Bérmunkás, 1939. július-december (27. évfolyam, 1065-1091. szám)

1939-10-28 / 1082. szám

1939 október 28. BÉRMUNKÁS 5 oldal Diktaturáktündöklése s elmúlása Mindgyakrabban hallunk olyan okoskodásokat és meg­jegyzéseket emberektől, hogy: — történelmi ismeret óta ilyesmit, mint amit mi, még nem élt át emberiség. Csak természetes, hogy az ily véleménnyel és okoskodással azt árulják el az emberek, hogy nem olvasták, s igy nem is is­merik a történelmet, amelyről beszélnek. Kétségbeesetten kérdik egymástól az emberek, hogy mi lesz? Mi lehet hát? Ismétlődik a történelem! Diktatúrák, deszpoták, uralkod­tak már máskor is népek és országok felett, bizonyos ideig, de azután porba hulltak. Ezekről a lehullott diktatúrákról ad érdemleges tanulmányt e cikkünk, melyet néhány folyta­tásban, egy már az uj magyar sajtótörvények értelmében beszüntetett folyóirat, “A Századunk” nyomán közlünk. — Szerk. (Folytatás) még hálával is tekint a diktá­torra. De a következő nemze­dék fölcseperedéséig elmúlik az az országos veszedelem, amely­től a diktátor valóban, vagy csak állítása szerint a hazát megmentette, ennélfogva az uj nemzedék nem látja őt többé a Gondviselés küldöttjének, de még csak nélkülözhetetlen házi bútornak sem az ország házá­ban. Igyekszik tehát túladni rajta Egy uj nemzedék belépése a politikai életbe átlagban 15—20 évre tehető. Figyeljük meg mi­lyen szabályszerűen következik be a XIX. századi Franciaor- szában a 15—20 évenkénti re- zsimváltozás: Napóleon kora 18 év, Bourbo­nok restaurációja 16 év, Orle- ansi Lajos Fülöp 18 év, III. Na­poleon 19 év. I. Napoleon megmentette a nemzetet a forradalom utáni anarchiától, rendbehozta Fran­ciaországot, de örökös háború­it megsokalta az uj nemzedék. A Bourbonok a békét hozták, ezért a nemzet megbocsátotta nekik a klerikális reakciót. De 16 év múlva a béke magától ér­tetődő volt, s a Bourbonok bele­buktak a reakcióba. Lajos Fü­löp a gazdag polgárság uralmát hozta s vele az általános jólétet, ezért eleinte elnézték neki sok politikai és egyéni hibáját: ám 18 év múlva az uj nemzedék már látta, hogy a polgár-király képtelen megoldani a feltörek­vő osztályok problémáját, tehát elkergette. III. Napóleon kato­nailag a Bonaparte-dicsőségből élt, a Napoleon név varázsát hozta vissza, de, noha gazdasá­gilag sokat tett Franciaország­ért, 18 év alatt a Bonaparte név erkölcsi tőkéje elfogyott: az uj nemzedék Sedan nélkül is miha­mar elküldte volna. Ez a nemzedék-törvény álta­lánosnak látszik, s talán nem is csupán a diktatúrákra, ha­nem általában a mélyebb politi­kai változásokra vonatkozik. A magyar történet XIX. százada is igazolni látszik.' Nálunk nem fegyveres diktátorok, hanem a nemzet szellemi vezérei azok, akiknek hatása kortársaikra kö­rülbelül 15—20 évi időszakok­ban váltakozik. íme: Széchényi hatása 1827-től 1842-ig: 15 év, 1842 után befolyása rohamosan csökken, Kossuth tör előre. Kos­suth periódusa 1842-től emelke­dik, 1862 után vége: 20 év, 1866-ban már, az olasz-porosz- osztrák háború után, a nemzet nem őt, hanem Deákot követi. Deák és müve sem éli túl nép­szerűségben a 20 évet: a 80-as évek derekától egyre erősebb lesz a 48-as eszme, hogy az után 1906 után (tehát ismét 20 éves ciklus!) — újra elveszítse nép­szerűségét, a koalíció bukása­kor. Természetesen a 15-20 éves periódusba egyéb tényezők is belejátszanak, mint ahogy a tenger szabályszerű dagályát és apályát is módosítják a tenger­part alakulatai. Ha tehát a fön- tebbi törvényszerűség tényleg fönnáll, akkor a diktatúrák kri­tikus ideje is létüknek 15-24. éve közé esik, aminek kezdetét nem okvetlenül a hatalomraj u- tástól, hanem attól az időpont­tól számítjuk, amikor az “esz­me” hódítani kezd. Láttuk, hogy Diocletianus 20 esztendő­ben szabta meg azt az időt, mely után még a császárnak is le kell tennie a bíbort. Ugyan­ezt a törvényszerűséget látta-e a bölcs császár, amelyre itt rá­bukkanni véltünk, vagy a 20 éves megegyezés puszta vélet- lenség ? Oroszországban az idő ezt a tételt igazolja. Most 20 évi szov­jet-uralom után, mikor már évekig minden csendes volt: ime, megmozdult minden Sztá­lin ellen. Egyenlőre letudta törni a mozgolódásokat, de ezt valószínűleg csak Oroszország óriási kiterjedése, rossz közle­kedése, népének szellemi hátra- maradottsága magyarázza. Jön­ni fognak az elesettek nyomá­ban az újabb nemzedékek, ame­lyeknek már nem kell a szovjet- diktatúra paradicsoma. De úgy üt majd a rendszer huszadik éve körül, vagy előbb is talán, a kampóskereszt, s a bárdos botköteg órája is. Mi jő utánuk? Ez a kérdések kérdése. Hivatalnok kormányok újra visszatérő uralkodóházak, vagy véres polgárháborúk? Ha semmi egyéb hátránya nem vol­na a diktatúrák rendszerének, mint egyedül ez a bizonytalan­ság, hogy mi jő utánuk, — ez maga elég volna arra, hogy a józan eszü ember ép úgy ne vi­gye nemzetét, polgártársait ar­ra az útra, melynek nem tudni, mi van a végén, mint ahogy józan eszü ember nem indul el szánkázni olyan lejtőn, mely­nek nem tudja, mi van az aljá­ban. De akár igaz az eszmék és nemzedékek tizenöt vagy húsz esztendős változásának elméle­te, akár nem: annyi bizonyos, hogy változások mindig lesznek. S az alkotmányosságnak és a demokráciának — még ha vala­mely országban tökéletlenül valósult is meg — épp abban van a mérhetetlen fölénye a diktatúrákkal szemben, hogy általa a változások simábban, folyamatosabban, végzetes ráz- kodtatások nélkül mehetnek végbe. Persze csak akkor, ha a hatalom birtokosai idején fel­ismerik a változás szükségessé­gét, mint például Angliában szokták . . . Nekünk, magyaroknak, igen tanulságos, hogyan merült föl nálunk először a nemzeti dik­tatúra gondolata. 1849 nyarán Kossuth előtt egyre nyilvánvalóbb lett, hogy ő és Görgey nem érthetik meg egymást. Görgey a feldunai hadsereg élén nem törődik töb­bé a kormány rendeletéivel, vo­nakodik a sereget Komáromból az alsó Tiszához vezetni. Kos­suth arra gondol, hogy Bem tá­bornoknak, az erdélyi hadsereg főparancsnokának ajánlja föl a fővezérséget az egész magyar hadsereg fölött. Julius 6-án föl is ajánlja neki. Bem azonnal vá­laszol: csak úgy vállalhatja, ha szabad kezet kap. “Ha a Kor­mányzó ur azt akarja, hogy magamra vállaljam ezt a na­gyon nehéz és nagyon kellemet­len föladatot, s minden embert a maga helyére állítsak: szük­séges, hogy legalább két hónap­ig korlátlan hatalommal bír­jak.” Ettől Kossuth visszadöb­ben. Bem Erdélyben már úgyis teljesen önállóan intézkedett, felfüggesztette a polgári ható­ságok működését. Ezt Kossuth még Bemnek sem engedhette. “Ennek a lépésnek felszámitha- tatlanok a következményei . . . Ez annyit tesz, mint felfüggesz­teni az alkotmányt. Még a mi­nisztériumnak is ilyen dolgok elrendeléséhez a nemzetgyűlés beleegyezésére van szüksége, különben vád alá helyezhetik. Borzasztó krízis támadhatna belőle.” (Szeged, julius 16.) így semmi sem lett Bem fő­parancsnokságából, csak a te­mesvári csata napján augusz­tus hóban, mikor már végkép késő volt. Kossuthnak s a sza­badságharcnak is tragédiája, hogy ő, aki nem akart beleegy­ezni hívének, Bemnek diktatú­rájába akkor, mikor az még ta­lán segíthetett volna, végül is kénytelen volt diktátori hatal­mat adni ellenségének Görgey- nek, akkor, mikor már ez sem változtathatott a katasztrófán. Szemlélődésünket befejeztük. Kossuthnál tartunk épen, igy hát szeretném bevégezni e kis kirándulást a diktatúrák csoda­világába egy Kossuth-idézettel, mely intésül szolgálhat napja­inkban is: “Magyarország tisz­ta lobogóját nem szabad fölvon­ni kalandor törekvések gályá­jára.” De kérdés, hogy van-e még varázsa napjainkban annak, amit Kossuth, a szabadság nagy idealistája mondott. így talán inkább egy konzervatí­vabb tekintélyt idézek, ki köze­lebb áll a mai idők szelleméhez, mint Kossuth, — a jó öreg Fe­renc császárt. Mattemich ba­rátját. ő mondta 1825-ben: “Totus mundus stultizet et re- lictis antiquis sius legibus, con- stitutiones imaginarias quaerit, Vos constitutionem a majoribus acceptah illaesam habetis, ame- tis illám et ego illám amo et conservabo.” “Az egész világ bolondul elhagyván régi törvé­nyeit, képzeletbeli alkotmányo­kat kíván. Tinéktek maradjon meg sértetlenül őseitektől ka­pott alkotmánytok, szeressétek azt s én is szeretem és meg fo­gom őrizni.” Ne legyünk alábbvalóak mi se a száz év előtti császárnál, szeressük mi is és tartsuk meg őseinktől örökölt alkotmányun­kat ! Görög János (Vége) A pénznek nincs szaga FRANCIA, ANGOL, HOLLAND ÉS AMERIKAI ÉRDEKELTSÉ­GEK LÁTJÁK EL NÉMETORSZÁGOT OLAJJAL Nemzetközi szakértők és nemzetgazdászok, egybehangzóan úgy vélekednek, hogy a német kapitalizmus roppant nagy árat fizetett azért a szövetségért, amelyet a Szovjettől kapott. Bár igaz, hogy Lengyelországnak értékesebb részét nyelte el, de az is igaz, hogy főcélját, a romániai olajforrások megszerzését fel kellett adnia mivel a nyílt útját az Oroszország által lekapcsolt terület elvágta. .. ____________________________ A feldarabolt Európán illetve az olajának szárazföldön való szállítása, amellett, hogy igen nehézkes, roppant költséges is. Constanza román kikötőn át, tank hajókon szállították a há­ború előtt a román olajat Né­metországba. Ezt a szállítási folyamatot teljesen eláll ja és lehetetlenné teszi az angol blo­kád. Megbízható kimutatás sze­rint, mintegy 4.500 tonna ola­jat szállítottak Németországba naponként a háború előtt, ami kevesebb mint 2,000 tonnára csökkent le már eddig is, noha további csökkenés várható. Már az 1914-ben megindított világmészárlásnál is a román olajforrások megszerzése volt a német kapitalizmusnak egyik főcélja. Mnt ismeretes, Romá­niával csaknem úgy elbántak akkor, mint most Lengyelor­szággal. Románia hirtelen lei­gázása viszont nem juttatta Németországot olajhoz annak dacára, hogy az olajforrásokat ideiglenesen megszerezte. Mert a német bevonulás előtt, a for­rásokat hasznavehetetlenné tet­ték oly annyira, hogy csak } fegyverszünet aláírása és a ha­tárok rendezése után évek alatt lehetett helyre hozni és terme­lőképessé tenni azokat. A mechanizált hadsereg, a gépesített technika ugyanolyan fontos kelléke az olaj, mint a puskapor. Ennek hiányában, úgynevezett modern hadsereg nem mozoghat. S ha nem ismer­nénk a kapitalizmus kapzsisá­gát, pénzvágyát és hazafiatlan- ságát, akkor igazán csodálkoz­nunk kellene azon a híren, mely arról ad számot, hogy Románi­ából még mindig 2,000 tonna olajat szállítanak naponta Né­metországnak. A román olajforrások 90 szá­zaléka, angol, francia, holland és amerikai érdekeltségek kezé­ben van. Ezek a tőkések adják el most is az olajat, benzint, Németországnak, csakúgy mint szeptember előtt. És, hogy nem adnak el többet, vagy dupláját a szeptember előtti mennyiség­(Folytatás a 6-ik oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom