Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-02-15 / 1150. szám
6 olcal BÉRMUNKÁS 1941 február 15. AMIT NEM HAGYHATUNK SZÓNÉLKÜL-----CS. . .0 MEGJEGYZÉSEI LASSAN, DE VILÁGOSODIK Nincs veszedelmesebb, mint a jelszavakkal való dobálódzós, mert az ügyesen megválasztott jelszavak, kellő időben beledobva a tömegek közé, nagyon alkalmas arra, hogy a tömegeket olyan táborba vigyék, amelyben a saját érdekeivel ellentétes dolgot végeztetnek vele. Tetszetős jelszavaknak, nagyon gyakran világos fejű, jóhiszemű emberek is bedülnek. Jelszavakkal való játék és visszaélésnek az iskolapéldája játszódik le előttünk. A “Jelszó”, harc a nácizmus, mint az elnyomatás leggyalázatosabb formája ellen. Nincs a világon szabadság szerető em bér, aki ne gyűlölné, ne utálná azt, amit a nácizmus neve alatt foglalunk össze. Mi már ismételten megvilágítottuk azt, ami ezen a téren magyar vonatkozásban történik. Az események hétről-hétre igazolják azt a megállapításunkat hogy a nácizmus elleni harc magyar frontján történendők, csak eltakarják az igazi célt, amely nem más, mint magának a nácizmusnak a segítése. A kommunisták ostoba han- dabandázása, éppen úgy, mint a Magyar Szövetség függetlenségi harca, ha látszólag homlok- egyenest ellenkező fronton is állanak, valójában azonban a Hitlerizmus győzelmét segítik elő. Nem volna érdemes egyikkel sem érdemlegesen faglalkoz ni, ha itt is nem állana fen az, amit előbb leszögeztünk. Nevezetesen, hogy a tetszetős jelszavaiknak, jóhiszemű, harcos an- tifasizták is bedültek és a jelenlétükkel fontosságot és hitelt szereznek a hitevesztett embereknek. Hogy a Magyar Szövetség mennyire a magyar kormányzatnak a mentésére irányul, arra az esetre, ha Hitleréket leverik, azt mi sem igazolja jobban mint a Washingtonban le folyt értekezlet, amelyen a magyarság “vezetői” vettek részt, mely alatt az egyleti basákat, papokat és újság szerkesztőket kell érteni. Miután egyes lapok egy kissé elírták magukat és a magyar kormányt is támadták a washingtoni értekezlet leszögezte, hogy “nem tartja kívánatosnak a túlzásokat”, ami alatt a magyar kormány elleni támadásokat kell érteni, mert ők nem hajlandók tovább menni annál a megállapításnál, “hogy Magyarország kormánya nem térhetett ki a tengelyhatalmak közötti szerződés aláírása elől”. Tehát Horthy-Teleki-ék derék demokraták, akik csak kényszerből mentek együtt Hitlerrel Ezt kell szerintük leszögezni, hirdetni, hogy ha szükség lesz mást és akik hallottak is felőlük, csak szegény, megtévedt ábrándozóknak tartották őket. Sőt még ma is nagyon sokan nem hiszik el, hogy az a termelési rendszer, az az életmód, amibe beleszülettek, amiben az apáik, meg nagyapáik éltek, gyökeresen megváltoztak. (Folytatjuk) rá — egyszer csak elkövetkezendő béketárgyalásnál -— erre lehessen rámutatni, ezzel lehessen Horthyékat a felelősség alól felmenteni és a magyar nép nya kán megtartani. A másik jellemző megállapítás az,hogy a budapesti Világ Szövetséggel, csak a múlt év november 20-án tartott gyűlésen “szakított meg minden ösz- szeköttetést”. Hogy Himler, Daragó urak megjátszák ezt a kutya komédiátt a Horthyék mentésére az érthető és természetes, de hogy Göndör Ferenc legyen ott még a washingtoni értekezlet után is a nagy dobos, az legalább is annyira perverz, mint Sztalin-Hitler ölelkezése. Ha meg akar győződni arról, hogy ez az aláírás mennyire nem kényszerből történt, úgy figyelmébe ajánlom saját lapjában, február 1-én megjelent Róbert Oszkár cikkét olvassa csak el és akkor meg kell hogy érezze, mennyire lehetetlen ezt a Horthy mentő akciót össze egyeztetni a nácizmus elleni küzdelemmel. Az, amit a másik tábor a Fehér Jóskák csinálnak, az már olyan buta, hogy még az e célra preparált kommunista gyomrok sem veszik be. A hazugságaik olyan nevetségesen ostobák, hogy azt cáfolni sem érdemes. Szerintük, Ottó királyságáért folyik a harc. Már az uj magyar kormány is megalakult, Himler Márton mint miniszterelnök, a kabinet tagjai: Daragó (valószínűleg tengerészeti miniszter) Göndör Ferenc, Székely Izsó, Róbert Oszkár, úgy látszik, hogy szerintük Dáragó kivéte- élvel, csak zsidók lennének tagjai az ellen kormánynak, amit ravaszul azért igy hazudnak össze, hogy evvel tápot adjanak a nyílt nácik antiszemita agi- tációjának. Jó kéz, kezet mos! A nácik ugyan igy szállítják a propaganda anyagot a szövetségeseiknek a kommunistáknak. A Birinyi-Csongrádi csoport, az legalább nyílt, minden kertelés nélkül áll továbbra is Hitler mellett. Az SLP szokása szerint, leadja a maga filozófiáját, amely a tehetetlenség filozófiája. Ami annyit jelent, hogy kritizálnak mindent, hogy az rossz, amit ők sehogy sem tudnak megcsinálni. Mi nem vindikáljuk magunknak a csalhatatlanságot, de bizonyos, hogy mi minden eszközt jónak találunk a nácizmus elleni küzdelemre. Sürgetjük a munkásosztályt, hogy szervezkedjen, készüljön a nácizmus elleni küzdelemre addig, amig az nem késő, de nem vagyunk hajlandók arra, hogy ez alatt a jelszó alatt azért tömöritsük a magyarságot, hogy annak idején ők segítsék vissza Horthyékat a “független” Magyarország kormányára. Ezen a téren is világos a mi álláspontunk. A magyar nép szabadsága és boldogsága szempontjából mindegy az, hogy Magyarország független Horthyékkal a nyakán, vagy pedig Hitler jóvoltából Horthy vagy Szálási nyomja-e el. TOVÁBB MÉLYÜL... A szovjet és Horthy barátság újra elmélyült* azzal, hogy a magyar kormány megengedte, hogy szovjet képeket mutassanak be a magyar mozikban. Erről a “történelmi eseményről” nagy cikkekben számol be a nyilas-keresztes párt hivatalos lapja. Azt írja, hogy az “érdekes film bemutatón igen sokan jelentek meg az országgyűlés tagjai közül. Csaknem kivétel nélkül eljöttek a nyilas-keresztes párt képviselő tagjai is — valamennyien zöld ingben és párt jelvénnyel”. Megállapítja, hogy “...nyoma sincs itt világ forradalmi eszméknek, internationá- lének...”, nagyon dicséri a képet, csak azt kifogásolja, hogy még ott tolong a “galiciáner zsidó csőcselék.” Hát nem kedves, a szovjet film bemutatóján felvonulnak teljes diszben a Nyilas Keresztes képviselők, ezzel fejezve ki azt a szoros kapcsolatot, amely a nácik és a kommunisták között fenn áll. Csak az a furcsa ebben az egész “kimélyülő barát ság”-ban, hogy nem fordul fel a gyomruk azoknak a munkásoknak, akik még mindig a kommunista párt tagjai, úgy látszik nemcsak az agyuk, de a gyomruk is preparálva van. FÖLDOSZTÁS A magyar ellenforradalom diadalra jutása óta, a mindenkori magyar kormányok folyton osztották a földet, de csodálatos képen a magyar földnélküli parasztság száma nem csökkent. Hogy ez a matematikai csoda miként állt elő, magyarázatot ád a felvidéken most befejeződött földosztás. Felosztásra kerültek a zsidó birtokok, azoknak a szlovákoknak és cseheknek a birtokaik, akik az im- périum változás alkalmával Szlovákiába, illetve az akkori Csehországba mentek vissza. No meg azok a földek, amelyet már a cseh kormány osztott fel. Ezeknek a jóváhagyását újra kellett kérni. így összesen 275 ezer hold föld került felosztásra, amelyből több mint 45 ezer földnélküli kapott 120 ezer holdat, fejenként 2% holdat. 3600 “vitéz”, fejenként átlag 15 holdat és 301 birtokosnak kiegészítették a birtokát. Ez a kiegészítés átlag fejenként 185 holdat tett ki. A kis paraszt kapott átlag ban 2% holdat, többnyire a meglevőtől nagyon távol levő, terméketlen helyen, méreg drága áron. A Horthy szolgálatába álló telepes vitézek ingyen 15 holdat mig a nagy birtokos gentrik, papok és mágnások birtokát, átlag fejenként 185 holdal égé szitették ki abból a földből, amit az “elnyomó cseh kormány osztott szét a földnélküli magyarok közt.” Most a “felszabadító” magyar kormány azt vissza adta a “jogos tulajdonosoknak.” De előbb vissza kellett venni a szegény parasztoktól, kik most újra várhatják artiig egy uj “elnyomó” kormány földhöz juttatja őket. INNEN-ONNAN BESZÉLŐ SZÁMOK WASHINGTON, D. C. — A múlt év áprilisában megtartott népszámlálás szerint 5,110,270 munkás volt munkanélkül az Egyesült Államok területén. A munkanélküliek száma korszerint a következő képpen oszlik meg. 14—19 éves korig volt a munkanélküliek között 963,028, 20—24 éves korig 1,800,567; 25-től 44-ig 1,157,426; 45-től felfelé 153,773. A népszámlálási iroda kimutatása megállapítja, hogy a munkanélküliek legnagyobb része a fiatalság közül kerül ki, akik az utóbbi depresz- szios években nem kaptak sem kellő iskolázást, sem pedig nem volt alkalmuk, hogy az iparokban elhelyezkedjenek. Azonfelül ez a washingtoni kimutatás megállapítja, hogy a munkanélküliek nagy számát a néger munkások teszik ki, akik közül 83 százaléknak nincsen rendes munkája az utóbbi évek folyamán és csak közsegélyen élnek. EMLÍTÉSRE MÉLTÓ SEATLE, Wash. — Hallett R. French-et, az itteni bíróság 15 évi börtön büntetésre ítélte. Ugyanis French egy biztositó társaság igazgatósági tagja volt és maga állította ki a biztosítási kötvényeket a nemrégen leszakadt hat millió dolláros takomai hidra vonatkozóan és a biztosítási pénzt, sem a kötvények másolatát nem szol gáltatta be a biztositó társaságnak — hanem elsikkasztotta. Nem hisszük, hogy sokat fog French kitölteni a 15 esztendőből, mert rendesen az elitéit bankár urak és hasonló egyének kegyelmet kapnak mielőtt megkezdenék a rájuk szabott börtön büntetést. A NAGY FELFEDEZŐK Néhány hónapja, hogy az elnök választás lezajlott az Egyesült Államokban. A Chicago Tribune szivvel-lélekkel a republikánus párt jelöltje, Wendell Willkie mellett agitált és megírta róla, hogy igazán őt az amerikai nép jelölte. Akik nem ösmerik a Chicago Tribune “igazmondását” azok tényleg ezt el is hitték. Most azonban, három hónappal a választások után, mint az ártatlan, ma született gyermek nyíltan ki jön ez a lap Willkie ellen, azzal az ártatlan nagyképűséggel, hogy most jöttek rá tényleg a nagy igazságtalanságra, hogy Willkiet a nemzetközi bankárok jelölték az elnöki pozícióra és hogy a nagy tőke, a Wall Street bankárjaival a hátamegett pénzelték a kampányt. Azután ez az újság önmagáról azt hirdeti, hogy “Greatest News Paper of America”. Milyenek lehetnek a többiek akkor? Meggyűlik a bajuk a mozgalmak, különösen a magyar mozgalmak vezetőinek. Úgy hírlik, hogy Washingtonban, az elnök-titkári irodának beszereztek egy HAZUGSÁG JELZŐ gépet. — Keep off the grass!