Bérmunkás, 1938. július-december (26. évfolyam, 1013-1039. szám)
1938-10-29 / 1030. szám
4 ölelni BÉRMUNKÁS 1938 október 29. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE L W. W. Előfizetési árak: Subscription Rate«: évre ...... $2.00 One Year____________$2.00 félévre ................ 1.00 Six Months___________1.00 Egyes szám -»"a ..... 5c Single Copy____________5c Csomagos rendelésnél.. 3c Bundle Orders --------- 3c Subscription Payable to: “Bérmunkás” P. 0. Box 3912 S. S. Sta. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8622 Buckeye Rd., Cleveland. O. Entered as seer .id-class matter at the Post Office, at Cleveland, Ohio under the Act of March, 3, 1879. Published Weekly by the INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD «■@*>42 Két iskola — két felfogás Dönthetetlen és régen elfogadott szabály az, mely szerint, a fejlődés kerekeit, lehet lassítani, gyorsítani, de nem lehet megállítani útjában. A természet műhelyében, már régen megtörténik a változás és átalakulás, mielőtt azt a szabad szem vagy fül észrevenné. A levegő elemei először kereszteződnek, majd összecsapnak, mielőtt villámlik: de az emberek a dörgést csak később hallják meg. így vagyunk a társadalmi élet megnyilvánulásaival is. • Amint hogy a dörgés, csak a levegő elemei összecsapásának hangja és a villámlás a refleksze, a gazdasági életben, a termelés szinterén már bekövetkezett átalakulásoknak és történéseknek következményei mindazok, amik társadalmi harcok formáiban jelentkeznek. Már gyermekkorunkban megismertük a villámhárítókat, melyekkel templomtornyokat és magas épületeket szereltek fel eleinte. A modern építkezéseknél, a felhőkarcolóknál, a villámhárítók felszerelése olyan természetes és annyira a tervrajzhoz tartozott, mint az ablak, vagy a padlók. A modern emberi társadalomban — helyesebben a kapitalista rendszerben — a törvényhozó testületek semmi egyebek, mint villámhárítók, amelyekkel az osztályütközéseket levezetik és földbe szalasztják. Nincsen olyan tökéletes társadalom, mely minden eshetőségre felkészülten rendezhetné be önmagát, melynek építkezése annyira tervszerűséggel történhetik, hogy előre mentesíthetné magát, a villongásoktól és összecsapásoktól, amint azt a társadalom hasznélvezői szeretnék. Mert amig osztályok lesznek a társadalomban, addig az osztályharcoktól mentesíteni önmagát nem tudja: addig egyebet nem is tehet, mint magasan épített intézményeit, villámhárítókkal szerelteti fel. A bér és kizsákmányoláson felépült kapitalista rendszer, ha elemeire bontjuk és bonckés alá vesszük, megtaláljuk benne mindazon bajokat és társadalmi betegségeket ,melyek a kapitalista rendszert megelőzőket elpusztították. A történelem nyitott lapjaiból olvassuk, hogy a régen letűnt, vagy a közelmúltban elpusztult rendszerek; nem voltak törvényszegények. A mindenkori emberi társadalmak törvényei, a termelési rendszerhez alakult ki és a törvények csak a már meglévő, kibontakozott formákhoz idomultak hozzá, vagy illeszkedtek bele. * Az ökrös szekerek korában, nem találunk gyorshajtási törvényszabályokat: a lovakkal lebonyolított szállítási rendszerben, nem ismerjük a vörös forgalmi lámpákat. A forgalmi lámpák szükségképpen akkor kerülnek használatba, mikor az autóforgalom azt nélkülözhetetlenné teszi. A rabszolga rendszerben is először a rabszolgák szaporodnak el és csak utánuk születnek meg a rabszolga törvények. A jobbágy rendszerben ugyanezt tapasztaljuk. A bérrendszer kialakulásánál sincsen másként. Anglia, a gőz és a gőzmozdony feltalálásának országában hol a modern kapitalizmus először bontakozott ki; a bérrendszer már évtizedek óta divik, mielőtt az első törvények jelentkeznek. A bérmunkásság szervezkedési joga ismeretlen fogalom eleinte. Később, a bérmunkások szervezkedését halálos büntetés terhe alatt tiltja a törvény. Csak mikor nyilvánvalóvá válik, hogy a bérmozgalmakat, az