Bérmunkás, 1940. július-december (28. évfolyam, 1118-1143. szám)

1940-11-02 / 1135. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1940 november 2. Csak egyesülés mentheti meg a kisebb egyleteket. A Munkás Betegs.!Szövetség intő példa erre Mint már jeleztük a Munkás Bs. Szövetség volt első osztá­lyának átcsatlakozása a hatal­mas Rákóczi Egyesülethez már befejezett tény, és az amerikai magyar társadalmi életben tör­ténelmi esemény. Történelmi esemény még pedig azért, mert egy egyesület vezetősége a tag­ság fölött aljas diktatúrát gya­korolva, azt gondolták, hogy legfeljebb akinek nem teszik az ilyesmi azok kimaradnak az egyletből ,akik pedig tiltakozni mernek, azokat kizárják és min­den elvan intézve. Hát nem igy van a dolog tisztelt Munkás Bs. Szövetség Intéző Bizottsági urak. Sok esetben jeleztük önök­nek, hogy csak bitorolják a jo­gaikat részeg alakokkal megpa­kolt konvención, mindent sza­bályellenesen intéztek, és min­den a vadul kiéhezett és dzsábot féltő titkár ur akarata szerint történt. Aki szót mert emelni a konvención látva azt, hogy az ilyesmi csak végromlásba viszi a Munkás Bs. Szövetséget, azt lehurrogták, és a központi tit­kár ur, egy félórán át köpkö­dött ellene, hogy ez az illető ve­szedelmes IWW-ista és csak az­ért beszél, mert a Bérmunkás­nak akarja a havi 65 dollárokat. Ez a hazugság fegyver egy jő ideig célt talált, különösen az alkohol hatása alatt kábulási lázban fetrengő tömeg előtt, de jött a kijózanodás még pedig elég gyorsan. Mert nem volt igaz az, amit a konvención mondott a titkári állásban tivornyázó Lipót, hogy a Bérmunkás a 65 dollár támo­gatás után 3 hónapra rá meg­fog szűnni. Hazudott a Lipót mert a Bérmunkás nemhogy megszűnt volna, hanem elenke- zőleg, a Munkás Bs. Szövetség havi támogatása mellett felgyü­lemlett több mint ezer dollár adósságát kifizette, és közel két évre a konvenció után, néhány száz dollár alaptőkével bir a pénztárában. Nem volt igaz az sem, hogy a Szövetség adott volna támogatást a Bérmunkás­nak, mert az utóbbi évek azt igazolják, hogy a Bérmunkás adott támogatást a Szövetség­nek. Az a támogatás jóval töb­bet ért mint a 65 dollár, mert tatás szerint három ponttal ma­gasabb ma mint 1929-ben a prosperitás tetőpontján. Ezt a tényt összeadva azzal a ténnyel, hogy még mindig van vagy tízmillió munkanélkü­li sem a republikánusok, sem a demokraták nem merik bolygat­ni ezt a kérdést. Miért? Mert ez mutatja a mai tőkés rendszer­nek az alapvető baját, amit nem lehet a polgári demokráciával elintézni, a kapitalizmus eltör­lése nélkül. Különösen a nagy tőkének nem lehet panasza az “üzlet” miatt . A munkásoknak meg nem elég a panaszkodás. Ha mást nem csinálnak akkor szá­mukra a választási eredmény továbbra is munkanélküliség, kizsákmányolás és háború lesz. az IWW tagjai a Bérmunkás ol­vasói önkéntes tagszerzéssel havonta sokkal több tagot vit­tek be a Szövetségbe, mint azok a szervezők akik az utóbbi idő­ben havonta 3-4 száz dollár költ­ségbe kerülnek. És azok az állandó hirdeté­sek, melyek megjelennek a pol­gári lapokban és amiért a Szö­vetség fejnélküli intézősége szintén nehéz dollárokat fizet ki, még csak megközelitőleg sem hozták meg azt az ered­ményt mint a Bérmunkásnak adott támogatás. Az igaz, hogy némelykor megeresztenek az ilyen lapok szerkesztő-tulajdo­nosai egy-egy cikket a Szövet­ség érdekében, de ezeknek nem sok jelentősége van a tagszer­zést illetőleg. Mint legutóbb a Bányászlapban Himler Márton a Szövetséget mentő cikke, egész biztos, hogy nem fog ta­gokat toborozni a Szövetségbe. De a Bányászlapban elhelyezett egyetlen hirdetés sem