Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)
1940-08-10 / 1123. szám
1940 augusztus 10. BÉRMUNKÁS 5 oldal Vissza Marxhoz! Tervek a fasizmus elkerülésére (B-y) Minden értelmes ember belátja, hogy a mai társadalmi állapot tarthatatlan. Persze, hogy sokan vannak olyanok is, akik azt hiszik, hogy a termelési és közlekedési eszközök fejlődése dacára a társadalmi berendezkedésnek nem kell fejlődni. Ezek számára a gőzerő, a villamos erő, az automobil, a repülőgép, a rádió és más uj dolgok csak ipari forradalmat jelentenek. Nem látják, hogy az ipari forradalom, gazdasági forradalmat az pedig viszont poütikai vagyis társadalmi forradalmat von maga után. Nem azt a “forradalmat” értjük, amely véres, fegyveres fölkeléssel jár. Az ilyen forradalom csak akkor elkerülhetetlen, ha az “ipari forradalom’’-mai párhuzamosan és annak megfelelően nem alakitjuk át a gazdasági és a társadalmi szervezetünket. Úgy a fasizta, mint a kommunista politikai forradalmakat az a tény okozta, hogy a társadalom nem volt elég értelmes és energikus az ipari fej-^ lődésének megfelelően a politi-" kai szervezetét fokozatosan átalakítani. (A társadalom politikai szervezete alatt értendő a tulajdon viszonyok, az állam formája és funkciója stb.) Sőt még a gazdasági szervezetet sem Szervezték át fokozatosan és logikusan. Úgy a szocialisták, mint az ipari unionisták (IWW és a szindikalisták) évtizedeken keresztül ajánltak és hirdettek egy átölelő, értelmes tervet a társadalom átszervezésére. E tervnek a megvalósítására ajánlt eszközök külömböztek, de a terv magva ugyan egy volt, ami” rövidre fogva az, hogy a termeléshez szükséges dolgokat társadalmositsuk; a termelés célja nem egyéni haszon, hanem az egyéni szükséglet kielégítése legyen; az egyéni versenyt társas kooperáció váltsa föl; az állam szerepe következésképpen nem lenne más, mint az ipari tevékenység ko-or- dinációja és más szükséges közigazgatási funkciók. Ennek a tervnek az elfogadásáig, mint átmeneti és a helyzetet megkönnyebbitő propozi- ciókat, bizonyos gazdasági reformokat ajánltak. A szocialisták részben a gazdasági akcióval, részben parlamentáris akcióval törekedtek e reformok elérésére. A szindikalisták csak a gazdasági szervezet akciójára támaszkodtak. Eme gazdasági reformok közül (magasabb fizetés azaz több jövedelem, rövidebb munkaidő, türhetőbb munkaviszonyok, állami munkanélküli segély, baleseti biztositás, aggkori nyugdíj stb.) nagyon sok megvalósult, de magát a föntebb ismertetett tervet nem fogadta el a társadalom. Most, hogy válságban van a társadalmunk, látjuk, hogy a társadalmi hatalmat kézben tartók egy része nyílt fasizmust, egy másik része a fasizmusra vezető tervet ajánlja, sőt már részben el is fogadta, egy harmadik része ellenben olyan terveket ajánl, amelyek az eddig ismert fasizmus formáinak a győzelmét megakadályozná egy bizonyos ideig. Vegyünk elő egy ilyen tervet. A “NEW DEAL” és az N.R.A. A Roosevelt-féle “New Deal” és annak egyik alapköve az N.R.A., ilyen terv volt. Annak dacára, hogy némelyek fasizmusnak, mások kommunizmusnak bélyegezték, a tény az marad, hogy egyik sem volt, de különösen nem kommunizmus. A tény az, hogy a tőkések “szabadságát” megszoritotta a minimum bér és maximum munkaidő állami szabályozásával. A tény az, hogy a versenyt is korlátok közé szorította. Bizonyos mértékben az osztályharcot is lefojtották volna, de sokkal több egyéni szabadságot biztosított az egyének számára, mint az olasz vagy a német fasizmus és az egyik célja, a munkaidő radikális megrövidítése, hosszú időre megoldotta volna a kapitalizmus egyik fő problémáját — a munkanélküliséget. Emlékezzünk rá, hogy az állami munkákon a 30 órás munkahét már kötelező volt. A tőkések emiatt törték ki a nyakát az N.R.A.