Bérmunkás, 1939. január-június (27. évfolyam, 1040-1064. szám)

1939-02-04 / 1044. szám

1939 február 4. BÉRMUNKÁS 3 oldal EGYRŐL-MÁSRÓL Elmondja: Z. J. Növekszik a munkanélküliek tábora Az Egyesült Államok kong­resszusa ismét összeült. A nép általános hite szerint ezeknek a honatyáknak, akiket a kong­resszusba küldtünk az volna a hivatása, hogy az ország össz­lakosságának érdekeit előmoz­dítsák. Hamár a hivatásuk a törvényhozás, olyan törvénye­ket hozzanak, amelyek nem nyomják le a lakosság egyré- szét a másik rész javára. Ha igaz az, hogy a törvényeket a szükség diktálja' akkor ma oly törvényekre volna szükség, amelyek az éhezőket, a rongyo­sakat, a szenvedőket segíti, még akkor is, ha esetleg az er­re szükséges összeget a lakos­ság azon rétegétől kell elvenni, amelyik nem éhezik, nem nél­külöz és nem szenved. A mi honatyáink azonban nem igy okoskodnak, ők hivatá­sukat úgy vélik teljesíteni- ha oly törvényeket hoznak, ame­lyek lehetővé teszik, hogy a gazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegé­nyebbek lesznek. Az elmúlt hó­napban összeült kongresszus is első és legfontosabb feladatá­nak tekinti, hogy 150 millió dol­lárt levágjon az Ínség munka (WPA) költségvetéséből, ami által ismét százezrekkel — ha nem milliókkal — fog emelked­ni a munkanélküliek tábora. A uj esztendővel — amire oly sokan reményekkel vártak — megkezdték az elbocsátásokat a WPA munkákról. A kongresz- szus nem törődik azzal, hogy mi lesz ezen munkásokkal és családjaikkal. Az nem jön előt­tük számításba, hogy ezen mun­kások nagyrésze sohasem fog tudni vissza jutni az iparokba- mert már túlhaladták az élet­kor azon határát, amelyen túl a munkáltatók már nem tartják elég fürgének ahhoz, hogy a kí­vánt munkamennyiséget kiad­ják. A honatyák szeme előtt csak egy lebeg és ez az, hogy az ország urai — a termelő esz­közök és a termelt javak birto­kosai — az adók leszállítását követelik és ezt csak úgy érhe­tik el, ha a költségvetést redu­kálják. Mindez ami történik nem meglepetés és nem uj részünk­re. Számtalanszor rámutattunk már, hogy a munkásságnak nem szabad magát azon hitben ringatni, hogy “minek szervez­kedni a kormány gondoskodik rólunk” és aki a közsegélyre és Ínség munkára alapozza jövő­jét nagyon keserű kiábrándu­lásba fog részesülni. Ez részben már bekövetkezett és a vég még láthatatlan. Az inségmun- kára és közsegélyre támaszko- dók éppen oly helyzetben van­nak- mint a kéregető, aki ház- ról-házra jár. Szerencséje at­tól függ, hogy milyen házigaz­dához kopogtat be. Ha a házi­gazda szimpatikus, esetleg oda dob néhány centet a kéregető- nek. Ez esetben a házigazda szerepét a kongresszus tölti be és amig az előző kongresszus könyörületes volt a szenvedők­kel szemben, addig a jelen kö­nyörtelen. A munkásságnak nem szabad a jövőjét a könylpradomány rendszerre alapozni. A kapita­lista osztály azt akkor vonhat­ja meg, amikor tetszik neki és a munkásság semmit sem te­het ellene. De erre támaszkod­ni bűn és lealázó is akkor ha ezért feladjuk az osztályharcot. Mert számtalan esetet tudunk, hogy munkások, akik valami­kor jó harcosai voltak a mun­kásosztály ügyének, ma visz- szavonultan élnek, mert félnek- hogy elveszítik az alamizsnát. Sokan rávagyunk kényszerítve, hogy igénybe vegyük a közse­gélyt, vagy ínség munkát, de ennek bekövetkezésekor még energikusabban kell dolgozni a munkásosztály felszabadítása érdekében. Mert nem szabad el­felejtenünk, hogy a munkás- osztály csak akkor fog bizton­ságban élni, ha megdönti a bér­rendszert- amely szülője a mun­kanélküliségnek, nyomornak és szenvedésnek. Téves állítások járt látni fogjuk, hogy a hasz­not nem a munkásság, hanem a munkáltatók vágták zsebre. Mert a fenti kimutatás szerint a munkabérek 5-000,000,000 (ötezer millió) dollárral emel­kedtek, de ugyan akkor a ter­melt javak értéke 30,000,000,- 000 (harmincezer millió) dol­lárral szökött fel, tehát a mun­kabér többlet hatszorosára. Százalékban kimutatva: 1937- ben a termelt áruk értéke 20,- 16.6 százaléka volt a munkabér, mig 1933-ban 16.7 százaléka. Azt bizonyítja ez- hogy amikor a munkáltató egy ' dollárral emelte a béreket, ugyan akkor hat dollárral emelte a termelt áru értékét. Ugyan ez a hivatalos kimu­tatás számot ad a 30 év előtti átlagról, ami a következő: 1909- ben a termelt áruk értéket 20,- 672,051,870 dollár volt és a ki­fizetett bérek 3,427,037-884 dol­lárt tettek ki, amely szerint a bérek a termelt áruk értékének 16.5 százalékát tették ki. Te­hát a termelő munkások 1937- ben egy tized, 1933-ban pedig két tized centtel kaptak többet a termelt áruk értékéből, mint 30 évvel ezelőtt. De volt idő amikor a munkás­ság magasabb részt kapott a termelt javakból. Pl. 1849-ben 23.2 százalékot- 40 évvel ké­sőbb, 1889-ben 20.1 százalékot, de az utóbbi 30 évben csak egy, vagy két tized centtel változott az arány. A baj tehát ezen számok alapján kutatható ki. A bérek ma sem magasabbak a termelt javak arányához képest mint voltak 30 évvel ezelőtt és ala­csonyabbak ,mint voltak 90 év­vel ezelőtt. A munkásság vá­sárló képessége tehát nem emel­kedett, de ugyanakkor a terme­lés átlaga megsokszorozódott. A munkásság nem képes,vissza­vásárolni csak nagyon kis töre­dékét annak amit termel és az áru felhalmozódik -amit nyo­mon követ a munkanélküliség. Ez a kapitalista termelési rendszer természetes folyama­ta. Ezen változtatni csak úgy lehet, ha a termelők vásárló ké­pességét összhangba hozzuk a termelt áruk mennyiségével, de erre a munkásságnak, mint osz­tálynak kell szervezkedni a ter­melési viszonyoknak megfelelő forradalmi Ipari Szervezetbe, amely képes lesz megfelelni an­nak a hivatásnak, hogy meg­szüntesse azt az űrt- ami tá­tong a termelő munkásság és a termelő eszközök és termelt Akik nincsennek tisztába a kapitalista rendszer természe­tével, gyakran visszasírják a “régi jó időket” amikor “olcsó volt a megélhetés”. Azt hiszik hogy a munkanélküliség és az ezzel járó nyomor és szenvedés azért van, mert magasabbak a munkabérek és azért emelke­dett az életszükségleti cikkek árai, mert a munkások — akik dolgoznak — “sokat keresnek”. Úgy vélik, hogy ha a munká­sok kevesebb bért kapnának, több munka volna és olcsóbb volna a megélhetés. Pedig ily felfogás nemcsak téves- hanem a fejlődés megállítását is je­lentené, ha egyáltalán volna mód az ily óhajt érvényre emel­ni. A munkanélküliség nem a magas béreknek,“ hanem éppen az ellenkezőjének, az alacsony béreknek az eredménye. A ter­melési folyamat gyorsasága megsokszorozódott, úgy, hogy pl. ahol 25 évvel ezelőtt egy bi­zonyos munkamennyiség elké­szítésére 50 munkás kellett- ma ugyanazt a mennyiséget 20 munkás végzi el. 25 év előtt az ötven munkás összes napi bére kitett 250 dollárt, ma pedig a 20 munkás napi bére nem több mint 150 dollár, tehát ma 150 dollárért ugyan azt a munka- mennyiséget állítják