vitt oda tagokat, mert hiszen éppen a Bányászlap volt az, mely a nagy magyar egyesületeket is arról akarta meggyőzni, hogy a saját jövőjük érdekében egye­sülniük kell. Most a Munkás Bs. Szövetség osztáyait egy ilyen átcsatlakozástól félti, és rombo­lásnak minősiti, hogy az egy- Jeti tagok egy nagyobb és erő­sebb egyesületben, mint a Rá­kóczi Segélyző Egyesület keres­tek oltalmat biztosítási jogaik védelmére. A magyar újságoknak ha csak egy parányi szikra van bennük az igazságot illetőleg, üdvözölni kellene az ilyen csat­lakozási lépést és ismertetni a magyarsággal, hogy a kisebb egyesületek lecsatlakozása a ^nagyobb egyesületekhez csakis a tagság jövőjének az érdekét szolgálja, és lerakja az alapza­tát annak, hogy a nagy magyar egyesületek is megtalálják a reális kapcsolatot az egyesülés­re. Mert az bizonyos, hogy két- szer-kettő az négy New York­ban és Pittsburghban egyaránt, sőt még Himlervillében is csak egyideig lehetett kétszer-kettőt, hatnak számolni. Azután bekel- lett csukni a himlervillei boltot. Ha a new yorki Insurance De­partment azt állapította meg, hogy a Munkás Bs. Szövetség anyagilag nem elég erős arra, hogy engedélyt adjanak és ki­tiltották őket New York állam­ból, akkor bizony más állam­ban sem lehet olyan nagyon erős alapja az intézménynek. És éppen ezért az egyleti ta­gok érdeke ez és mi mint mun­kásemberek a munkástagság biztosítási jogainak védelme ér­dekében azon a véleményen va­gyunk, hogy igenis a Munkás Bs. Szövetség össztagságának sürgős kötelessége, most amig nem késő egy nagyobb és erő­sebb biztositó intézményhez le­csatlakozni. De erről többet a közel jövőben. Egyleti Figyelő. Október 24-én életbelépett a 40 órás munkahét A törvény rendelkezése, mely heti ké,t órával rövidíti meg a munkaidőt — illetve a “túlórá­zásért” magasabb bért ir elő — október 24-én lép életbe. Október 24-től fogva ország­szerte a munkások milliói heti két órával több szabad idővel fognak rendelkezni, illetve a he­ti 40 órai munkaidőn felüli fog­lalkoztatásért magasabb bért? kapnak. A nevezett törvény által fel­ölelt iparokban ugyanis a 40 órás munkahét akkor lép életbe és a munkaadónak külön díj­szabás szerint kell fizetnie a munkást a rendelkezés szerint ha a megszabott 40 órán felül is foglalkoztatni akarja mun­kásait. A munkaidő csökkentését először az 1938-as “Wage-Hour Law” bevezetése után léptették életbe, amidőn is a heti munka­órát 44 órában korlátozták. Ne­hogy a nagyiparokban az uj törvény hirtelen bevezetése za­varokat okozzon, a munkaidő csökkentését fokról fokra ve­zették be. így csak 1939-ben ke­rült sor a munkaidőnek 42 órá­ra való csökkentésére. Október 24-én immár a meghatározott legalacsonyabb munkaórát ve­zetik be az ipari életbe. A munkabéreket illetőleg ez- időszerint semmi különösebb változásra nem számíthatunk, amennyiben csak 1945-ben lesz esedékes a 40 centes minimális órabér általánosítása. Nehéz lenne ebben a pillanat­ban felértékelni, hogy a munka­órák csökkentése milyen válto­zásokat fog előidézni a munkás­ság társadalmi életében és mi­lyen kihatással lesz az üzletvi­lágra. Tavaly októberben, ami­kor is a 42 órás hetet vezették be hivatalosan, egyes alkalma­zók továbbra is fenntartották a 44 órás, tehát öt és fél napos munkát és inkább fizettek kü­lön a munkásnak a két óráért. Nagyon valószínű, hogy a je­lenlegi csökkentése a munkaidő­nek ráveszi a legtöbb munkaa­dót, hogy felhagyjon az öt és fél napi munkával, mert hiszen most már a teljes félnapi mun­káért magasabb bért kell fizet­nie. Munkahelyeken, ahol a nemzetvédelemből kifolyólag ér­demleges rendelések futottak be, minden bizonnyal a hosz- szabb munkahét mellett fog döteni a munkaadó és inkább megfizeti a túlórázást. Ámbár a védelmi szempont­ból szükséges hadifelszerelések gyártása amúgy is elősegítette volna a túlórázást és magasabb béreket, bizonyosra vehető az, hogy a Wage-Hour rendelkezé­sek ezt méginkább elősegítik, így tehát — akár a fokozottabb munkabér, akár a több szabad idő szempontjából — a munkás­nak mindenképpen előnyére lesz a munkaórákat és fizetéseket rendszabályozó törvény legú­jabb rendelkezése. A Munkaügyi Minisztérium hatalmas gépezetét máris moz­gásba hozta, hogy az uj munka­idő csökkentést ellenőrizze. Ha­talmas arányú publicitásra ké­szülnek, aminek során fel fog­ják használni az újságok hasáb­jait, a rádiót és a plakát hirde­téseket. Az állami munkaügyi osztályok kooperációjára szá mitanak és kampányt folytat­nak az irániban is, hogy az egyes államok hasonló törvé­nyeket vezessenek be. Egyes ál­lamok munkaügyi biztosai (ezi- dőszerint North Carolina, Con­necticut és Minnesota máris je­lentkeztek) megígérték, hogy teljes mértékben nyújtanak mindennemű segítséget a Mun­kaügyi Minisztériumnak, hogy a rendelkezés végrehajtását az ipari telepeken ellenőrizzék. Rengeteg kihágásról és pa­naszról tud a Munkaügyi Osz­tály a munkaórákat és fizetése­ket szabályozó törvényt illető­leg. Egyetlen hónap alatt a pa­naszok ezrei futnak be a hiva- lokhoz és ezidőszerint 35.000 panasz vár vizsgálatra. Febru­ár óta több mint 2,000.000 dol­lár elmaradt fizetést hajtottak be a munkásoknak, mig a tör­vény életbeléptetésének első ti­zenöt hónapja alatt csak 618,617 dollárt tudtak behajtani. A munkaadók az ország min­den részében kérdőíveket kap­nak és ezek többek között ilyen kérdéseket tartalmaznak: ele­get tett-e a munkaadó a törvény követelményeinek és ha nem, hajlandó-e azonnal kifizetni a munkásainak a bért a túlórázá­sokért. A telepeket és munkahe- helyeket' a kérdőívekre adott válaszok szerint vizsgálják fe­lül. A hivatal szívesen elkerüli a bírósági eljárást, ha belátja, hogy a munkaadó saját hibáján kívül követett el kihágást, illet­ve törvényszegést és ha úgy ta­lálja, hogy az hajlandó a hiva­tallal közreműködni és a túlórá­zásért a megfelelő bért a mun­kásoknak kifizetni. Common Council LEWIS CIO VEZÉR A WALL STREET SZOLGÁLATÁBAN. Amikor több Ízben bizonyí­tották, hogy a munkásfékerek kik a vezéri pozícióban vannak legtöbb esetben alárulják a munkásságot, egyesek kétked­ve fogadták megállapításunkat, mert nem volt teljesen nyílt bizonyíték előttük. A múlt hét folyamán nem kellett ezeknek az illetőknek más tenni, csak rákapcsolni a rádiót és meghall­gatni John L. Lewist aki telje­sen nyíltan beismerte, hogy a Wall Street szolgálatába szegő­dött és mint munkásvezér a po­litikai aréna színterében, tiz millió szavazatot számit a Wall Street bankár urak jelöltjének szállítani. Mi egyáltalában nem törő­dünk a politikai pártok propa­gandájával, mi jól tudjuk azt, hogy a munkásságnak csak any- nyija van és csak annyi lesz, amennyit szervezett erejével kitud harcolni a tőkés uraktól. De ez már sehogysem fér a be­gyünkbe, hogy egy John L. Le­wis, aki több mint 30 esztende­je ül a vezéri székben, a mun­kásság bőréből minden évben 20 ezer dollárt lenyúzva, hogy egy ilyen ember merjen kiállni a platformra és tiltakozni az ellen, hogy a másik politikai ve­zért, még egy terminusra meg­válasszanak. Ez már kicsit több a soknál Mr Lewis, és névkár­tyájára a CIO vezéri elnevezése mellé most már egész nyugod­tan odaírhatja, hogy “every dog has his day”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom