Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)

1940-12-16 / 1141. szám

8 oidaí 1940 december 14. | TÁRCA | Az anya sirt Az anya sirt a hűvös folyo­són, ahonnan a tárgyalótermek nyílnak és amelyekben fiatal­korúak ügyét tárgyalja a bíró­ság. Az anya nem hangosan, csukladozva Mrt, hanem csen­des, fájó, belső zokogással. Ez érthető, hiszen az özvegy egyet­len fiáról, a szemefényéről volt szó. Az özvegy, ahogy a pádon sirt, az újkori Niobe megteste­sítője volt: és ahogy elmondta életét, fájdalmát, a proletár­anya küszködéses sorsa tűnt elő a csendes, belső zokogás mögül. A fia tizenhét éves még nem töltötte be a tizennyolcat, de nem ismerte az apját. Az apa, a férj korán elhalt, mert a pro­letárok ritkán érik el a matu­zsálemi kort. A kültelki lakásba szomorúság költözött. iAz öz­vegynek azonban nem volt sza­bad búslakodnia. Uj helyzet előtt állt, most már egyedül kellett harcolnia az élettel — a fiáért! A napok konok, küszkö­déses egyformaságban pereg­tek. Az özvegynek ezer foglal­kozása volt ezer gazdája. Dol­gozott hatalmas gyárban, köz­épüzemekben!, varrodákban és kismestereknél egyaránt. Este fáradtan feküdt le, reggel fá­jó tagokkal, álmosan ébredt. De bírta az iramot, mert bírnia kel­lett. Anya volt. — Mindent megtettem az én szép Pistámért! Hiszen csak ö volt egyetlen örömöm az élet­ben. Mindent megtettem a ked­véért : talán éppen az volt a baj, hogy elkényeztettem? Más szegény gyermeket télen a szü­lei elküldenek szenet szedegetni a teherpályaudvarra: más gyer­meket korán munkába fognak ... én nem engedtem a fiam sehová! hogy legyen gyermek­kora! Hogy ne úgy emlékezzék gyermekkorára, mint én . . . jajdult az özvegy. És a gyermek? . . . Ó, a gyer­mekek önzők, kegyetlenek! Pis­ta nem látta azt az emberfelet­ti küzdelmet, amelyet az anyja vívott nap-nap után. — Rossz társaságba kevere­dett, gonosz barátai voltak és mondom talán az volt a baj, hogy elkényeztettem ... A ház­ban azt mondták rá: olyan mint valami urigyerek! ... És aztán egy este elmaradt. Későn jött haza. “Hol voltál?” — kérdez­tem. Durván rámförmedt, hogy hagyjak békét neki, ő már nem csecsemő! Minden bizonnyal igy kezdő­dik az örök séma szerint! . . . Gonosz barátok ? Félrenevelt, árva és félárva gyerkőcök, az ucca kis páriái, elhagyottak, esettek . . . — Kértem, könyörögtem, szé­pen beszéltem hozzá. Ez hatott, de csak másnapig . . . Mert már másnap megint elmaradt . . . Akkor már inas volt. Lakatos­inas . . . Aztán igy ment to­vább. Hiába volt a szó, hiába volt a könyörgés . . .ő már nem csecsemő! ... És egyszer ivott. Berúgott . . . Akkor azt dadog­ta : “Anyám én olyan szeren­csétlen vagyok!” ... És sirt . . Együtt sirtunk ... És lefektet­tem, elaltattam, mint amikor pici volt . . . Énekeltem, hogy elaludjon ... De azon az éjje­BÉRMUNKÁS len egyetlen percet nem alud tam . . . Hány éjszakát nem aludt? Az anyák nem vallják be álmatlan éjszakáikat! — Akkor azt hittem, megja­vul a Pista. De nem. A negye­dik napon minden elölről kez­dődött ... A mesterétől is ki­maradt. A mestere üzent érte. Aztán megtörtént a baj, elfog­ták. Jaj! . . . Rendőr vitte el! Tulajdonképpen Pista bará­tai, a fiuk követték el a bűnt. Valamit leemeltek egy teher­kocsiról és eladták. A pénzből egy pár fillért Pistának is ad­tak és a fiuk ezt bevallották a kihallgatás során. Ezért vitte el Pistát a rendőr . . . — De az én fiam nem rossz! Az én Pistám jó fiú! Csak a barátok, a barátok ... — véd­te az özvegy görcsösen, köny- nyes szemmel. A ruhája tele volt tollpihével. Az anya, va­lahol a Király uccában vagy a környékén pincében tollat fosz­tott. Az özvegy eres keze a le­vegőben cikázott. — Tudom én, az a baj, hogy korán elvesztet­te az apját és egész' nap magá­ra maradt, senki nem volt mel­lette ... És én gyenge voltam, nagyon szerettem, nagyon sze­rettem . . . A fiuk már nem fiatalkorú­ak. A fiuk ügyét már letárgyal­ta a felnőttek törvényszéke . . . a fiuk már érettek. Aztán jött Pista. Szeplőské- pü kamasz, ijedten rebbenő sze­mekkel, mint aki előtt hirtelen feltárult az igazi élet. őr volt mögötte. A léptei kopogtak a kőkockákon, de mintha álomban i lépkedett volna a fiú, valami kegyetlen, gonosz álomba. Az ablakokon bezuhogott a napfény — a szabadság színe. Pista eb ben a napfényben látta meg az anyját, amint széttárta a ke­zét és feljajdult. — Édes fiam! Pista az ajtó mögött eltűnt. De jött Pista mestere is . . és megkezdődött a tárgyalás. Majd végétért. Az anya kihar­colta a fiát. Jaj, ne essen el! Jaj ne legyen baja! Görcsösen küzdött, csak jót tudott mon­dani a fiáról. A mester úgy jött, hogy őszinte vallomást tesz, mégis azt mondta, amit az anya. Hogy Pista jó fiú, szor­galmas, igyekvő, csakhát a rossz társaság, a gonosz bará­tok. A biró megértette ezt a har­cot : mindent megértett. Az anya győzött, visszakapta a fi­át. De Pistának vigyáznia kell magára, nagyon vigyázni! Amikor Pista az anyja olda­lán kilépett az uccára, beleka­rolt. Felnyíló szeme látta a sza­badságot és meglátta, hogy öreg, koravén az anyja. Lépcsőn lefele haladtak. — Vigyázzon, anyám, még egy lépcső van! — mondta és a szeplős képe elárulta azt is, hogy tudja, honnan tért vissza, mert hátrafordult a mesteré­hez, aki mögötte lépkedett. — Reggel visszamennék, mes­ter ur és . . . Pista még nem volt tizen­nyolc éves ... * TERMÉSZTETES HALÁL Egy néger meghalt az éhség következtében, egy nagyobb fia maradt, akit a hatóság megkér­dez: “Volt doktor apádnál az utóbbi időben. — Nem, válaszol a néger legény, az apám termé­szetes halállal halt meg.” Az éhség, mint szövetséges Anglia és Németország ural­kodó osztálya, valamint minden uralkodó osztály az egész vilá­gon, az éhséget találják legmeg­bízhatóbb, leghatalmasabb szö­vetséges társnak. A háború megnyerését, vagy elvesztését is ehez a tényhez, ehez a bor­zasztó szövetséges sikereihez kötik. “His Majestic” az angol kor­mánya mindent megtesz, hogy még a volt társas szövetséges országok népei se kapjanak élel­met azon országokból, ahol az élelem rakásra rothad, mert nincs rá lehetőség, hogy az éhező népeknek szállíthassák. Ezen országok között első he­lyet foglal az Egyesült Államok és Dél-Amerika. Itten vannak egyének, akik talán jószívűség­ből, amint állítják, vagy üzleti szempontból, mint feltételezzük, szeretnének élelmet szállítani és ilyen irányú kérelemmel, már többször járultak az E. Á. vala­mint “His Majestic” kormányá­hoz, akik hallani sem akarnak erről. Anglia, amely majdnem egyedül áll ma, de olyan hely­zetben van tenger feletti kont­rolja következtében, hogy képes kétszáz millió európait agyon éheztetni, még megnyerheti a háborút, melyet nem a fegyve­res erők, hanem az éhhalál és ettől való félelem által szított lázadások, forradalmak által okozott benső felbomlás fognak í előidézni. Anglia tudja, hogy a világháború első fejezetét is az éhség által nyerték meg. Anglia a helyzeténél és tengeri hatal­mánál fogva leggyakrabban és legsikeresebben kihasználta az éhség fegyverét az elnyomott és lázadozó népek ellen. Most sem akarja ezt a hűséges és hatha­tós szövetségest feladni, még Mr. Hoover és a Salvation Army kedvéért sem. De most Németország is szá­mit ezen szövetségesre és ha Amerika nem sietne Anglia vé­delmére, akkor ezen éhség fegy­vere kétfelé vágna, és nincs ki­zárj, hogy Angliát is elbuk­tatná. Amig az első világhábo­rús felvonásnál Anglia raktá­rait nem érintette ap ellenség, ma nagyrészét felrobbantották, felégették, amellett,"hogy hajó­it is éppen olyan mértékben sülyesztik el, mint az első fel­vonás idejében. Berlinből olyan jelentés jön, hogy a német vezérkar, úgy lát­ja, hogy ámbár egy másik telet is keresztül háborúznak még, de az “éhség generális” most a né­metek oldalán lesz. Nincs kizár­va, mivel Németország ma oly helyzetben van, hogy ha kel; erőszakkal elvegye az élelmet százmillió néptől és a saját nemzetét táplálja első sorban is, amellett, hogy Oroszországtól is nagy mennyiségű élelmet kaphat, melyet az első felvonás idejében nem tehetett. Viszont Anglia felhalmozott élelmét, termelését, raktárait és hajóit ma sokkal nagyobb sikerrel pusztítja mint a múltban tehet­te, amit a cenzúra dacára is be­ismernek, sőt amint a jelek mu­tatják nagy félelemre is okot ad a “His Majestic” hívei kö­zött. Mi munkások tudjuk, hogy az éhség legnagyobb fegyver, nem­csak nemzetek leveretésére, ha­nem leggyakrabban a munkások sakkba tartására, melyet a mi demokratikus uraink éppen [ olyan nagy mértékben használ­nak békeidőben ellenünk, mint az “őfelsége” kormánya mos-, tan az európai elnyomott népek | ellen. De amint az első fejezet­ben, úgy most is a kiéhezete- j tett népek, forradalmi lázba es- ; nek és a “generális éhség” veze­tése alatt elseprik az “őfelsége” és más hipokrata kormányokat, I akiknek egy pár százmillió em- ! bér agyonéheztetése, mint re- i ményteljes eszköz, hogy ural- ! mukat, rendszerüket megvéd- í hessék. Vi. A JÓSZIVÜ NAGYBÁCSI Nagyon sajnálom, de nem maradhatok a tetőt megjavíta­ni, bár elismerem, hogy nagyon rósz és csurog, tudom, hogy éheztek, nincs tüzelőtök, ruhá­tok de ti csak várjatok. Nekem menni kell a szomszédba, ottan is éheznek és egy csomó rossz ember megtámadta őket. Azo­kat kell védeni, ellátni, ha nem akarom, hogy azzal vádoljanak meg, hogy rossz keresztény va­gyok, — mondja a nagybácsi. MILYEN IS A Jó KATONA? A New York “Daily News” egyik vezércikkébe a követke­zőket írja: “A mi háborús ha­dainkban szükséges erős, ügyes, fiatal és brutális erők. Nekünk csak olyan minőségű emberelő kellenek, amilyet Hitler és Mus- soliniék használnak, akiket gyermekkoruk óta arra nevel­tek, hogy egy győzelmes háború az emberiség legfensőbb dicső­sége.” A LORD ELÉ KÉSZÜLET Londonból olyan hírek érkez­nek, hogy a nők nagyon is kici- comázzák magukat mielőtt a föld alá bújnak a bombák elől. Ez csak természetes, hiszen nagy eshetőség van, hogy vala­milyen “Lord” elé kerülnek, ha az nem is földi angol lord, ami mostan nincs kizárva, de még az égbeli “Lord” elé is kerülhet­nek egy jól célzott bomba kö­vetkeztében. KAPITALISTA HÁLAADÁS Hála istennek, hogy a rend­szerünk él és virágzik. Munkás kérdés: Hol él és vi­rágzik? A hadiiparban, a gyilkolási eszközök gyártásánál. Aki nem akar érvelni az bi­got, aki nem tud érvelni az sza­már, aki nem mer érvelni az rabszolga. FIGYELEM NEW YORK a General Defense Committee 24-ik karácsonyi alap részére az Irving Plaza Hall 15-ik St. és IRVING PLACE pénteken, december 20-án es­te 8 órakor Nite Club műsor­ral egybekötött TÁNCMULATSÁGOT rendez. — A zenét a Bowers orchestra szolgálja. Kitűnő ételek, hűsítők. Belépődíj 25c.

Next

/
Oldalképek
Tartalom