Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)

1941-05-31 / 1165. szám

8 oldal BÉRMUNKÁS 1941 május 31. TÁRCA | ANYÁM — Irta: PALOTAI BORIS — Ha elgondolom, hogyan ne­velt fel minket az Anyám, mit ki nem eszelt, mert az akarata mindig előbbre járt, mint a módja.... Semmink sem volt az égvilágon, de ezt a semmit oly , tüneményesen osztotta szét, hogy néha már valóságos kis­királyoknak éreztük magunkat és a sózott krumplit kinyújtott kisujjal eszegettük. Épp, hogy elhagyta a har­mincadik esztendejét s máris özvegyen maradt az Anyám, vé­konyka asszony, diószemekkel s három kislánnyal, akik közül a legnagyobb én voltam, csupa kéz, csupa láb s minden olyan nagyra nőtt bennem, a bánat, az álom, az étvágy, alig lehetett csillapítani . akár ezt, akár amazt. Képek merülnek fel bennem, látszólag összefüggéstelenek, mintha eső érné az emlékeimet, amitől azok szint eresztenek s összefolynak. Egy zsémbes téli délutánra emlékezem, mikor annyira fáztunk, hogy mindenre elszántan, Cunci babát dobtunk a tüzbe s nem mertünk egy­másra nézni, mikor a baba de­reka hangos reccsenéssel meg­adta magát a lángoknak. Akkor lépett a szobába Anyám, megdermedve a kinti hidegtől, kifújt, érdes arccal s egyenesen a kályhának tartott. Felemelte a vasajtót s ahogy belenézett a lángokba, hátralé­pett és meghökkenve bámult a tüzbe. A baba akkorra már el­hamvadt, csak egy rózsaszínű kar nyúlt ki a parázs közül, se- gélytkérőn és csonkán, egy kar, mely már sehová sem tartozott s mégis tele volt gyengédséggel. Távolabb két égszínkék üveg­szem fénylett, becsúszva a pa­AKRON—CLEVELAND KERÜLETI PIKNIK lesz JUNIUS 15-én, vasárnap a bedfordi KALO FARMON a magyar ipariunionisták, a Bér­munkás olvasóinak a rendezé­sében. A Kalo Farm természetes szépségét növeli az az ujáalaki- tás, amit benne a közönség ké­nyelmére végeztek. JUNIUS 15-én, már a regge­li órákban szalonna sütés lesz a cigánytüzeknél. Akroni és Clevelandi munkástársnők a szabadtüzön készítik az ebédet. Ne bíbelődjön hát senki csoma- gokkal-kosarakkal. , Nagy utánjárással sikerült a tánc zenéhez az országosan ismert STEIDE PISTÁT és ze­nekarát megszerezni, ami egy­maga is biztosíték a végnélküli szórakozásra. A pelépődij ezúttal is csak 25 cent. Útirány: Akronból és Cleve- landból a Rout 8-en a bedfordi Forbes Roadig, ott a jelzések mutatják majd a jobbra fekvő Kalo Farmot. Ingyen szállítás Clevelandból a Buckeye Road és 130-ik ut­cai villanyos végállomástól dé­lelőtt 11 órától déli egy óráig. rázs közé; a drót mely a két szemet összefogta, átizzott s a két halott babaszem oly szemre­hányóan nézett farkasszemet velünk, hogy elsírtuk magun­kat. — Igazán ennyire fáztatok? — kérdezte anyánk és lehaj­totta fejét, mert az üvegszem egyet pattant S már vége is volt. Többet nem szólt, de vala­hogy megéreztük, hogy néha a szenvedés és az önmegtagadás is melegít úgy, mint a vérsze­gény láng, amelyet erőszakkal csiholtunk ki. Anyám kora reggeltől késő estig dolgozott. Sohasem nyű­gösen és agyonhajszolva,, szin­te mellékesen tett-vett, mintha csak a saját mulatságára csi­nálná. Ám éjjel, amikor ágybt került, úgy rohant az álomba, hogy szinte ökölbe szorította a két kezét, hogy minél előbb oda­érjen. Az arca élettelenné vált, egészen elmerült az éjszaka iszapjába, az ébredés mozdula­tai nehezek és ragadósak voltak, vézna szervezete vissza-vissza- suhant a zsibbadt semmitevés­be. De ahogy sikerült ellóditani magát az álom örvényéből, az előbb még merev arc csupa ér­deklődés, csüpa elhatározás lett, minden kis pókhálóránc külön vibrált, szétfutottak és össze­hajoltak, mint titkos összeeskü­vők, akik vad tervet forralnak, hogyan lehet a gondot eltenni láb alól. Nagy vállalkozó kedv buz- gott benne. Nem elégedett meg a puszta kenyérszerzéssel, min­dig kieszelt valamit, ami kie­melte a munkát a süket robot­ból és a fölfedezéshez tette ha­sonlóvá. — Mit csinál Anyu? — kér­dezte kis húgom, ha már há­romszor szólt hozzá és nem ka­pott választ. — Teremt — mondtam nagy- komolyan s hittem is benne, hogy anyám nem csupán szab és varr, hanem valósággal meg­teremti azokat a ruhákat, ame­lyek a szegénynegyed asszo­nyai részére készülnek. Talán a mód, ahogy kézbe fogta a fes- tékszagu kelmét, ahogy kedves­kedve elhelyezett rajta egy be­rakást, felüditette egy gallér­kával, ahogy váratlanul odava- rázsolt némi húzást, amely a nyeszlett mellet kigömbölyitet- te — holott az egész ruháért oly keveset kapott, hogy tűbe fűzni sem volt érdemes érte — mindebben benne volt, hogy a maga örömére formál valamit, önmagát adja, tehát alkot. Egy napon rejtelmes mosoly- lyal vezetett minket a házban levő bodegába, szemöldökével a kirakat felé intett s előrehajol­va leste az arcunkat. Kartonru­hák virítottak a kirakatban, két tál túró között egy pettyes karton, amit előző este fejezett be, majd keménytojások és vé­ré jtékes szalonnadarabok követ­keztek s odébb egy fodros, piros mintás kimenőruha, amely ha­tározottan uralkodott a kiraka- ton-Elragadtatva kiáltottam fel: — S ez most már mindig igy marad ? — Amig a kirakatból meg nem veszik. Sokan járnak erre­felé, talán megtetszik valaki­nek — mondotta az édesanyám és hangjában bizakodás csen­gett. A tej csarnokba oltott női di­vatüzlet azonban nem váltotta A forradalom réme kísérti Európát A “Life” magazinban William D. Bayles, aki nem régen érke­zett vissza Portugáliából a>f írja, hogy az oda menekült kü­lönböző nemzetek, akik között sok neves volt kormány embe­rek és vezetők akadnak, egy­öntetűen azon félelmüknek ad­nak kifejezést, hogy egy hatal­mas proletár forradalom van kitörőben, mely egészen felfor­gatja a mai társadalmi és gaz­dasági rendszert. Ezt a forradalmat nem a ná- zik, vagy a fasizták készítik elő, amint sokan hiszik, hanem az osztályokat és magántulaj­don megsemmisitésére törekvő erők, melyet most még gúzsba tudnak kötni, bebörtönözni, de mindig félelmetesebb erejének kifejlődését nem bírják meg­akadályozni. “Hitler és Mussolini csak csa­lók, akik bevonultak az elha­gyott hatalmi helyre és egy kis személyes rablást végeznek mielőtt a nagy tömeg — parasz­tok és munkások — jönnek és átveszik a dolgok intézését” — írja Bayles­“Ami késik, nem múlik”, mondja a magyar közmondás. Ezt lehet mondani a forrada­lomra is. Az első világháború borzalmai, szenvedései, meg­szülték azon idők lázadásait, de amelyeket- a győzedelmes Ang­lia, Francia és a kis országok segítségével levertek, agyonfé- lemlitettek. De most Anglia sem olyan erős, hogy a meg­induló társadalmi forradalmat megbirja akadályozni, vagy vér­be folytam, mint 1919-ben tette. Ma csak a német náziknak van elég erejük, hogy a mindig erősbödő forradalmi vágyat, erőt, ideig-órákig még sakkba tartsák, de a forradalmi erők Németországban is mindig gya­rapodnak, fejlődnek- és Hess ná- zi vezér első szava is az volt, hogy a mai civilizációt akarja megmenteni az általa olyan mé­lyen gyűlölt társadalmi forra­dalomtól. Az angol kormányban a mun­kásságot képviselő Bevin mél­tán óvja az angolokat ettől a Hesstől, aki az angol fasizta lordok támogatásával segített a nácizmust kiépíteni és most a közeledő forradalomtól való fé­lelmében, mindent kockára téve, személyesen látogatta meg lord Hamilton fasizta barátját és a többi lordokat, figyelmeztetve a közeledő végre, ha nem talál­nak módot megkötni a békét názi-fasizta alapokon­SOK A BÁNYASZERENCSÉT­LENSÉG West Virginiában az állami hatóságok állapítják meg, hogy különösen, mióta a. munkát a bányászok ujbdl felvették, a bányákban történq balesetekből úgyszólván minden napra kijut. A termelés felfokozásánál nem törődnek a munkások, biztonsá­gával. A balesetek legnagyobb része a tetőzetek eséséből szár­mazik. be reményeinket! A gyárba sie­tő asszonyok állva hörpintették /el a tejet, mohón kapták be a lekváros buktát és ügyet sem vetettek a pettyes ruhára, amelyre úgy rakódott le a finom porréteg, mint harmadnapos túróra a penész. Próbálkozott még Anyám sok mindenfélével és valahogy nem fáradt el soha.... Pedig hosszú, kegyetlenül csípős téli délutánokon házról-házra járt, hogy paraszt Asszonyok kézi­munkáit eladogassa: kivarrott abroszt, háziszőttesből készült ágytakarót, Írásos párnát, pa­tyolatinget, amelyből a görcsös parasztkezek olyan pókhálószá­lat húztak, hogy szinte el lehe­tett fújni. Akkoriban még nem volt úgy divatban a népművé­szet, megint csak a saját ösz­töne után ment, amikor tespedt- zöld kelim-kézimunkák és go­belin-csendéletek helyett áuz- zadószinü, vidám varrattast erőltetett a polgárokra, akik a pártölniakarás fanyar moso­lyával “hagyták magukat rá­beszélni”.... ' Késő este vetődött haza, a hó fehéren ült meg szempilláján, arca merevre fagyott s mélyen ülő diószemeiből könnyeket fa­csart a hideg. Percek: kellettek hozzá, mig kissé felengedett s gémberedett ujjaival végigbor­zolta hajunkat. Sohasem mesél­te el, mennyi megalázás érte, hányszor csapták be orra előtt az ajtót s mi mindenre gondolt, mig a folyosón ácsorgott s keze tétován tapogatódzott a kilin­csen. Arról beszélt, hogy ideje lenne már nyelveket tanulni s talált is egy német leányt, aki néhány teritőcskéért eljátszo­gat majd velünk. Nemrégiben lett hatvanéves az Anyám. Lába elkopott a sok munkában, sajgó térdekkel ül­dögél az ablak mellett, a legki­sebb mozdulat is fáj neki.... Hi­ába próbálkozik a régi tempó­jával, csikorgó csontjai vissza­parancsolják a karosszékbe, s meghökkenve eszmél rá, hogy teste van érzékeny idegekkel, hervadó hússal teli, amelyet észre kell venni, mert annyira fáj... És egyszer csak az is szemé­be ötlik, hogy violaszinekkel éb­red a nap s az égboltnak furcsa nyilalásai keresztül-kasul ci­káznak rajta — soha ilyen gyö­nyörűt ! A napfölkelte eddig a mun­ka kezdetét jelentette, azt, hogy zsebkendőt akasztott a kislámpa villanykörtéjére, hogy azzal tompítsa a fényt, hadd aludjanak a gyerekek, messze még reggel- S e megszűrt kö­dös világosságnál kezdte a na­pot, apró öltések takarták el előle az eget és tüszurásos,. fe­ketepettyes ujjával sohasem ért fel a felhőkig. Pedig a napfelkeltén kívül még annyi csodálatos dolog van, amelyhez csak most ért el az Anyám, hogy a fájdalom oda láncolta a székéhez és nem tud “résen lenni”, mozogni a nagy­világban és meleg diószemekkel figyelni, hol tud valamit fölcsi­pegetni a város hulló mor­zsáiból-.. Nem tudom, mért olyan szo­morú ez. De nagyon fáj, hogy ily későn jutottak el hozzá a napfelkelte színei s mar csak akkor villannak a fények, ami­kor ezüst feje fölött alkonyba érnek az esztendők és a nap rézsutosan hull lefelé....

Next

/
Oldalképek
Tartalom