Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)
1939-12-30 / 1091. szám
1939 december 30. BÉRMUNKÁS 7 oldal Ml EMLÉKEZÜNK Irta: KOVÁCS ERNŐ RÁJUK A NEGYVENEN FELÜLIEK f FOGLALKOZTATASA “Margit körúti fogházban Hidegen süvölt a szél” 1919 december 29-én, egy hideg hóviharos hajnalon, szokatlan nagy forgalom volt a budapesti Margit körúton, autók előkelő magánfogatok, bérkocsik száguldtak végig a zimankós hajnalon és álltak meg az akkor a borzalmak házát jelentő katonai fogház előtt. A jármüvekből hangos, vihogással mágnások, katonatisztek, gazdag burzsoák* : és mágnásasszonyok, lányok száltak ki és a nyomtatott belépőjegyek felmutatása után eltűntek a tiszti őrség által meg- szált kapu bejáraton. A szomszédos Ganz gyár és a környékező bérházak tetejét egész éjjel géppuskás osztagok őrizték. A börtön udvarán gyülekezett az előkelő társaság, kézről-kéz- re jártak a konyakos üvegek, hangos kacagással diskuráltak, örültek, vigadtak, hisz egy óra múlva kilenc forradalmárt akasztanak fel. Erre az örömünnepre gyűlt egybe az előkelő társaság. Előre mulattak azon, hogy miként fognak remegni, könyörögni a “terror fiuk” az akasztófa alatt. Rossz vicceket mondottak, de egyszerre csak a fogház épületből egy érces hang az Internacionálét kezdi énekelni, a halálra Ítélt Kerekes Árpád kezdi el, amelyet átvesz a másik 8 halálra Ítélt, a hang szétmegy a hatalmas fogház minden zugába és a sok száz félig halálra kinzott fogoly forradalmárok torkából, mint az orkán harsog a forradalmi dal. Az előkelő urak és dámák torkára fagy a nevetés, megremegnek ekkora bátorságtól és sürgetik a kivégzést, hogy elhallgattassák a dalt. Nagy katonai és börtönőri kísérettel jönnek a halálra ítéltek, László Jenő, Dinyés József, Schwartz Károly, Kovács Lajos, Gombos Ferenc, Dögéi Imre és Horváth Mihály. László Jenő a kiváló munkásügyvéd, aki csak munkás port vállal, mindig ellenzéke a párt bürokratáknak, de szeretett elvtársa és barátja minden prolinak. Rettenetesen megviselte a 3 hónapos szünet nélküli kínzás csak támolyogva tud menni, de a bíróság előtt végső erőfeszítéssel kihúzza magát a volt vádbiztos és emelt fővel hallgassa meg az utolsó szót. Korvin Otto a vézna bankhivatalnokot is roncsá verték a tiszti banditák, de harsog a hangja mikor a forradalmat élteti. Kerekes Árpád a hatalmas termetű mészáros felemelt fővel, katonás léptekkel megy, de az egész ember szinte izzik a burzsoázia iránti gyűlölettől. Amikor a keményen öntudatosan álló kilenc forradalmár előtt a biró újra felolvasta remegő alig hallható hangon a halálos ítéletet és azokat “átadta” az ügyésznek, ki mekegő hangon mondotta “hóhér teljesítse a kötelességét”. Az úri csür- he tapsolni kezdett, az elítéltek újra és újra éltették a forradalmat és az Internacionálét csak a hóhér kötele hallgatatta el. Mikor Dögéi Imrét elvezették egy tiszta ruhába öltözött erősen tapsoló mágnás hölgy előtt, Dögéi egy nagyon kiadósat sercentet az illuminált állapotban levő “hölgy” ábrázatába és mennydörögve monodtta “kutyák eljön még a leszámolás ideje”.Nem a halálra ítéltek' de az előkelő társaság remegett és félve, rettegve gondolt arra, ha majd tényleg eljön a bosszú ideje. Egyedül Kerekes Árpádnak sikerült kicsempésznie egy búcsú-levelet a családjához amelyből idézzük az alanti sorokat. “ . . . elfogatásunk után kezdődött az igazi terror. 