Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)
1940-08-24 / 1125. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1940 augusztus 24. EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. SZAKSZERVEZETI HATÓSÁGI GYÁMSÁG ALATT Chicago városa az úgynevezett “open shop” (szervezetlen műhely) munkáltatók mekkája. Az árugyártási ipar csak nagyon jelentéktelen százalékban van szervezve és ezen eredményhez nagyban hozzájárultak a munkáltatókkal szorosan összedolgozó mindenkori városi hatóságok. Nemcsak azért nehéz a gyáripari munkások szervezése, mert a városi rendőrség szigorúan megakadályoz, minden külső törekvést egy-egy gyártelep munkásainak megszervezésére, hanem ahol a munkások munkaviszonyai már oly szégyenletesek, hogy akarva, nem akarva kénytelenek szervezkedni helyzetük javítására, melynek eredménye számos esetben a munkabeszüntetés, ily esetekben a városi hatóságok a munkáltatókkal karöltve mindent elkövetnek a sztrájk letörésére. Ez természetesen nem az egyedüli oka a szervezetlenségnek. Ennél sokkal súlyosabb ok, a munkások bűnös nemtörődömsége saját és osztályuk ügyei iránt. Mert ha a munkásokba meg volna az akarat a szervezkedésre, minden gátat képesek volnának letörni. Ha a munkások képesek volnának az értelmiségnek arra a magaslatára emelkedni, ahol megértenék a szervezettségben rejlő erőt; ha ahelyett, hogy egymás elárulá- lásával igyekeznek a munkájukat állandósítani, szervezkednének és szervezetten lépnének fel, a munkáltatók és városi hatóságok minden igyekezete eltörpülne a munkások akarata előtt. ’A számottevő szervezetek e városban az épület iparban szállítási, közszolgálati és az ezekkel rokon iparokban vannak, de sajnos ezek is oly alapon vannak, amelybe kevés reménye van az érdekelt munkásoknak. Bár azt szokták mondani, hogy a “rossz szervezet is jobb, mint semmi”, de ha a dolgok mélyére nézünk, bizony kétségessé válik ezen állítás helyessége. Ha a tagságban meg volna az akarat a rossz javítására ,talán megállná a helyét ezen állítás, azonban az utóbbi negyedszázad egyáltalán nem szolgáltatott erre bizonyítékot. A létező szakszervezetek az utóbbi negyed században nemhogy nem javultak a mukásság javára, hanem akik figyelték a szakszervezetek működését, határozottan megállapíthatják, hogy bizony sokat veszítettek teljesítő képességükből. Nemcsak azért van ez igy, mert a szakszervezetek nem tartottak lépést a fejlődéssel, hanem azok teljes egészében olyan irányítás alá kerültek, amelyek alatt semmi körülmények között nem szolgálhatják a munkásság érdekeit. A szakszervezetek egy bizonyos szakmakört páncéllemez erősségű fallal vesznek körül, hogy ezáltal elkülönitsék a rokon szakmák munkásaitól és ugyanakkor az osztályszolidari- tás szellemét távoltartsák a szakszervezetektől. A szakszervezetek oly reakciós és korrupt vezetés alatt nyögnek, amely ólomsullyal nehezedik a tagokra úgy hogy a kimondott cél helyett egyedüli hivatásuk a reakciós és korrupt vezérkar eltartása. Amikor bármily akció szóba kerül, annak keresztülvitele mindig attól van függővé téve, hogy az mennyiben szolgálja a bürokrata vezérkar érdekeit. De nagyon gyakran oly akciókra is felhasználja a korrupt vezérkar a tagságot, mely határozottan a tagság hátrányára van. És amint látszik, a tagság teljesen tehetetlen ezen korrupció kiirtására. A közelmúlt napokban meghalt Mike Carozzo — aki koronázatlan királya volt néhány szakszervezetnek és kiemelkedő alakja az alvilági banditáknak — nagy űrt hagyott a szakszervezeti berkekben. Az alvilági szakaszok kapitányai most nagy harcokat vívnak egymás között, hogy ki foglalja el Carozzo által üresen hagyott ve- zéri trónt. A tagság tudja, érzi, hogy az áldozatok megint ők lesznek, de részben tudatlanságuk, részben pedig gyávaságuk folytán képtelenek a helyzet magaslatára emelkedni. Nem igy a munkáltatók. A munkáltatók egyesületei a minap gyűlést tartottak a városi hatóságokkal, melynek napirendje volt az “árván” maradt szakszervezetek hatósági gyámság alá helyezése. A gyűlésen képviselve volt a Chicago Association of Commerce (kereskedelmi kamara), az Illinois Manufacturers Association (munkáltatók szövetsége) és a Chicago Crime Commission, a városi hatóságok részérói pedig Kelly polgármester és Courtney államügyész. Elképzelhető az, hogy mennyivel kedvezőbb helyzetbe kerülnek a szakszervezetek, ha a gangszterek helyett ezek az urak veszik gyámság alá azokat. Ezer és egy példa szól amellett, hogy a munkásságnak szervezkedni kell saját és osztály érdekei megvédésére. A munkásság jelentős százaléka ezt nem is vonja kétségbe és, hogy ez a szervezkedés eredményes legyen az kizárólag a munkásságtól függ. A szakszervezetek az elégségesnél több példát szolgáltatnak arra, hogy milyen szervezetek rosszabbak a semminél. A jelen szakszervezetek, akár a reakciós vezetők, akár pedig a hatósági gyámság alatt semmi körülmények között nem szolgálhatják a munkás tagság érdekeit. Egy tényleges munkásszervezetnek első sorban osztályharc alapján kell állni; másodsorban a termelési viszonyoknak megfelelően, nem szakmák szerint széttagolni, hanem iparilag összeszervezni a munkásságot, hogy eredményesen harcolhassanak ; harmadszor, magában a szervezetben a demokrácia kell uralkodjon és a vezetés ne a vezérek kezében hanem a tagságéban legyen és minden akcióban a tagság döntsön. A szakszervezetek nem ilyenek és a jelek szerint sohasem lesznek ilyenek. A reakció oly mélyen befészkelödött azokba, hogy csak egy mód van annak kiirtására: a szakszervezetek teljes megsemmisítése. Mennél előbb végzik el ezt a munkát a szakszervezetek tagjai, annál nagyobb szolgálatot tesznek saját maguknak és osztályuknak. A tapasztalatokból okulva aztán fel kell épitenök azt a szervezetet .amely nem a munkáltatók, nem a reakciós vezérek, hanem a munkás tagság érdekeit szolgálja. Ez pedig nem lehet más mint az IWW. HAZAFISÁG ÉS ÖNZÉS A jelen napok legszélesebb körben vitatott témája a kötelező katonai szolgálat életbeléptetésének lehetősége. Nemcsak a kongresszus foglalkozik ezen kérdéssel, hanem a sajtó is és általában az ország lakossága. A nagy lármában alig hallható okos szó, mert mindenki a saját egyéni érdeke szerint vitatja a kérdést és aszerint ellenzi, vagy helyesli, amint az ő egyéni érdekeit sérti, vagy előmozdítja. A kötelező katonai szolgálat ellenségei legnagyobb számban a 21-31 év közötti férfiak között található, mert azokat érinti elsősorban. Legnagyobb részük azonban nem azért ellensége, mert öntudatával ellenkezik, hanem mert egyéni érdekeit sérti. Nagy számmal vannak még ezek között is akik azt ajálják, hogy ha már szükséges a kötelező katonáskodás, akkor vigyék el a munkanélkülieket, akik közsegélyen, WPA-n, vagy a CCC kampekben vannak. Általában azonban az ország lakosságának nagyobb százaléka a kötelező katonai szolgálat mellett van, mert ez a nagyobb százalék túl van a katonai szolgálat évein. A hazafiság az amerikai lakosság nagy százalékánál addig terjed, amig az nem sérti az egyéni érdekeit. És ez nemcsak ezen, hanem minden más kérdésnél megnyilvánul. Az önzés felülmúlja meg a hazafiságot is. Ezen kérdésnek pártatlan tárgyalása meglehetős nehézségekbe ütközik. Látva az európai országok sorsát, alig lehet kétségbe vonni, hogy a felkészültségre szükség van. A történtek még a pacifisták érveit is megdöntik, amig védekezésre való felkészülésről van szó és nem támadásról. Mert dacára annak, hogy kapitalista országban élünk, az amerikai munkásság életstandardja összehasonlíthatatlanul magasabb, mint a német munkásságé Hitler uralkodása alatt és a készülődés állítólag a Hitler barbarizmusa ellen irányul. De, felvetődik a kérdés, hogy ha már fel leszünk “készülve*’ a védekezésre, hol van az az erő, amely visszatartja majd a kapitalizmust, hogy ezt a felszerelt hadsereget ne használja fel támadásra? Vannak pacifisták, akik azt állítják, hogy Amerikának semmi keresnivalója nincs az ország határain túl. Ezek azonban nem ismerik a kapitalizmus természetét és annak az egész világra szétágazó érdekkörét. Hogy azok közül csak néhányat említsünk meg, vegyül: Amerika egyik alapvető iparának termékét az automobilt. Az automobil egyik elengedhetetlen szükségessége a gumi. Min , ismeretes, Amerikában nem terem nyers gumi, hanem azt Hollandia egyik gyarmatáról szállítják. Hollandia elfoglalásával Hitler abba a helyzetbe került, hogy képes megállítani a nyers gumi szállítását. Ez pedig nagyon érzékenyen sújtaná az amerikai kapitalizmust. Az amerikai kapitalizmus egy másik életbevágó fontosságú kérdése a dél-amerikai piac megtartása, melyet náci Ger- mánia szintén veszéllyel fenyeget. Németország importja nem pénzen, hanem árucserén 'alapszik. A dél-amerikai országoknak nagy mennyiségben van élelmiszer és nyersanyagjuk, melyekre Németországnak igen nagy szüksége van és amelyért cserébe Németország nem pénzt fizet, hanem szállít mezőgazda- sági gépeket, orvosi műszereket vagy egyéb hasonló árukat. Ezen a téren szintén érzékenyen vág bele a német kapitalizmus az amerikai érdekekbe. A barbarizmus elleni védekezésre tagadhatatlanul fel kell készülnünk, de kételkedünk abban, hogy a több milliós hadsereg biztosítékot nyújt az ellen. Több mint bizonyos, hogy az amerikai kapitalizmus ily hatalmas hadsereg birtokában, maga teremti meg majd azt a barbár rendszert, amely ellen most készülődik. A barbarizmus ellen a munkásosztálynak kell felkészülni az iparokban, a termelés szinterén a forradalmi Ipari Szervezet felépítésével és az igy megszervezett hadsereg mindent felülmúló erejét szembeállítani a barbarizmussal, bárhonnan jöjjön is az. A pro és kontra vitákból csak az önzés sugárzik ki, amely a hazafiságot is felülmúlja. Önzetlenül csak osztály szemszögből lehet a dolgokat bírálni. KONVENCIÓS VACSORA EST NEW YORKBAN Az IWW magyarajku tagjai- országos konvenciója kötelezettséget jelent számunkra. Nemcsak azt, hogy ott megjelenjünk, mely az egyik legfontosabb kötelességünk, hanem azt is, hogy a jövő évi Bérmunkás alaphoz anyagiakban hozzá járuljunk. Ennek a célpak a szempontjából, az IWW jnew yorki tagjai elhatározták, hogy augusztus 24-én szombaton este 8-kor a Bérmunkás Otthonban, 1351 Third Ave. Konvenciós vacsorát rendeznek, melyre meghívják a New York és környéki munkástársakat. Ezen estnek minden cent jövedelmét a new yorki küldöttek által fogjuk a Bérmunkás alaphoz elküldeni. És mivel csak úgy lehet jó kis bevétel, ha kiadás nem lesz a vacsora kellékekre, Fülöp Lajos munkástárs, akinek egy óbbként születési évfordulója lesz azon a napon, fogja az összes konyhai költségeket és még a szükséges hűsítőknek is egy részét adományozni, mig a többihez Fazekasék fognak hozzájárulni. A vacsora ára 50 cent. Még azt is megjegyezzük, hogy ezen az estén lesz a Vámos féle tánciskola növendékeinek a vizsga estje, a helyiségben, tehát jó zene is lesz. Az ilyen sokfajta különleges esemény még akkor is a Bérmunkás Otthonba kell irányítson bennünket aug. 24-én, ha mindjárt száz fokos meleg lepne meg bennünket azon a napon. Munkástársi üdvözlettel, az IWW new yorki csoportja.
