Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)
1938-08-20 / 1020. szám
1938 augusztus 20. BÉRMUNKÁS 5 oldal karcolatok Karcolja (f) Szovjet-Oroszország és Japán IRTA: ANDRÉ LEROUX (Párizs) A szovjet és Japán viszonya az orosz polgárháború befejezése és a szovjetrendszernek Vladivosztokba való bevezetése, tehát 1922 vége óta, tulajdonképpen sohasem volt igazán normális. A két állam között azóta is állandóan és némán ott lappang ez a feszültség, hol enyhülve, hol pedig suyosbodva, 1927 óta, a hírhedt tanaikai memorandum óta Japán poltikája mind agresz®-----------------------------------------New York városának jóléti szakosztálya szerződést kötött 22 ezer hamis fogsor készítésére, a segélyen tengődő munka- nélküliek részére. A hamis fogak előnye lesz az is, hogy a segélyen táplálkozó beszáradt munkásarcokat szépen kidomborítani fogja. Elérkeztünk abba a modern korszakba, ahol a hamis fogakat is fölhasználják az igazságtalan rendszer alátámasztására. Julius hónapban annyi készpénz volt forgalomban, hogy minden személy kereken 50 dol- lrt hordozhatott állandóan a zsebében. Ha leszámítjuk a 13 millió munkanélkülit és azok családtagjait akiknek, még 50 cent sincs állandóan a zsebükben és akik az 50 dollár állandó hordozásába beszámítva vannak, akkor azoknak akik dolgoznak legalább kétszer 50 dollárt kellene állandóan a zsebükben tartani. Viszont ha tudjuk, hogy egy munkás átlagos heti keresete legfeljebb 20 dollár körül forog, akkor ismét látni fogjuk, hogy a pénz ott van ahol eddig volt, a kapitalisták zsebében. A CIO.-hoz csatlakozott szak- szervezetek közül néhány megunta Lewisék “ipari” irányítását és bejelentették, hogy faképnél hagyják őket és mennek vissza a régi jó öreg AFofL.- hez. Ezeknél a szakszervezeteknél semmiféle szarvezeti változás nincs, egyformán bepászol- nak akár a CIO. akár az AFofL. keretébe. És még mindig olyanok, akik a munkástömegeknek azt akarják magyarázni, hogy a két féker szervezet között lényeges különbség volna. A “Magyar Világ” egyik számában meglehetősen nagy képen egy nagy arc és még nagyobb látcső tárul elibénk, aláírva “Edward volt angol király a távolba néz”. Az igaz, hogy a szemét lapokba a királyok pofaberendezése nagyon beillik a munkások viszont jól teszik ha az ilyen lapokat csak a “távolból nézik”. A magyar Világ zagyvalék is megérdemli, hogy annyira távolból szemléljük, hogy a legmodernebb látcsővel se tudjuk már látni. Nemrég lezajlott újfajta szovjet demokratikus kongresz- szus, megállapította a munkabérek emelését. Ezután az orosz munkás átlagos keresete 309 rubel lesz, havonta, melynek a vásárló ereje körülbelül 65 dollárnak felel meg. A demokratikus képviselők a saját részükre a kongresszus tartamára 100 rubel külön kiadást szavaztak meg NAPONTA mig az állandó fizetésüket havi 600 rubelben állapították meg. Ez aztán demokrácia ! A “Nemzetköziség” útjáról letéritett Munkás Bts. Szövetségben az őrültségig hiú szocialista Lipót tisztogat, még pedig úgy, hogy a nemzetköziség hirdetőit mind kisepri onnan. szivebb lett. A világpolitikában elfogadott tétellé vállt a Japán és Szovjet-Oroszország között való ellentét. Volt ugyan egy időszak, amikor bizonyos együttműködés jelentkezett Moszkva és Tokió között. Ez 1929-ben volt amikor Oroszországnak a keletkinai vasút miatt ellentéte támadt Csang-Cso-Linnel. Csang-Cso-Lin rátette kezét a vasútra és letartóztatta a vasút