Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)
1938-07-02 / 1013. szám
1938 julius 2. BÉRMUNKÁS 5 oldal A fasizmus terjedése Oroszországban » ------- — IRTA: CHAS. J. MILLER V. A Kommunista Párt ötödik kongresszusa az oppozició minden vezérét kizárta. Immár nem fért kétség, Stalin abszolút diktátorságához. 1936-ban uj krízis terpeszkedett rá a Kommunista Pártra. Sherwood Eddy, legutóbb megjelent könyvében, melynek címe “Mai Európa”: Stalin híveit a következőképpen osztályozza: A fiatalság és katonaság 99% ; a párt és az ipari munkásság 90%-a; a farm kollektívák, 80%-a, és a professzorok, intellektuellek, mérnökök 60%-a kiket nem toltak félre, nem tartóztattak le valamelyes gyanú alapján. “Ám ugyanakkor hasonló nyomatékossággal kell kihangsúlyoznom, hogy a párt maga halálosan beteg és a krízis felé közeledik anélkül, hogy a tömegek azt sejthetnék. A párttagság idegei a pattanásig feszülve vannak. A tagság és vezetőség egyaránt félémmel van eltöltve mindenütt, de különösen Moszkvában.” “Még annyi párttagot és állami tisztviselőt sohasem mozdítottak el állásából — gyárvezetőket department fejeket ily arányban a sajtón keresztül nyíltan nem vádoltak és nem csaptak el a múltban.” Minden Trotskyistáért, akit ellenforradalmisággal vagy szabotázzsal vádolnak, százat tartóztatnak le és legalább ezret gyanúsítanak meg. Az utóbbi hónapokban százakat lőttek agyon, sok ezret börtönöztek be száműztek és tüntettek el a süllyesztőkben.” A “Párt tisztogatás” ami szünet nélkül folyik olyan drasztikus arányokat öltött az utóbbi hónapokban, hogy a párttagságot egy harmadára redukálta. A gyanúsítás hisztériája, félelemmel párosulva, középkori boszorkányszellemre emlékeztető. Kishitűségében mindenütt “Trotskyizmust” kutat, ellen- forradalmi összeesküvést gyanúsít. Ennek persze kihatása van az ipari termelésre — amit tetemesen redukál, ami viszont további gyanakvás, vádaskodás és “tisztogatás” okozója. A termelés az helyett, hogy emelkednék, alább száll. így néz ki a Ma Oroszország. Szovjettizmus — Fasizmus Általánosságban elfogadott tény, hogy Olaszország és Szov- jett Oroszország a diktatúra két szélsőségének a megtestesítője. Olaszország, mint a negativ — egy haldokló rend megmentését szorgalmazza — Oroszország mint pozitív, uj rendszert épit. Oroszország uj rendje, a Fasizmus legfejlettebb formája. A faszimus Olaszországban az Olasz Szovjettizmus — és megfordítva. Szovjettizmus — Fasizmus — nem más mint egy nemzet ipari, politikai társadalmi struktúrájának irányítása és kontrolja, egy Corporativ Államrendszer alatt — Diktatúra. A Corporativ Állam egy olyan szerkezet, mely csoportosítja és irányítja egy nemzet termelési és társadalmi funkcióit. A Fasizták Pártja és a Kommunisták Pártja nem politikai pártok — a szó szoros értelmében, hanem “Állami” szervek. Mussolini és Stalin az Államnak fejei s mint ilyenek a “pártnak” az irányítói. Mindkét párt zárt intézmény. Tagjait szigorúan ellenőrzi és kiválogatja. Mindkettő politikai gépezet. Oroszország 165,000,- 000 lakosából, 1934-ben a Kommunista Pártnak összesen, 1,872,488 tagja illetve csak kevéssel több mint népességének egy százaléka volt. Olaszország 42,000,000 lakosa közül a Fas- izta pártnak 2,500,00 tagja volt ami megfelel a lakosság hat percentjének. Mindkét párt monopóliumot tart a vezető és vezérképes emberek fölött. Mindkettő ugyanazon gépezetet használja a kormányzáshoz, politikája, taktikái a szigorú diszciplína mindkettőnél egyforma. Az “intelligencia” úgy Olasz Az Események Nyomában “Múltadban nincs öröm mérges gázok elől, amit majd Jövődben nincs remény” repülőgépekről dobálnak rájuk. Amikor a polgári lapok híreit olvassuk, önkénytelenül is a költő fenti szavai jutnak eszünkbe. Igaz, hogy a költő a magyar népre gondolt akkor, mikor ezen sorokat irta, de ugyanezt elmondhatjuk az összes munkásokról, tekintet nélkül a nemzeti határokra. Hogy a munkásnépnek múltja örömtelen volt, ezt a történet is igazolja, hogy a jelen sivár és tűrhetetlen — ezt tudjuk, tapasztaljuk a bőrünkön de ami a jövőt illeti, itt már nem eggyezünk meg a költő véleményével. Mert a polgári lapok irói a jelenlegi helyzetből következtetve, festik ily sötéten a jövő képét, ők a mai kizsákmányoló rendszer szemüvegén keresztül figyelik az eseményeket, igy a következtetésük is helytelen. Ha körül tekintünk a sáros földtekén, a világháborúnak 20 éves befejezése után, mit látunk? Talán békében élő boldog embereket, akik élvezik a négy éves véres háború által kivívott “demokrácia” előnyeit. Mert nekünk azt mondták, hogy a háború azért folyik, hogy biztosítsuk a demokráciát, no meg, hogy örökre véget vessünk a háborúnak. De itt egy kis hiba csúszott a számításba. Ki merné azt állítani, hogy a világháború után hasznos szerszámokat készítettek volna az ágyuk, tankek és a többi tömeggyikoló fegyverből. Dehogy. Minden ország kormánya békéről prédikál, de soha olyan őrülten nem fegyverkeztek mint napjainkban. Európa egy nagy kaszárnyához hasonlít, ahol már a tiz éves gyermekeket is katonai kiképzésben részesítik. Sőt egyes országokban már a nőket is befogják sorozni háború esetén, különböző front mögötti szolgálatra. A legtöbb országban a hasznos tárgyakat készítő ipar pang, de ugyanakkor a tömeggyilkoláshoz szükséges muníciót, fegyvert készítő gyárakban éjjelnappal dolgoznak. Millió számra készítik a gázmaszkokat, még a csecsemők részére is. Minden nagyobb városban földalatti pincéket készítenek, ahová a lakosság menekülhet a Hipokraták! Béke, micsoda képmutatás ma békéről beszélni. Igaz, hogy a világháború óta nem történt hivatalos hadüzenet. Ezt ma fölöslegesnek tartják a hivatalos körök, egyszerűen parancsot kap a hadsereg az “ellenséges” ország meghódítására. A katonák aztán megkezdik a városok bombázását, repülőgépekről, hadihajóval — szárazon és vizen. És ezrével pusztulnak a nők, gyermekek, aggok, kórházban fekvő betegek. Abesszíniában még most is folyik a benszülöt- tek gyilkolása, a modernül felfegyverzett fasizta hordák által. Japán repülőgép bombái egész városokat tettek romhalmazzá Kínában, mig a teljesen védtelen lakosok tízezer számra pusztulnak el. Spanyolországban már két éve folyik a véres harc a spanyol dolgozók és Franco fasizta hordái között, ahol Mussolini és Hitler katonái segítenek Franconak a spanyol munkások leverésében, Ausztriát pár nap alatt gázolták le Hitler horogkeresztes katonái. Mig a Cseh határon farkasszemet néznek egymással a cseh és német katonák tízezrei. íme, a négy éves borzalmas világháború eredménye, még több háború, több borzalom, mert az elmúlt világháborúban a front mögötti lakosság többé- kevésbbé biztosan érezte