Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)

1941-02-08 / 1149. szám

1941 február 8. BÉRMUNKÁS 7 oldal Kína gépeinek 2000 kilométeres vándorút ja Sangháj, augusztus. — Az el­múlt hetekben a kinai központi kormány — Csank-Káj-Sek kor­mányáról van szó — lapjai ér­dekes cikkekben számoltak be arról a hatásról, amelyet a most már 3 éves japán-kinai háború gyakorol Kina gazdasági életé­re. A lapok tudósításaikban el­mondják, hogy a távolkeleti há­ború rendkívüli arányokban fej­leszti iparát. Kínában a há­ború kezdetéig leginkább csak a tengerpartokon fejlődött ki az ipar és ezek a tengerparti vi­dékek másfél év leforgása alatt csaknem teljesen a japánok ke­zére jutottak. Gyakorlatilag ez annyit jelentett volna, hogy a japán hódítás teljesen meg­fosztja a kinai köztársaságot minden gyártelepétől, mert hi­szen azokban a tartományok­ban, ahová a kinai csapatok visszavonultak, sem a császár­ság, sem pedig a köztársaság alatt nem fejlődött ki számotte­vő ipar. A kínaiak azonban a világtörténelemben egyedül ál­ló módon a szó szoros értelmé­ben átvándoroltatták gyártele­peiket a japán megszállás alatt lévő vidékekről az ellentállást tovább folytató Belső-Kinába. A kinai iparnak erről a költözkö­déséről tudósit most érdekes cikkben a csunkingi kormány félhivatalos lapja, az angolnyel- vü “The China Fortnightly”. ‘VALAHOL SZECSUAN TARTOMÁNYBAN . . .” A cikkíró David C. H. Lu mindenek előtt beszámol arról, hogy a szabad Kina “ipari frontja” az elmúlt hónapokban gyors fejlődéssel csaknem tel­jessé vált. Ez az ipari front van hivat va arra, hogy a japán-kinai háború elkövetkező hónapjai­ban és éveiben fontos szerepet játsszék, de igen nagy jelentő­sége van a háború utáni időkre való tekintettel is. Annak elle­nére, hogy Kina a japánok blo­kádja alatt áll, mégis képes ar­ra, hogy rendkívüli természeti és gazdasági kincseivel hatal­mas ipart fejlesszen ki. Háborút ipar nélkül nem lehet viselni, természetes tehát, hogy a kinai kormány mindent megtett a japán megszállás alá került partvidékek iparának áttelepí­tésére. A leszerelt gyárakat fő­leg Szecsuán tartományba szál­lították. Az természetesen ka­tonai titok, hogy pontosan mer­re vannak a most fölépült gyá­rak — az olvasó elégedjék meg azzal a meghatározással, hogy “valahol Szecsuán tartomány­ban”. (Maga ez a tartomány körülbelül akkora, mint Német­ország . . .) Ezen a területen mindenekelőtt a hadsereg szá­mára dolgozó és a japán meg­szállásig Sanghájban volt szövő­gyárakat helyezték el. Az egyik gyárat viszont nem Sanghájból, hanem a Honan tartományban lévő Csengcsau- ból szállították el Szecsuánba. Ez körülbelül 200 kilométeres utat jelentett és a kinai mun­kások legnagyszerűbb teljesít­ményei közé tartozik, hogy ezt a csaknem lehetetlennek látszó föladatot meg tudták oldani. Ezer és ezer kuli állott neki a honani gyár leszerelésének és amikor elvégezték a munkát, az egykori gyártelep helyén — sivatag maradt. Nemcsak a gé­peket, kazánokat, Diesel-motó- rokat, hanem még az ablakkere­teket, villanydrótokat, kilincse­ket is leszerelték, majd amikor ezzel elkészültek nekiálltak az épületek lebontásának. Becso­magolták a tetőgerendákat, a cserepeket és végül a téglákat rakták föl a szekerekre és az autókra. Amikor a japán csa­patok bevonultak Csengcsauba, üzembe akarták helyezni a nagy szövőgyárat. A gyár helyén azonba pusztaság fogadta őket. EGY ELEKTROMÓTOR VISZONTAGSÁGAI Száz és száz kuli dolgozott egy tizenhárom tonnás elektro­motor elszállításán. A motort dzsunkákra rakták és igy szál­lították a belső kinai csatorna- rendszeren. Egy nap japán bom­bavetők jelentek meg a csator­na felett és bombázni kezdték a vitorláshajókat. A kulik — akik számára mindennél na­gyobb értéket jelentett az a gép, amelytől joggal várták, hogy lehetőve teszi a háború folytatását —, hogy megment­sék az elektromotort: elsülyesz- tették mind a két dzsunkát. Igaz, hogy hetekig tartott, mig a csatorna fenekébe fúródott gépet ki tudták emelni, azonban az elektromotort nem érte sú­lyos kár. Szavakkal nem lehet leírni a kulik örömét, hogy si­került a kincset megmenteni és nem telt bele két hónap,— ez Kínában igazán nem nagy idő —, amikor valahol Szecsuánban ismét felhangzott az elektromo­tor egyenletes zúgása, amire válaszul a géptermekben 80.000 orsó kezdte meg szédítő pergé- sét ... Ez a vidék most hallott életében először gépzugást és a 20. század technikai civilizáció­ja olyan területen hallatta első hangját — úgyszólván gyerek- sirását —, ahol azelőtt legfel­jebb csak az évezredes, kézzel hajtott famalmok vagy öntöző­kerekek jelentették a technikát. Ezzel a kalandos történetü elek­tromotorral indult el Szecsuán­ban hóditó útjára a gép . . . A cikkíró a továbbiakban le­írja, hogy a szövőgyárakat, ké­sőbb nyomon követték malmok, amelyeket hasonlóképpen — gé­pestől és téglástól együtt — szállították el abból a Hanka- uból, amelyet 1938. októberében szálltak meg a japánok. Több­ször előfordult, hogy a kinai munkások guerillacsapatok vé­delme alatt törtek be a már japán uralom alatt lévő város­ba, ho^y leszereljék a gépeket, elszállítsák a nyersanyagot. Ilyen megrohanásszerü támadá­sokra többször került sor. Sok­szor előfordult, hogy ugyana­zok a munkások, akik még né­hány órával korábban gépfegy­verrel és kézigránáttal harcol­tak a japán őrök ellen, a sikeres harc után nekiálltak a gépter­mekben a gépek leszerelésének és elszállításának. Egy személy­ben voltak munkások és kato­nák, sokan életüket adták a INNEN-ONNAN CHICAGO, 111. — Az Inter­national Harvester Co. 5.500 munkása sztrájkba lépett. Há­rom teljes évig tárgyaltak mig végre azután a company meg­tagadta a CIO által felállított követeléseknek a megadását. A munkások már néhány héttel ezelőtt a sztrájk mellett szavaz­tak és végre már beleuntak a végnélküli eredménytelen tár­gyalásokba. A munkások a pi- ketlineon a következő feliratú táblákat hordoznak “Sidney Mc Alister igazgatónak $41.68 órabére van, nekünk munkások­nak csak 70 cent.” A gyár mun­kásainak 95 százaléka darab­számban dolgozott és olyan speed-up mellett, hogy helyze­tük tűrhetetlen, ez az oka azu­tán annak, hogy a munkások sztrájkba léptek. Követelésük a darabszám munka eltörlése, ál­talános bér javítás és a tartha­tatlan mühelyviszonyok megja­vítása. IGAZI MUNKÁS BARÁT? DETROIT, Mich. — Henry Ford, akiről mindenki tudja, hogy a szervezett munkásoknak esküdt ellensége azt a kijelen­tést tette, hogy inkább üzemét átengedi a kormánynak $1.00 évi használati díjért, mint va­laha is eltűrje, hogy a szerve­zett munkások zárt műhelyt csináljanak. Knudsen a háborús védelmi ipari bizottság elnöke, aki a Ford gyár vezetőségével tár­i gyalt és aki próbát tett, arra | vonatkozóan, hogy a gyár ve­zetősége fogadja tárgyalásra Sidney Hillmant, aki Knudsen- nek helyettese. A Ford gyár ve­zetősége kereken megtagadta