19 napig ütöttek, vertek égettek . . . úgy hogy a testemen még nagyitó üveggel sem lehetett fehér foltot találni. A főkapitányságról ekkor elvittek a Margit körúti fogházba, ahol újból elkezdték a reánk váró éhes tigrisek a kínzás minden fajtáját .... 1919 december 20-án mondották ki a halálos Ítéletet, az elnök megkérdezte, hogy akarok-e kegyelemért folyamodni “nem kérek önöktől kegyelmet, én megtudok halni a proletáriátus érdekeiért . . .” Édesanyjához szól végül igy: “. . . tartsd örökké szemeid előtt, hogy a te egyetlen fiadnak nem azért kell meghalnia, mert rablógyilkos volt, hanem a proletáriátus felszabadításáért. “Most pedig büszke felemelt fővel megyek az akasztófa alá, ezt a halált nem szégyellem, mert mint az eszme harcosa halok meg. Halál a burzsoáziára! Éljen a forradalom! Kelt Budapesten 1919 december 28-án, életem utolsó napján.” Húsz éve, hogy az első hivatalos akasztást, megkezdte az újra hatalomra jutott burzsoázia, azelőtt és azóta, sok ezer prolit gyilkoltak meg Horthy pribékjei, mi mint ipari forradalmárok, tisztelettel hajolunk meg a munkásság mártírjai előtt, de az elvtársak, kik hosz- szu évekig élősködtek a mártírok szenvedéseiből és halálából, már évek óta elfelejtkeztek róluk, először a “demokrácia” és most meg a Hitler-féle szövetségesek kedvéért. De igy van ez jól, mert a leggyalázatosabb mártír gyalázás, hullafosztogatás volna az, ha ezek a hitvány kommunázik mernének hazug krokodil köny- nyeket hullatni azokért, kik a munkásosztály felszabadításáért végezték életüket a bitófán KÖSZÖNET Azoknak a munkástársaknak, akik segítettek az általam kiadott jegyek eladásában. A rádió 1939 december 16- án tartott védelmi mulatságon lett kijátszva. A nyerő szám 516. Mike Földi, Concord Ave., Detroit. A bejött összeg tiszta maradványa $69.76. Jós. Blasko A középkorú — negyvenen felüli — munkások foglalkoztatása körül súlyos bajok vannak. Az a tragikus helyzet áll fenn, hogy ebben az országban a javakorban levő férfiak és nők hatalmas csoportja kénytelen legjobb erőit parlagon hevertet- ni, mert egyes iparágakban és kereskedelmi téren “tulságoean öregek”-nek tekintik őket. A helyzet olyan súlyos arányokat öltött, hogy ma a szövetségi és állami kormányok kénytelenek ezzel a problémával behatóan foglalkozni. Az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma tanulmányozza a kérdést. A massachusettsi törvényhozó testület törvényileg tiltotta meg, hogy idősebb emberek foglalkoztatása terén megkülönböztetést eszközöljenek. New York államban külön bizottság tanulmányozta a kérdést és azután a törvényhozó testület hasonló törvényt léptetett életbe. Kérdés most már, hogy lesz-e eredménye az efajta törvényeknek. Tény, hogy a helyzet az egész középkorú amerikai rétegeket a legsúlyosabban érinti, de a legnagyobb csapást mégis csak az idegennyelvüek csoportjára méri, akik között a negyvenesek mint hatalmasabb létszámot alkotnak. A tények beszélnek Ezideig pontos részleteket felölelő országos tanulmányt e téren még nem eszközöltek, mégis elegendő tény áll rendelkezésre, hogy megállapítsuk: az Egyesült Államokban a negyven évesek álláslehetősége mind súlyosabb problémát alkot. A rendelkezésre álló adatok alapján Beulah Amidőn “Jobs After Forty” címmel adott ki — füzet alakban — egy igen érdekes tanulmányt.. A kiadvány szerint, igen sok iparban limitálják az életkort, amelyen belül munkásokat vesznek fel. Amikor az iparban a létszámot emelik a 40-45 éves, sőt 35 éves munkásokat nem vesznek figyelembe. Eladók, hivatalnokok, sőt tanítók is sokszor ily súlyos nehézségekkel kénytelenek szembe nézni. Vannak iparok, amelyekben a munkást elküldik, amint a korhatárt elérte. A munkaügyi miniszter által kijelölt National Advisory Committee 1937-ben folytatott egy tanulmányt a megkülönböztetést illetőleg. A munkanélküliek összeszámolásakor 1937-ben az ipar elfordult a negyvenéves munkásoktól. Különösen súlyos volt a negyvenéven felüli nőmunkások helyzete. Azon tanulmányokból .amelyeket a Works Progress Administration és a United States Employment Service végeztek, kiderül, hogy amikor egy negyven éves munkás elveszti állását, sokkal tovább marad állás nélkül, mint az ifjabb munkások. Minden jel arra vall, hogy a lejtő a férfiak esetében 45 éves korban kezdődik, mig a nőmunkások eseté ben sokkal előbb, esetleg 5, vagy 10 évvel, vagy még többel a férfi munkások előtt. Persze kedvezőbb a szakmunkások helyzete, akik hamarább jutnak újból keresethez, mint a szakmanélküliek. A kor igen súlyos csapást mér a szakmanélküli munkásra. A fél-szakmunkások a két csoport közé vannak szorítva. A kor nagyobb szerepet játszik a nagyobb, mint a kisebb vállalatokban. Nem elég, hogy a középkorú embereket hamarább küldik el egy újbóli szervezés, vagy gyenge munkapiac esetén, de ezeknek családi körülményei sokkal nagyobb terhet jelentenek, mint a fiatalabb emberek esetében. AKIK ADTAK ELVEHETIK Zsugorodik a “New Deal” reform A Wagner-féle munkatörvények és a kék sasos reformok nagy garral és ünnepi zsivajokkal való bevezetése óta közel hét esztendő telt el. A tőkés rendszer életét mentő politikai adminisztrációra is ráillett székfoglalásának első éveiben az a magyar közmondás, hogy “Uj seprő jól seper”. Azok a munkásemberek, akik a kapitalizmus által feltálalt szellemi táplálékkal megelégedtek, nem győztek hálálkodni és fáradhatatlanoknak látszottak, a dicsérgetésekben, amelyeket szinte két marokkal szórtak. A közben eltelt hét esztendő, keserű és szomorú évei lettek a kiábrándulásoknak. Hol vannak már a rikitós kék sasok? Hová lett az a bizonyos No. 7 code? És ha megfigyeljük, ami legújabban történik a National Labor Relation Board (NRLB) leépítése körül és ehhez hozzáadjuk, a Dies bizottság “felderítő szolgálatainak” nyomában fakadó általános üldözési készülődéseket, megkapjuk a politikai kormány két terminusos működésének egyenlegét. Bátran állíthatjuk és még csak bizonyításra sem szorul, hogy a megindított háborúval kapcsolatosan, mesterségesen támasztott úgynevezett fellendülés leszámításával, ott van és mindinkább odajut az amerikai munkásság, ahol a part szakad! Régi igazság és az IWW is ezt vallja változatlan meggyőződéssel, hogy amit a tőkések ön- maguktól, vagy a gazdasági viszonyok kényszerétől hajtva ADNAK a munkásoknak: önakaratukból és változott viszonyok között el is VEHETIK azokat! Aemnnyiben a társadalmi és munkaviszony reformok elkerülhetetlenek és a fejlődésmenet velejárói, megtartásuk és tartósságuk úgy és csakis akkor lehetséges, ha a MUNKÁSOK HARCCAL VEREKSZIK KI ÖNMAGUKNAK. Amit a szervezett munkásság kiverekedik, amiért megfizetik az árat, az olyan becses, hogy csak harccal vehetik el tőle. Vájjon mikor értik meg e dönthetetlenül beigazolt alaptörvényét a társadalmi fejlődésmenetének a munkások ?!
