Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)

1940-02-10 / 1097. szám

1940 február 10. BÉRMUNKÁS 7 oldal Magyarországi Tükör Az IWW Hírszolgálati irodájától Budapest. 1940 JANUÁR 1-től kezdve Magyarországon hetenként két­szer és pedig hétfőn és pénte­ken a kormány hústalan napok­ra kötelezte a magyarokat. Eze­ken a napokon a husszékek húst nem árusíthatnak, vendéglők­ben, kifőzésekben stb. nyilvá­nos helyeken húsételt készíteni és kiszolgáltatni nem szabad. 1940 JANUÁR 15-től egysé­ges tipusu kenyér árusítható és süthető. A többfajta és minősé­gű kenyér helyett 3 válfaju ké­szíthető. 1- fele búza, fele rozs és 25 százalék burgonya keve­rékből készült barna kenyér. 2. 75 százalék rozs és 25 százalék búzából süthető barnább ke­nyér, végül az úgynevezett “nép kenyér” mely fekete kenyér lesz. 1940 JANUÁR 15-étől a mal­mok a kiszállítás fokozásának lehetősége folytán csak egy ti­pusu lisztfajtát őrölhetnek ki a búzából. Fehér liszt kiőrölése további intézkedésig tilos. TUDOMÁNYOS ELŐADÁS NEW YORKBAN Február 25-én vasárnap d. u. 3-kor rendezik az IWW magyar tagjai a következő TUDOMÁNYOS ELŐADÁST a Bérmunkás Otthonban, 1351 Third Ave- Az előadás tárgya: DIKTATÚRA VAGY DEMOKRÁCIA. Előadó Fish- bein László munkástárs. Kér­jük munkástársainkat, hogy agitáljanak és minél számo­sabban jelenjenek meg ezen az előadáson. Az IWW magyar csoportja. 1940 JANUÁR 4-től a tüzelő kőszén Budapesten eltűnt a pi­acról. Az idő erősen hideg 16 Celsius a fagypont alatt. A tü­zelőszer eltűnésének oka a szén­árak “szabályozása” a kormány által. 1940 JANUÁR 2-án a belügy­miniszter országos gyűjtésre adott engedélyt a “Testvér a testvérért” cimü uj fajta hará­csoló társaságnak. E cim alatt a magyar fehéruralom vezetői a finn fehérek részére gyűjt. Erre nincs pénzkiviteli tilalom- Ezzel is bebizonyítják azt, hogy a finn Mannerheim féle fehér uralom és az 1919-ben nyereg­be kapaszkodott magyar fehér uralom testvérek. Amikor ezt a gyűjtést megindították önkén­telenül is eszünkbe jut az, hogy rövid idővel ezelőtt a “Magyar a magyarért” cimü üzlet volt hasonló rablási lehetősége az uraknak­1940 JANUÁR 3-án a buda­pesti hatósági munkaközvetítő hivatal: Munkást keresők szá­ma 5042. Munkát kaphatnak 158-an. Pedig a hadfelszerelő ipar éjjel-nappal erős tempó­ban dolgozik- Mi lesz az arány ha az leáll vagy csökkenti a ter­melést. Bizony a munkát kere­sők száma alaposan megfog duzzadni annyi bizonyos. 1940 JANUÁR 1. a zsidótör­vényre hivatkozással a Teleki téri zsibvásár bódébérlői közül egyszerre 40 zsidónak mondot­ta fel a főváros a bódébérletet. 1940 JANUÁR 5-én Csáky gróf magyar külügyminiszter elment Itáliába miként hivata­losan mondják a “szabadságra mint magánember”. Az egész­ben csak az a bökkenő, hogy uralkodót szokásos fényes kül­sőségek között fogadták a meg­érkezésekor az olasz fasizta kö­rök. Ciano gróf olasz kül­ügyminiszter tanácskozni fog Csákyval. A két grófi arisztok­rata valószinü nem az időjárás­ról fog eszmecserét folytatni és rövid időn belül a magyarok bő­re érezni fogja a megállapodást. 1940 JANUÁR 6-án a buda­pesti sajtó felsőbb parancsra, de külfödi sajtóorgánumokra való hivatkozással kórusban ha­rangozza, hogy Olaszország határa a Kárpátoknál van. Ez már döfi pesti zsargon szerint “ahogy az olasz grófi Móricka ezt elképzeli”. BUDAPEST tisztifőorvo s a jelenti: November hónapban történt 984 természetes halál­eset közül 352 volt a szervi szívbajban szenvedők közül. Minden harmadik halál oka szervi szívbaj. Budapesten még nem történt meg, hogy ilyen nagyarányú lett volna a szív betegség, mint a halál oka. Igen Horthyék oly “boldoggá” tették a magyarokat “ a jólét magas fokát biztosították” a magya­rok számára, hogy valósággal szívdöglesztő nyugodtságban — na, na, nem élnek — hullanak el. CSÖKKEN A GYERMEKMUNKA A' Fair Labor Standards Act, amely törvényt 1938-ban emel­tek törvényerőre, teljes mérték­ben ugyan nem szüntette meg a gyermekmunkát az Egyesült Államokban, mind amellett a csökkenés feltűnő. A törvény ugyanis csak olyan iparokra vo­natkozik, amelyek államokkö- zötti kereskedelmet bonyolíta­nak le. 14 éven aluli munkások alkalmazását a törvény szigo­rúan eltiltja, mig a 14 és 16 évek közöttiek alkalmazása bi­zonyos szigorítások betartása mellett eszközölhető. Az ilyen ifjú munkásoknak születési bi­zonyítványt kell felmutatniok és legtöbb 40 órát dolgozhatnak hetenként, amikor iskolai szün­idő van, mig az iskola-időszak­ban a heti órákat legfeljebb 18 órában állapították meg­A törvényszigoritások e té­ren ugyancsak nagy szükséget töltött be. Az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériumának Gyermek Osztálya inspectoro- kat küldött ki a gyermekmun­kások helyzete megvizsgálásá­ra. A hivatal 500 illegálisan al­kalmazott gyermekmunkást ta­lált munkaközben. A gyermek- csoport egy harmada nem töl­tötte be 14 életévét, egyesek még 10. életévüket sem érték el. Ma már egymásután vezet­nek be állami törvényeket, ame­lyek a gyermekmunkát csak ak­kor engedélyezik, ha a munkás legalább 16. életévét betöltötte. Szó volt arról is, hogy az alkot­mányt módositsák-e ezáltal a Kongresszusnak jogában le­gyen a gyermekmunkások mini­mális korát 18 évben megálla­pítani. FLIS. Az észlelhető gyermekmunka csökkenés szoros kapcsolatban van azzal a körülménnyel, hogy felnőtt, és koros munkások is kényszerülve vannak gyermek­nek illő fizetésért munkát vál­lalni- Ezért talál a vizsgálat ke­vesebb gyermekmunkást a kap­zsi iparbárók szolgálatában. — szerk. 1 TÁRCA^ A S Z I V Irta: Molnár Ilona Bandukolva rótta az uccákat. Gyűlölködve, idegenül nézelő­dött magaköré, hősiesen küsz­ködve a zokogással. Nyelt egy nagyot, csuklott vagy ket­tőt és be-bepislantott a kirakat­táblákba ; riadtszemü halottsá­padt leány révedezett vissza. Vállatvonva, kókadtan, fázó­san baktatott- Búvóhely után kutatott, mert az ina is reszket­ni kezdett. A nyelvét meg ép­pen hogy el nem harapta fogva- cogásában. Leghőbb kívánsága: egy fa- tövibe gubbasztani, gomolyag- ba göngyölődve, vagy utszéli padra heveredni, jobb hijján. Feje alá rakná a nagy kockás szakajtóruhában restelkedő ele­mózsiát, tán könnyebbségére hálnék. Engedne tán feje ma- lomkősulyából. — Mennybéli Szüzanyám, kö­nyörülj rajtam . . . — Nos, mi az, kislány? Bo­londját járatja az emberekkel? Tizenkilenc évével, épkézláblét- tére, összeroppan! Elplattyan! Szégyelje magát! Mit tegyenek azok, akik nyomorék testüket, ötven-hatvan esztendejü két vonszolják? Tengernyi gondja ha volna, ha munkaképtelen vagy rut