-nak. D. R. Richberg volt az N.R.A. elnöke. A N. Y. Times junius 30-iki számában egy tervet ajánl az “ipari védekezésre diktatúra nélkül”. Amennyiben erősen hasonlít a terve az N.R.- A.-hez, idézni fogunk cikkéből. Megállapítja, hogy nincs hiányunk sem a szellemi, sem a katonai téren, ellenben “az ipari téren nincs sem megfelelő szervezet, sem erkölcsi fegyelem arra, hogy a legszükségesebb dolgokat termelhessük és szétoszthassuk”. “Hogy lehet a kriminális po- cséklást elkerülni ? Megvan a nyersanyagunk, a termelési eszközeink, a pénzünk, az értelmes munkásaink és a tehetséges üzletvezetőink, akikkel és amelyekkel a világ legerősebb ipari szervezetét meglehet teremteni. De a védelmünk eme része készakarva szervezetlen és igy inkompetens, mert a mi egyéni vállalataink első célja, hogy más vállalatokkal szemben egy polgárháborúban győzelmet nyerjenek. Valóban a kooperáció a versenytársakkal szigorúan törvényellenes, még akkor is, amikor az beismerten a közjót szolgálná. A munkások és a munkáltatók kooperációja szintén lehetetlenné van téve . . .” “Türtük az ipari fogyatékosságainkat, mert úgy látszott, hogy ez az ára az egyéni szabadságnak. Azt hittük, hogy csak a hagyományos szabadverseny rendszerén keresztül tarthatjuk meg a vállalatok és a munkások szabadságát. Most, hogy egy militarizált ipari rendszer fenyeget, látjuk, hogy a kritikus és magátszolgáló ipar a leggyöngébb oldalunk. Az első benyomás alapján azt mondjuk, hogy nekünk is diktatúrára van szükségünk. Ez ellen tiltakoznak az elámított pacifisták és az idegen államok ronoknszenve- zői és azok az orthodox iparisták (tőkések), akik azt hiszik, mint az angol és a francia üzletemberek, hogy egy tervezetlen, összefüggéstelen ipar alapján győzni lehet egy teljesen szervezett hatalommal szemben. Az események kérlelhetetlen ereje elfogja söpörni ezeket.” “Valóban nincs más alternativa mint ipari diktatúra, hacsak politikai kormányon kívül nem szervezzük meg az ipart önkormányzat és önfegyelem alapján. A demokratikus politikai gépezetünk nyilvánvalóan képtelen az ország ekonomiáját megtervezni és irányítani.” “Szükségünk van egy Országos Gazdasági Biztonsági Törvényre, vagyis olyan törvényre, amely alapján kis és nagy üzleti vállalatok egymással kooperálva az ipari és földművelési termelést, a szállítást és a szétosztást egy simán működő gazdasági szervezetbe kovácsolná. A törvény megteremtőinek oly elmékre volna szükségük, akik a farmerok, a munkások és a közjó érdekeit szem előtt tartva, a társadalmunk minden számottevő elemeit bevonnák az iparaink koordinált igazgatásába.” Ez a Richberg tervének a veleje, ami azonban meghagyná a magántulajdont és a haszon rendszert. Ha meglehet valósítani a farmerok, a munkások és a tőkések érdekeinek az egyforma védelmét önfegyelem alapján, akkor az ilyen terv hosszú időre alkalmazható társadalmi rendszert jelentene. De az N.R.