Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)

1938-08-13 / 1019. szám

1938 augusztus 13. BÉRMUNKÁS 7 oldal Phileás Foggtól - Howard Hughesig Valóban Phileas Fogg lett volna az első? ő volna a földkö­rüli utazók őse? Az első megvalósulást tény­leg ő jelenti. Ebben is, mint mindenben: a költő fantáziája. Álmodtak már erről az embe­rek korábban, régebben is. Már akkor, amikor úgy képzelték, hogy a föld tányéralaku, lapos korong. Már akkor voltak, akik végig akarták járni a földet, hogy a szélén, ott ahol a világ öt oszlopon nyugszik, lelógat­hassák a lábukat. Aztán, ami­kor a tudósok bebizonyították, hogy a föld gümbölyü, sok em­bert kisértett az a vágy, hogy elinduljon abba az irányba, amerre a nap fölkel és menjen, menjen, amig csak vissza nem ér oda, ahonnét elindult. Vala­mikor hajóval kísérelték meg ezt az emberek és Phileas Fogg abban volt úttörő, hogy ő volt az első, aki modern értelem­ben rekordot akart elérni és út­ját nagyrészt a szárazföldön tette meg. — Well! — mondta Phileas Fogg Verne regényében és nyolcvannapos útja a világ kö­rül szinte valóságként élt em­lékezetünkben. — Well! Elvégeztem! — Wil­ly Post mondta 1933 februárjá­ban, amikor a new yorki repü­lőtéren kiszállt a gépéből, miu­tán teljesen egyedül hét nap, 18 óra és 50 perc alatt körülrepül­te a földet. Erre a teljesítmény­re azóta is, mint fantasztikusan szép álomra gondoltunk. És most itt van Hughes és a társai rekordja és kezdjük el­hinni, hogy a valóság minden elképzelésnél csodálatosabb. öt vállalkozás Amióta a Wright testvérek az első gépmadarat megkonst­ruálták, azóta nincs távolság a földön és nincs akadály az em­ber előtt. A legemlékezetesebb teljesitmény azonban mindmá­ig Blériot és Lindenbergh útja maradt. Blériot, aki 1909 julius 25-én 23 perc alatt törékeny, ma szinte elképzelhetetlen pri­mitiv gépével átrepülte a csa­tornát és Lindbergh, aki 1927 május 20-án 33 és fél óra alatt először ment át az óceánon. Az első nagy cél elérése után az ember a még nagyobb cél el­érésére törekedett. A La Man­che és az Atlanti óceán átrepü- lése után a föld körülrepülése következett. Howard Hughes mostani eredményes vállalkozá­sa az ötödik volt ezen a téren. Először 1928-ban kísérelte meg három amerikai repülő: Smith, Nelson és Wade a föld körülrepülését. A Csendes óce­án felé indultak tehát nyugati irányban és Japán, Kalkutta, Perzsia, Párizs és Izland vona­lán tértek vissza. Útjuk csak­nem hat hónapig tartott. Ez még nem veszélyeztette Phileas Fogg rekordját. Az első igazi földkörüli re­kordrepülés a félszemü ameri- kan pilóta, Willy Post nevéhez fűződik, aki Gaty nevű társával 1931 junius 23-tól julius 10-ig, tehát 17 nap alatt körülrepülte a földet Ne<w Yorktól New York­ig, a Berlin, Moszkva, Szibéria, Kamcsatka, Alaska vonalon, te­hát körülbelül azon az utón, amelyet most Hughes is köve­tett. Tizenhét nap alatt a föld kö­rül! Ez már igazi világszenzá­ció volt. Phileas Fogg legyőze- tett. A költő fantáziája nem ért el eddig a határig. A legna­gyobb teljesítményre törekvő ember azonban nem elégedett meg ezzel az eredménnyel sem. 1933 julius 15-én Willy Post, a félszemü pilóta teljesen egye­dül felszállt a new yorki Floyd- Bennett repülőtéren és julius 22-én újra leszált ott, miután hét nap 18 óra és 50 perc alatt körülrepülte a földet. — Well! Elvégeztem! — mon­dotta, amikor kiszált a repülő­gépből fáradtan és halálosan ki­merültén. Rövidesen végleg el­végeztetett élete útja is. Az ad­dig legnagyobb repülőteljesit­mény hőse repülőbaleset áldo­zata lett. Hosszú ideig nem is képzelte senki, hogy Willy Post rekordját megjavíthatja. 