Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)
1940-03-23 / 1103. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1940 március 23. EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. FINN-OROSZ HÁBORÚ BEFEJEZÉSE A finn uralkodó osztály fél- árbócra huzattá a fekete zászlót — ami gyászt jelent — annak jeléül, hogy kényszer “békét” kellett kötniök az oroszokkal. Nem a sok százezer finn és orosz munkás elestét gyászolják, hanem azt a területet, melyet feli kellett adniok az orosz túlerő előttA finn-orosz háború több mint három hónapig tartott. Három hónapig elképzelhetetlen pusztítást vittek véghez a repülőgépek, ágyuk, tankok és gépfegyverek. Házakat és egész városrészeket romboltak halomra. A védtelen gyermekek, aggok és nők ezreit gyilkolták le annak eldöntésére, hogy egy bizonyos terület felett, ki uralkodjon. Ami bekövetkezett, azt minden épeszű ember látta a kezdet, kezdetén. Elsem lehetett mást képzelni, mint hogy az alig négy millió lakost számláló Finnország lehet csak a legyőzött a több mint ötvenszeres túlerővel szemben. Amire a finnek vállalkoztak — hogy megvédjék a szóban forgó területet az oroszokkal szemben — semmi másnak nem nevezhető, mint őrültségnek. Az orosz támadást a finnek ellen ma is éppen úgy elitéljük, mint annak idején, amikor ezen területhóditás kezdetét vette. Ma már mindenki világosan láthatja, hogy az oroszoknak nem az volt a céljuk, amit elakartak hitetni a világgal, hogy “a finneket felszabadítsák a Manner- heim terror uralma alól”. Az oroszok igenis imperialista szándékkal támadták meg Finnországot, amit az események igazolnak. Éppen ezért Oroszország a legelitélendőbb lépést tette, amikor megtámadta FinnországotTény az, hogy Oroszországnak szüksége volt azon területre és tengeri kikötőre, amely most már orosz uralom alá került. De viszont a finneknek is szükségük volt arra és ily szemszögből nem menthető Oroszország cselekedete. De tegyük fel, hogy ha a finnek képesek lettek volna megvédeni azt a területet, amelyet elveszítettek, mit nyertek volna azok, akik vért és életet áldoztak a “haza oltárán” ? Ez esetben is csak kapitalistáik vagyonát védelmezték és a finn munkásság — akik az áldozatot hozták — továbbra is csak kizsákmányolt, megrabolt bérrabszolgák maradtak volna. Semmi kétség aziránt, hogy sem a finn munkásság, sem az orosz munkásság nem önként ment a harctérre, hogy egymást gyilkolják. Mindkét ország munkássága kényszerből tette, felső parancsra, amely elleni védekezésre nem voltak felkészülve. A múltak mulasztásaiért fizettek drága emberi vérrel és élettel. Ez és minden más háború intő példával szolgál a munkásságnak, hogy imperialista törekvésekkel szemben csak egy fegyvere van: a forradalmi Ipari Szervezet. A tömegmészárlásnak a munkásság csak úgy lesz képes gátat vetni, ha forradalmi Ipari Szervezetébe tömöríti erejét és az adott időben szervezett erejét állítja szembe a kapitalizmus imperialista törekvéseivel. “TISZTOGATÁS” A SZAKSZERVEZETEKBEN Lapunk hasábjain meglehetős gyakran szellőztetjük az amerikai szakszervezete k b e n meghonosított terror uralmat, amelynek a tagság teljesen kivan szolgáltatva. A közelmúltban néhány szakszervezetet meg is neveztünk e hasábokon, amelyekben alvilági alakok — gang- szterek — uralkodnak és a tagságnak a havidijak befizetésén kívül egyáltalán semmi beleszólása nincs a szervezet irányításába. A bírálatunk nem volt időszerűtlen és különösen nem volt alaptalan. Amint az utóbbi napokban nyilvánosságra került az American Federation of Labor washingtoni központja is megsokalta a gangszterek garázdálkodását és akciót indított, hogy “megtisztítsa” a szakszervezeteket ezen gangszterek uralmától. Mi sem kívánatosabb, minthogy a munkásszervezetek a munkásság érdekeit szolgálják és ne a vezetőkét, akiknek legnagyobb része az alvilági alakokból kerül ki és semmi más közük nincs a szervezetekhez, mint azok tagságával tartatják el magukat. Ezen “tisztogatási” hírnek csak örülni tudnánk, ha nem onnan jönne a hir, ahonnan jön. De, ismerve a szakszervezetek összetételét és az uralkodó viszonyait, csak gúnyos mosoly fog el bennünket a “tisztogatás” hallatára. A tisztogatásra nemcsak egyes szakszervezetekben van szükség, hanem az egész testületben és annak washingtoni központjában, első sorban. Mert az elitélés nemcsak azokat a szakszervezeteket illeti meg amelyekben a gangszterek uralkodnak, hanem kivétel nélkül valamennyit, azokat is, amelyekben nem gangszterek, hanem az éppen olyan káros paraziták uralkodnak. Azokban sem kívánatosabbak a viszonyok. A Green-ek, Woll-ok, Frey-ok, Hutchinson-ok éppen olyan károsak a munkásságra, ha azok a szakszervezetek vezetői, mint a Biof-ok, vagy Scali- se-ek. Greenék uralkodása semmivel sem kívánatosabb, mint a gangsztereké. A szakszervezetek tagságának nem arra kell várni, hogy Green “tisztogassa” meg a szakszervezeteket, hanem a tisztogatásnak a tagság soraiból kell kiindulni és kitisztitani mindazt a piszkot, amelyet a szakszervezetek mindenkor reakciós vezérei azokban leraktak. Ez természetesen nem könnyű feladat- A szakszervezetekben több, mint félévszázada rakódik le a piszok réteg-rétegre, de egyszer el kell kezdeni a tisztogatást, ha a szakszervezetek egyáltalán a munkásság érdekeit vannak hivatva szolgálni. Mert ha első sorban a vezérek, másod sorban a munkáltatók érdekeit szolgálják. A reakciós paraziták és gangszterek elti szidásával nyílhat csak meg az ut a szakszervezetek előtt, hogy a szakmai határvonalak lerombolásával a mai termelési viszonyoknak megfelelő formát ölt- senek. A “HÁBORÚS PROFIT MEGADÓZTATÁSA” A gyilkoló eszközök iránti kereslet egyre élénkebbé válik az országban. A háborúskodó országok, de különösen Anglia és Franciaország milliárdos rendeléseket eszközölnek Amerika “halál vámszedőinél” és a nagy rendelések következtében némely vállalatok telepeik teljesítő képességének megduplázását tervezik. Az amerikai “jövedelmi adó” törvénynek értelmében, mennél magasabb a jövedelme valamely vállalatnak, annál magasabb százalék adót vetnek ki a profit-r ra. Különösen sok szó esett arról, hogy a háborús profitot még az átlagosnál is jobban megadóztatják és egyes washingtoni körökből jövő állítás szerint ilyen jövedelemre joga van a kormánynak 90 százalék adót vetni. A tények azonban mást bizonyítanak. Az Atlas Power Co. amelynek Willmingtonban van hatalmas gyártelepe, több milliós kölcsönt kapott az angol kormánytól, hogy a telepet a jelenleginek a duplájára megnagyobbítsa. Mielőtt a terv terjesedésbe ment, az Atlas adómentességért folyamodott a kormányhoz és a kormány határozata értelmében a telep megnagyobbitására felvett kölcsön “nem esik adó alá”, dacára annak, hogy ezen kölcsön a szállítandó muníció árát lesz hivatva fedezniAz Atlas által kapott kedvezmény a két legnagyobb muníciót gyártó vállalat — a Du Pont és Hercules — igazgatóságát ia akcióra buzdította és hasonló folyamodványt adtak be a kormánynak. És kétségtelen, hogy meg is kapják azt. így, amíg elméletben a “háborús profit” megadóztatásáról beszélnek, a gyakorlatban éppen a legközvetlenebb háborús profitot — a muníció gyártásból eredőt — adómentesitik. A kormány tervez; a Wall Street végez. "SIKERÜLT NEKEM" Jáross Andor a volt felvidéki miniszter dicsekedett el vele,, hogy “sikerült nekem több mint 11.000-nyi zsidó iparengedélyek számát 4500-ra redukálnom”. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy Járossnak sikerük; hatezez ötszáz családot kenyér telenné tenni. Szörnyű önvallo más, melyhez hasonló még alig hangzott el felelős magyar poli tikus ajkáról, Jáross ur neír mondotta meg, hogy mit vétkeztek azok a nyomorult suszterek, kovácsok, szabók — és egyébb kézművesek — akik reggeltől estig gürcöltek és soha semmiféle politikával nem foglalkoztak. Azt sem mondta el mi a bűne annak a verchovinai krejzlernek, aki életét cserekereskedés alapján tengette, eladván naftáját és sóját tojásért gombáért, csirkéért. Jáross ur egyike a legrondább konjuktura lovagoknak- Mandátumát, politikai befolyását első sorban a baloldali újságíróknak — köztük számos zsidónak — köszönheti, akik a prágai parlamentben elmondott demokráciától cseppegő beszédeit megírták és gyakran naiv cikkeit átfésülték és élvezhetővé tették. Sokszor beszélgettem ezzel a tehetségesnek elhíresztelt akarnokkal — aki a magyar érzelmű zsidó szavazatok segítségével került a parlamentbe — de soha egyetlen olyan megjegyzést sem hallottam tőle, amelyből arra következtethettem, hogy antiszemita és reakciós. Ellenkezőleg ő képviselte a magyar pártok kertében az u. n. baloldali irányt. Korláth Endrét — a kárpát- alji magyar ellenzéki mozgalom vezérét — ő nevezte el a világ “legbutább és legreakciósabb politikusának”. íme az a Korláth — aki végtelenül makacs, de becsületes ember — nem azonosította magát a vezérül feltolakodott Járossy kijelentéseivel és odaállt az üldözött magyar zsidók mellé és amikor a sorozatos hibákat elnézni nem bírta, otthagyta a főispáni állását és nem volt hajlandó Járossy komiszságának falazni. Éveken keresztül szemben álltam Korláth Endrével, akinek magyar ellenzéki politikáját helytelennek láttam és a realitásokkal számoló magyar politikának voltam a hive, amely első sorban a magyar földműves osztály feltétlen megerősítését tartotta szem előtt és bár ma is ugyanazt csinálnám, amit csináltam, bocsánatot kell kérnem, mert a mai politikai dzsungelben fáklyaszerüen világit az ő becsületes szándéka amellyel a konjuktura lovagjával szemben védelmébe vette a szegény dolgozó embereket. Járossy urnák volt egy rokona Dr. Járossy Béla ur személyében. Bélának csak most hívják, mert a csehszlovák időkben Wojtechre “magyarosította” a nevét ... és természetesen in- trazingens szlovák volt és mint ilyen kórházigazgató is lett. Mikor ezt a Béla-Wojtechet Jáross orra alá kenték, Jáross ur egyszerűen megtagadta uno- kaöccsét. Ha Kohn verchovinai korcs- máros felfedezte az ereiben csergedező zsidó vért és zsidónak vallotta magát az nagy bűnné lett deklarálva. Ezzel szemben ha valamelyik Jáross szlováknak nevezte magát — és az uj rezsim alatt átalakult Bélává — az nem bűn. Ellenkezőleg erény . . . ! Preusz Mór a nyomdászok vezére a bolseviki forradalom éjszakáján két szoc, dem-mel együtt átvette Budapest főváros ügyeinek vezetését és “meg/
