Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-06-14 / 1167. szám
1941 junius 14. BÉRMUNKÁS 7 oldal Jöjjön velünk Óbudára Amikor 1904-ben a Déli Vasúthoz kerültem, az első megdöbbentő fölfedezésem az volt„ hogy a vidékről vagy Ausztriából ideszármazott munkások és alkalmazottak legnagyobb része még az orruk előtt emelkedő Gellérthegyen sem volt soha. Nekem, a kiváncsi, mozgékony pesti “srácnak”, aki a többi mozgékony pesti sráccal együtt végigkószáltam a Farkasréttől az Epreserdőig, a Hármashatár- hegytől a Zuglóig Pest-Buda minden z e gét-zugát, valami szörnyű mulasztásnak tűnt föl, hogy valaki 20—25 éve lakik egy hegy tövében és nem kiváncsi annak a tetejére. Néhány- heti szolgálat után azonban 'már rájöttem a dolog nyitjára: napi 14—16 órai szolgálat, éppen csak a mindennapi falat kenyér és az ezekből származó szörnyű fásultság tették eny- nyire közömbössé kartársaimat Ám abban az időben ez nemcsak a vasútnál volt így. így volt ez akkor iparban, kereskedelemben is. Azóta, legalább a munkaidő dolgában, hála a munkásmozgalomnak, javult a helyzet. A rö- videbb munkaidő indította meg a tömegekben a vándorlási kedvet. Ma a jelszó: a hét végén ki a szabadba! Ennek következtében ma viszont sokan vannak, akik jól ismerik a hegyek tetejét, anélkül, hogy ismernék a hegy tövében elterülő várost és annak környékét. Ami a halászlén túl van Ennek jellegzetes példája éppen Óbuda. A kirándulók a HÉV-en vagy a villamoson átsuhannak — már amennyire ezeken a tragacsokon suhanni lehet — Óbudán, anélkül, hogy azt különösebben észre is vennék. Óbudáról talán csak annyit tudnak ezek a lelkes turisták, amennyit az operettdalnok énekel a hanglemezről: “Jöjjön Óbudára, jó turóscsuszára...” Pedig Óbudát, budapesti nagyvárosi embernek érdemes lenne a halászlén és a turóscsuszán túl is “fölfedezni”. Hiszen Óbuda — a mindenkori városvezető politikusok jóvoltából — még most is az a vidéki kis város, mondhatnánk a nyitott tányér városa, ami egy-két, esetleg többszáz év előtt volt. Itt még mindenki mindenkit ismer,mindenkiről mindent tud. Kedves, családias kis mezőváros, annak minden előnyével és nagyon sok hátrányával (nyitott csatorna, vizöblités nélküli “WC”, és a többi.) Óbuda fővárosunk legjobb levegőjű kerülete. Azonkívül, ha ott egy sétapálcát mélyebben ledugnak a földbe, gyógyvizek fakadnak föl. Ez az az ősi föld, melyen a történelemelőtti időkig visszanyulóban várost építettek és tartottak fönn. Ez az a hely, ahol minden dombhajlat ontja a városlakó ősök emlékét, mintegy bizonyságát szolgáltatva annak, hogy a “barbár” ősök mennyivel jobban tudtak élni a természetnyujtóttá előnyökkel — széltől védettséggel, hévvizekkel, természeti szépségekkel —, mint a mi korunk embere. A mi “modern” korunk hatalmas várost épített a ráko- si homokra, hogy legyen hol állandóan fuldokoljunk a portól, nehogy kifogyjunk a tbc- sekből és — hogy a mai idők legszebb vívmányára is rámutassunk —, mocsarakat szárított ki, holt Dunaágakat töltött föl, vadvizeket vezetett le Lágymányoson, hogy “nagystílű” városrészt emeljen egy nedves egészségtelen területen akkor, amikor Óbudán, az ősök települési helyén, mindezt kevesebb költséggel és f á r adtsággal, egészségesebb helyen, jobb eredménnyel tudta volna elérni. A “modern” ember, a maga technikai tudását fitogtatva, csak azért sem megy oda, ahol a természet a maga előnyeit kínálva kínálja és amely előnyökkel az évezredek folyamán a kevésbé “racionális” ősök olyannyira éltek. Óbudát, Budát, Pestet 1872- ben csak papiroson egyesítették Valójában Óbuda és Buda sokáig élték még a maguk kisvárosi életét. A liberális korszak mintegy varázspálcával megépítette a pesti oldalon a Körutat, az Andrássy utat, a Rákóczi utat, de nem volt szeme Buda és Óbuda előnyeinek meglátására. A háború után a kurzus végre fölfedezte Budát, de annak pusztán csak a mocsaras részén produkálta a maga városépítő tudását. És — talán azért, hogy megmutassa a maga csorbítatlan politikai hatalmát — ide építette azt a hidat is, amelyet Apponyi Albert ötven év előtt, (szentendrei képviselő jelölt korában, már Óbudának Ígért. A tősgyökér A szabadelvű, a liberális, a demokrata és a kurzusi korszakok alatt egyaránt megmaradt Óbuda a három egyesitett testvérváros h a mupipőkéjének. Most két esztendeje aztán sqrt kerítettek rá is. Megépítették például az Árpád fejedelem útját és megkezdték végre az óbudai hid megépítését is. A két nagyszabású m u nkához azonban úgy fogtak, hogy előbb Óbuda jó részét lerombolták, anélkül, hogy előre gondoskodtak volna a száz és száz esztendeje ott lakó “braunhaxlerek” uj lakóhelyeiről (etekintetben szép mult van a mai városháza mögött. A Tabánnál sem szé- gyelték magukat...) Immel-ám- mal, mutatóba építettek néhány városi házat, ami azonban édeskevés volt a nagyméretű csákányozás áldozatainak elhelyezésére. Azok, akik kínos erőlködéssel igyekeznek saját tős- gyökerüket hol kiásni, hol kedvezőbb talajba ültetni, irgalom nélkül hajították ki az ősi városból az óbudai tősgyökereseket. Ez a legnagyobb fájdalma Óbudának. De akad ott még fájlalni való ezenkívül is éppen elég. Csak egyet ragadunk ki a sok közül annak illusztrálására, mit jelent egy városrésznek hamupipőkének lenni. A Táborhegy Óbuda északi határában fekszik. Itt lelkes települők nagyon szép és fejlődőképes városnegyedet építettek. Ezek a települők több mint tiz évvel ezelőtt gyönyörű saroktelket ajándékoztak a fő városnak elemi iskola céljára. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a Hármashatárhegyig fölnyuló település lakóinak apró csemetéi két-három kilométert kell gyalogoljanak a Bécsi utón levő elemi iskoláig. Tessék már most elképzelni, az idei télen 2—300 méter magas hegyoldalról, sikos utón, kétméteres hóban, 15—20 fokos hidegben kellett 6—7 éves gyermekeknek két-három kilométert gyalogolniok az iskolába és ugyanannyit vissza. Egyszer Felkai Ferenc tanácsnokot, amikor még a közoktatásügyi ügyosztály vezetője volt, sikerült kivinnünk a Táborhegyre . Amikor hire ment, hogy ott van, az asszonyok százai jöttek hozzá gyermekeikkel és összetett kézzel könyörögtek: építsék fel végre az ingyentelken azt az elemi iskolát, amelyért már több mint egy évtizede esdekelnek, hogy ne kelljen apró gyermekeknek hóban, szakadó esőben, fagyban nagy távolságokon gyalogolva a hegyoldalban, testük épségét állandóan veszélyeztetni. A tanácsnok akkor meghatódott, ígéretet is tett, de félév múlva már nem ő volt az ügyosztály vezetője. A polgármester más munkakört jelölt ki számára. Erre mondják az óbudaiak: ez a mi formánk! És most ők is kezdhetik, mi is kezdhetjük elölről... És kezdjük is, amig csak eredményt el nem érünk. Miliők Sándor UTÓIRAT: Az óbudai fuvarosok felhívják a kirándulók figyelmét az Óbuda-filatorigát pályaudvarán lévő kövezetre. Azt állítják: ez még a régi rómaiak idején készült, csakhogy amig a jó rómaiak például a Via Appiát úgy megcsinálták, hogy az kétezer év múltán is kitűnő ut, addig ezt a munkát valami római szélhámosnak adták megcsinálni, mert az már a rómaiak idején is rossz lehetett. Azóta sem javult. Óbudai fuvaros- lovak törött lábai tanúskodnak szép számmal erről. A FORD TELEPEK MUNKÁS MEGMOZDULÁSAI KIHATÁSSAL VANNAK A MÁS TELEPEKEN DOLGOZÓKRA IS SO. BEND, Ind. — Helyi levelezőnk írja, hogy az itteni Bendix gyár munkásai is nagyobb bátorságot kaptak arra, hogy az egyre emelkedő élelmi cikkek árát bérjavitással hozzák valamennyire egyensúlyba a létfentartásukhoz. Még a gyár vezetősége nem hajlandó a munkások követelését teljesíteni, ezért a hét minden napján esedékes a munka beszüntetése. Hasonló tárgyalások folytak napokon keresztül a Studebaker gyár vezetősége és a munkások megbízottai között, de itt hamarosan felismerte az igazgatóság, hogy a békétlenség csak a termelést lassítja, vagy egészen megállítja. Ezért jobbnak látta a megegyezést, amely már junius elejétől számítva nyolc centes órabér javítást nyújt a telep 8000 munkásának. So. Bend ipari bérmunkásait a múltban az jellemezte, hogy nehezen mozdult meg a maga érdekében, de most ezer kényszerítő körülmény, de legfőbbképpen az a példa, amit a szomszédos Dearborn nyújtott, aktivitásra viszi itt is a munkásokat és ha össze fognak, követelésükben egységesek lesznek, az erédmény nem maradhat el. MUNKÁS LEVELEK MIRŐL ÉS HOGYAN ÍRNAK A BÉRMUNKÁS OLVASÓI Úgy nézki nekem, hogy az amerikai dolgozók mintha nem is tudnának erről a nagy prosperitásról. Bár a fiatalabb bérrabszolgák itt is, ott is megakadnak egy kis munkán, de oly csekély a fizetésük, hogy csak alig fedezi a napi szükségletet, hol van még a hátralékok vagy tartozások törlesztése ? Az idősebbek megcsak kegyelemből kapnak, ha kapnak valami csekélyke munkát. Hát jól ki van az emberiség ruházva! Mégis általános a nóta, hogy csak hallgasson a rabszolga, de ha a felszerelések, értve a kormány munkálatok megszűnnek és az angol rendelések is készek, hogy akkor mi lesz? Na de a sirás nem segít! Itt cselekedni kellene a dolgozók sorsa jobbrafordulása érdekében és ehhez csakis a munkásság nagy többségének az összefogása kell. Csak ezen a módon lehet megváltoztatni ezt a rendszert, a más beszéd csak füstbomba úgy itt Amerikában, mint a vassarok alatt nyögő európai országokban. Los Angeles, 1941 junius. G. Bakos w 1 w ''Szervezés77 — 77Nevelés77 — 77Felszabadulás77 Az Ipari Forradalmárok Szentháromsága W ^ W