elő, mint 25 évvel ezelőtt 250 dollárért. De minden szónál érthetőb­ben beszélnek a számok és ves­sünk egy pillantást az alább kö­zölt hivatalos statisztikára, amely az árugyártás ipari ter­melőképességéről és a foglal­koztatott munkások számáról, valamint a munkabérekről ad félremagyarázhatatlan kimuta­tást, mely szerint: 1937-ben az árugyártási ipar­ban 8-569,578 munkás volt fog­lalkoztatva. Ugyanebben az iparokban 1933-ban 5,787,611 munkás volt. Az összes kifize­tett munkabérek 1937-ben 10,- 112.808.098 dollár volt, mig 1933-ban 4,940,146.002 dollárt tett ki. A munkások számában az emelkedés 48.1 percent, mig a béreknél 104.7 percent emel­kedést mutat. Ugyanily sorrendben a ter­melt javak értéke 1937-ben volt 60-710,072,958 dollár, mig 1933- ban csak 30,577,3281,49 dollár, mely szerint a termelt javak ér­téke 98.7 százalékkal emelke­dett. így a nagy számokat nézve csak a tüzetes szemlélő látja meg hogy valami nincs rend­jén. De bontsuk csak fel részek­re ezen nagy számokat és mind­áruk aránya között. A nemzet- gazdászok kitudják mutatni a bajok okait, de azok orvoslását a munkásságnak kell végrehaj­tani. MEGHÍVÓ! Az IWW Chicagói Magyar Tagjai 1939 FEBRUÁR 12-én, vasárnap délután 4 órakor nagyszabású Szinelőadást ren­deznek a LINCOLN AUDITÓ­RIUMBAN, 4217 Lincoln Ave. Ez alkalommal kerül színre először “A LEJTŐN” cimü tár­sadalmi dráma 3 felvonásban. Rendező: Mayer B. József. Sú­gó: Zára Ilona. Személyek a következők: Bódi István . .. Dockman József Bódiné .............f Zeichner Jenő Katica ............... Püspöki Anna Rudi ................. Zára Lajos Lajos ................. Weiner Árpád Vargáné ............. Weiner Rózsi Doktor ............. Hovantzi János Margit ............... Fábián Manci Detektiv ....... Szpisják Mihály Történik egy amerikai város­ban. Szin: Bódiék lakása. Idő: Ma. Változás 6 hónappal később. Előadás után tánc, melyhez a zenét Sütő union zenekara szolgáltatja. Belépti dij 45 cent. DISZNÓTOROS VACSORA Az IWW Cleveland east sidei magyar tagjai, 1939 február 4- én, szombaton este 8 órai kez­dettel DISZNÓTOROS VACSO­RÁT rendeznek, melyre a cle­velandi magyar munkásságot ezúttal is meghívják. Házilag készített hurka-kol­bász vacsora lesz felszolgálva 50 centért és a hangulatot kel­tő színpadi szórakozás mellett, KACZUR zenekara játsza a talpalávalót. STUDA, Pa. és környéke ma­gyarságát ezúton is tudatjuk, hogy BÚMBA M. lapunk tel­jes jogú megbízottja, aki a Bérmunkás-ra felvett előfize­téseket hivatalosan nyugtáz­za. Kérjük olvasóinkat vala­mint a magyarságot, hogy ebben a munkában támogas­sák Búmba munkástársat. A Lapbizottság. SOROZATOS TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK NEW YORKBAN Az IWW new yorki magyar tagjai, február és máricus hó­napokban, minden vasárnap dé­lután 3 órai kezdettel, TUDO­MÁNYOS ELŐADÁST tartanak a Bérmunkás Otthonban, 1351 Third Ave. FEBRUÁR 5-én vasárnap 3- kor Fishbein L. munkástárs tart előadást. Tárgy: A kapi­talista termelési rend csődje. FEBRUÁR 12-én vasárnap dálután 3-kor Vlasits M. mun­kástárs tart előadást. Az előa­dás tárgya később lesz jelentve. FEBRUÁR 19-én vasárnap d. u. 3-kor Basky Ferencz tart előadást. Tárgy: Az orosz-né­met szövetség lehetőségei. Kérjük munkástársainkat, hogy agitáljanak ismerőseik körében és minél számosabban jelenjenek meg. Belépti dij nincs! Munkástársi üdvözlettel, az IWW csoportja

Next

/
Oldalképek
Tartalom