Hillmannal való tárgyalását. MUNKÁS SZAVAZATOK WASHINGTON, D. G. — Washingtoni kimutatás szerint 1940-ben a munkások 1,192 esetben szavaztak arra vonat­kozólag, hogy melyik szervezet által akarják magukat képvisel­tetni. A CIO 407 esetben kapott többséget, mig az AFL 386 eset­ben. Más szervezeteket ez a tu­dósítás nem említ meg, csak azt a komentárt fűzi hozzá, hogy a leadott összes szavazatok 540 ezret tettek ki, amelyből ezen szavazatok 70 százaléka a fent nevezett szervezetek közül egyi­ket sem indorszálta. akiknek Nincsen OKUK A PANASZRA E. PITTSBURGH, Pa. — A Westinghouse Electric Co. az elmúlt évben 18 millió tiszta hasznot könyvelt el. Ügy látszik a háborús készülődés nem is olyan rossz üzlet a nagy válla­latok részére. A tudósítás sze­rint ez az év még virágzóbb lesz mert sok milliós háborús ren­delést kaptak. Sokan azt mondják, hogy’ a háború nem üzlet. Több és jobb eledelt az amerikaiaknak - mondja a Fogyasztók Tanácsa Lakóink közül mintegy 45 millió egyén a “biztonsági övön alul él” — mert nem részesül elegendő és megfelelő élelme­zésben, — írja a Consumers Guide, a Consummers Counsel kiadványa az Egyesült Államok Földművelésügyi Minisztériu­mában. A cikk egész nyíltan feltárja a nagy tömegek hiá­nyos étkezését és figyelmeztet, hogy a helyzeten minél előbb javítanunk kell, ha a védelmi terveket kellő módon keresztül akarjuk hajtani és még hozzá egészséges alapon. Az előszóban Miss Harriet Elliot kijelenti, hogy “éhes em­berek, elégtelenül táplát egyé­nek, beteg emberek .nem jó anyag az erőteljes védelmi in­tézkedések végrehajtására. Miss Elliot-ot Roosevelt elnök a Na­tional Defense Advisory Comis­sion jába osztotta be, hogy ott a fogyasztók érdekeit képvisel­je. “Amerika biztonságát meg­védeni — mondotta Miss Elliot — mozgósítani kell minden ke­zet, amely munkára képes és dolgozni akar; mozgásba kell hozni minden gépet, amely ké­pes hasznos cikkeket gyártani. Mert' ahoz, hogy emberek ve­hessenek és fogyaszthassanak és termelhessenek eledelt, mun­gépért, de a munka végül ered­ménnyel járt és a hankaui mal­mok most a kinai hadsereg szá­mára dolgoznak. káskezekre, gépekre és talajra van szükség, valamint arra, hogy azok a legszorosabban együttműködjenek.” Ügyelni kell arra is, mondotta, hogy a fizetések nívója ne csökkenjen és a vásárló erő növekedjen. És amig a megfelelő fizetéses em­berek képesek felvásárolni a farmerek termékeit, a felesleget meg kell mentenünk és ki kell osztanunk olyan helyeken, ahol arra nagy szükség van: mint iskolákban déli lunchokra gyer­mekeknek, a bélyeg-rendszer körzetébe tartozó fogyasztók­nak, akik a segélylistán vannak valamint óvatosan kell ügyel­nünk arra, hogy a gabona mér­leg soha fel ne boruljon. A cikk azután részleteiben kitér a különböző metódusok­ra, amelyek Amerikának jobb és nagyobbszabásu élelmezését célozzák. Ezek között szerepel­nek a piaci árakat és értékeket ismertető rádió előadások, isko­lai lunch programok, diéta kli­nikák ahol ingyenes és szaksze­rű tanáccsal látják el az élelme­zési problémákkal küzködő há­ziasszonyokat, az élelmezési bélyeg rendszert, amit kitűnő sikerrel immár 230 városban ve­zettek be. Szakszerű előadások és ismeretterjesztők a nehezen vásárolható ételanyagokról, az élelmi anyagok konzerválásáról és végül szorosabb összmüködés a szövetségi és állami kormá­nyok különböző hasoncélu szer­veivel. Common Council

Next

/
Oldalképek
Tartalom