Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)

1940-03-09 / 1101. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1940 március 9. Néhány tény a finn helyzethez MANNERHEIM TÉNYKEDÉSÉNEK HÁTTERE, AKI ÁLLÍTÓ­LAG A DEMOKRÁCIA VÉDELMÉRE VEZETI A HARCOT Az IWW finn nyelvű lapjából, az “Industrialisti”-ből NÉPSZERŰ GAZDASÁGTAN Irta: MARY E. MARCY Fordította: GOLDBERGER L. A füzet megjelent a Bérmunkás kiadásában, Ára 10c. A finn kérdésnek a legérdekesebb része, a saját történelme, mellyel a polgári sajtó a legkevesebbet foglalkozik és midőn em­lítést tesz róla, nagyon kevés őszinteséggel említi. Azon részle­tek tüzetes megvizsgálásával, melyek a mostani rezsimmel kap­csolatosak, nagyon nehéz megérteni, hogy miért is segíthetné a munkásmozgalom akármelyik*-----------------------------------------­csoportja is a Mannerheim kor­mányt­Amennyire a történelemből ismerjük, a finnek rendkívül nehéz életküzdelmen át vere- kedték fel magukat önálló nem­zetté. A 19-ik század előtt svéd nagyhercegségi tartomány volt, valamelyes függetlenség előnyé­vel. Azoban az orosz medve biztonságát féltve a mintegy 33 mértföldre eső idegen hata­lom befolyásától, harcba keve­redett a svédekkel és Finnor­szágot 1807-ben bekebelezte. ISMÉT NYERTEK ÉS VESZTETTEK Attól az időtől kezdve, tűr­hető autonómiát élveztek és a belföldi haderő is a maguk ha­táskörébe tartozott és az oro­szok megelégedtek a külügyek intézésével. Azonban a század utolsó felében ezt a kevés bel­földi függetlenséget is eltörül­ték az oroszok és 1903-ban cári tartománynak deklarálták. Az 1905-ös orosz felkelés erős visszhangra talált Helsinkiben, amelynek hatása alatt a finnek általános sztrájkkal ismét ki­vívták maguknak a részleges függetlenséget. Megalkották a maguk kormányzói tanácsát népképviseleti testülettel és az egyenlő joggal felruházott min­den nő és férfi, életének 24-ik évében az ország ügyeinek inté­zésében felszólalhatott. Azonban ezek a jogok ismét semmivé foszlottak 1910-ben, mikor is a munkások soraiban egyre hangosabb kifejezéssel követelték a teljes és feltétlen függetlenséget. VÉGRE FÜGGETLENEK A finnek egyetlen kapcsolata Oroszországgal tehát a nagy­hercegségi státusa volt, a cár révén uralkodó nagyhercege. A cári család trónvesztésével te­hát, 1917-ben automatikusan független államá vált. A hely­zet azonban azután sem válto­zott kielégitőleg és nagy nyug­talanság volt érezhető az egész országban, a 17-es esztendő utolsó hónapjaiban­Az uralkodó osztály lázas si­etséggel szervezte a fehér gár­dát, mellyel szemben a munká­sok a maguk vörös gárdáját ál­lították fel. A vörös gárda in­tézkedésére tilos volt az élelmi­szert külföldre szállítani, miál- ta biztosítani akarták, hogy elégséges kenyér maradjon bel­földi használatra. Időközben Mannerheim nép­szerűsítő publicitásban része­sült, ami még inkább növelte az amúgy is kimagasló tény­kedését. ő volt egyike azoknak, akik legelői jártak a fehér gár­da megerősítésében és erőmér­kőzésre készülődtek a munká­sok vörös gárdájával. Egyébként egész esztendőn át 1917-ben, nem történt bea­vatkozás az oroszok részéről, kivéve néhány átszállingózót, akik a munkásoknak jöttek se­gíteni, a fehérek ellen. NINCS OROSZ SEGÍTSÉG Csak 1918-ban, midőn a finn polgárháború kegyetlenül dü­höngött már, ígért Trtotzky se­gítséget a Helsinki munkások­nak, de ígéretét nem teljesít­hette, mert az orosz munkások nem voltak kaphatók többé, hogy külföldön harcoljanak. A brest-litovski béke ratifikálása 1918 márciusában garantálta a finn függetlenséget, azonban ekkor már Németországnak mi­nimálisan 40.000 hadereje volt finn földön, Mannerheim olda­lán harcolva a munkások ellen. A kép nagyon egyszerű és érthető. A rövid életű függet­lenség, melyben a finnek 1900- tól 1917-ig megszakítással ré­szesültek, közvetlenül és kizáró­lag az általános sztrájk eredmé­nye volt. Az összes orosz kap­csolatok megszakadtak a cári család trónvesztésével- 1918-ban elkeseredett polgárháború dúl­ta az országot, az egyetlen in­tervenció, a német seregek köz­reműködése volt, Mannerheim oldalán. Azonban még ez sem volt elég. Midőn ugyanazon év má­jusában a Mannerheim fegyve­res erők győzedelmeskedtek, olyan terror uralom vette kez­detét, melyhez fogható csak a párisi kommunárdok legyőzése utáni vérfürdővel hasonlatos. Mannerheim volt a kezdemé­nyezője és utasító parancsol­ja a 20.000 harcos munkás le­mészárlásának a polgárháború tartama alatt. A munkások le- gyilkolásának nemcsak a lövő osztag szolgált eszközül, mert a lassú elpusztítás és halálra kín­zást kajánul előnyösebbnek tar­totta. Az egyetlen méltánylása honfitársai iránt abban tűnt ki, hogy őket legyilkolja, lakásai­kat fejük felett felgyújtsa és honfitársait elevenen megsüsse stb. MILYEN DEMOKRÁCIA? Ennek az embernek, aki in­kább beillik emberbőrbe bujt ragadozó fenevadnak, a segítsé­gére kérik hozzájárulásunkat a demokrácia védelmének nevé­ben. Ismét arra kényszerítik a dolgozókat, hogy felemeljék szavukat és hangosan kérdez­zék, hogy kinek a demokráciá­ját? Nfern feltétlenül szükséges, hogy bárki is az orosz fáklyát emelje magasra, amikor a Man­nerheim nevével kapcsolatos rendszert támadjuk. Annak az embernek öldöklő múltja és vadállati ténykedése mindennél többet beszél. James Fiske (Ford. Ky.) (Folytatás) A munkanapunknak (C> tiz órára való emelése esetén hét órai megfizetetlen munkát jelent hat óra helyett. A rövidebb munkanap kevesebb hasznot jelent a munkáltatónak. Reformerek és egyes bérmunkások abban a hiszemben van­nak, hogy az életszükségletek árainak a leszállításával javíta­nánk a viszonyunkon. Azt hiszik, hogyha A. (az életszükségle­tek ára) alacsonyabb volna, akkor megtakaríthatnék a munka­bérünk (B) egy részét. Bizonyos, hogy a munkaerő értéke csök­ken az életszükségletek értékének a csökkentésével, de azt hi­szik, hogy lehet az életszükségletek árát csökkenteni anélkül, hogy hasonlóan ne csökkenjen a munkabérünk. Tudjuk, ha a háztulajdonos felére szállítaná a jövő hóna­pi lakbérét, akkor több pénzünk maradna más szükségletek fe­dezésére. Az is bizonyos, hogy ha a fivérünk vagy valamely más hozzánktartozó felére szállítaná az ellátásunk költségét, még több pénzünk maradna a következő hónapra. Ez fennál az egye­sekre. Azonban mi nem egyesekről beszélünk, ha mindjárt hivat­kozunk is egyes példákra a könnyebb megértés céljából- A kér­dés az, hogy az alacsony árak javitanának-e a munkásosztály helyzetén ? Egy túlzott példát fogunk használni magyarázatunk illusz­trálására. Tegyük fel, hogy Chicago városa megvásárolná az összes bér- és magánházakat, amelyekben a munkások családjai laknak és tegyük fel, hogy a város félárban adná azokat bérbe. Tegyük fel, hogy minden városi kezelésben volna és lehetséges volna Chicago városának felényire szállítani a megélhetés összes költségeit. Ezzel azt akarjuk megállapítani, hogy a munkásosz­tály érdekében történne ez, vagy a kapitalista osztály azon ré­szének érdekében, amely nincsen közvetlenül érdekelve az élet- szükségletek termelésében ? Amikor az életszükségletek ára nagyobb arányban csökken egy adott városban, akkor a munkás férfiak és asszonyok özön­lenek oda, hogy eladják a munkaerejüket. Azt hiszik, hogyha munkát kapnak ottan, ahol kevesebbe kerül az élet, akkor meg­takaríthatnak egy bizonyos mennyiségű pénzt és talán maguk is kapitalistákká válnak. Azonban mi történik? A munkások elárasztják az olcsóság városát. És megindul egyszerre a verseny a munkaalkalomért a munkások között. A kapitalisták alacsonyabb áron vásárolják a munkaerőt- A férfiak és nők mindig alacsonyabb áron kínálják megvételre munkaerejüket mig végül a munkabér ismét arány­ban lesz az élet szükségletek árával. Rövid idő alatt arra a tu­datra ébrednek a munkások, hogy semmit sem nyertek. Vegyük elő az A, B, C, példákat. Amikor az életszükségletek A() felére száll, akkor a munkaerő árusítói között meginduló verseny arányosan szállítja le a munkabért (B). Ha a munkálta­tónk acélgyáros, több vagy kevesebb jut neki a termelvényeiből ? A kapitalisták ritkán kezdenek ipari termelésbe Alaskában, mert az életszükségletek árai (vagy a munkarőnk értéke) olyan rendkívül magas a távol északon, hogy csak kevés haszna ma­radna az ottani termelésen. Az áru értékét, az átlagos társadalmi munka szabja meg, amely benne foglaltatik. Az alaszkai acélgyárosnak éppenugy versenyeznie kellene a világpiacon, mint a garyi és bethlehemi telepeknek, már pedig egyedül a szükséges társadalmi munka adja meg az értéket. A jelentések szerint, szövőgyárosok telepednek meg Gua­temalában és felállítják ottan a szövészetüket. A közép-amerikai benszülöttek rendkívül alacsony béren megtudnak élni. Majdnem minden guatemalai benszülött felépíti a maga rozoga kunyhóját. Az éghajlat meleg, tehát fűtésre nincsen szükség. Senki sem kí­vánja a gőz- vagy hasonló fűtést. Egy karton ing és nadrág az összes^ öltözékük, igy az életszükségleteik igen szerények. Ke­nyér és gyümölcsfák vadon bur.iánzanak és napi 10—12 cent ké­nyelemben tartja a benszülötteket. Egy folyóiratban megjelent cikk a középamerikai kapitalisták előnyeiről számol be és ab­ban is láthattuk, hogy a guatemalai bennszülött átlagos napi fi­zetése 9, 10, 12 cent. Ha a közép-amerikai bennszülötteket úgy kényszerithetnék a munkára, amint bennünket, akkor Guatemala volna a kapitalis­ták menyországa. Azonban még meg tudnak valahogy élni sok munka nélkül is. Majdha a kapitalisták fogják ellenőrizni a föl­deket és a bennszülöttek kényszerítve lesznek a munkaerejük el- adasara, hogy megélhessenek, akkor több munkás kizsákmányo­ló kerül oda, ahol a megélhetés alig kerül valamibe (kis értékű munkaerő) és ahol lehető lesz nagyobb mennyiségű megfizetet­len munka eredméhyét megtartmiok. Semmiképen sem láthatjuk, hogy az alacsony árak a mun­kásság érdekeit szolgálhatják hosszabb időre, mert a munkáért tolyó küzdelem mindjárt annyira redukálja a munkabért is hogy csak éppen a megélhetésre elég. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom