Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)
1938-08-13 / 1019. szám
1938 augusztus 13. BÉRMUNKÁS 7 oldal Phileás Foggtól - Howard Hughesig Valóban Phileas Fogg lett volna az első? ő volna a földkörüli utazók őse? Az első megvalósulást tényleg ő jelenti. Ebben is, mint mindenben: a költő fantáziája. Álmodtak már erről az emberek korábban, régebben is. Már akkor, amikor úgy képzelték, hogy a föld tányéralaku, lapos korong. Már akkor voltak, akik végig akarták járni a földet, hogy a szélén, ott ahol a világ öt oszlopon nyugszik, lelógathassák a lábukat. Aztán, amikor a tudósok bebizonyították, hogy a föld gümbölyü, sok embert kisértett az a vágy, hogy elinduljon abba az irányba, amerre a nap fölkel és menjen, menjen, amig csak vissza nem ér oda, ahonnét elindult. Valamikor hajóval kísérelték meg ezt az emberek és Phileas Fogg abban volt úttörő, hogy ő volt az első, aki modern értelemben rekordot akart elérni és útját nagyrészt a szárazföldön tette meg. — Well! — mondta Phileas Fogg Verne regényében és nyolcvannapos útja a világ körül szinte valóságként élt emlékezetünkben. — Well! Elvégeztem! — Willy Post mondta 1933 februárjában, amikor a new yorki repülőtéren kiszállt a gépéből, miután teljesen egyedül hét nap, 18 óra és 50 perc alatt körülrepülte a földet. Erre a teljesítményre azóta is, mint fantasztikusan szép álomra gondoltunk. És most itt van Hughes és a társai rekordja és kezdjük elhinni, hogy a valóság minden elképzelésnél csodálatosabb. öt vállalkozás Amióta a Wright testvérek az első gépmadarat megkonstruálták, azóta nincs távolság a földön és nincs akadály az ember előtt. A legemlékezetesebb teljesitmény azonban mindmáig Blériot és Lindenbergh útja maradt. Blériot, aki 1909 julius 25-én 23 perc alatt törékeny, ma szinte elképzelhetetlen primitiv gépével átrepülte a csatornát és Lindbergh, aki 1927 május 20-án 33 és fél óra alatt először ment át az óceánon. Az első nagy cél elérése után az ember a még nagyobb cél elérésére törekedett. A La Manche és az Atlanti óceán átrepü- lése után a föld körülrepülése következett. Howard Hughes mostani eredményes vállalkozása az ötödik volt ezen a téren. Először 1928-ban kísérelte meg három amerikai repülő: Smith, Nelson és Wade a föld körülrepülését. A Csendes óceán felé indultak tehát nyugati irányban és Japán, Kalkutta, Perzsia, Párizs és Izland vonalán tértek vissza. Útjuk csaknem hat hónapig tartott. Ez még nem veszélyeztette Phileas Fogg rekordját. Az első igazi földkörüli rekordrepülés a félszemü ameri- kan pilóta, Willy Post nevéhez fűződik, aki Gaty nevű társával 1931 junius 23-tól julius 10-ig, tehát 17 nap alatt körülrepülte a földet Ne<w Yorktól New Yorkig, a Berlin, Moszkva, Szibéria, Kamcsatka, Alaska vonalon, tehát körülbelül azon az utón, amelyet most Hughes is követett. Tizenhét nap alatt a föld körül! Ez már igazi világszenzáció volt. Phileas Fogg legyőze- tett. A költő fantáziája nem ért el eddig a határig. A legnagyobb teljesítményre törekvő ember azonban nem elégedett meg ezzel az eredménnyel sem. 1933 julius 15-én Willy Post, a félszemü pilóta teljesen egyedül felszállt a new yorki Floyd- Bennett repülőtéren és julius 22-én újra leszált ott, miután hét nap 18 óra és 50 perc alatt körülrepülte a földet. — Well! Elvégeztem! — mondotta, amikor kiszált a repülőgépből fáradtan és halálosan kimerültén. Rövidesen végleg elvégeztetett élete útja is. Az addig legnagyobb repülőteljesitmény hőse repülőbaleset áldozata lett. Hosszú ideig nem is képzelte senki, hogy Willy Post rekordját megjavíthatja. 1937 nyarán Amelia Erhardt nyugati irányban próbálta körülrepülni a földet, de a Csendes óceán fölött eltűnt és azóta nincs hir róla. Most Howard Hughes elérte az elérhetetlent. Teljesítményének értékét és jelentőségét emeli, hogy ötödmagával, pontosan három nap, 19 óra, 8 perc és 10 másodperc alatt sikerült körülrepülnie a földet. Nincs többé Óceán! Howard Hughes és társai teljesítményében az emberek elsősorban a csodálatos rekorderedményt nézik. Hughes repülésének jelentősége azonban mesz- sze túlmegy ezen. Az amerikai az angol és francia katonai körök nem is titkolják, hogy saját szempontjukból is beláthatatlan jelentőségűnek tartják azt a tényt, hogy a Hughes által használt Lockhead-tipusu gép a new york-párizsi utat 16 óra 35 perc alatt tette meg, szemben Lindbergh 1927. évi 33 és félórás eredményével. — Nincs többé óceán! — mondják az amerikai és a francia katonai körök és hogy ez mit jelent, azt nagyon világosan mutatja az a tény is, hogy az angol hadsereg 200 ilyen Lockhead-tipusu repülőgépet rendelt Amerikában. New York—Párizs 16 óra 35 perc! Az egész világ körülrepülése nem több mint 91 óra! Ez fölkeltette a többi európai hatalmak figyelmét is, akik tudják, mit jelent háború esetén, ha az amerikai légi flotta 16 óra alatt a kontinens fölé repülhet. Hughes megmutatta, hogy ez lehetséges, mégpedig nem is könnyű sportgéppekkel, hanem olyan repülőgéppel, amely ké- lyelmesen elhoz magával öt embert és megfelelő üzemanyagot. Hughes a new yorki városházán az ünnepi fogadtatáson azt mondta, hogy az aviatikát nem volna szabad hadi célokra fölhasználni. Az egész emberiség is ezt kívánja. A világ szeretné, ha ez a csodálatos alkotás és a eredményei a népek testvériesülését, az elválasztó határok elmosását hozná közelebb és nem a halált hozná fejük fölé. Ám minden alkotásban megvan a jó és a rossz lehetősége. Hogy mire használják, az nem az alkotástól, hanem az embertől függ és e pillanatban azoktól akik az emberek megkérdezése nélkül az emberek sorsát irányítják . . . Egy sötétbetiis nap a hagymási uradalomban Éjfél után az idő, az égen vékony kárászfelhők lebegnek. Közülük hideglelős csillagok szórnak némi fényt az útra, amelyen busán, magánosán ballagok a hagymási uradalom felé. Napszámra, répakapámmal, aca- tolómmal, kétnapi szűkösen kimért kenyérrel s néhány fej hagymával a tarisznyámban. Körülöttem csönd és sötétség, néha nagyokat botiok az ut göröngyeiben. A szél olykor különös hangokat csap a fülembe, köhögést hallok. Az utón előttem munkások mennek, a sötétben nem látom őket, egy közülük rettenetes köhögéssel terheli a májuséji csend szárnyait, mintha a pusztulás trombitája harsogna felém szomorúan .. . Egy sorstársam az, jól ismerem, 50 felé jár, hektika gyötri, még bírja valahogy. Pihenésre, szantóriumra, jó kosztra volna szüksége, de hát pihenés helyett emésztő robot, szanatórium helyett piszkos, büdös ökörhodály várja a jó kosztról meg álmodni sem