volna, mondja mit tenne akkor? Éles volt a vádló szó. Védte­lenül himbálódzott- Úgy hajla­dozott hangtalanul, mint karó- zatlan rózsafa szélvész idején. A szigorú hang tovább röp­ködött : — Mondja csak, kislány, mi a baja? Éhségről szó sem eshet, ugyebár? Hajléktalan sem volt? Édesanyja van aki aggódva fél­ti, bizonyára. Vőlegénye, aki fe­leségül veszi nemsokára . . . Igaz-e ? Éles sikoly, zuhanás, sürgés­forgás, injekciós tűk szúrása . . Mintha enyhébben hangzanék az előbbi hang: — Szegényvérüség . . . — Kimerültség . . . — Mi az, mi az, szép mákvi­rág? — álmélkodott gazdasz- szonya. — Mijáratban van? —A bérem, a könyvem, a pu- tyerkám — lehelte szégyenpi­ros arcával. — Mindent elintéztem a ren­dőrséggel. Az meg az édesany­jával — mondotta amaz sokat - mondóan. — Én miattam! — biggyesz­tette durcásan száját és kurtán elköszönt­— Én miattam! — vitázott leikével, hogy el ne pityered- jék . . . Ha ég a földdel összeér, ki nem nyitja többé a szivét. Sen­ki emberfiának. Bizony, harmadnapja nem úgy gondolta még. Biztatóan, vigalmas volt az élete. Nem ilyen undorítóan szomorú. Meg se kottyant a munka, pedig bő- viben volt mindig. Szüret után lesz az esküvőm, csilingelt lelkében a boldogság és övé volt a világ­— Te vagy az életem, a nap­sugaram . . . Ehhez tartsd hát magad. Tudomásul vette és kevéske lelkitusa után a nagysága elibe állt. Hajnalban százával indul­nak szürke kocsival a határra. Már csak készít némi utravalót arájának. Otthoniasat, szájaizé- nek volót. És éjfélre készen volt az ut- ravaló. Nagykockás, vadonatúj sza­kajtóruhába került a sok kívá­natos harapnivaló. Jókora ropo­gós réce, kerek rozscipó, pihe­könnyű szilvalekváros bukta. Pirkadás előtt útnak eredt, mégis ki verejtékezett, mire a Kerepesi útra ért. Utrakészen sorakoztak a ko­csik. A vezetők még kászálód­tak, bucsuzkodtak. Magányosan nem is volt egy sem. Egyetlen egy sem! . . . — Csak vissza lehetne for­dulni, vagy a föld alá süllyedni — viharzott szivében a jelenet. Párja is bucsuzkodott javá­ban. Egy kipepecselt, kence­fice csimpaszkodott éppen a nyakába. Meg kéne próbálni, amit a kórházban javasoltak. Állítólag Angliában többnyire megbecsü­lik a magyar szobalányokat. És a fészekrakásra csuporgatott garas: futná is az ut árát. Alaposan össze kellett csu- csoritani száját, hogy fel ne buggyanjon a keserűség. Kellet­lenül szegte fel a fejét. Szem­be akart nézni az élettel erő­nek erejével. Az élettel amely sokat igér és keveset ád. Töméntelen ember törtetett az utón. A járda túlsó felén egy ember is ballagott többek kö­zött- Magasnövésü volt az em­ber, de görnyedhátu, téovajárá- su szomorú arcú. Furcsán, hir­telen lendült és kipp-kopp, már repült is kezéből a bot a járda­szélére koppanva pottyant és ő megrökönyödve állt meg. De csak egy szemvillanásnyira. Penderült, már nyújtotta gaz­dája felé a fehér botot. Egészen a tenyerébe adta, csendesen ki­várva, amikor nem kalimpál már a levegőben. Aztán csuk­lott egy nagyot. Nyelt vagy ket­tőt és hónalja alá nyúlt a hálál­kodó embernek. — Szóra se érdemes — felel- getett fátyolos hangon. Igazán raerek. Egyék csak nyugodtan­— Hát harmadnapos, de utol­só morzsáig magam sütöttem, főztem tette hozzá kisvár­tatva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom