Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)
1939-11-04 / 1083. szám
1939 november 4. BÉRMUNKÁS 5 oldal Felnyergelve és megzabolázva “Mindaddig amig az ember megelégedett azzal a tudattal, hogy a gondviselés erre a világra egy osztály embert teremtett, felnyergelve és megzabolázva amig egy másik osztály embert sarkantyus csizmával, hogy rajtuk lovagoljanak, addig lovagolni is fognak rajtuk. Azonban azon pillanatban, amikor a tömegek emberi mivoltukra ébrednek, az egyenlőtlenség megszűnik.” — J. Keir Hardie Munkásemberek esetleg nem hiszik, hogy ők arra születtek volna, hogy állandóan csak hajtsák, azonban nagy többségük cselekvése arra utal, mintha valójában azt hinnék. Még napjainkban is, amidőn a nagy iparok birtosokosai egyáltalán hasznos munkát nem végeznek és a műhely seprege- tőtől fel a termelés módozatainak kidolgozásáig alkalmazottak végzik a munkát, mégsem tudnak a dolgozók megszabadulni attól a rögeszmétől, hogy a tulajdonos osztály úgynevezett 'eszességére volna szükség, hogy a termelést megszervezze és irányítsa. “Ki más irányíthatná?” Kérdik naivul. “Ki más adhatna nekünk munkát?” Ismétlik egyre és mindezt teszik dacára, hogy hegy magasságig felhalmozott adatok bizonyítják, hogy a munkásosztály vezeti, irányítja az ipari termelést minden támogatás nélkül, de annál több akadékos beavatkozással a tulajdonos osztály részéről. Midőn bizonyos alkalmakkor a munkások akcióra zúdulnak a rendkívüli alacsony munkabérek, vagy más kedvezőtlen munkaviszonyok miatt, amit helytelenítenek, olyankor lerázzák magukról a rabszolgai magatartást egyidőre és határozottan kétségbe vonják a tulajdonos osztály azon jogait és hatalmát, mely szerint csak ő határozhatja meg az ipari munkaviszonyokat melyek között a dolgozók a termelést folytathatják. Ilyenkor határozottan felállítják, ha csak nagyon korlátoltan is, önmaguknak a képességeit arra, hogy részt kapjanak az irányításból. Majd minden munkáltató kizárólagosan magának tulajdonítja annak a lehetőségét, hogy csakis ő van hivatva meg határozni, hogy hány órát dolgozzanak munkásai naponta és azért milyen jutalomban részesüljenek. Azonban sokan í munkáltatók közül már felis merték és megtanulták, hogy munkásaiknak is van véleményük ebben a kérdésbén és ezeket a véleményeket érvényesíteni is lehet, különösen amidőn azok mögött szervezet van. Számtalan munkáltató kényszerült változtatni addigi ügyvitelén, mert a munka rabszolgái energikusan követelték a változtatást. Csudálatos, hogy a munka rabjai képtelenek jobban felfogni, hogy mivel szer vezkedés utján lehetséges volt önmagukra kedvező valamelyes szabályozást létesíteni munkájukra kihatóan az összes szabá lyokat felállítani. Midőn ennek tudatára ébrednek a dolgozók, akkor az kedvezőtlen lesz a munkáltatók részére, mert ha élni akarnak, bizony dolgozniok kell nekik is. AZ IGÁS ÖKÖR GONDOLATMENETE Sajnálatos körülmény, hogy a dolgozók nagy többsége már annyira megszokta, hogy vele rendelkezzenek, hogy az igás ökör gondolatmenetét vette fel, mely szerint arra született, hogy járomba fogva vezessék. Egyre megismétli folytonos tévedéseit és azok után is, hogy erejét összegyűjtötte az önmaga javára alkotott szervezetben és sztrájk, vagy más megmozdulás utján követelései teljesültek, hajlamossága a további nemtörődömségre úrrá lesz rajta. Vissza esik és önbizalma annyira meginog, hogy úgy viselkedik, mintha saját gazdasági szervezetének irányítására is képtelen volna. Saját alkotását, amit pedig kemény kísérlettel létesített, a szervezetet melyet felépitettek, komplikáltnak tartják arra, hogy önmaguk irányítsák és nagyon is hajlandók annak irányítását megrögzött hivatásos vezetőkre bízni. Ez a helyzet teszi lehetővé, hogy unionok csirkefogók szerELVÍNYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és keve sebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munká'sosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül vezeteivé alakuljanak. Miután mindig akadnak egyének, akik kapnak az alkalmon, hogy má soknak a munkájából élősköd jenek, tehát a dolgozóktól függ, hogy ilyen lehetőségek egyszer s mindenkorra megszűnjenek. Ezt megvalósíthatják az önmaguk által felépített ipari szervezetekkel, melyeket önmaguk irányítanak arra, hogy az iparok ellenőrzését átvegyék a mai profit harácsoló parazitáktól. Másszóval, a dolgozóktól függ, hogy megszabaduljanak az igás ökör gondolkozásától. Korunk bőséges javainak dacára létező mai nyomor egyik okát annak tulajdoníthatjuk, abban a meglepő tényben, hogy a munkások nagy többsége megelégszik éppen annyival, amennyi létfentartásához elég séges és nagyon boldog ha ki csivel több van annál. AZ OSZTÁLYHARC ESZKÖZEI Az osztályharcban szükségtelen egyébbel felfegyverkeznünk, mint gazdásáig erőnkkel Csupán annyira van szükségünk és azzal pedig bőven rendelkezünk, csak meg kell szer vezni, hogy használhassuk javunkra. Minél nagyobb mértékben megszervezzük, annál többet létesíthetünk vele. Ne essünk tévedésbe eziránt, gazdasági erő a bérmunkások részére csak kizárólagosan bérmunkás gazdasági szervezettel valósítható meg. Azonban ha a munkások felépitik gazdasági szervezeteiket és azután átengedik, hogy mások irányítsák, természetesen nem sok eredményt remélhetnek abból. Jay Gould az egykori Wall streeti királynak meg volt a politikai pártokra jellemző nézete, amidőn kijelentette, hogy “egy republikánus kerületben, republikánus vagyok és egy demokrata kerületben pedig demokrata, azonban mindenkor az Erie Railroadnak hive.” Gould egy nagyon eszes kapitalista volt a régi iskolából, aki gyakran kinyilatkoztatta amit gondolt, anélkül, hogy őt aggasztotta volna, hogy szomszédai miként vélekednek felőle. ő nagyon jól túdta, hogy politikai pártok között nincsen különbség, hogy valamennyi azt a kezet csókolja, amelyik szolgálataiért megfizet. Ha esetleg egy harmadik politikai párt lett volna fontos politikai hivatalok kontroljában, bizonyára minden teketória nélkül annak is a legmesszebb menő támogatójának vallotta volna magát. Gould mivel kapitalista volt, képes volt a politikából előnyödet szerezni, akármilyen politikából, a fontos az volt előtte, hogy eredményes és kedvező politika legyen. Ezért támogatta ő a politikusokat. Mint napjainkban, úgy Gould idejében is sokan a munkások közül úgy vélekedtek, hogy ők is előnyöket szerezhetnek a politikából, de nem szereztek. De amidőn a 70-es években Gould néhány vasút vonalán sztrájkba léptek, azonnal érdemleges eredményeket értek el. Az IWW ilyenformán vélekedik a politikai pártok kérdéséről. Bárkinek ha kedve tartja, hogy demokrata, vagy republikánus, vagy más milyen pártot támogasson, mifelőlünk tegye, azonban egy pillanatra se felejtkezzen el mindenkor a UNION hive maradni. Természetesen, ha valamely kedvenc politikai párt a gazdasági szervezet ügyeibe kezd kontárkodni, ak- Kor azonnal veszedelmes eszközzé válik a munkás részére az azzal való játszás. Minden esetre sokkal előnyösebb a dolgozókra, ha valamilyen más szórakozást találnak maguknak szabad idejükben. A New York Post-ban egy kolumnista a közel múlt napokban azt irta, hogy “politika egy hazárdirozó bolond sapkában, aki a kockát hamis pénz tételért guritja.” A politikusok azonban módját ejtik, hogy nagyszerűen éljenek a hamis pénzből, melyért a kockát gurítják. Azonban mikor a munkások engedik, hogy őket is becsapják a hamis játékban, akkor ők már mindig a vesztességet jelző pontra guríthatják a kockát és szerencsések ha a játékból kikerülhetnek ingükkel a hátukon. Unionok tucat számra vonulnak politikába ebben az esztendőben is, a hivatásos vezéreik kedve szerint. Rengeteg keservesen összekuporgatott munkás centekből kerül ki az unionok politikai támogatása. Pedig minden cent kihajított pénz, melyért a félrevezetett munkások semmit nem kapnak, amely kedvezőbbé, boldogabbá és biztosabbá tehetné helyzetüket. Ipari Munkás. közkívánatra MÁSODSZOR NEW YORKBAN Az IWW és a Modern Színkör által tartott kabaré előadás programja annyira művészies volt, hogy igazán beillett volna a legmagasabb művész esték sorába. Ezért elhatároztuk, hogy a jelenlevők kívánságára megismételjük azon művészi kabaré estét és ugyanakkor alkalmat adunk azon munkástársainknak is, hogy ott legyenek, akik legutóbb nem vettek arról tudomást. így tehát NOVEMBER 11-én szombat este 8:30-kor a Bérmunkás Otthonban, 1351 Third Ave. KABARÉ ÉS TÁNCESTÉLYT tartunk. Fellépnek, KONDOR MARISKA az amerikai magyarság művésznője, aki a legújabb kabaré számokat énekli, SZIGETI JÓZSEF, zeneművész a leghíresebb magyar cigányprímás, VÁRADY ANTAL, zonogoramüvész Liszt Ferenc egyedüli élő tanítványa és a zongoraművészet aranyérmes mestere, VÁMOS VILMOS, a táncos-komikus, aki uj mutatványokat ad elő. Ilyen művészies estélyen csak nagyon ritka alkalmakkor vehetünk részt, hát legyünk ott mindannyian. Jegy ára 35 cent. Tánc hajnalig. A rendező bizottság.
