Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)

1940-12-21 / 1142. szám

1940 december 21. BÉRMUNKÁS 5 oldal most a fasizmus indult forradalmi útjára, aminek a kezdet-kez­detén minden törekvése odairányult, hogy a forradalmi munkás- osztálynak minden feltörekvő lehetőségét vérbefojtsa. Kételked­ve hiszünk abban is, ha esetleg a fasizmus győzedelmeskedik a többi magánkapitalista államok felett, hogy magát Oroszorszá­got is kénytelen lesz teljesen saját mintájára átformálni. Mert az orosz-német paktum akkor érvénytelenné válik, mert Német­ország csak egérutat nyert az orosz paktummal, hogy félreállitsa Sztalinékat egy bizonyos ideig az útból, amig a többi országokkal egyenként végez. A jelek pedig arra mutatnak, hogy ez ideig minden törekvése sikerrel járt. Hitler maga a legutóbbi beszéd­jében mindent megígért a német munkásoknak, de csak a háború győzelme után. Lehet, hogy a német nép az esetleges győzelem után vezető szerepet fog játszani az emberi társadalomban, de az is egész bizonyos, hogy a más nemzetek guzsbakötött testén fogják a győzelmi toborzót eljárni és a fasizmus vassarka alatt még a jelenleginél százszor kinzóbb rabszolgaságba sínylődni. Hogy az emberiség nagy tömege miért nem tud öntudatra ébred­ni és ahelyett, hogy az uszítok hazug Ígérgetéseinek kötélnek áll, ahelyett sokkal kevesebb áldozatok révén megvalósíthatna egy olyan társadalmi rendszert, amely az emberiségnek a sok meg­próbáltatás és kínszenvedés helyett jólétet és boldogságot jelen­tene. Elmélet és gyakorlat az osztályharcban XI. AZ ELLENSZEGÜLŐK KÉRDÉSE (Ky) Miután az IWW a tény­leges bérért dolgozókat hívja szervezkedésre és azok hivatá­sának tekinti az uj társadalom vázának felépítését, a mainak keretein belül, előre kizárja an­nak a lehetőségét, hogy a tör­ténelem társadalmi forradalmá­nak kegyetlenségei és kénysze­rű véráldozatai megismétlődje­nek. Vagy törekszünk, hogy le­galább is a minimumra csök­kenjenek, az ismételten bekö­vetkezendő változás esetén. Az IWW tervezete szerinti szervezkedés, lehetőséget nyújt a termelés folytatására és a termelt javak közszükségleti szétosztására olyan kielégítő formában, hogy az ellene láza­dó kissebség szükségleteinek részleges elvonása is jobb be­látásra kényszerítené azokat, vagy ellenkező esetben a nélkü­lözhetetlen szükségleteiktől is megfosztatnának. Tehát magá­tól értendő tanulság, hogy az IWW tervezetének keretébe il- leszkedhetik a társadalom min­den tagja. Azonban ha a terme­lésben foglalkozó többség hatá­rozatával szemben, erőszakkal lépne fel egy elenyésző kisebb­ség, amelynek korlátozására nem bizonyulna elégségesnek a fentebb vázolt rendszabályozás és valamilyen titkos utón sze­reznék be a maguk szükséglete­it és az által közveszélyt jelen­tenének, azokkal bizonyára eré­lyesen és véglegesen végezne a többség által választott végre­hajtó tanács. Jelenleg azonban véglegesen meghatározni lehe­tetlen, hogy mi történne az in- zurgensekkel forradalom idején, mert forradalmi átalakulásban mindig az adott viszonyok szab­ják meg az intézkedés határát, és szigorát. Törekvésünk azonban oda irá­nyul, hogy lehetőleg olyan szer­vezeti erőhöz jussunk, amely­nek hatalma minél kevesebb rázkódtatással érvényesítené terveinket. Diktátori rendelke­zéseket határozottan kerülnünk kell. A nagy francia forrada­lomban lejátszódott tévedések­től tartózkodjunk, mert láthat­juk, hogy mik voltak annak kö­vetkezményei. Amig a nincste­len proletárok éheztek és egyre nagyobb nyomorba jutottak, az általuk megválasztott képvise­lők alkotmány tervezeten ütöt­ték agyon a drága időt. A mun­kások szervezeteit nem tartot­ták érdemesnek az újjászerve­zés és társadalmi átalakulásban részesiteni. Az alkotmányosan biztosított gyülekezési jogaik­tól is eltiltották és tisztán pol­gári politika, amit közérdeknek kereszteltek, megbeszélésére engedtek gyülekezést. A mun­kásosztály feláldozta családját, mindenét amivel rendelkezett a forradalom érdekében és végül azok taszították a nyomorúság örvényébe, akiket hatalomhoz segített. Ha semmi egyéb nem szolgálna tanulságul a szervez­kedés ( és itt az osztályszervez­kedés értendő) hatalmi ténye­zője mellett, a francia forrada­lom történelme is elégséges anyagot nyújtana. A burzsoázia mint jól Szerve­zett osztály, a polgári hatalom minden eszközét, a maga ural­mának biztosítására használta fel és a nálánál gyöngébben szervezkedett munkásosztályt abból kiközösítette. A pártosko­dás inkább állandósult és a cselszövéseknek immár semmi nem állta útját. A burzsoázia és a munkásosztály között a sza­kadék annyira mélyült, hogy a nemzet szolgálatában dolgozó munkások, a sáncok és egyéb közmunkákon egyszerűen be­szüntették a munkát és azzal adták a konvent tudomására, hogy elégedetlenek a megállapí­tott bérekkel és ugyanakkor a darabszám eltörlését is követel­ték. Azonban a külömböző pár­tok képviselői mit sem törődtek a munkások követelésével, mert abban az időben is, mint napja­inkban, úgy gondolkoztak a képviselő urak, hogy a mór meg­tette a kötelességét, mór mehet. Vagyis a munkások vérüket hullajtották és hatalomhoz se­gítették a polgári osztályt, de a jussból nekik kuss. Nem csoda tehát, hogy az ármánykodók megkapó jelszavai, a nyomorgó néposztálynál jó talajra talált és ahoz az árnyalathoz szegő­dött, amely hangosabban lár­mázott az újítások mellett. Rendszeres és tervszerű szer­vezkedés hiányában, egyebet nem is igen tehetett. Ilyen álla­potok között jöhetett létre a diktatúra és annak nyomán a megtorló vérengzés, mindazok ellen, akik egyik-másik alka­lomkor ellenezték, vagy pártol­ták valamelyik párt program­ját. AZ EGY ÉRDEKKÖZÖSSÉG Ismerve a pártmozgalmakban összeverődött külömböző érdek képviseletet és azoknak ellenté­tes torzsalkodását a hatalom­ért, kizártnak tartjuk annak a lehetőségét, hogy valaha is pártmozgalommal felszabadul­hasson a munkásosztály. Az ipari zsarnokság rendszerében, csak azoknak lehet egy érdek- közösségük, akik bérért dolgoz­nak mások hasznára. Hiszen magától értendő, hogy ügyvé­dek és tanárok, de különösen politikusok nem osztozhatnak az órabérhez kötött bérmunkás nézeteivel. Az előbbiek érdekei és a bérért dolgozók érdekei kö­zött, valóságos áthidalhatatlan szakadék tátong. Amazok egy­re csak arra törekszenek, hogy befolyásukat mind jobban nö­veljék, hogy annak hatásán jö­vedelmezőbb pozícióhoz jussa­nak. Minden más motívum ki­zárt dolog náluk. Akadnak köztük őszinték és emberséges érzelmüek. Ezeket is megkülöm- böztethetjük a szédelgőktől. Azonban valamennyi úgy a ma­ga egyéni, mint osztályának ér­dekei szerint cselekszik. A kor ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bir. iák. akikből a munkáltató osztály áll. 1- két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a ter­melő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve­sebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) kép­telenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A. szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetőve teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osz­tálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal kö zös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis oly kép felépitett szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell. valamennyi iparban — dolgozó tagjai be­szüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak vala­melyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett; “Tisztessége« napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót iriuk a zászlónkra: “LE A RER RENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend szert. \ termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcrs kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikot a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalon «TPrk-zetét épitiiik n régi társadalom keretein belül parancsoló reform szüksége elől sem térnek ki, sőt gyakran hangos követelői annak. De an­nál többet már nem hajlandók cselekedni. Élő példa Roosevelt elnök. Az első terminusban kezdte han­goztatni, tűzhely csevegésében, hogy ő az under dog, a legutol­só kutya barátja és minden tő­le telhetőt elkövet, hogy hely­zetén javítson. Kétségtelen az, hogy ígéretének helyt állt. Eny­híteni igyekezett a nép nyomo­rán minden rendelkezésére álló eszközzel, azonban az uralkodó viszonyokat nem változtathatta meg és ha egyénileg akarta vol­na is, nem tehette volna. De hi­szen nem is akarta. Minthogy nem akarhatta, mert érdekei és osztályának érdeke eltér a bér­munkások érdekeitől. Ismerve tehát az ellentétes érdekeket, nem lepődtünk meg egy cseppet sem, a bérmunkások helyzeté­nek változatlanságán. Csak azok lepődtek meg és csalódtak, akik egyének ígéretei és újításokra hajlamos ösztöneitől vártak nagyarányú változásokat. Mi a társadalmi erőviszonyok isme­rete alapján mérlegeljük a hely­zetet és az egyének cselekede­teit, tehát nem gyűlölködünk és nem szidalmazzuk az egyént, mert az nem lépte, vagy nem volt hajlandó átlépni társadalmi pozíciójának határát. Azonban mindenkor rámutatunk az okok­ra, hogy miért nem történhe­tett másként. A hivatásos mun­kásvezérek sem képeznek kivé­telt, a társadalmi erőviszonyok és az anyagelvi cselekvések sza­bálya alól. Azok is, tekintet nél­kül, hogy milyen alacsony sor­ból kerültek társadalmi magas­latra és az azt kisérő tekinté­lyes jövedelemhez, minden cse­lekvésük, habár beszédben még felhangzik ajkukról a munkás­ság siralma, homlokegyenest a dolgozók érdekeibe ütközik. De nem is várható tőlük más, mi­vel a gondnélküli jólétbe kerül­ve, kiestek az érdekközösség keretéből és a vagyonos osztály érdekközösség szférájába kerül­tek, ami elégséges magyaráza­tul szolgál már egymagában is, ellentétes cselekedeteik indoko­lására. Ebből a felismerésből következik, hogy az IWW nem vesz fel soraiba bérmunkásokon kívül másokat is. Mint tudjuk, vannak téves felfogáson alapu­ló káros nézetek a bérmunká­sok soraiban is. Mint például a szakszervezeteknél, ahol a szer­vezett szerszámlakatos, vagy mintaasztalos eltérőnek tekin­ti érdekeit, az ugyanabban a műhelyben dolgozó napszámosé­tól. Vagy ki ne ismerné a moz­donyvezető fölényes magatar­tását a váltóőrrel szemben Ezek mind a félszázad évelőtti szakmai felvirágzás hajtásai. Amit a termelés iparizálása és munkamegosztása fokozato­san elsorvaszt, de úgy polgári, mint munkás politikusaink és a hivatásos munkásvezérek szor­galmasan ápolnak, mert az ne­kik jövedemezőbb. Midőn látjuk és ismerjük a káros nézetek és vélt érdekek hamis felfogásai eredetét, tisztába kell jöjjünk az ipari szervezkedés anyagelvi fontosságával. Az ipari szervez­kedés, amint azt az IWW meg­alapozta, az egyetlen lehetőség és gyakorlati eszköz, amely le­dönteni képes a maradi felfo­gás és azon alapuló nézetek fenmaradt hajtásait; amely fe­ladat teljesítésénél örvendete­sen közreműködnek az egyre

Next

/
Oldalképek
Tartalom