Bérmunkás, 1940. január-június (28. évfolyam, 1092-1117. szám)
1940-05-04 / 1109. szám
1940 május 4. BÉRMUNKÁS 5 oldal Vissza Marxhoz! (Folytatás) (By) Kutatnunk kell, hogy: 1. a termelő erők fejlődnek-e? Hol fejlődnek legjobban? 2. A fejlődő termelő erők mennyire! feszegetik a termelési viszonyokat, másszóval milyen közel állunk a társadalmi összeomláshoz ? Ha csak ennyi marxi elméletet magunkévá tettünk, már akkor bátrabban vághatunk a valódi, a gyakorlati helyzet megvilágításához, amely oly sötétnek látszik. Vegyük elször az úgynevezett demokratikus tőkés államokat és azt látjuk, hogy a Kommunista Kiáltványban előre jelzett állapotok majdnem száz százalékban bekövetkeztek. A vagyon összpontosítása egy néhány ember kezébe, a nagy tömegek elszegényedése, a szabad verseny lehetetlensége, az állam egyre fontosabb szerepe, a befektetések lehetőségének a megszorulása, a munkanélküliek nagy és növekvő száma és az imperialista háború, amelyből csak alig tudott néhány ország kibújni. És csak idő kérdése, amikor egysem vonhatja ki magát, legalább is gazdasági értelemben véve. A gyarmati népek forradalmi mozgalma egyre erősebb. A folyton kisebbedő uralkodó osztály helyzete egyre bizonytalanabb. A társadalmi problémák megoldásának a lehetőségei folyton csökkennek a régi politikai és társadalmi kereteken belül. A magán kapitalizmus végórája itt van. De ugyanakkor, már részben megvannak az anyagi lehetőségei a szocio- lista társadalomnak, sőt a kezdetleges formái is. Szóval minden tárgyi, minden anyagi feltételek érettek a társadalmi forradalomra. Ha nem dobjuk ki az ablakon a marxizmust, úgy lehetetlen nem látni a szocialista forradalom lehetőségét a közel jövőben, annak dacára, hogy még nincsenek elég nagy és osztálytudatos munkásszervezetek a fentemlitett országokban. A kérdés jogosan merül fel: lehet-e ilyen munkásszervezetek nélkül sikeres szocialista társadalmi forradalom. Erre a történelem megadta a választ Olaszországban és Németországban. Természetes nem lehet, sőt bátorság és készség nélkül még a nagy szervezetek létezése sem elég biztosíték a sikerre. Szóval egy szocialista társadalmi forradalom lehetősége dacára, lehet egy sikertelen politikai forradalom. (A társadalmi forradalom alatt értem az olyan forradalmat, amivel a tulajdon és a termelési viszonyokat változtatják meg, a politikai forradalom pedig az olyan forradalom, ami csak a politikai államformát változtatja meg.) A tőkésosztály a kispolgári elemekkel és az osztálytudatlan munkásokkal, megkísérli a munkások társadalmi forradalmát elvágni a sajátos politikai forradalmával, amellyel megteremti az államhatalomnak azt a formáját, amit fasizmusnak nevezünk. Ám elébevágtak a proletár társadalmi forradalomnak, de nem tudják a társadalmi problémákat megoldani. A tőkés termelési rendszer belső ellentmondásai üzik-hajtják a a termelési erők további és eddig elképzelhetetlen arányú ki- fejlesztését, de nem a tömegek javára, hanem imperialista célokra. És ugyan akkor az uj államhatalom kezdi megsemmisíteni a kapitalizmus magántulajdon jellegét. Ilyen vagy amolyan formában, a versenyt felváltja államilag tervezett termeléssel és igy még egy nagy lépéssel viszi előre a szocialista társadalomhoz szükséges anyagi feltételeket. A profitot szabályozza. A magántulajdont java részt elkobozza. Szóval a ma- gátulajdon és a profit szentségének az elméletét kiküszöböli, habár jogilag meghagyja a magántulajdont. Bár a munkásmozgalom harcait kíméletlenül üldözik és a munkásokat kizsákmányolják, de ugyan akkor megteremtik a proletárforradalom előfeltételeit. Szükséges-e ez az uj formája a kapitalizmusnak ? Átlehet-e ugrani egy társadalmi fázist? A történelem arra igennel felelt az orosz bolsevik forradalommal, ami egyúttal bizonyítéka volt annak, hogy egy elszánt, céltudatos és ügyes kisebbség óriási tömegeket tud cselekvésre birni adott körülmények között. Az orosz forradalom sikeres volta letagadhatatlan. A jelszavai és céljai nem kifogásolhatók. A visszaesését, az elfajulását nem mindenki látja. Nekünk, akik látjuk, az orosz forradalom hanyatlása a legsötétebb része a a mi terepszemlénkek. Azonban itt is, mint másutt a történelmi materializmus érthetővé eszi a helyzetet és ugyan akkor alapot ad a reményre. Az eddig elmondottak alapján elég arra rámutatni, hogy amig egy kommunista társadalom kiépítése nem volt lehetséges. Nem volt lehetséges, mert annak az anyagi feltételeit nem fejlesztette ki az előző társadalom. Ha csak egy vagy két fejlettebb ország belekapcsolódott volna az orosz forradalomba, más jelentést lehetne tennünk. Jobbat. De csak azok vártak túl sokat az orosz forradalomtól 20 évvel ezelőtt is csak azok nem remélnek tőle semmit ma, akik nem tudják alkalmazni a történelmi materializmust. Akik nem tudják meglátni, hogy egy társadalmi forradalom, amely két osztályt (a feudális és töltés osztályt) söpört el egyszerre a magántulajdon eltörlésével, mennyivel nagyobb fontosságú történelmi tény, mint az, hogy egy politikai felülépitmény el- korcsosodott, azoknak valóban van okuk a csüggedésre is, nemcsak a sopánkodásra. Ha a szocialisztikus gazdasági berendezkedés, még a Sztali- nék bűnei és baklövései dacára is lehetővé tette, hogy az egész világ tőkései nem tudták visz- szaállitani a magántulajdon rendszert Oroszországban, akkor mennyivel szilárdabb volna, ha követte volna Németország is az orosz forradalmat. Természetesen segített volna egy Leninnek vagy egy Trot- skynak a vezetése, de maga az a tény, hogy éppen a legbürokratikusabb bürokrata lett a vezető fej, azt mutatja, hogy az anyagi körülmények annak a felfogásnak kedveztek. Vannak olyanok, akik egy-két emberben vagy egy-két külső formájában keresik az orosz forradalom hanyatlását. Erre azt mondom amit Szabó: “ . . olvassuk el ellenben Marxnak a történeti értekezéseit és mi is azt mondjuk majd vele pl. a párisi forradalomról, hogy esetleg épelméjű ember sem hiheti el, hogy tizenegy, jóban- rosszban egyaránt középszerű egyén három hónap alatt tönkre tehessen egy harminchat millió főnyi nemzetet”. Vagy például a következő megállapítása is pontosan alkalmazható: “A szükségszerűség, amely minden esetlegességen végre keresztülgázol, végeredményben ismét a gazdasági. Itt jönnek azután az úgynevezett nagy emberek tekintetbe. Hogy ilyen vagy olyan és éppen az lép föl bizonyos időben, bizonyos országban, természetesen tiszta véletlen. De próbáljuk őt eliminálni: tüstént jelentkezik a kereslet más utón és ez a más előkerül, taut bien que mol’, de időfolytán előkerül. Hogy Napóleon, ez a korzikai lett a katonai diktátor, akire a saját harcaiban kimerült francia köztársaságnak szüksége volt, az véletlen; de hogy Napoleon hiányában más töltötte volna be a helyét, azt bizonyítja az, hogy mindenkor akadt ilyen ember mihelyt szükség volt rá”. Az orosz forradalomnak Sztálin még csak a Robespierje; a Napóleonja akkor fog jönni, ha komoly háborúba fog kerülni. Ha csak addig el nem jön a nemzetközi proletár forradalom és igy megmenti az orosz munkásságot egy olyan ellen- forradalomtól, amely a magyar ellenforradalomnál százszorosán borzalmasabb lesz. Remélhetünk-e annak az eljövetelében? Talán egy későbbi elemzésben kimutatom, hogy miért van okunk a reményre. Mostan már ideje, hogy ezt a hosszúra nyúlt cikket bezárjam. Talán elbírnak az olvasók még egy Marx idézetet, ami önmagában kitűnő elemzése a proletárforradalomnak : “A proletárforradalmak . . . állandóan önmagukat bírálják, folytonosan megakasztják önmagukat haladásukban, visszatérnek látszólag már bevégzett eredményekre, hogy újból neki fogjanak, kegyetlen alapossággal kigunyolják első kísérleteik félszegségeit, gyöngéit és nyomorúságait ; ellenfeleiket látszólag azért gyűrik le, hogy uj erőket gyüjthessen a földből és óriásként elmekedhessék föléjük; ismételten visszariadnak saját céljuk bizonytalan szörnyűségeitől, mig elérkezett a helyzet amely minden visszafordulást lehetetlenné tesz és a viszonyok maguk kiáltják: Hie Rhodus, hie salta! Itt van Rhodus, itt ugorj!” HELYREIGAZÍTÁS Májusi lapszámunkban Ludlow mártírok emlékezete cikkünkben helyesen 15 hónapig tartott a harc és nem 15 napig. CSELEKEDJÜNK IDEJEBEN! Valahányszor a mozgalom tényleges ipari harcairól olvasok a Bérmunkásból, mindannyiszor jólesőleg állapítom meg, hogy az úgynevezett szervezőink, milyen önzetlen, az emberiség szebb jövőjéért folytatott munkát fejtenek ki, amikor utat mutatnak a tőke kizsákmányoltjainak helyzetük megjavításához. Különösen, akik tudjuk, hogy az IWW szervezőinek a díjazása sok esetben arra sem elégséges, hogy munkája alatt rendesen étkezzen, rendes helyen lakjon. Az öntudat, a szebb jövőért való lelkesedés és a mai rendszer elleni gyűlölet adja meg a kitartást az ilyen munkára. Éppen ezért szükséges, hogy nemcsak elolvassuk mozgalmunk jelen harca híreit — Lorain, O.-ban — de álljunk a sztrájkolok mellé anyagi tehetségünkkel. Minden támogatás, ha az idejében érkezik, erős eszköz a gyáros ellent- állásának a megtörésére. New York, 1940 április ^ Nagy Gábor. ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért,” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “UE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül
