Bérmunkás, 1939. január-június (27. évfolyam, 1040-1064. szám)
1939-03-01 / 1048. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1939 március 4. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) • HUNGARIAN ORGAN OF THE L W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: évre ___________ $2.00 One Year____________$2.00 irélévre ______._____ 1.00 Six Months___________1.00 Egyes szám «ra ____ 5c Single Copy____________5c _____Csomagos rendelésnél.. 3c Bundle Orders _____ 3c______ Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. 0. Box 3912 S. S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland, 0. «TI—f I IH-HM—■ M—II I —I a ■■ BIT———ITT—■ III———THWWIWUTIIWTTT** Entered as seer ad-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Leteritve Több mint két és fél éves küzdelem és alig felbecsülhető áldozathozatal után, a szabadság és becsület mezején, elesett, elterült a spanyol proletáriátus és porbahullásával ismét egy súlyos vereség érte a világ dolgozóit. Valencia és Madrid még áll e sorok írásakor, de a londoni és párizsi spanyol követség épületein, már felhúzták Frankoék, proletárvérben áztatott lobogóját. A francia és angol hivatalos elismerés, mely hétfőn, február 27-én befejezett ténnyé vállott, a spanyol polgárháborúval indult szabadságharc után oda tette a pontot. A nagy közös temetőben, ahol országok feküsznek sírban, egy friss hant jelzi a helyet, ahol a “demokrácia” elhantolta a szabadságot a finn, bolgár, török, olasz, magyar, osztrák, német forradalmak mellé odafektette a “demokrácia” a spanyol szabadságharcot és az orosz óriás, a forradalmi tüzek élesztése helyett, felöltözött halottvirrasztó és halottsirató vénasszonyok köntösébe. Mikor csikorgó fogakkal, alig fékezhető dühhel és összeszori- tott öklökkel állunk itt a hírek lesulytó hatása alatt, füleink dobhártyáit visszhang szerűen tépi Litvinoffnak 1937-es genfi kijelentése a BENEMAVATKOZÁSI komédia pojácái előtt:: — “A világbéke érdekében, feláldoztuk Spanyolországot”. Egy olyan ország képviselője tette ezt a kijelentést, melynek földje még nedves a vértől, amelynek fentmaradhatóságért, az egész világ proletáriátusa harcra készen állott, amely országnak uj rendszere, a háború előtt épített munkásmozgalmak és a háború előtt képzett forradalmi proletáriátus támogatása nélkül fent nem maradhatott volna. Spanyolországot leteritették — Franco, Mussolini és Hitler kapitalizmusai, legyilkolták a népet és szabadságát. Anglia, Franciaország és Amerika “demokráciái” a sírásók szerepét töltötték be. Litvinoffék Oroszországa, Genfben, több mint egy évvel ezelőtt, megtartotta a gyászbeszédet és a világ szabadságszerető dolgozó tömegei, most felcsaphatnak halottsiratónak, amig a spanyol nép kiheveri a rettenetes áldozatot és újabb harcokra felkészül — Elvégeztetett. Hány százalékosok vagyunk? Most, hogy tízezrével szórják uccákra, nincstelenségbe és a legjobb esetben, könyöradományokra lökik vissza Amerikában is az idegenszületésü munkásokat, igazán visszagondolunk Sinclair száz percentes amerikaijára, aki sas orral, strucc toll sörénnyel, réz szinü bőrrel díszítette a regény fedéllapját. Elvégre egy olyan országban élünk, melynek történelmét, a legnagyobb elővigyázatosság mellett sem lehet mentesíteni a rablás tényétől. Hiszen alig néhány századdal előbb, egy fajt irtottak ki azok, akik ma uraiként szerepelnek e roppant gazdag országnak. Idegenek azok, akiknek bőrük nem rézszinü és minél korábban telepedtek le őseik ezen a kontinensen, annál bizonyosabb, hogy vagy kétes, vagy megvetendő utón jutottak vagyonukhoz. A későbbi bevándoroltak százezrei és milliói, éppen olyan joggal élnek itt, mint azoknak utódai, akik a Mayflower hajóval a Ply- muth Rockon szállottak partra. S hogy e szigorú megállapítás nem érvényesülhet, azért vannak, a későbben idevándorolt, polgárok és nempolgárok olyan felelősek, mint a benszülött nem indiánok. Süket fülekre talált a józan figyelmeztetés, az intő betűk, hogy: ha szorul a hurok az amerikai tőkések nyakán, elsősorban az idegen gyülöletszitás eszközéhez nyúlnak. Hogy a munkásoknak, nyelvre, vallásra, bőrszínre való tekintet nélkül, mint munkásoknak saját érdekeik szerint kell egyetlen szervezetbe tömörülni. A benszülöttek, a bevándoroltakra vártak, a bevándoroltak viszont a benszülöttekre. Közben a kapitalizmus összébb húzta a pénzes zsákot és először a nempolgár idegeneken suhint végig, mert ez az elem alkotja a kisebbséget. Sinclair százpercentes indiánjára gondolva, vájjon hány percentesek a benszülöttek és hány a polgárosodott illetve nem polgárosodott bevándorolt? Ezt kellene sürgősen eldönteni, vagy eldöntetni a “demokrácia” híveinek. * TÖBB OLDALRÓL jövő felszólításoknak engedve, életre keltjük újból e pihenni tért rovatot. Olyan zajosak lettek az utóbbi időben a magyar berkek és egynéhány magyar vezérnek annyira előre tolta orrát, hogy nem fog ártani néhány fricskával őket is észretériteni: meg azokat az “elvtársakat” mostoha testvéreket is kezelés alá kell venni, aki a polgári vizek, lápok és mocsarakban annyira eltévednek. Szakszervezeti basák — közéleti figurák, politikusok bőven akadnak, akik érezni fogják ujjaink hegyét, ha utaink keresztezik egymást. * * * PATAKI PROCKEL JENŐ egyházi lakodalmát nem akkor tartotta meg, amikor második feleségének húgát, vagy tiz évvel ezelőtt megszöktette New Yorkból. Ha már mindenáron egyházi áldás kellett ehöz a házassághoz, akkor nem a south bendi jámbor vallásos magyarokat kellett volna meghívni násznépnek, hanem azt a négy személyből álló new yorki családot, akikből jutott volna két nászasszonyra és két nyoszolyólányra való. Prockel második felesége előve- vezethette volna a menyasszonyt, hiszen HÚGA, is‘egyszersmind. Harmadik feleségének ANYJA, bevezethette volna a vőlegényt a páter elé — mert vagy húsz évvel ezelőttről ANYÓSA is Prockelnek egy személyben. A tiz évvel ezelőtt sorsukra hagyott két kiskorú lánykák, akik azóta megnől- tek, bizonyára örültek volna látni, amint NAGYNÉNIJÜK és édesapjuk, tiz évi polgári házasság és egy azt megelőző szökés után egyházilag is egybekeltek. Ilyen házasságra — tiz és után sem árt — a papi áldás . . . * * * NÉMELYIK BÍRÓ, néha igazat is mond. Egy ilyen ritka eset és ritka bírók közé tartozik Edward J. Jeffries is, aki a detroiti Recorders Courton a minap tárgyalta le, Charles Gunst és Alex Pollum ügyét. A nevezettek, sörgyári munkások. Úgy kerültek a biró elé, hogy vagy hat héttel ezelőtt, egyik a másikat elagyabugyálta abban a sztrájkban, melyet két AFofL szakszervezet egymás ellen hivott ki. így akarta eldönteni mindkettő, hogy a söröskocsisok melyik vezérgarniturának fizessék a havidijakat. Mert hát a söröskocsisokat, felső utasításra kiszervezték a sörgyártási iparból és besorozták a kocsisok szakszervezetébe. Emiatt lett olyan kalamajka, hogy az IWW-isták táncmulatságára — erre az időre esett — Pontiacról kellett sört hozatali — még mellesleg megjegyezve, Gunst söröskocsis összeagyabugyál- ta, a Pollum szaktársat. * * * JUDGE JEFFRIS meghallgatta a felperest, az alperest, a felpe- peres ügyvédjét, az alperes ügyvédjét — azután kihallgatta, a kocsisok szakszervezeti vezérét, meg a sörgyári munkások szakszervezetének a titkárát, vagy egy féltucat más tanút még ezen kívül és méltóságteljesen imigyen emelkedett szóhoz: “Él Brazíliában a vadszamaraknak egy fajtája, mely arról hires, hogy ha ellenség támadja meg a csordát, úgy valamennyi szamár villámgyorsan, fejekkel befelé egy kört alkot és kifelé a hátsólábakkal irtózatos rugdalódzásba kezd. Ti akik a szakszervezethez tartoztok, még annyi ésszel sem birtok, mint a brazíliai vadszamarak. Mert ahelyett, hogy fejjel befelé kört alkotnátok, hogy kifelé egyszerre rúgjátok közös ellenségeiteket: lábakkal be és fejekkel kifelé fordulva egymást rugdossátok össze. Adok nektek halasztást március 3-ig. Hátha addig rájöttök arra, hogy a vadszamarak egészen intelligens állatok és tanulni is lehet tőlük.” * * * HIMLER MÁRTON — a “Magyar Bányászlap” egyik legkésőbbem számában, szerkesztői üzenetet küld Simkó Józsefnek, akit megnyugtat arról, hogy a nevezett lap és a “Hinder lapok egyike sem pedig ő személyesen, sem pedig a lap munkatársai, sem közvetve, sem közvetlenül, soha nem kért és nem kapott egy centet sem a Horthy kormánytól, annak akármelyik képviselőjétől, vagy szervétől” — “S akik ennek az ellenkezőjét bármily formában, bárhol állítják, azok tudatosan rágalmaznak, hazudnak”. — Ezt tette a Bérmunkás egyik kolumnistája is — tehát a Bérmunkás is hazudott, amiért sok olvasót fog veszíteni. Mert hát a radikális lapok azért veszítették el olvasótáborukat, mert azok folyton csak hazudtak és ő Himler — pedig bizonyára azért gyarapodott, mert mindig igazat irt . . . Hogy, előrehaladott torokrákkal . . . ilyen nagyot, hogy lehet ordítani? az nem annyira fontos ebben az ügyben mint az, hogy a Horthy kormányt ingyen szolgálni, cseppel sem kissebb bűn, mint pénzért! Sőt! Ingyen szolgálattal sztrájktörést végeznek azok, akik a pénzért szolgálók hazafias bandájának szájából kiverik a véres, könnyes, gennyes falatot. Érdem egyiknek sem jár, babér meg pláne nem!
