Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)
1940-06-22 / 1116. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1940 junius 22. EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. TERJED A VÉRöZöN A jelek szerint a jelen háború mérteiben és borzalmaiban az eddig ismert legvéresebbeket is felülmúlja. Olaszország tényleges belépésével Hitler oldalán, ma már egész Európa vérben úszik. Magyarország, Románia, Jugoszlávia, Görög, Török Svédországok és Svájcon kívül — mely országok aránylag nagyon kis részét képezik Európának — minden városban, minden talpalattnyi földön a háború réme kisért. A háború őrülete azonban nemcsak Európát környékezte meg, hanem kisebb-nagyobb mértékben a többi földrészek is direkt, vagy indirekt bevannak kapcsolódva. Ausztrália és Kanada éppen úgy van érdekelve, mint Anglia és a két országból nagyszámú katonaság harcol a szövetségesek oldalán. Afrikában az európai országok gyarmatain a hadseregek álig felvannak fegyverkezve, sőt Olaszország belépésével — mivel ezen gyarmatokon nagyszámú olasz nyelvű lakosság él — már számos helyen véres zavargások voltak az olasz nyelvű lakosság és a gyarmatokat uraló szövetséges katonaság között* Dél-Amerikában, ahol szintén sok olasz és német bevándorolt él, szintén számos helyen voltak véres zavargások, melyek sok esetben csak a hisztériának következményei. Sajnos ezen hisztérikus megrohanásokban olyanok is áldozatul esnek, akik egyáltalán nem lelkesednek a háborúért, sőt ellenzik azt, de mert éppen német, vagy olasz nyelvet beszélnek, a csőcselék válogatás nélkül üldözi azokat is. Az utóbbi hónapokig, ha az 1914-18 évi “világ” háború történelmét olvasgattuk, borzadva gondoltunk arra a rettenetes emberáldozatra, amely abban elpusztult. Hogyne lázadt volna fel az emberben a vér, amikor tudjuk azt, hogy kilenc millió embert öltek meg, 22 millió sebesült meg ,amelyből hét millió örök nyomorék maradt és öt milliót mint “eltüntet” említ meg a történelem. Pedig az a háború valóban nem is volt világháború. Kétségtelen, hogy mielőtt a jelen vérontás befejeződik, még több ország sodródik a vérözön- be. Alig hihető, hogy valaki elvárta, hogy Olaszország tétlenül fogja elszalasztani a kedvező alkalmat a rablásra. Senkit sem ért váratlanul Mussolini rablóhadjárata és mégis még ezt is alkalmasnak találják a háború vámszedői, hogy amég “semleges” országok lakosságát fellázítsák és mielőbb küldhes- sék az emberiség virágját a vágóhídra. “GONE WITH THE WIND” Téved, aki az hiszi, hogy az alábbiakban azon filmről lesz szó, amely a fenti cim alatt járja az ország színházait. Nem kedves olvasó, hanem azon “szabadságról” amelyről oly sokat prédikáltak az utóbbi években és amely szintén “elment a széllel”. Az IWW és általában a tisztán látó osztálytudatos munkások sohasem voltak elragadtatva azoktól a “‘nagyszerű” törvényektől, melyek az utóbbi években láttak napvilágot, mert mindig tudtuk azt, hogy amit a kapitalista osztály ad, azt el is veheti. Az Egyesült Államok még “hivatalosan” nincs a háborúban, de, hogy belátható időn belül benne lesz, arra legjobb bizonyítók, az az őrületes készülődés, amely folyamatban van. Ezen viszonyok nemcsak arra alkalmasak, hogy a milliomosok száma megnövekedjen és a milliók megsokszorozódjanak, hanem arra is, hogy visszavonják mind azon reformokat, melyeket az utóbbi évek kényszer szüksége folytán hoztak. így például Washingtonban a “kis üzletemberek” szövetsége átiratot küldött a kongresszushoz, hogy vonja vissza mindazon törvényeket, amelyek a munkaidő és munkabért szabályozzák, mert azok “hátráltatják