Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)
1941-05-10 / 1162. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1941, május 10 EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. GYAKORLATI TAPASZTALATOK A tiz napos Ford telepi sztrájk sok kétséget oszlatott el és sok tanulságot nyújtott azoknak, akik elfogulatlanul bírálják az osztályharc eseményeit. Oly vitás kérdésekre adott gyakorlati választ, amelyről sokan feltételezték, hogy “lehetetlen a gyakorlatban keresztül vinni.” Ismerve a Ford kémrendszert sokan feltételezték, hogy a telepen semmiféle szervezet meg- nem vetheti a lábát Fordék beleegyezése nélkül. Ford minden időben a legnagyobb ellenszenvvel volt a munkás szervezetek iránt és ismételten határozottan kijeleptette, hogy ő semmiféle szervezettel tárgyalásba nem bocsátkozik. Ezt a két vitás kérdést a sztrájk első sorban döntötte meg. A Ford kémrendszer minden aljassága dacára a 85 ezer munkást foglalkoztató Ford telepen azt mondhatnánk száz százalékban sikerült a termelést megállítani. Bár ahol ily nagy tömegről van szó, kétségtelen, hogy akad néhány ezer áruló, akik bent maradnak a telepen, ezek azonban a hatalmas telep üzemben tartásához csak any- nyitt számítanak, mint egy csöpp viz a tengerben. A termelést megsem kísérelték a néhány ezer sztrájktörővel, hanem azokat inkább a sztrájkolok, a picketek terorizálására használták Fordék. Ford makacssága is alászállt, amikor a munkások tízezrei a gyár kapun kívül voltak és minden előző állítása dacára, bizony tárgyalt a munkások szervezetének megbizottaival, ami azt bizonyítja, hogy a munkások szervezett ereje sokkal hatalmasabb, mint a Ford birodalom tulaj donossáé. Hiába volt a “tökéletes” kémszervezet, Ford hatalma megszűnt akkor, amikor re állítólag 28 ezer ember ment el, akik közül több mint három ezren, azonnal csatlakoztak az Amerika First Committeehez. Az ő céljuk, Lindbergh kijelentése szerint, hogy Amerikát vissza tartsák attól, hogy be ne avatkozzék a háborúba Anglia oldalán. A tömegek férleveze- tésére nagyon megfelelő a Lindbergh féle háború ellenes álláspont, ami inkább előkészítése, hangzatos manőverezés folytán az amerikai tömegeket a fasizmus szolgálatába állítani. A háború ellenes Lindbergh urnák egyetlen szava sem volna az ellen, ha Amerika Hitler mellett vonulna be a háborús frontba, sőt még azt is merjük gondolni, hogy a Hitler által a mellén tündöklő názi medáliával, rögtön a háború szolgálatába állna. Jól kell vigyázni tehát a munkásságnak amikor a kapitalista osztály nemzeti hőseit papoltatják a munkás- osztály életjövőjét érintő kérdésekről. Mert az igaz, hogy a munkásosztálynak nincs miért harcolni a háborúban, de nem a termelő gépek megálltak. Mert a holt gépek nem termelnek automobilt és Ford hatalma csak addig terjed, amig a munkások üzembe tartják a gépeket. Megtörténhetett volna az, hogy Ford kívánságára kirendelik a miliciát, vagy a szövetségi katonaságot és rendeztek volna egy nagy vérfürdőt, ezzel azonban a termelést még nem indították volna meg. Ugyan ezt megkísérelték a közelmúltban Milwaukeeban az Allis-Chalmers telepen, amikor “kormány rendeletre” megnyitották a gyár kapuit, de a sztrájkoló munkások szolidaritásán megtört a kísérlet és négy nap után ismét be kellett a kapukat zárni. Ez megtörténhetett volna a Ford telepen is, de ennek súlyos következményei lehettek volna az egész országban. A fordgyári sztrájk nem fejeződött be, inkább csak fegyver- szünetet kötöttek. A megállapodás szerint 45 napon belül a NLRB szavazást eszközöl a Ford telepen, melynek célja: megállapítani, hogy az AFL Yagy a CIO kötelékébe tartozói szervezethez kivánnak-e tartozni, vagy egyikhöz sem. A követelések orvoslására csak aztán kerülhet a sor, feltéve, hogy nem az utóbbi kérdésre szavaz a többség — vagyis mindkét szervezet ellen — mert ez esétben egyik szervezet sem képviselheti a munkásokat. Remélhetőleg a Ford munkások a jobbik eszüket veszik elő és a két rossz szervezet közül a job- bait választják, amely alapja lehet egy a viszonyok által megkövetelt forradalmi Ipari Szervezet kiépülésének. De bármint fognak az események kialakulni, a Ford gyári sztrájk eddigi teljesítménye is történelmi jeleggel bir. Bebizonyították, hogy a munkások szolidaritásában rejlő erő előtt azért, mert elveszítik a háborút, hanem azért, mert a háború az uralkodó osztály érdekeiért folyik. És ez ugyanilyen értelemben áll a német munkás osztályra is. Úgy állítani be a dolgot, hogy a németeknek azért jogos harcolni ment több repülő gépük van és nyerhetnek, ez tulajdonképpen az igazi arca Lindbergh urnák, mellyel azt bizonyítja, hogy a német fasizmus szolgálatában áll. Bármennyi sok repülőgépje is van a németeknek és ha akármilyen biztos is, hogy nyerni fognak, a német munkásnép nem fog nyerni semmit, csak erősebb béklyókat a fasizmus ala’tt. Amikor tehát az imperialista és fasizta-imperialis- ta háború ellen foglalunk állást mint harcos munkások, ne tévesszük ezt össze Lindbergh ur és hasonszőrű társainak a háború ellenes maszlagolásával. Amikor ők mondják, hogy le a háborúval, az annyit jelent, hogy éljen a mi megváltónk Hitler! (f.) eltörpül minden képzelt és reális erő. Bebizonyították, hogy minden más erő a munkások szervezett erejének alárendeltje. AZ ÁRULÓK SZERVEZETE Ha sztrájk vagy kizárási-ól van szó az ipartelepeken és a sztrájkot nem az American Federation of Lahor órányit ja, biztosak lehetünk abban, hogy ez a gangszterek által irányított intézmény orozva hátba támadja a sztrájkoló, vagy kizárt munkásokat. Ezt tette a múltban kivétel nélkül minden esetben és ezt teszi a jelenben is. De különösen ott találjuk az AFL-t oly telepeken, ahol a munkáltatók esküdt ellenségei a munkások szervezeteinek. Ily esetekben a munkáltatók tárt karokkal várják az AFL vezéreit, mert tudják azt, hogy ahol az AFL megjelenik, ott a munkáltatóknak nyert ügyük van. Pár héttel ezelőtt e hasábokon beszámoltunk az International Harvester Co. telepein végzett árulásról, ahol a munkáltatók direkt felszólították az AFL-t, hogy segítsenek a CIO által vezetett sztrájkot megtörni. És az AFL egy percig sem habozott. A NLRB rendeletére feloszlatott “kompany union” tagságát a vállalat utasítására átvette az AFL és a vállalat és a rendőrséggel szövet kezve együttes támadást intéztek a sztrájkolok ellen, aminek az eredménye az lett, hogy a sztrájkoló munkások maradtak alul a harcban. Most ugyan ezt a taktikát követi az AFL a Ford sztrájkban. A sztrájk ideje alatt az AFL felülmúlta a munkásság legelfogultabb ellenségeit is a sztrájk becsmérlésében és hogy nem sikerült az Int. Harvester telepén végzett alávaló árulást megismételni, annak csak egy akadálya volt és pedig, hogy az e célra összehívott gyűlésen alig néhány száz gyászalak jelent meg. Azonban egyetlen alkalmat sem mulasztottak el az AFL áruló vezérei, hogy Ford kegyeibe behízelegjék magukat. A sztrájk utolsó napján az AFL Ford gyári szervező bizottságának irányitója John J. Murphy nyilatkozatott adott ki melyben többek között a következőket