eltértek, még az osztálytudatos parlamentaris akciójukban is, amennyiben semmi más akciót nem láttak szükségesnek és hasznosnak. Marx nem ellenezte, sőt szorgalmazta a parlamentáris ak- ciótj de őt azzal vádolni, amivel Marx és a marxisták a szociáldemokratákat joggal vádolják — nem más, mint Marxnak, a “politikusinak a nem ismerése, vagy rágalmazása. Marx, Engels, Liebknecht, Luxemburg, Lenin, Trotsky, DeLeon, Debs, stb. mind “politikusok voltak és ezeknek a története dacára azt mondani, hogy “nincs rossz politikus, csak politikus”, vagyis minden politikus áruló és gazember — ezt mondani, enyhén szólva, gyerekes általánosítás. Egy IWW-ista sem tudja keményebben és logikusabban megtámadni a pure and simple parlamentáris politikusokat, mint Marx és a marxisták. (Ha a Bérmunkásnak több helye és nekem több időm volná, oldalszámra tudnék idézni ilyen tárgyú támadások részleteiből) De egy marxista sem tagadja meg a parlamentáris politikai, de pláne nem az osztálypoli i- kai akciónak a szükségességet. Nem is lehet ez másképpen. Szabó maga, aki a parlamentáris akció fontosságát igazán jelentéktelennek tartotta és a szociáldemokraták által űzött “politikát” szintén keményen elítélte, fontosnak tartotta azt. hogy milyen a társadalom alkotmánya. Ahogy mondta: “...Ebből folyik, hogy a marxizmus számára igen fontos, hogy az állami akarat és az állami cselekvés szervei, — a törvényhozó és a végrehajtó hatalom — kinek a kezében van, milyen összetételű, hogyan funkciónál, ellenben az állami forma másodrendű fontosságú.” De szerinte még az állam formája IS fontos, de az, hogy az államhatalom kinek a kezében van és az. hogy milyen az alkotmány, vagyis a törvények, az IGEN FONTOS a marxista szempontból! Ennek a fölfogásnak az igazolására mondja a következőket: “Nem lehet ugyanis tagadni, hogy bármily helyesnek mutassa, is a történet kutatás a történelmi materializmus tételét,' mely szerint az állami akaratot a polgári társadalom változó szükségletei, az egyik vagy másik osztály túlereje, VÉGEREDMÉNYBEN a termelőerők és a csereviszonyok fejlődése határozza meg. Viszont, Engels — folytatja Szabó—- az állami akarat is visszahat a polgári társadalom szükségleteire, az osztályok hatalmi viszonyaira és a termelőerők és a csereviszonyok fejlődésére.” És tovább idézi Engels szavait: “Két egyenlőtlen erő kölcsön hatása áll fenn, a gazdasági mozgalomé az egyik és a lehető önállóságra törekvő és egyszer megalkotván, önállóan mozgó uj politikai hatalomé; a gazdasági mozgalom nagyjából érvényesül, de el kell szenvednie az általa alkotott és relativ önállósággal megáldott politikai mozgalom visszahatását — az államhatalomét...” Az események — a fasizmus győzelmei és áz egész társadalom fölötti uralma —r ékesen bizonyítják, hogy MENNYIRE el kell szenvedni a “gazdasági mozgalomnak a politikai mozgalom visszahatását,” másszóval a gazdasági erőnek és a hatalomnak a legyűrését a politikai államhatalom által, annak dacára, hogy ez amabból származott. Azt, hogy a VÉGEREDMÉNYBEN a gazdasági erőknek kell érvényesülni a politikai hatalom győzelme dacára, — azt még a történelemnek csak a jövőben lehet bebizonyítani. (Én az erre való lehetőségek módjait elképzeltem és leírtam a fasizmusról szóló cikkemben.) Ha a marxista fölfogás helyesnek bizonyult, hogy fontos az a kérdés, hogy kinek a kezében van az állam és hogymi- lyenek a törvények, akkor olyan társadalomban, ahol a népnek nincs joga erre hatni, ott ezeket a jogokat, ki kéll harcolni. A burzsoázia ezt tette és a győzelmével létre jött az az elv és annak nagyjából való megvalósítása, hogy minden polgárnak — igy a munkásnak is -— joga van ezekre befolyást gyakorolni a parlamentáris politikai akcióval, amihez előföltételek a szólás szabadság, szervezkedési jog, stb. stb. Midezekkel a jogokkal szemben azt az álláspontot foglalni el, (mint az IWW) hogy gyakorlásuk nem fontos, vagy pláne káros, mert ezek POLITIKAI jellegűek — előkészítése a fasizmusnak. Azt hinni, (mint a pure and simple parlamentáristák hiszik) hogy ezeknek a gyakorlásán kívül, semmi más akció nem kell, — szintén egyenesen előkészítése a fasizmusnak, mivel ezek a parlamenten kívüli erőket nem látják és bíznak abban az utópiában, hogy a társadalom urai, nem fognak nem parlamentáris eszközökkel élni, ha a parlamentáris többség veszélyezteti a hatalmat. De, mindaddig, amig az uralkodó osztály kénytelen bármilyen oknál fogva a politikai szabadságokat megtűrni, a munkásoknak van legkevesebb okuk azt könnyelműen eldobni. Viszont nem ésszerű taktika azt mondani, hogy mi nem vagyunk hajlandók a társadalmi fejlődésért való harcban azokat a békés lehetőségeket kimeríteni, amit a parlamentáris iakció nyújt, azonban követeljük a szabadságot arra, hogy szerNe maradjon magyar ház Bérmunkás Naptár nélkül