- A. bukása éppen azt bizonyítja, hogy még a tőkések között lévő érdekellentétet sem lehetett megoldani önfegyelem alapján — pedig az önfegyelmet az állam meglehetős kemény kézzel erősitgette. Washingtonban szem- és fül- tanu voltam a széniparra vonatkozó “Code” tárgyalásán, amit Richberg vezetett. Richberg nem tanult belőle, nekem pedig nem kellett megtanulni, hogy ellenkező gazdasági érdekeket nem lehet önfegyelem alapján összeegyeztetni. Ez a terv tehát nem kecsegtet nagy sikerrel, bár ismételten elismerjük, hogy a benne foglalt fő elvek nagyon helyesek. Talán szabad rámutatunk, hogy a versenyen, a tervnélküliségen alapuló kapitalizmus kritikájá- nan Richberg teljesen egyezik a szocialista bírálattal. És talán megengedhető elégtétellel vesz- szük tudomásul, hogy a gazdasági kormányzatot teljesen marxi alapon fontosabbnak tartja, mint a politikait. És végül örülünk annak, hogy egy ilyen tekintélyes polgári egyén az “önfegyelmen alapuló gazdasági kooperációt” ajánlja. Csak a magántulajdon és a magánhaszon kérdésében külömbözünk. Erősítsük meg Richberget egy W. Hard nevű nemzetgaz- dász előadásával, amit az amerikai üzletemberek egyik szervezetének tartott és a “Reader’s Digest” a júniusi számában közöl egy dicsérő bevezetéssel és ezzel a jelszóval: “A nemzeti alternativa ; gazdasági kooperáció — vagy egymással harcoló AZ IWW, MINT MARXISTA MOZGALOM (B-y) A múlt számban “Ky” munkástársnak a fordítói hozzászólását illetőleg volna egy-két megjegyzésem. Amúgy is foglalkoztam azzal az ideával, hogy az IWW méltatását és bírálatát papírra vessem épen egy barátságos vita céljából. Ezt azonban csak azután tehetem meg, ha befejeztem a jelenlegi cikksorozatot, aminek most már rövidesen vége lesz. Ezt az ideát szándékká érleli “Ky” hozzászólásában foglalt vélemény. Hogy azonban a lehető legvilágosabb módon vitatkozhassunk és ne hogy állandóan más malomban őröljünk, szeretném ha “Ky” munkástárs az IWW állásfoglalását (ami bizonyára az övé is) megadná egy néhány kérdésben, amelyek a következők : 1. Elismerik-e az IWW-isták azt a tényt, hogy a fasizták győztek és az államhatalmat a kezükben tartják majdnem egész Európában és jórészt másutt is? 2. Valószínűnek tartják-e az államhatalom erőszakosabb alkalmazását vagy magát a fasizmus győzelmét másutt is? 3. Valóságos hatalom-e az államhatalom, úgy a kapitalizmus, mint a fasizmus alatt? 4. Elkerülhető-e a harc az államhatalom ellen vagy annak a meghódításáért? 5. Ha nem kerülhető el milyen módon vezessük a harcot? 6. Szükségesnek tartják-e az olyan polgári jogokat, mint a szólás és sajtószabadság, a szervezkedési jog a céljuk elérésére — bármilyen előjm rendszer alatt? Ha igen, hogy védjük meg vagy hogy vívjuk ki azokat? 7. Elképzelik-e az IWW-isták, hogy a kapitalizmusból egyiknapról a másikra az IWW eszményi terve száz százalékosan életbeléptethető? Másszóval: Elképzelik-e, hogy akár a kapitalizmus vagy a fasizmus alatt és azokon belül az IWW kiépítheti a jövő társadalmat? Hogyan? 8. Meg kell-e és meglehet-e várni amig a munkásoknak az egészét vagy nagy többségét ipari szervezetbe szervezik mielőtt az uj társadalmat megteremtik? (A népnek nem munkás részét nem is akarja megszervezni az IWW, ha jól tudom. Igaz?) 9. Ha a 7. és 8. kérdésre a felelet tagadó, azaz “nem”, akkor a következő kérdés az: Mit fognak az IWW-isták csinálni azokkal a munkásokkal vagy nem munkásokkal, akik ellenzik erőszakkal az IWW tervének az életbe léptetését úgy az életbeléptetés előtt, mint az után? 10. Elképzelhető-e a tökéletes emberiség megszületése egyiknapról a másikra? Ha nem, akkor a következő kérdésekben mi lesz az IWW programja és fóruma? 11. Mi lesz azokkal :_a) akik egyénenként vagy szervezetten megtagadják a munkát? b.) akik többet akarnak és vesznek el, mint amennyit a társadalom képes adni? c.) akik társadalmi vagyont rongálnak, lopnak, verekednek, ölnek? 12. Hogyan intézik el a közjóléti kérdéseket, mint a nevelés, szórakozás — és az egyének vagy csoportok közötti külömbsége- ket? A válasszal és az azt követő vitával a fogalmak tisztázása remélhető, amennyiben nem szavakon fogunk nyargalni.