szovjethivatalnokait, érthető, hogy a szovjet erre a kihívásra nem maradhatott tétlen. Azonban ezen a ponton a mostani orosz kormány mérhetetlenül nagy hibát követett el, ennek a hibának következményei súlyosan nehezedtek és helyrehozhatatlan károkat okoztak az ezután következő távolkeleti eseményekre. Briand 1929 augusztusában, Roosevelt elnök pedig ugyanez év decemberében azt ajánlották hogy a Népszövetség, illetve a washingtoni kormány járjon közbe a Kellog-paktum alapján és vesse végét az orosz-kinai ellentéteknek. Szovjet-Oroszország akkor hevesen visszautasította ezt a közbenjárást. Litvinov a moszkvai francia nagykövet, Herrbet- te utján válaszolt Roosevelt elnöknek, tiltakozva az amerikai ajánlat ellen, a következő hoz- zátevéssel: “A szovjetkormány kijelenti, hogy a Szovjet-Oroszország és Kina között való közvetlen tárgyalások révén intézhető el. Nem tűrhető semmiféle harmadik fél közvetítése ebben az ellentétben.” Két évvel később, amikor 1931-ben Japán megkezdte támadását Mandzsúriában, Szovjet-Oroszország bezzeg szívesen vette volna, ha egy “harmadik fél” lépett volna közbe Kina és Japán viszályában, de a precedens már megvolt és Japán nem mulasztotta el, hogy ezt alaposan és mindenre való tekintet nélkül kihasználja. így aztán teljesen érthetővé válik, hogy Japán miért tagadta meg 1929-ben a többi hatalomnak Moszkvában tett lépéséhez való csatlakozását, amikor ezek az orosz-kinai viszály megszüntetését akarták: Japánnak minden érdeke az volt, hogy elkerülje a Távol-Keleten Nem azért mert a nemzetköziség hívei, óh dehogy, hiszen ő is nemzetközi szocialista, hanem azért mert ezek rombolják a szövetséget. Hány tagot veszített a Szövetség a rombolók 3 havi “aknamunkája” folytán! Ugye, hogy egyetlen egyet sem te őrült lipót! A Szövetség rombolója senki más mint Somló Lipót, aki felemelt fizetésért végzi védelmi köntösbe bujtatott romboló munkáját a nemzetközi szocialista eszmék ellep is. a Kellog-paktum és a Népszövetség közbenjárását. Szovjet-Oroszország akkor csakugyan elintézte Csang-Cso Linnéi támadt viszályát anélkül hogy bármilyen újabb előnyök megszerzése céljából visszaélt volna katonai hatalmával és egyedül a “statusquo ante”, a régi állapot megtartására szorítkozott. Azonban mégis közvetlenül, a “nemzetközi jog” fórumainak kizárásával intézte el ezt az ellentétet és Japán a magáévá tette ezt az eljárást, de ő már arra használta ki, hogy teljesen kezébe kaparintsa Mandzsúriát. 1931—32 óta Japán, mint Mandzsukuo hübérura, odahelyezkedett a szovjet keletszibériai határa tövébe. Ennek első következménye az volt, hogy Szovjet-Oroszország, akár tetszett, akár nem kénytelen volt lemondani a keletkinai vasutak- ról, amelyeket aztán 1933-ban Mandzsukuonak, azaz Japánnak engedett át. Japán erre Jehol és Csahar elfoglalásával hozzáfogott imperialista programjának megvalósításához, Mongólián keresztül fenyegette a transzbaj- káli területet. Szovjet-Oroszország a maga részéről szorosabbra fűzte a mongol köztársasággal, Külső- Mongóliával való szövetségét és még 1936 márciusában megkötötte vele a kölcsönös támogatásról szóló szerződést. 1935 és 1937 között mind gyakoribakká váltak a határincidensek, amelyeket minden alkalommal diplomáciai utón intéztek el. A nehézipar közlönyének hírei között a sangkufengi incidenssel kapcsolatban olvasható volt, hogy “noha Japán többször megismételte azt az indítványát, amely szerint vegyesbizottságot küldjenek ki a három ország határának megjelölésére a Szovjet anélkül, hogy nyíltan nem ellenezte az indítványt ennek sohasem tett eleget”. Ez a megállapítás teljesen hamis. Igazolja ezt a megállapítást a nehézipar másik közlönyének, a “Temps”-nak tanúsága. 1936 márciusában közölte ez a lap, hogy Ohta, Japán moszkvai nagykövete és Stomo- nyakov, helyettes külügyi népbiztos között tárgyallás folyt a határvillongásokról. “Ohta — irta a “Temps” — közölte Tokió válaszát az orosz ügyvivőnek arra a tervére, amely a határvillongások elintézésére kijelölt bizottságra vonatkozott. Kormánya — úgymond a nagykövet — azon a nézeten van, hogy ennek a bizottságnak munkája szorítkozzék csupán a Kanka-tó és a koreai határ között való határrészre, amivel szemben Moszkva azon a nézeten volt, hogy a bizottság hatáskörét terjesszék ki az egész szovjetoroszmandzsu határra. Tokió azonban nem akarja ezt a kérdést hozzácsatolni annak a másik bizottságnak a megalakítása kérdéséhez, melynek feladata a Mongólia és Mandzsukuo között keletkezett ellentétek elintézése lenne. A felelősség tehát ezen a ponton világosan megállapítható. Japán sohasem akarta komolyan és alaposan elintézni a közte és a Szovjet-Oroszország között való ellentétet. A szovjetkormány többször ajánlotta Tokiónak megnemtámadási egyezmény megkötését, amire Tokió kereken megérttette Moszkvával, hogy nem kiván “megnemtámadási egyezményt, sem távolkeleti Locarnót és egyáltalán semmiféle más garanciát az együttes biztonságnak”. Japán magatartása egészen határozott volt. Sem kétoldali orosz-japán megegyezést, sem pedig Szovjet-Oroszország résztvételével való regionális távolkeleti paktumot nem akart. Moszkva sohasem mulasztotta el az alkalmat, hogy Japánnak indítványt tegyen a helyzet általános rendezésére, Japán mindig makacsul visszautasította ezeket a kísérletek. Szovjet-Oroszország békét akar, Japán háborút akar ez a kétféle politika sohasem találkozhatik megegyezésben. íme, ez a mostani helyzetnek a mélyén fekvő oka, amelyből azután továbbfolytak a következők. Japán még továbbment, amikor 1936-ban Németországgal, 1937-ben Olaszországgal kötött szovjetellenes egyezményt és amikor 1937 júliusában megtámadta Kínát azzal, hogy a berlin—roma—tokió tengelynek függvényévé és a Szovjet-Oroszország ellen való háborúja esetére területi bázisává tegye. Minden ok megvan arra azonban, hogy a jelen körülmények között békésen intéződjék el a csankufengi “incidens” és hogy Japán ebben az esetben minden fenyegetése ellenére eltekintsen a “közvetlen akció”-tól, amelyet 1937 júniusában és júliusában alkalmazott, amikor az Amur torkolatának szigetei miatt keletkezett ilyen ellentét. Azonban soha se felejtsük el, hogy a Távol-Keleten ezentúl is ott kisért a háború kisértete mindaddig, amig Japán nem mond le pánázsiai tervéről, amelyet most Kínával szemben folytat, holnap pedig Szovjet- Oroszországgal és azután Angliával, Franciaországgal és az Északamerikai Eyesült Államokkal szemben folytat majd. Azonban, hogy erről lemondjon nem remélhető mindaddig, mig Japán a berlin-római tengelynek segítségére számíthat. EGY KIZÁRÁSHOZ. Amíg az ügy a rendes mederbe jut, kényszerülve vagyok e helyen az érdekeltek tudomására hozni, hogy a szóban forgó Verhovay levél beáilitása elsősorban az Intéző-Bizottsági tagok, azután az osztályok és a tagság félrevezetését szolgálja. Lefkovits Lajos.