olvassuk: “Végre az Amerika ellenes CIO hajlandó az igazolatlan és védelmi felkészülés ellenes kis- sebségi sztrájkot lefújni a Ford Motor Co. ellen.” “A munkások nem akarták ezt a sztrájkot. A CIO vezérei, mesterük, az undok John L. Lewis diktátori tradícióját követve, nem adtak alkalmat a rank and file tagságnak afölött szavazni, hogy óhajtanak-e sztrájkolni. A valóságban semmi ok nem volt a sztrájkra.” “A CIO a szavazásnál akkor sem kerülhetett volna ki győztesen, ha ezt a buta forradalmi sztrájkot nem erőszakolta volna a munkásokra. De mivel ráerőszakolta a sztrájkot a munkásokra, ami napi 900 ezer dollár bérvesztességet jelentett és ennek ellenében egyáltalán semmit sem nyertek, az AFL döntő győzelme biztosítva van a NLRB szavazásnál.” A fenti idézet, kivonat az AFL által kibocsátott felhívásból, amilyenek naponta kerültek ki a túlbuzgó és Ford kegyeiért esengő gangszter társaságtól Nem állítjuk, hogy a CIO győzelmével a Ford munkások oly szervezet kötelékébe tartoznak, amely semmi kívánni valót nem hagy. De az iránt sem lehet kétség, hogy az AFL győzelmével viszont oly szervezet lesz a képviselőjük, amely a legaljasabb munkás ellenes cselekedetektől sem riad vissza, hogy a havidij kollektálási jogot elnyerje. JOBBÁGYSÁG ÉS BÉRRABSZOLGASÁG Profit rendszerben élünk, amelyben minden a profit érdekében történik. A kapitalizmus természete a profit csiná- lás és amig a kapitalizmus a társadalom irányitója, addig a társadalom minden intézménye ezt a célt kell szolgálja. Vagyis, a javak termelését nem a szükséglet szabályozza, hanem a profit. Bármily szükség van is valamely árura, az nem kerülhet piacra, ha nem hoz profitot a kapitalista osztálynak. Ez a profit utáni mohó vágy mindig súlyosabb terheket rak a nincstelenek vállaira és a termelő eszközök fejlődése, mindig bizonytalanabbá teszi a holnapot a dolgozók részére. Ma a termelő eszközök csak addig vannak üzemben, amig a tér-' melt áru profitot hoz a munkáltatóknak. Mihelyt a termelt árut nem lehet profittal elhelyezni, megszűnik a termelés és az alkalmazott munkások a munkanélküliség tengerébe kerülnek. ' A mindig fokozódó kizsákmányolás és a munkanélküliség bizonytalansága a munkásokat cselekvésre késztette és szervezeteket alakítottak, hogy egymással szolidaritást vállalva küzdjenek az életszínvonal emeléséért és a munkanélküliség bizonytalansága ellen. Mivel a profit a megnem fizetett munkából ered, a munkások szervezkedése jobb viszonyokért természetesen a profit rovására megy és ez okból kivételnélkül, minden munkáltató ellensége a munkások szervezkedésének. A munkások szervezkedésének a megakadályozására a munkáltatók sok különféle módot és eszközt alkalmaznak, melyek között egyike a leghatásosabbaknak, a munkából való elbocsátás. Azzal tisztában vagyunk, hogy a munkásság túlnyomó többsége saját sorsa iránt is indiferens, vagy gyáva és igy a jobb viszonyokért való küzdelem oroszlánrésze a gondolkodó kisebbségre hárul. Ezt a ténylfc a munkáltatók is felismerték és meglehetős sikerrel alkalmazták a megfenyitést az által, hogy a gondolkodó kisebbséget kidobták a munkából és számos esetben ezzel útját vágták a munkások szervezkedésének. Nemcsak eltávolították az agilis szervezőket, hanem megfélemlítették a gyávákat is. A munkások, hogy ezen sérelmeket orvosolják, a követelésekbe befoglalták az úgynevezett “seniority” jogot, vagyis, hogy amikor a munkaerő leszállítására kerül a sor, az elbocsátások aszerint történjenek amint a felvételek voltak. A gyárakban a munkaviszonyok