magát. Ma más a helyzet, ma a front mögötti városok lakosságából, — nők gyermekek — kerül ki a halottak és sebesültek ijesztően nagy száma. És hogy állunk a demokráciával? Erről csak keserű mosollyal az ajkunkon lehet beszélni. Olaszországban Mussolini, Németországban Hitler, Spanyol- országban még áll a harc, a többi Európai országok egy néhány kivételével a diktátorok uralma alatt nyögnek, ahol a pusztulásra Ítélt munkásságnak még zokogni sem szabad hangosan, ahol a legcsekélyebb megmozdulást is a szuronyok erdejével nyomnak el. A sajtószabadságról az üresen hagyott lapok bizonyítanak. Mindent szabad (Folytatás a 7-ik oldalon) mint Oroszországban, vezérszerepet tölt be, s a mozgalmat ugródeszkának használják a hatalomhoz. Mindkét diktátort, könyörtelenség kegyetlenség, embertelenség és a bennük megtestesült barbarizmus jellemzi, melyekben nem ismernek határt s kizárólag csak terrorra támaszkodnak, hogy hatalmon maradhassanak. Mindkettő azt állítja “hogy a munkásokért” kormányoznak. Mindkettő elnyomja a polgári szabadságjogokat és valamennyien az állam rabszolgái. Olaszországban, a munkások “csendes társak” az iparokban és “munkás” szindikátusokban tömörítik őket — melyek hasonlítanak a CIO.-hoz; mig a munkáltatók a Konfederációban tömörülnek. Ezek a Gyárosok Szövetsége — (Manufactureres Associations). E két szervezet egy fölöttesebben egyesül, az úgynevezett Korporation-ban, mely méreteiben az egész nemzetre kiterjed. * Hat ilyen Korporationban osztályozódik és ölelődik fel az ország ipara és kereskedelme. 1. Ipar — 2. Mezőgazdaság — 3. Kereskedelem — 4 Szállítás — 5 Vizi és levegő szállítás — 6. Bankszoláglat. Ezek egy országos szervezetbe, a Korporációk Országos Tanácsában egyesülnek melyben 52 Mussolini által kiválasztott ember és 13 Korporation képviselő az irányitója. A Gyárosok Konfederációja az Államnak felelős és köteles ipari tevékenységéről számot adni. A Szindikátusok szintén az Államnak felelősek és a munkásság “Társadalmi Tevékeny- kedéséről” adnak számot. Munkás és tőkés ügyek intézésére hivatalt állítanak fel, melyekben a Harmadik félt az Állam képviseli. Szigorú ellenőrzést és fellebezhetetlen döntési privilégiumot élvez és gyakorol. A béreket úgy szabályozza, hogy az a “munkásságot és a vállalatot legjobban kielégítse”. Kollektiv szerződések gyártása és elfogadása (béklyók a munkásságra) a Korporate Állam igazi munkaprogramja. Oroszország Ipari Szervezetei is az helyett, hogy a gazdasági élet és a termelés irányitói lennének, semmi mások, mint Fasizta Munkás Szindikátusok. Ugyan az a háromszög ott is működésben van: munkások, gyárvezetőség és a harmadik SEMLEGES fél t.i. az ÁLLAM mely minden vitás kérdésben dönt és döntése fellebezhetet- lenül jogerős. Ezt a funkciót tölti be a Népbiztosok Tanácsa, kik egy személyben az Ipari és Mezőgazdasági Kamarák igazgatói is. Csak képzeljétek el, ha tudjátok, hogy milyen igazságszolgáltatásra lehet olyan helyen számítani munkásügyekben, ahol a döntés jogával, maguk a Kommisszáriusok élnek, mint harmadik és SEMLEGES felek! Képzeljétek el, milyen sors várhat azokra az üzemvezetőkre, akik nem hajtják végre a Kom- miszárok parancsait, vagy azokra a Union tisztviselőkre, kiknek minden lépését, minden mozdulatát a Kommunista Párt által föléjük helyezett Kom- miszárok kontrolirozzák.