Bérmunkás, 1941. január-június (29. évfolyam, 1144-1169. szám)

1941-05-03 / 1161. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1941 május 3. A Déli bányatársulatok ismét tárgyalnak A száraz kenyerükért harcoló bányászok példásan kitartottak. Az állandó nélkülözések közössége összetatásra inti, amelyből sokat tanulhatnak az autó, acél és egyéb iparok robolosai. — Nem a tisztviselők édeme, a megnyilvánuló harciasság. Az északi államok bányaér­dekeltségei' megegyezésre jutot­tak ugyan, de a déli államokban eddig csökönyösen ragaszkod­nak, hogy az újabb béremelés tönkre teszi őket és nem fo­gadhatják el a felajánlott egyez ményt gyökeres váltazás nélkül. Nagyobb nyomatékot azzal ad­tak kijelentéseiknek, hogy meg­tagadták a tárgyalások .’tovább ■folytatását. Most azonban az ország elnökének kérelmére, egyszeriben jóhazafiaknak mu­tatkoznak és engedékenységük tanúsításául ismét tárgyalások­ba bocsátkoztak. Az ország elnöke ugyanis ki­jelentette, hogy a nemzeti vé­delem érdeke megköveteli, hogy a széntermelés mielőbb megin­duljon. Még nem tudni a tár­gyalások eredményét, azonban bizonyos, hogy csak olyan ala­pon létesül egyezmény, ha a bányászok követeléseit alaposan megnyirbálják. Pedig a követe­lések annyira szerények, hogy abból a legcsekélyebb megmá- sitás is nagy megpróbáltatások elé állítaná a bányászokat. Hiszen a bányászok követe­léseinek legfontosabbik része is csak 200 napi munkára köte­lezné a társulatokat évente, ami a béremelés elfogadása esetén is mindössze $1,200—$1,500 évi keresethez juttatná a bányá­szokat. Ebben az esetben is csak azokat, akik a szerződés aláírá­sakor a társulatok szolgálatá­ban voltak. De mi lesz azokkal akiket ezután állítanak munká­ba? De mi lesz a szerződésileg lekötött bányászokkal abban az esetben, ha a megélhetési cik­kek árai folytonosan úgy drá­gulnak, mint eddig? A szerző­dés megkötésével az elfogadott árszabályzat alapján részesül­nek fizetésben, de arra vonat­kozólag nincsen szabályzat, hogy a nélkülözhetetlen kellé­kek árai megmaradjanak a mai alapon. Itt van a bányászok tra­gédiájának kulcsa. Mert mit ér a mostani béremelés, ha egy félesttendő múlva az árak két- szeressére emelkednek, de a bé­rek maradnak a mai alapon? Ma is mutatkozik már a jele, hogy amig a bányászok a harc egész ideje alatt nélkülöznek és átélni kénytelenek a kínszen­vedések minden földi pókját, addig a társulatok előre meg­fontolt tervezettel készülnek a szén árának felemelésére, hogy egyszerre behozzák a sztrájk alatt elvesztett hasznot. Kajá­nul dörzsölik kezeiket a jó ha­szon reményében, amelyben bi­zonyára részük lesz, mert hi­szen itt van a jó alkalom arra. Már most kezd mind hangosab­bá válni a szénhiány híresztelé­se. Ahoz járul még a béreme­lésre való hivatkozás stb. Igen, világosan felismerhető, hogy a társulatok ebből a sztrájkból is hasznot kovácsol­nak a maguk részére, amig köz­ben a bányászokat továbbra is megnyuzhatják, mert arra a jo­got olyan szerződéssel fogják maguknak biztosítani, amely alul a bányászok csak úgy mene­külhetnének, ha osztályharcos szervezetet alkotnának, amely alapján minden tekintetben a munkáltatókat költnék szerződé­sileg a kivívott eredmények be­tartására, de nem magukat. A sztrájkban tanúsított példás összetartás, a körülöttük set­tenkedő állandó életveszély és megfélemlítés dacára tanúsí­tott kitartásuk, forradalmi bá­torságról tanúskodik, de ahhoz hiányzik a forradalmi szerve­zet, amelynek keretében fénye­sen érvényesíthetnék harciassá­gukat. Harciasságuk és aktuális harcaik eredménye viszont nem az éhenhalásukat b i ztositó szerződés volna, hanem a meg­élhetési szükségletekhez ará- j nyos bérszabályzat biztosítása, j Mai szervezetük erre képtelen, merít megmaradt az elszigetelt­ség keretében, dacára, hogy CIO-nak nevezik. A CIO nem biztosíték Amikor a CIO mozgalom meg indult, mint ismeretes, a bá­nyászok keservesen megtakari- tótt sztrájkalapjából utalták ki a vezérek a szükséges százezre­sekét a többi uniók szervezésé­re. Lewis ur megakarta mutat­ni addigi kebel barátjának, hogy az ő Szervezete hatalmasabb lesz, mint az AFL és a politiká­ban ő fogja uralni a helyzetet, nem Green ur. A helyzet eddi­gi alakulásából láthatjuk, hogy a bányászok ltoké alapjából ki­nőtt szervezetek, elmulasztot­ták a beígért harc megindítá­sát és pedig azért, mert nem ipari alapon vannak megszer­vezve, hanem szakmai alapon az iparáru gyártása szerint. A bányászok tehát nem kapták vissza a CIO megerősödéséből várt ellenértéket. A mostani küzdelmük pedig világosan iga­zolja, hogy Karcuk nem a bá­nyatársulatok elleni harc, ha­nem harc valamennyi ipari ér­dekeltség ellen. Végtelen nagy baj, hogy ilyen nagy kihatású ütközetben nem tudott a CIO túllépni az elvakultság keretein amely az utóbbi küzdelmek ve­reségeit is felidézték. De egy­ben igazolja minden egyébb nélkül is, hogy csak névleg kép­viseli az iparok szervezeteinek egyesülését, azonban valóság­ban nem ipari szervezet. Nagy mulasztás a harcias bá­nyászokra, de ugyanolyan érte­lemben az ipari munkások ösz- szességére is, hogy képtelen fel­vonultatni mindazon ipari erő- get, amelyek elengedhetetle­nül szükségesek a harc feltétlen megnyeréséhez. Nagy baj, hogy dacára a bányászok harciassá­gának, a más iparok dolgozói nem ismerték fel még, hogy ez a harc a kizsákmányolt páriák és kizsákmányolóik közötti élet­halál harc és ebben a küzdelem­ben a bányászok képezik az előcsapatot. A hátvédet a töb­bieknek kellene szolgáltatni, hogy valamennyi részesüljön a győzelem gyümölcsében. Le­hetetlen azonban az egységes küzdelem, egységes szervezet nélkül. Kétségtelen, hogy na­gyon nehéz szakítani a hagyo­mányos szokással és igy a meg­lévő szervezkedéssel is. De vé­gül is a vesztett csaták és csú­fos hátrálások helyes szervez­kedésre kell figyelmeztessék a dolgozókat. A bányászoknak kellene elöljámi a jó példával. Alkalmasabb idő az Egy Nagy Szervezet megerősítésére soha­sem kínálkozott a mainál. Az IWW ipari szervezeteinek ke­retei készen vannak, csak az Verőfényesen k ö s z ö ntött ránk május első napja 50 év előtt. A tavasz már teljes szinpom- pájában tündökölt. Pedig hosszú és zord telünk volt akkor és már azt hittük, soha többé nem jön meg a ki­kelet. Ám a tavasz nem hagy­ta magát, megjött' és simogató melege hamar feledtette az em­berekkel a keserves téli hóna­pokat. Ez a tavasz átvitt értelemben a magyarországi munkásmoz­galom tavasza is volt, amelyet hosszantartó, virágzó nyár kö­vetett. Az uj század elején már hatalmas arányokban megnöve­kedett, egységes, osztálytudatos és harcrakész munkástábor állt szemben a kapitalizmussal és követelje jogait. Az ellenakció Izgalmas várakozás előzte meg 1890 május elsejét. Az el­lentábor rossz lelkiismerete nyugtalanító hireket terjesztett amelyek heteken át izgalomban tartották a várost. A polgári sajtó is megtette a magáét és hagyományaihoz híven leplezet­lenül uszított a munkásság, de különösen a májusi tüntetés el­len. A városon úrrá lett izga­lom hatása alatt a kormány is akcióba lépett és nagyarányú karhatalmi intézkedésekeit tett “a fennálló rend védelmére.” Mindennek, természetesen, az volt a végső célja, hogy zavart és ijedelmet okozzon a munkás­ság soraiban és igy eleve elgán­csolják a nagy seregszemle si­kerét. Csakhogy hasztalan eről­ködésnek bizonyult a munkás­ság rosszakaróinak minden praktikája, a riasztó hírek, az uszítás, a gúny, a lekicsinylés és a haltalmi gépezet igénybe­vétele — a nagy találkozót nem tudták sem megzavarni, sem meghiúsítani. Noha bizonyára ez a szándék lappangott abban az intézkedésben is, amellyel megtiltották az együttes tün­tető felvonulást a gyűlés szín­helyére és igy a különféle szer­vezeteknek meg szakmai cso­iparokban kell azokat felállítani. M.nt a munkásosztály előcsa- patai, a bányászoknak kell meg­tenni a forradalmi lépést és ál­lítsák feli az IWW bányászati ipari szervezetét. Hagyjanak fel az eddigi kí­sérletezésekkel és ne engedjék vezéreiket továbbra is a tagság harciasságának útjába állni. Amint önmaguk életéért har­colva cselekedtek a piket vonal­ban, úgy cselekedjenek és olyan bátorsággal küzdjenek az Egy Nagy Szervezetért, amely min­denkor biztositéka lehetne em­beri megélhetésük állandósítá­sának. Nem 200 napra egy esz­tendőben, hanem az esztendő mindennapjára és életük min­den esztendejére. Ezért küzd­jenek az eddig tanúsított bá­torsággal, amelyből a többi ipa­rok dolgozói is példát vehetné­nek és bátorságot meríthetnek az elfőj tótit harcuk kiujulására és győzelmük biztosítására. (K-y) portoknak külön-külön és más utakon (mellékuccákon) kellett a kitűzött helyre felvonulniok. Zászlókkal, feliratos táblákkal, zenekarok vagy dalárdák kísé­retében meneteltek a csapatok. “Törvényes biztosítékokat kö­vetelünk egészségünk és anyagi érdekeink megóvására!” Eladdig soha nem látott ha­talmas munkástömeg jelent meg a városligeti Aréna (a régi Feld-szinház) előtti térségen megtartott gyűlésen és határ­talan lelkesedéssel kisérte a vi­lágszerte megtartott demons­tráció jelentőségének méltatá­sát. Tengernyi zászlót lobogta­tott a tömeg feje fölött a máju­si szellő. Ámbár a rendőrség út­közben itlt-ott elvette az egyes csoportoktól a zászlókat vagy föliratos táblákat. Sőt a zene­karokat is elhallgattatta. (A Népszava vagy 60,000-re becsül­te a megjelentek számát.) Má­jus elseje 1890-ben munkanap­ra (csütörtökre) esett és igy általános munkaszünet is volt. A gyűlést dr. Csillag Zsig- mond nyitotta meg. Ámbár messzehangzó, csengő orgánu­ma volt, mégis csak hiányos összefüggésü szófoszlányokat hallottam, mert olyan távolra kerültem társaimmal együtt a szónoki emelvénytől. De arra emlékszem, hogy egyszerre csak nagy nevetés harsogott végig a tömegen. Nem tudtuk ugyan, hogy min nevetnek az előttünk állók, de azért mi is együtt ne­vettünk velük. A kérdezőskö- désre utóbb az elülállók továb­bították a hátsó soroknak a de­rültség okát. A szónok azokra a találgatásokra, rosszindulatú és jóhiszeműen kalandos hírek­re mutatott, amelyek a mun­kásság májusi készülődésével kapcsolatban különösen a fővá­rosban elterjedtek és nyugtala­nították a közvéleményt. Meg­jegyezte, hogyha május elsejé­nek valamilyen külön száma volna, akkor a politikai vénasz- szonyok talán még a lutrin is megjátsszék. Ez a megjegyzése keltette az általános derültsé­ÖTVEN ÉV ELŐTT —AZ ELSŐ MÁJUSI MUNKÁSÜNNEP NAPJA —

Next

/
Oldalképek
Tartalom