Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)

1940-06-22 / 1116. szám

1940 junius 22.

BÉRMUNKÁS

5 oldal

Vissza Marxhoz!

A materializmus elméletének a tulhajtása

Minden elméletet túlhajtanak egyesek. A történelmi materializmus hívei közül szintén akadtak olyanok, akik a szélsőségbe vitték. Szerencsére még Marx és Engels életében akadtak ilyenek és igy magának Marxnak és Engelsnek volt alkalma ezeket a helyes útra vezetni.

Természetes, hogy éppen Marx legkevésbé szándékozott olyan elméletet adni a materialista felfogásban, amely a fatalizmust alátámasztaná. Mégis akadtak olyanok, akik a materializmust úgy magyarázták, hogy amennyiben a gazdasági tényezők határozzák meg a társadalmi és a politikai formákat, és magát az ember gondolkodási módját is — következésképpen, úgyis hiába harcolnánk, a gazdasági fejlődésre nem lehetünk befolyással, sem társadalmi, sem politikai, sem elméleti harccal.' Ezt gazdasági determinizmusnak nevezték.

Persze, hogy ez a következtetés helytelen. Csak figyelmesen kell elolvasni a marxi elméletet.

Amint Szabó mondja: “A történelmi materializmus nem állít többet — s ezt éppen Engels igyekezett némely híveinek egyoldalú túlzásaival szemben nyomatékosan kidomborítani — mint hogy a gazdasági viszonyok határozzák meg végeredményben minden kor politikai, jogi, bölcsészeti, vallási, irodalmi, művészeti fejlődését; viszont azonban ezek a társadalmi tények (az úgynevezett ideológiák) visszahatnak a gazdasági alapra, azt módosítják sőt reá a legnagyobb mértékben hátrálólag is képesek hatni. Ebből kettő következik: Először, hogy abban a korban, amelyben sajátlagos gazdasági szervezet az emberek közt még nem létezett, tere volt egyéb emberi hajlamok és tehetségek érvényesülésének; (bár ezeket akkor a természeti körülmények módosították, amint ezt előző cikkünkben kimutattuk — B-y) másrészt az, hogy mióta már a gazdasági tényező irányítja döntőleg a társadalom fejlődését, mellette, tőle bizonyos mértékben függetlenül létezhet mint ható erő akárhány ideológia s igy vallás is.”

De idézzünk magától Engels- től, aki ezt irta 1890-ben_egy levelében :

“A történelem anyagelvi felfogása szerint a, történelemben a döntő elem a végeredményben a termelés és az ujjáteremtés a valódi életben. Ennél többet sem Marx, sem én soha nem állítottunk. Ha tehát, valaki ezt az állítást kicsavarja arra, hogy a gazdasági elem az egyedüli döntő elem, az az egészet egy értelmetlen, elvont és abszurd frázissá változtatja át.

“A gazdasági helyzet az alap, de a felülépitmények külömbö- ző elemei — az osztályharc politikai formái és következményei, a győzelmes osztályok alkotmányai . . ., a törvényformák, sőt még ezeknek a harcoknak a visszatükröződései a harcolók agyában, politikai, törvényes, bölcsészeti és vallásos elméletek és dogmává alakulások — szintén befolyást gyakorolnak a történelmi harcok folyamatára és sok esetben túlnyomóan hatnak a formájuk meghatározására. Mindezeknek az elemeknek megvan az egymásra gyakorolt hatásuk, amelyben a véletlenek hosszú sorozata közepette, a gazdasági folyamat, mint szükség jelentkezik.”

“Marx és én vagyunk részben felelősek azért, hogy a fiatalabb irók több nyomatékot adtak a gazdasági oldalra, mint ameny- nyi dukál. Hangsúlyoznunk kellett a fő elvet ellenfeleinkkel szemben, akik azt tagadták, és nem mindég volt időnk, helyünk és alkalmunk az összejátszásban (interaction) résztvevő más elemek szerepét méltatni. De amikor gyakorlati alkalmazásról volt szó, az más volt, ott nem lehetett tévedést csinálni. Sajnos, gyakran történik meg, hogy némelyek azt hiszik, hogy egy elméletet jól megértettek és hogy minden további nélkül tudják azt alkalmazni, bá* még a főbb elveit sem értették meg jól. Ezek alól nem vehetem ki azokat a “marxistákat”, akik nem régen oly csodálatos szemetet produkáltak ebből a negyedből is.”

Minden munkás előtt köny- nyen érthető ez az elmélet. Melyik aktiv munkásagitátor nem tudja, hogy a hazafiság, a vallás, fajkülömbség és a polgári ideológiának számos formája milyen erős tényező a munkás gondolkozásában, bár a munkást körülvevő gazdasági viszonyok szerint osztálytudatos harcosoknak kellene lenniök, ha az agyuk a gazdasági körülményeit mechanikusan, vagyis tükör- szerüen adná vissza. Egy lap azt kérdezte a külömböző módban lévő polgároktól, hogy melyik osztályba tartoznak. Csak 3 százalék mondta, hogy a felső osztályhoz és 15 százalék mondta, hogy az alsó osztályhoz tartozik. 47 százalék azt mondta, hogy a középosztályhoz tartozik. A valóban szegények közül 70 százalék, és a valóban jómódúak közül 15 százalék azt mondta, hogy a középosztályhoz tartoznak.

Arra a kérdésre, hogy jobb eshetőségei vannak a kérdezett egyénnek, mint az apjának, hogy sikert érjen el, 58 százalék azt mondta, hogy “jöbb”, 13 százalék szerint “egyforma” és csak 21 százalék mondotta, hogy “nem jobb”. 51 százalék igennel felet arra a kérdésre, hogy szeretne-e önálló lenni- (mint kereskedő, iparos vagy farmer).

Arra a kérdésre, hogy a munkások és a munáltatók érdekei azonosak-e vagy ellenkezőek igy válaszoltak különféle állású emberek :

Üzletvezetők és igazgatók közül 80 százalék az érdekközösséget, 16 százalék az érdekellentétet vallotta. A hivatali munkások közül 70 százalék az érdekközösséget, 23 százalék az ellentétet vallotta.

A gyári munkások 41 százaléka az érdekközösséget, 37 százaléka az érdekellentétet vallotta és 21 százalék nem tudta, hogy mit feleljen.

A munkanélküli munkások 45

százaléka az érdekközösséget, 25 az érdekellentétet vallotta 19 százalék nem tudta, hogy mit feleljen.

Érdekes, hogy a gyárimunkások közül került ki azoknak a legnagyobb százaléka, akik felismerték a két társadalmi osztály közötti érdekellentétet, de még ezeknek is csak a 37 százaléka.

Az köztudomású, hogy az AFL-hez tartozó négymillió szervezett munkást arra neveli az AFL, hogy a két osztálynak érdekközössége van.

Látni való, hogy nagyon sok gazdasági harcra és nagyon sok nevelésre van szükség, amig a munkásosztály tudatába átmegy a gazdasági helyzete, érdeke és igy a céltudatos tervezésre érett lesz.

Azt a fejlődési fokot, amelyen a külső behatások rögtön, de csak pillanatról pillanatra hatottak az agyra, már régen meghaladtuk. Az agy már tud emlékezni, tud következtetni, tud elvont fogalmakat alkotni, tud képzelni és tervezni. Ennek előnye az, hogy nemcsak ösz- tönszerüen keresi a napfényét, mint a napraforgó, hanem tudatosan, sőt mesterségesen előállítja azt. Nem retteg a természet elemeitől, hanem jó részt ártalmatlanná tette, sőt a szolgálatába állította azokat. A termelés terén egyre jobb eszközöket talál föl. Ezek mind nagy előnyök.

De még nem érte el a gondolkodásban azt a fejlődési fokot, hogy gazdasági “elemeket”, úgy mint a természeti elemeket, a szolgájává tegye, hogy ura legyen a gazdasági körülményeknek és ne rabszolgájává és hogy' a hagyományos gonddlko- dási módtól könnyen megszabaduljon.

Az átlagos ember, egy szóval elég értelmes megérteni a propagandát, de nem elég értelmes kiválasztani és elfogadni a saját gazdasági érdekét képviselő propagandát. Erre még mindég a gazdasági körülményeinek a törvényszerűsége fogja rákényszeríteni.

Használjunk egy példát.

Tegyük föl, hogy 80 átlagos értelmiségü 10-12 éves gyermekeket egy szigetre lakoltatunk, ahol bőven van midenféle vad, gyümölcs, vetemény és mindenféle szerszám van, amivel köny- nyen és gyorsan és bőven lehet előállítani mindent, amire szükség van. Hozzá fognak a termeléshez. Egy rövid idő alatt többet termeltek mint amennyire szükségük volt. Mit fognak ezek a normális gyermekek csinálni? .Azt fogják-e mondani, hogy “sajnos, nagy a túltermelés, tehát éheznünk és nélkülöz- nün kell!?” vagy azt fogják-e mondani, hogy “az arany alap (gold standard) és a profitráta megmentésére azt követelik, hogy égessük el, nemcsak a fölösleget, hanem annyit, hogy nagy szükség legyen mindenből!?”

Vagy pedig azt mondanák-e, hogy “pihenjünk meg, tanuljunk tudományt és művészetet, játszunk és élvezzük az életet és a természet szépségét.”

Aki nem tudja elképzelni, hogy a két propozició közül melyiket fogadnák el a fiatalok, azok figyeljenek meg egy átlagos nyaraló camp fiatalságát és meggyőződhetnek arról, hogy az utóbbi és észszerű megoldást

választanák.

Azonban az Egyesült Államokban 80 millió felnőtt ember az első “megoldást” választja! Miért az a külömbség a két csoport — a fiatalok és a felnőttek — között ? A felnőttek agyára ráfekszik a polgári tradíció, ideológia és propaganda! A fiatalokéra nem!

A felnőtteket a gazdasági helyzetük, a nélkülözés' a nyomor fogja rákényszeríteni az egyszerű és logikus megoldásra. Ebben segiteni fogja a proletár propaganda. És amennyiben ehhez harc kell, abban a gazdaságilag öntudatos, vagyis az osztálytudatos proletár szervezeteknek kell utat mutatni.

Marx nem elégedett meg ennek a megjósolásával. Marx nem hagyta a “gazdasági körülményekre”, hogy a fejlődést vigyék tovább. Nem elégedett meg még azzal sem, hogy tanította a munkásokat, hanem élénk részt vett a szervezésben, a harcban. Nem azért utasították ki Németországból és később Franciaországból, mert egy szobatudós volt.

Erős harcot folytatott nemcsak a tőkés osztállyal szemben, hanem a szerinte helytelen utakon járó — ámbár osztálytuda- tos — elemekkel szemben is. Úgy a “parlamentáris kretiniz- musban” szenvedő szociáldemokratákkal, mint a “kispolgári anarchistákkal” elszánt és elkeseredett küzdelme volt. Állítólag nem válogatta a fegyvereket, de meg nem alkuvó, meg nem pihenő harcos volt. Szabó idézi Bakunin egy levelét: “Bakunin maga Marx tanítványának vallotta magát, ‘A te tanítványod vagyok — írja egy levelében Marxnak — és büszke vagyok erre.’ De nemcsak Marxai szemben nyilatkozott igy. Amikor Herzer nógatta, hogy Marxon is torolja meg azokat a híreszteléseket, amelyek szerint az orosz kormány fizetett kéme volna, Bakunin igy válaszolt :

‘ . . . Ami Marxot illeti, csak úgy tudom, mint te, hogy Marx velünk szemben épp oly bűnös, mint a többiek mind, sőt, hogy ő a nekünk tulajdonított gyalázatosságok szerzője és felbujtója. Miért dicsértem hát? Két okból. Először igazságérzetből. Akármilyen gyalázatosán viselkedett velünk szemben, nem szabad, legalább nekem, rendkívüli értelmét a szocializmus körül észre nem vennem; annak szolgál majdnem huszonöt éve okosan, erélyesen és híven és ebben kétségtelenül mindnyájunknál többet ér . . . Másodszor politikából. Marx az Internacio- naléban egyike a szocializmus legbiztosabb, legbefolyásosabb és legokosabb támaszainak, a legerősebb gátak egyike akármilyen burzsoa irány vagy törekvés behatolása ellen. És én sohasem bocsátanám meg magamnak, hogy személyes bosz- szuvágyam kielégítésére megsemmisíteném vagy csökkente- ném kétségtelenül jótékony befolyását ...”

Ennek a Marxnak ez elméletét oda túlhajtani vagy oda félremagyarázni, hogy tudatos tanításra vagy elszánt harcra nincs szükség — vagy tudatlanság, vagy rosszakarat. A neveléssel és harccal lehet és kell is a társadalmi fejlődést előre segiteni.

Sőt egész bátran állíthatjuk