jó az ilyen sorsú embereknek . . . Utolérem őket, most már öten megyünk. Szaporázzuk a lépéseinket, hogy el ne késsünk. Világosodik, előttünk már bontakoznak a fasorok, amelyek az uradalom földjét szegélyzik. Sietünk, jó lenne még egy kicsit pihenni a munkábaállás előtt. Megérkezünk, betámolygunk fáradtan a hodályba, egy kis piszkos petróleumlámpa fénye szűrődik szemünkbe, szétnézünk, hol volna egy kis hely. A hodály egyik oldalában ökrök, tinók szunyókálnak, kérődznek puha almon. A másik oldalában napszámosok pihennek, sorban egymás mellett férfiak, nők és gyermekek, van, aki már mozgolódik, ébredezik. Mi is leülünk pihenni, nagyon jól esik a hoszszu, fárasztó ut s az éjszakai hideg szél után az ökörhodály büdös, ganéjszagu enyhe levegője . . . Ébresztő a hodályban A hodályban fészkelő fecskék éles csicsergéssel hirdetik a hajnalt s kint őrült kolompolással megszólal a robot harangja. — Kifelé emberek! — hangzik a parancs. — Gyerünk. Kifelé! . . . Mozgolódva, morogva, sóhajtozva megindul a robot népe kifelé a hodály ajtaján. Szomorú menet, nincs kedve senkinek. A szokatlan zord májushajnali szél mintha drótostorral csapkodná arcunkat. Szivünket pedig a csalódás tövise szúrja, — 1 pengő 40 fillérért hívtak bennünket napszámra s most megtudtuk, hogy 1 pengő 20 fillért fizetnek az acatolásért. A fasor fölött nagy piros hasadás látszik az égen. A kelő Nap egy óriás piroslángu máglyának látszik, amely előtt a fák a szélben úgy hajladoznak, mint alázatos rabszolgák, akik hűségesen őrzik az uradalmi határokat . . . Süldőegérnyi szalonnadarbkák A lucskos hideg búzamezőt széles frontban hajtja a munkáscsapat s irtja a gyomot, aca- tal. A szél egyre hidegebb és erősebb. —Soká lesz még frostok ? — kérdezi néha egyik munkás a másiktól. — Még soká lesz! — szól közbe egy idősebb, akinek nyütt kabátján csakúgy hemzseg a sok folt s aki tudja már a Napról az idő állását. Egyszer mégis csak eljön a nehezen várt fröstökidő, a pontosan kimért félóra. A robotha^ rang fröstökre kolompol, a búzatáblák közt húzódó dülőuton tüzet gyújt a vizhordó napszámos, akinek az a dolga, hogy vizet hordjon a munkáscsapatnak. Tüzet gyújt, nyársat farag fröstökkor ebédkor. A robot népe sietve rohan a fellobbanó lángok felé, melegedni, szalonnát sütni, sietni kell, az idő kevés, a jelszó: hányjad az orrod alá! Pár perc müve az egész s máris forognak a nyárson a süldőegérnyi szalonnadarabkák, néhány perc alatt koromfeketére pör- kölődnek a tűz sebes lángján s a piritós nem zsíros, hanem kormos lesz. Van köztünk sok olyan munkás, aki csak sóval hintett kenyeret reggelizik és van olyan is, akinek nem esik jól a frostok, mert ebédre-vacsorára tartogatja kevés kenyerét. “Borul, hé!” A fröstökidő hamar elröpül. Újra fölállás, a munka újra kezdődik, az idő is mintha enyhülne egy kicsit. A munkások közt megindul a beszélgetés, folyik a szó sok mindenről, malacról, kecskéről, jó eledelről, néha drasztikus viccekkel gúnyolják egymás sorsát. Nem marad el a pallérok noszogtató szava sem, pedig úgy is megyünk, sietünk, de hát a pallér unalmában nem tehet mást. Egyszer valaki megszólal : — Borul, hé! Széjjelnézünk, jön az intéző. Csend támad, az intéző utánunk vizsgálja a munkát, néha olyan hangulatban van, hogy a
