Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)
1940-05-18 / 1111. szám
1940 május 18. BÉRMUNKÁS 5 oldal Vissza Marxhoz! AZ EMBER A TERMÉSZETBEN (By) Azt mondják a biológusok, hogy az embrió a fogamzástól a születésig — kilenc hónap alatt — végig megy az állatvilág összes fejlődési formáin a sejttől kezdve az emberig, ami eddig sok, sok millió éven érte el a mai fejlődési fokát. Az ősember, aki ezelőtt — mondjuk — ötezer évvel élt, már nagyon előrehaladott, de mégis nagyon gyámoltalan lény volt. Nem volt olyan kicsi, hogy könnyen elbújhatott volna, nem volt olyan nagy, hogy össze ne törhették volna. Sem ereje, sem gyorsasága, sem körme, sem foga nem volt alkalmas arra, hogy megvédje magát számtalan más állatfajjal szemben. Azonban volt két keze és eze- .ken az öt ujj úgy volt elhelyezve, hogy az egyik szembe fordult a másik néggyel és igy megtudta fogni a faágakat, a köveket stb. Ennél még fontosabb volt az a tény, hogy volt egy elég jól kifejlett agyveleje, amelyben megvoltak a megelőző számtalan ezer nemzedékeknek a tapasztalatai rögződve. Ezt a két fontos szerszámot már örökbe kapta. Már túl volt azon a fokon, ahol tisztára az “inger”-en alapuló önkénytelen cselekvésre volt csak képes, mint a növény vagy pedig az alsóbbrendű állat. Meghaladta azt a fejlődési fokot is, amelyen a felsőbbrangu állatoknak faji ösztönük van. Amint a ló ujja kifejlődött a használatban, úgy ennek a lénynek az agyveleje, kifejlődött a használatban. A fejlődését az ember őseit körülvevő természeti dolgok és jelenségek benyomása és megörökítése okozta. Erősen hozzájárult egy másik tárgyi körülmény. Az ujjainak a szerencsés elhelyezése. Akik a gyermek nevelést tanulmányozzák, úgy mondják, hogy a kezek használata határozott befolyással van a modern gyermek észbeli tehetségének a fejlődésére. Pedig a mai gyermek nagyon fejlett agyvelőt örököl. Mégis ha megfosztanánk a természeti jelenségeken és tárgyakon alapuló tapasztalatoktól és a kezének a használatától, a legnormálisabb gyerek is tehetetlennek, tudatlannak, sőt valószínűleg hülyének nőne fel. Vagyis ha a gyermeket körülvevő tárgyak, például csak egy szobából és egy pár edényből állnának és nem hallana emberi beszédet, úgy a legtökéletesebb agyú gyermekből sem lenne egy Newton, egy Petőfi, vagy egy Lenin. Bármiképen közelitjük meg a kérdést könnyen láthatjuk, hogy az agyvelőnek és igy az észnek a fejlődése az anyagelvi felfogás szerint fejlődik és fejlődött tovább. Maga az ész, vagyis az emlékezés, tudatképzés, az elvont fogalmak képzése a következtetés és a képzelet, mind azon az anyagon függnek, amelyet agyvelőnek nevezünk. Ennek az anyagnak részleges vagy teljes megromlása, részleges illetve teljes szellemi bénaságot jelent. Ha az emberi test megszűnik müködni( azaz élni) akkor az agyvelő is megszűnik működni anélkül, hogy saját magának sértődése lenne. Úgy a tudatnak, mint a tudásnak vége van. Viszont ha a fizikai tényezők tökéletesek, akkor ezeknek a működése megnyilvánul abban, amit az emberi “szellemnek” és észnek nevezünk. De ezeket a fizikai tényezőket magukat is a természet formálta meg, szintén fizikai tényezőkkel. A rendkívüli agyvelőnek és a kéziügyességen kívül, még egy fontos tulajdonsága volt az emberi lénynek; az hogy társas lény volt. Bár meg sem (közelítették a hangyák csodás társas életét, mégis volt köztük egy bizonyos fokú szervezettség és összmüködés. A fejlődés egy fokán az ősember rájött arra, hogy a kezében lévő faágat fel lehet használni. Ekkor született meg a fegyvernek és a szerszámnak a használata. Sokan azt tartják, hogy ez külömbözteti meg az embert az állattól. Valamikor megtanulta, hogy kell tüzet csinálni. Valamikor rájött arra, hogy a gördülő faderekán terhet lehet odébb vinni, megszületett a kerék eszméje. Ezek mind óriási lépések voltak a fejlődésben. Mindegyikének az oka és a célja anyagi volt: a természetből könnyebben kicsikarni az élethez szükséges anyagi feltételeket. Amikor az ember a saját történetét elkezdte megírni a barlangfalára karcolt vázlatokkal, akkor már a természetnek egyrészt ura volt és az élőlények fejedelmévé lett. AZ EMBER A TÁRSADALOMBAN Láttuk tehát, hogyan fejlődött a természet összes tényei- vel körülvéve az ember. Marx és Engels végig kisérték az ember további fejlődését az emberi társadalomban, a kezdetleges társadalmi formától — a primitiv kommunisztikus törzstől — kezdve idáig. Megállapították, hogy az ember mivoltához nemcsak a természet, hanem a társadalmi körülmények (environment) is hozzájárulnak. Az ember felfogását, erkölcsét — lényét — a társadalmi viszonyok összessége határozza meg. Ámde mi határozza meg a társadalmi viszonyokat? A felelet : a termelés módja, amit “gazdaságnak” nevezünk a társadalom tudományban. A termelés módja viszont a termelési eszközök mivóltán alapul. A gazdasági körülmények megjelennek, mint az anyagi körülmények egy uj formája. Ezt a néhány nagyon fontos tételt iparkodom megvilágítani egy rtéhány példával. Vegyük a vadásztörzseket. Amint előbb láttuk, az ember megtanulta a bot használatát, a kényszer nyomása alatt. Megtanulta, hogy ha egy követ erősít a bot végére, a bot még hatásosabb fegyver. Talán néhány évezreddel későbben fémeket használt, amelyek lehetővé tették a vadászatot. Nyilvánvaló, hogy a “szerszámok” nélkül nem lehetett volna a vadászat a megélhetésük módja, amit még nem lehet “termelési” módnak nevezni, amint hogy a dárdát és a nyilat nem lehet “szerszámnak” nevezni. Lássuk, hogy mit kényszeri- tett az emberre a fegyveren alapuló vadászat. Első sorban, vándoroltak, mert követni kellett a vadat. Nem lehettek lekötve egy területhez. Másodszor, szükséges volt a társas kooperáció. Aki egyedül maradt vagy el- bolygott, az már jóeleve elveszett. Harmadszor, ha ellenséges törzsre akadtak és harcba keveredtek, nem lehetett foglyokat ejteni és rabszolgák gyanánt használni, amennyiben a rabszolgának szükséges élelmet a rabszolga maga is csak fegyverrel “kereshette” volna meg és a vadászathoz mozgásszabadság kellett, tehát a rabszolga vagy kész veszélyt, vagy pedig szökése esetén kész veszteséget jelentett volna. Az éhes ősember nem hogy etette volna foglyul esett ellenséget, hanem inkább megette. Az emberevés az aránylag Véve nem régen fölfedezett elmaradt népfajoknál is dívott. Amennyiben volt “vallásuk” (a félelmen alapuló babonák), az is a megélhetésük módja szerint alakult ki. Az amerikai indiánok szerint a túlvilág egy rendkívül gazdag vadászterület. A magyar köznép még most is “isten nyilának” nevezi a villámot, amely kifejezés illusztrálja az ős vadászembernek a nagyszellemről alkotott fogalmát. Ha a fogalom módosult is, de a kifejezés megmaradt. Látjuk ime, hogy a vándorlás, a társas élet, az erkölcs és a vallás mind a “szerszámon” és a “termelés” módján alapult. Még nyilvánvalóbb lesz ez, ha követjük az embert, amikor a vadászat helyett állattenyésztés és a földművelés lett a termelés módszere. Bizonyára a vadak hiánya kényszeritette rá az ősembert, hogy egyre több és többféle növényt egyen, (az a tény, hogy az embernek úgy metsző, mint őrlő fogai vannak, azt bizonyítja, hogy az ősember úgy húst, mint növényt, de különösen magokat is evett). Mindenesetre a tény az, hogy valamilyen kényszerítő oknál fogva a földműveléshez fogott és ezzel megalapozta azt a társadalmi szervezetet, amelynek az alapkövei a mai társadalomé is. Elsősorban, helyhez kötötte a törzset, amivel megalapította az országnak, a nemzetnek, a hazának a tényét és fogalmát. Igaz, hogy egy ideig a primitiv kommunizmus volt a társadalmi forma, de ama tény, hogy az elfoglalt területet meg kellett védeni, a törzsre (nemzetre) kényszeritett egy külön osztály kialakulását, az erősebbekből, a harciasabbakból álló védőrséget. Ezen kezdődött az osztályok kialakulása, ami szintén nem egykét század alatt történt meg oly tisztán, amint azt ma látjuk. Amennyiben, a földművelésben és az állattenyésztésben más eszközöket kellett használni, mint a vadászathoz, vagyis nem fegyvert, hanem szerszámokat és amennyiben egy ember annyit tudott termelni, hogy a saját maga szükségletén fölül maradt a munkája gyümölcséből, természetesen az elfogott ellenséget nem ölték meg, nem ették meg, hanem munkába állították, mint rabszolgát. Nem volt veszélyes, mert fegyvert nem kapott, nem szökhetett meg egykönnyen mert a védő- rök megakadályozhatták. A vallási felfogás is módosult. Ha valamikor csak élőlényt — embert is, nemcsak állatot — áldoztak, most már termékeket is, sőt később csak termékeket áldoztak az isteneknek. (Talán azt is főleg azért, mert az élőlény többet ért, mint a termék.) Még világosabban áll előttünk, hogy a társadalom formája, a politikája, az erkölcse a termelés módján, és viszont a termelési eszközök mivoltán alapszik. Az embernek a felfogását, tudatát, erkölcsét — a lényét — eddig a társadalmi viszonyok (és a természet) határozzák meg. Aki egy társadalmi tényt nem ezen az alapon kísérli megmagyarázni az eltévelyeg. Hogy lehet például megmagyarázni az Egyesült Államokban dívó rabszolgaságot, még a múlt évszázad derekán is, az “örök isteni igazság” elméletével? A déli rabszolgák felszabadítása előtt majdnem száz évvel jelentették ki az amerikai szabadság harcosok, hogy az isten minden embert egyenlőnek ELVIN YILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve sebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis oly kép felépitett szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét éoitjiik a régi társadalom keretein belül. \