a háborús készülődést”. New Jersey államban a WPA munkákról elbocsátják mindazon nőtlen embereket, akik alkalmasak katonai szolgálatra azon utasítással, hogy lépjenek a hadseregbe. A háború vámszedőinek általános óhaja, hogy a GCC campeken foglalkoztatott fiatal embereket sorozzák be a hadseregbe. A Wagner munkaidő és bér törvény korántsem volt olyan liberális amilyent az amerikai termelési viszonyok megkövetelnek, de azért minden nagy hiányossága mellett, bizonyos iparágakban megszüntette a 60 sőt 80 órás munkahetet és a minimális munkabért 35 centben állapítja meg. A munkáltatók a 42 órás munkahetet túlságos rövidnek találják dacára annak, hogy még mindig 10 millión felül van a munkanélküliek száma. A CCC kampeken több millió fiatal ember van foglalkoztatva, akiket a munkanélküliség sodort oda és természetesen valamennyien a munkásság sorai-» ból kerültek ki. A gazdagok gyermekeinek nem volt szükségük odamenni, mert azoknak nincs szükségük munkára és igy minden veszély nélkül követelhetik, hogy ezen fiatal embereket sorozzák be a hadseregbe. Ezzel nemcsak megfelelő számú ágyutöltelékhez jutnának, hanem a saját porontyaik megmenekülnének a katonai szolgálattól. Mindezek és sok más hasonló intézkedések vannak folyamatban a “felkészülés” örve alatt. A legfőbb biróság alkotmányosnak találta, hogy a gyermekeknek kötelessége az iskolákban a zászló előtt tisztelegni minden nap. A külömböző városokban már megkezdődtek a hazafias ligák szervezése, amelyekben tömörült csőcselék majd gondoskodik, hogy mindenki “jó hazafi” legyen. És igy a “munkásvédelmi” törvények és a sokat hangoztatott “szabadság jogok” mind “elmennek a széllel”. Ha a munkásság eddig nem tanulta meg, most kézenfekvő bizonyítékok állnak rendelkezésére, hogy a kapitalista osztály semmi értékeset és maradandót nem ad a munkásosztálynak. Ha rendkívüli állapotok folytán valamelyes engedményeket tesznek is, azokat a legrövidebb időn belül vissza veszik. A tény még mindig az, hogy a munkásosztálynak minden előnyt harccal kell kikényszeríteni és szervezett erejével képes csak azokat megtartani. AZ ÁRULÁS JUTALMA Az Amalgamated Clothing Workers of America, a férfi ruha iparban foglalkoztatott munkások szervezete büszke lehet elnökére Sidney Hillman urra. Hillman állítólag alapitója a fent említett szervezetnek és elnöke megalakulása óta, jó hírnévnek örvend a munkáltatók körében és egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy azt a jó hírnevet megtartsa. Az ACWA szervezetet úgy irányította több mint három évtizeden át, hogy az ma már minden csak nem munkásszervezet. Vannak bankjaik, biztositó intézeteik, minden fajta szövetkezeteik, klubjaik, színtársulataik és a “munkásszervezet” nevet csak azért viseli, mert néhány százezer munkás tagja van, akik minden hónapban leszurkolják a havi járulékot, amely tekintélyes összeggel aztán Mr. Hillman tetszése szerint rendelkezik. Mint annak idején megemlékeztünk, az ACWA szervezet tagjainak Május Elseje mindég ünnep volt, amióta számottevő tényező voltak a munkásmozgalomban. Ez évben azonban Mr. Hillman rendeletére a “szervezet” tagjai dolgoztak Május Elsején. A többi árulás mellett ez is tetszetős volt a munkáltatóknak és ezen “nemes tettét” még Washingtonban is észrevették, mire már régen vágyott. Az a tény, hogy ily mesteri módon tud uralkodni a szervezet tagsága felett, most végre meghozta a jutalmat. A háborúra való készülődés mennél eredményesebbé tételére az elnök egy nyolc tagból álló szakértő tanácsot nevezett ki, amelynek tagjai sorában ott díszeleg Mr. Hiliman is. A tanács tagjai többek között: E. R. Stettinius, a U.S. Steel Corp. elnöke; W. S. Knudsen, a General Motors Corp. elnöke; Ralph Budd, vasutmágnás és néhány más előnyösen ismert politikus, akik között egészen otthonosan érzi magát Mr. Hillman. Nem kétséges az előttünk, hogy ezeknek a szakszervezeti és politikai pártvezéreknek az egyedüli óhajuk, hogy felkapaszkodjanak a polcra a munkásság hátán. Eszünkbe jut néhai Victor Bergernek esete, amikor első Ízben nyerte el a Milwaukee kongresszusi kerület képviselői mandátumát a szocialista párt platformján. Amikor a megválasztás bizonyossá vált és “győzelmi torra” ültek össze az érdekeltek Bergernek a győztes “szocialista képviselőnek” felesége örömkönnyek között mondta, hogy: “elnyerted 25 évi szocialistás- kodásodnak jutalmát”. És valóban igaza volt Berger- nének. Ezeknek az uraknak a törekvése csak arra irányul, hogy felkapaszkodjanak a zöld asztalhoz, vagy a hdsosfazék- hoz. Amikor ezt elérik, akkor részükre megszűnt az osztályharc. A munkásságot azonban továbbra is megtartják karmaik között, mert azok szolgáltatják az alapot. És mert ezek az urak a munkásság nyakán csüggnek, azért történhet meg a jelen vérözön, mely már nemcsak egyes országokat, hanem az egész világot az örvénybe sodorta. Amig a munkásság meg nem tanulja önmaga intézni saját dolgát, addig csak ilyen eshetőségekre lehet elkészülve. A HÁBORÚ VESZEDELME A leggyorsabb repülőgép gyorsasággal taszitott bennünket a háború felé a nagy demokrata Roosevelt, akit a mi kedves komi barátaink is melegen ajánlottak harmadik időszakra elnöknek. A törvényhozás nem régen módosította a semlegességi törvényt, Mr. Roosevelt szájaize szerint, vagyis az angolok és franciák érdekében, akik képesek szállítani muníciót és repülőgépeket, mindent amire szükségük lehet a háborúhoz. De még az sem volt elég, Charlott- vielle, Va.-ba tartott beszédébe semmisnek minősítette éppen ezt a törvényt is, vagyis már nem szükséges a “cash and carry” hanem direkt felszólította az ország muníció gyárosait, hogy mindent a leggyorsabb módon szállítsanak a szövetségeseknek. Ezt még a legkonzervatívabb lapok is elitélték és direkt fé- lig-meddig háborús cselekedetnek nyilvánítják. Ami legérdekesebb a demokratikus rendszerek védelmére akarnak bennünket megnyerni és akkor Mr. Roosevelt saját maga felrúgja a semlegességi törvényt, melyet az ő kívánságára és kedve szerint hozott a Kongresszus. Ez kiterjed már más törvényekre is, melyeket Roosevelt, a nagy demokrata és munkás barát pártolt. Most minden törvény nélkül csonkítják meg a Wagner törvényeket, még csak nem is várnak módosításra, melyet egész biztosra vesznek, hogy könnyen keresztül visznek. Mi tudtuk és megírtuk hónapokkal ezelőtt, hogy Amerika benne van a háborúban, csak a hangulat keltésre volt szükség, hogy ez nyilvánvalóvá váljon. Idő és alkalom kellett Roose- veltnek és akiket képvisel, hogy nyíltabban és brutálisabban felléphessenek. Most már itt van az idő, bár lehet, hogy már az európai vérmezőről elkésnek, de éppen azért minden törvényt, elővigyázatot szélnek eresztenek, hogy még idejében szállíthassák az ifjúságot a vágóhidra. A kocka el van vetve, semmi tiltakozás, népvélemény nem tartja vissza Amerikát a hama- ros beavatkozástól. A munkás- mozgalom, melynek volna ereje, nincs akarata, hogy ezt megakadályozza. Két hónapon belül, nyakunkba lesz a tényleges háború, minden borzalmaival és munkásüldözéseivel egyetemben. Mert ha másért nem, csak ezért is tárt karokkal fogadják a gyárosok, mivel minden elért- eredményeket, munkásszervezeteket, egy csapásra megsemmisíthetnek. Vi.
