Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)

1941-05-10 / 1162. szám

4 oldal BÉRMUNKÁS 1941, május 10 BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNG AR A IN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2.00 i>ne Year .......................$2.00 Félévre ........................... 100 Six Months .................„ 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy ,............... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ................ 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Kd., Cleveland, O. Entered as áecond-class matter at the Post Office, at Cleveland, ___________Ohio under the Act of March, 3, 1879. _______ Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD A napfény hazájában California, a “napfény hazája”, földrengésein kívül még mint a legsötétebb és legerőszakosabb reakció főfészke lett hírhedtté ag, amerikai államok között. Noha közismert dolog, hogy a napfény elpusztítja számos oly betegségnek korcsiráit, amelyeket az emberiség nagy veszedelmének ismertek, ugy- látszik, hogy a californiai napfényben a sötét reakció bacilusai igen jó talajra találtak. Csak nemrégiben temették el a börtönben elhalt McNa­mara testvérek egyikét, akiknek neve a több mint három év­tizeddel ezelőtti nagy munkásüldözésre emlékeztett bennünket. Tóim Mooney valamivel szerencsésebb volt, még élve kisza­badult a börtönből, ahová azért jutott, mert szervezni merte a közlekedési vállalatok által kizsákmányolt munkásokat. California volt az első azon államok között, amelyek meg­hozták az IWW ellen irányuló brutális “criminális szindikalista” törvényeket, amelyek alapján munkástársaink százait fogták el és börtönözték be a napfény országában. Még el sem csilla­pultak a munkásüldözéseknek ezen törvények alapján megin­dított hullámai, amikor California újra hallatott magáról. A napfény hatása alatt megkeményedett californiai munkáltatók ezúttal az Oregon meg Arkansas államokból odacsalogatott vándor munkások rettenetes kizsákmányolásával mutatták meg, hogy mire képesek, ha a profit védelméről van szó. A viszo­nyokat jól. ismerő szakemberek állítják, hogy John Steiback hires regénye, “The Grapes of Wrath” nem adott túlzott leírást arról a kegyetlenkedésekről, amelyeket ezek az emberi bőrbe öltözött fenevadak a teljesen tehetettlen, megriadt s ijedten menekülő szervezetlen munkásokkal elkövettek. California most újra hallatt magáról. A napfény országában megint akadtak munkások, akik szervezkedni mertek, hogy a kizsákmányolás fokát valamennyire korlátozzák. Ezúttal a ra­kodó munkások vonták magukra California urainak haragját, akik megint a régi módszert vették elő: MEG KELL FELEM­LÍTENI A MUNKÁSOKAT A VEZETŐIK MEGFENYITÉSÉ- VEL. A rakparti munkások szervezetének vezető egyénisége Harry Bridges nevű munkás, aki történetesen nem polgára az Egyesült Államoknak. California reakciós urai most mindent elkövetnek, hogy Bridgest deportálják ebből az országból. A vád ellene természetesen NEM AZ, HOGY SZERVEZTE A RAKPARTI MUNKÁSOKAT, hanem az, hogy tagja volt az amerikai Communista Pártnak. Ennek a californiai zsarnok csoportnak akkora hatalma van, hogy az Egyesült Államok kongresszusában törvényjavaslatot tárgyaltak Bridges depor­tálására. A munkaügyi minisztérium már foglalkozott a do­loggal és terhelő adatok hijján beszüntette Bridges ellen az eljárást. Soha még ebben az országban egy egyén deportálá­sára ilyen erőfeszítést ki nem fejtettek. A Bridges deportálására irányuló eljárás több olyan dolgot vet felszínre, amelyet minden értelmes és az igazságot értékelő embernek tudomásul kell venni. Nézzük csak ezeket sorjában: 1. Az Amerikai Kommunista Párt törvényesen elismert párt. Jelöltjei résztvesznek az országos választásokon. Szerve­zeteik lapokat adnak ki, irodákat tartanak fenn. Miért kell tehát deportálni azt, aki e párthoz csatlakozik? Eszerint a be­vándorlóknak megadják azt a nagy szabadságot, hogy AZ URALKODÓ POLGÁRI PÁRTOK KÖZÖTT VÁLASSZANAK, ha már éppen érdeklődést mutatnak a politikai pártok iránt. Ez a nagy szabadság jellemző az amerikai demokráciára. 2. Még csak nem is tagadják, hanem nyíltan hangoztat­ják, hogy Bridges deportálásának igazi oka a californiai rakodó munkások hatásos szervezkedése. Az erkölcstelenség micsoda színvonalán állnak azon szenátorok és képviselők, akik az utóbbi pár évben TÖRVÉNYEK UTJÁN BIZTOSÍTOTTÁK A MUN­KÁSOK SZERVEZKEDÉSI JOGAIT, MOST ILY HAZUG MÓ­DON TÖRNEK A SZERVEZKEDÉS ELLEN. Ezzel a ténnyel ők maguk adnak bizonyítványt arról, hogy a munkásoknak nem szabad bizni bennük. Hogy minden engedményt csak szo­rultságukban adnak, de megsemmisítik, visszavonják, vagy gáládul, kerülő utón, erkölcstelenül megsemmisítik, ha az ural­kodó osztály rájuk parancsol. 3. Ma még nem tudjuk, hogyan fog végződni a Bridges ellen indított hajsza. Annyi azonban máris nyilvánvaló, hogy a Bridges mögött álló erős és hatásos szervezet eddig is meg­tudta akadályozni a deportálást, noha California urai hozzá vannak szokva, hogy rendeleteiket hasoncsuszva teljesitik nemcsak a “napfény országában”, de az egész Egyesült Álla­mokban. California a napfény hazája, de egyben a munkás kizsák­mányolás, a munkás elnyomás sötét fészke, AMELYBE A MUNKÁSSÁG SZERVEZETT EREJE VISZI BE AZ IGAZI FÉNYT, — AZ ÉLETET ADÓ, AZ ÉLETET BOLDOGÍTÓ SZABADSÁG FÉNYÉT. Ál-demokrácia Az ember igazán nem tudja, nevessen-e vagy bosszankod­jon, amikor az amerikai demokrácia dicsőítésére arról hall és olvas, hogy ez, vagy az a mi!'ioir.es éppenugy berukkolt katoná­nak, mint akármelyik szegény munkás. Pár héttel ezelőtt arról zengedeztek dicső éneket, hogy valamelyik “mozi sztár” szintén felvette a katona egyenruhát és ezzel feláldozta egy évi keresetét, amely meghaladta a száz­ezer dollárt. Mennyivel nagyobb áldozatot hoz az ilyen ember, mint a heti 15 vagy 20 dollárt kereső munkás! Most aztán megint akadt egy ilyen nagyszerű példa-adó eset. A 34 éves McChesney Martin Jr. — a new yorki börze elnöke, szintén bevonult katonának. Meghozta ezt a nagy áldozatot .a hazáért, noha talán ki is bújhatott volna, mert akinek heti 950 dollár fizetése van, az sok mindent elérhet. És most Martin ur, a “Stock Echange” elnöke, együtt katonáskodik William Met- rinko, 23 éves ifjúval, aki heti 16 dollár fizetéssel, ugyanazon börzén dolgozott, ahol Martin elnökösködött. Az áldemokrácia dicsérői így okoskodnak: Miután a köz­katona heti fizetése öt dollár, Metrinkó csak 11 dollárt veszít hetenként. A Martin vesztessége ellenben heti 945 dollár. Ez csak világosan mutatja, hogy a gazdag Martin közel kilencven- szer akkora áldozatot hoz, mint a szegény ifjú. Enné] az okoskodásnál, illetőleg az amerikai demokráciának ily fajta dicséreténél aligha lehet valami undorítóbbat elkép­zelni. Ha valóban demokráciáról volna szó, akkor az a foglal­kozás, amiért ez a Martin ur közel 1000 dollárt kapott heten­ként, men is létezhetne, A börze a hazárdirozás, a csalás és törvényes rablás megtestesítője. De most eltekintünk attól és csak arra akarunk rámutatni, hogy mennyivel könnyebb ennek a Martinnak és a többi Martinoknak az egy évi katonás­kodás, mint a szegény embernek. HISZEN TEHETTEK FÉL­RE ELEGET A CSALÁDJUK ELTARTÁSÁRA, ha egyáltalán szükség van arra. Ezeknél a katonáskodás inkább mulatság számba megy és még nekik kellene fizetni azért, hogy elpu- hult testüket a fizikai gyakorlatozással megedzik. A szegény ember ellenben kétségbe esik. HOGY MI TÖRTÉNIK A CSA­LÁDDAL, AMELYIKNEK NAGYON FOG HIÁNYOZNI AZ A HETI TIZENHAT DOLLÁR. De van még ennek az áldemokráciának egy másik oldala is. Ez a Metrinkó azt állította, hogy a börzén négy évi munka alatt csak egy dollár bérjavitást tudott elérni. Most aztán jog­gal mondhatja, HOGY ÉRDEMES E NEKI MEGVÉDENI AZ ILYEN DEMOKRÁCIÁT? Ha Martin, meg a hozzá hasonlók heti ezer dollárt keresnek, akkor nekik valóban érdemes ezt a rendszert megvédeni, DE NE KÉPZELJÉK, HOGY A SZEGÉNY MUNKÁS IS ÉPPEN ÚGY ÉREZ. MINT ŐK. De nem is hisszük, hogy a közvéleményt irányitó elemek ennyire tudatlanok volnának. Inkább csak szolgalelküek és any- nyira iparkodnak az álhazafias szellem élesztésére, hogy nagy igyekezetükben undorító Ízléstelenségekre vetemednek. \ (gb) ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir- iák, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a ter­melő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve­sebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) kép­telenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osz­tálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal kö­zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai be­szüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak vala­melyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra; “LE A BÉR­RENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hog? folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom ■szerkezetét érűtiiik a régi társadalom keretein beim

Next

/
Oldalképek
Tartalom