1937 nyarán Amelia Erhardt nyugati irányban próbálta kö­rülrepülni a földet, de a Csen­des óceán fölött eltűnt és azóta nincs hir róla. Most Howard Hughes elérte az elérhetetlent. Teljesítményé­nek értékét és jelentőségét eme­li, hogy ötödmagával, pontosan három nap, 19 óra, 8 perc és 10 másodperc alatt sikerült kö­rülrepülnie a földet. Nincs többé Óceán! Howard Hughes és társai tel­jesítményében az emberek első­sorban a csodálatos rekordered­ményt nézik. Hughes repülésé­nek jelentősége azonban mesz- sze túlmegy ezen. Az amerikai az angol és francia katonai kö­rök nem is titkolják, hogy sa­ját szempontjukból is belátha­tatlan jelentőségűnek tartják azt a tényt, hogy a Hughes ál­tal használt Lockhead-tipusu gép a new york-párizsi utat 16 óra 35 perc alatt tette meg, szemben Lindbergh 1927. évi 33 és félórás eredményével. — Nincs többé óceán! — mondják az amerikai és a fran­cia katonai körök és hogy ez mit jelent, azt nagyon világo­san mutatja az a tény is, hogy az angol hadsereg 200 ilyen Lockhead-tipusu repülőgépet rendelt Amerikában. New York—Párizs 16 óra 35 perc! Az egész világ körülrepü­lése nem több mint 91 óra! Ez fölkeltette a többi európai ha­talmak figyelmét is, akik tud­ják, mit jelent háború esetén, ha az amerikai légi flotta 16 óra alatt a kontinens fölé repül­het. Hughes megmutatta, hogy ez lehetséges, mégpedig nem is könnyű sportgéppekkel, hanem olyan repülőgéppel, amely ké- lyelmesen elhoz magával öt em­bert és megfelelő üzemanyagot. Hughes a new yorki városhá­zán az ünnepi fogadtatáson azt mondta, hogy az aviatikát nem volna szabad hadi célokra föl­használni. Az egész emberiség is ezt kívánja. A világ szeretné, ha ez a csodálatos alkotás és a eredményei a népek testvériesü­lését, az elválasztó határok el­mosását hozná közelebb és nem a halált hozná fejük fölé. Ám minden alkotásban meg­van a jó és a rossz lehetősége. Hogy mire használják, az nem az alkotástól, hanem az ember­től függ és e pillanatban azoktól akik az emberek megkérdezése nélkül az emberek sorsát irá­nyítják . . . Egy sötétbetiis nap a hagymási uradalomban Éjfél után az idő, az égen vé­kony kárászfelhők lebegnek. Közülük hideglelős csillagok szórnak némi fényt az útra, amelyen busán, magánosán bal­lagok a hagymási uradalom felé. Napszámra, répakapámmal, aca- tolómmal, kétnapi szűkösen ki­mért kenyérrel s néhány fej hagymával a tarisznyámban. Körülöttem csönd és sötétség, néha nagyokat botiok az ut gö­röngyeiben. A szél olykor külö­nös hangokat csap a fülembe, köhögést hallok. Az utón előt­tem munkások mennek, a sö­tétben nem látom őket, egy kö­zülük rettenetes köhögéssel terheli a májuséji csend szár­nyait, mintha a pusztulás trom­bitája harsogna felém szomorú­an .. . Egy sorstársam az, jól ismerem, 50 felé jár, hektika gyötri, még bírja valahogy. Pi­henésre, szantóriumra, jó koszt­ra volna szüksége, de hát pihe­nés helyett emésztő robot, sza­natórium helyett piszkos, bü­dös ökörhodály várja a jó koszt­ról meg álmodni sem jó az ilyen sorsú embereknek . . . Utolérem őket, most már öten megyünk. Szaporázzuk a lépéseinket, hogy el ne késsünk. Világosodik, előttünk már bon­takoznak a fasorok, amelyek az uradalom földjét szegélyzik. Si­etünk, jó lenne még egy kicsit pihenni a munkábaállás előtt. Megérkezünk, betámolygunk fáradtan a hodályba, egy kis piszkos petróleumlámpa fénye szűrődik szemünkbe, szétné­zünk, hol volna egy kis hely. A hodály egyik oldalában ökrök, tinók szunyókálnak, kérődznek puha almon. A másik oldalában napszámosok pihennek, sorban egymás mellett férfiak, nők és gyermekek, van, aki már mozgo­lódik, ébredezik. Mi is leülünk pihenni, nagyon jól esik a hosz­szu, fárasztó ut s az éjszakai hideg szél után az ökörhodály büdös, ganéjszagu enyhe leve­gője . . . Ébresztő a hodályban A hodályban fészkelő fecskék éles csicsergéssel hirdetik a haj­nalt s kint őrült kolompolással megszólal a robot harangja. — Kifelé emberek! — hang­zik a parancs. — Gyerünk. Ki­felé! . . . Mozgolódva, morogva, sóhaj­tozva megindul a robot népe ki­felé a hodály ajtaján. Szomorú menet, nincs kedve senkinek. A szokatlan zord májushajnali szél mintha drótostorral csap­kodná arcunkat. Szivünket pe­dig a csalódás tövise szúrja, — 1 pengő 40 fillérért hívtak ben­nünket napszámra s most meg­tudtuk, hogy 1 pengő 20 fillért fizetnek az acatolásért. A fasor fölött nagy piros ha­sadás látszik az égen. A kelő Nap egy óriás piroslángu mág­lyának látszik, amely előtt a fák a szélben úgy hajladoznak, mint alázatos rabszolgák, akik hűségesen őrzik az uradalmi határokat . . . Süldőegérnyi szalonnadarbkák A lucskos hideg búzamezőt széles frontban hajtja a mun­káscsapat s irtja a gyomot, aca- tal. A szél egyre hidegebb és erősebb. —Soká lesz még frostok ? — kérdezi néha egyik munkás a másiktól. — Még soká lesz! — szól köz­be egy idősebb, akinek nyütt kabátján csakúgy hemzseg a sok folt s aki tudja már a Nap­ról az idő állását. Egyszer mégis csak eljön a nehezen várt fröstökidő, a pon­tosan kimért félóra. A robotha^ rang fröstökre kolompol, a bú­zatáblák közt húzódó dülőuton tüzet gyújt a vizhordó napszá­mos, akinek az a dolga, hogy vizet hordjon a munkáscsapat­nak. Tüzet gyújt, nyársat farag fröstökkor ebédkor. A robot né­pe sietve rohan a fellobbanó lán­gok felé, melegedni, szalonnát sütni, sietni kell, az idő kevés, a jelszó: hányjad az orrod alá! Pár perc müve az egész s máris forognak a nyárson a süldőegér­nyi szalonnadarabkák, néhány perc alatt koromfeketére pör- kölődnek a tűz sebes lángján s a piritós nem zsíros, hanem kormos lesz. Van köztünk sok olyan munkás, aki csak sóval hintett kenyeret reggelizik és van olyan is, akinek nem esik jól a frostok, mert ebédre-va­csorára tartogatja kevés kenye­rét. “Borul, hé!” A fröstökidő hamar elröpül. Újra fölállás, a munka újra kez­dődik, az idő is mintha enyhül­ne egy kicsit. A munkások közt megindul a beszélgetés, folyik a szó sok mindenről, malacról, kecskéről, jó eledelről, néha drasztikus viccekkel gúnyolják egymás sor­sát. Nem marad el a pallérok noszogtató szava sem, pedig úgy is megyünk, sietünk, de hát a pallér unalmában nem te­het mást. Egyszer valaki meg­szólal : — Borul, hé! Széjjelnézünk, jön az intéző. Csend támad, az intéző utá­nunk vizsgálja a munkát, néha olyan hangulatban van, hogy a

Next

/
Oldalképek
Tartalom