osztályharcoknak eme uj formáit, törvényesen betiltani, elfojtani nem lehet . . . igazodik hozzá az angol törvény és nagy bölcsen engedélyezi — nem is tehetett egybet — de mozgását megnehezíti törvényes paragrafusokkal. Az Egyesült Államokban ötven évvel ezelőtt, szerves formákat ölt a 8 órás munkanapot követelő harc melyet Chicagóban vérbefojtott ugyan a kapitalizmus, de világot hóditó útjában megakadályozni nem bírja. A nyolc órás munkanapért megkezdett harcok szervezőit akasztófán végeztette ki a kapitalizmus, de harminc évvel később, az állami alkalmazottak munkanapját hivatalosan nyolc órában állapítja meg. Ezt követi az Egyesüt Államokban a vasúti szállítási iparban kötélezővé tett nyolc órás munkanap bevezetése. Bár igaz, hogy kevesen tőrödének és még kevesebben emlékeznek rá, hogy az amerikai vasutasok általános sztrájkja előzte meg ezt a törvényesitést, amire csak azért nem kerülhetett sor, mert az Egyesült Államok már háborúban voltak és a wilsoni kormány a vasutbárókat kisajátítással fenyegette meg ha a háborús állapotok közepette kikényszerítik a harcot. Az 1919-es nagy acélsztrájk követeléseiben ott találjuk a nyolc órás munkanapot. De miután itt sokkal kedvezőbb viszonyok között találták magukal az acélbárók, mint a vasúti mágnások ezt a sztrájkot vérbefojtották és leszerelték. Nem nehéz kimutatni, hogy a kapitalista társadalom mai züllött állapotáért csakúgy, mint allig felmérhető gazdagságáért, a hosszú munkaidőt terheli a bűn és érdem egyaránt. A munkások és tőkések egymás ellen lefolytatott harcában, a bérrendszer bevezetése óta a rövidebb munkaidő és magasabb bérek voltak — azok ma is — az ütköző pontok. Ezekben a harcokban, a tőkések saját erejükre támaszkodtak, de ha az kevésnek bizonyult* akkor jöttek a törvényes közegek, a villámhárítók — és habozás nélkül segítettek a tőkéseknek a munkások ellen. A gépek fejlődése, a termelési módszerek tökéletesedése, a munkások termelőképességének állandó fokozódása és a hosz- szu munkaidő az egyik oldalon olyan mérhetetlen gazdagságot teremtett, amely fölött — Girard szerint — hatvan amerikai család rendelkezik; mig a másikon kitermelt húsz millió munkanélkülit, kiket nem képes elhelyezni a tőke az iparokban. És most, midőn az osztályharcban beállott a szélcsend, amikor soha nem álmodott munkanélküli tartaléksereg áll a kapitalizmus rendelkezésére ugyannyira, hogy máról holnapra képes egész gyárak munkásságát helyettesíteni, megszületett a 44 órás munkahét, a 25 centes órabérminimum TÖRVÉNYE! Az Egyesült Államok ötven milliós bérmunkássága közül, a legvérmesehb számítások mellett is csak alig egy milliót érint az uj törvény. Másszóval halott. Halva született. Mert embrióban tartották egy félszázadon keresztül úgy annyira, hogy társadalmi méreteiben nulla és hulla. Groteszkül néz ki egy olyan törvény, amely akkor jelentkezik amikor az inségmunkákon, száz órás havi munkaidő mellett hatvan dollárokat fizet az Állam. Groteszkül néz ki, amikor egy négy tagú család létminimumát, amely ötven százalékban alatta van az életstandardnak, az Egyesült Államok statisztikai hivatala 964 dollár évi összegben állapítja meg: holott a negyvennégy órás munkahét és huszonöt centes órabér, teljes évi munkalehetőségek mellett is csak 572 dollárt biztosítana az olyan családoknak, melyeket érint. Nem kell tehát senkinek sem meglepődni azon, hogy olyan kitárolt kapitalista lapok is éltetetik az uj törvényt és reformot, amelyek a tőkések zsoldjában, állandóan feszitsdmeget üvöltöttek a sztrájkoló munkásokra. A hozsánnát zengedező kórus, nem annak az iskolának a neveltje, melyben az osztályharcosokat képezik ki. Ez a törvény idejét múlta, jóval mielőtt a világra jött és mi legjobb esetben csak tiszteljük a halottakat, de nem imádjuk. Vannak azonban más szempontok, melyek bele kell kerüljenek bírálatunk körzetébe, ha már eddig eljutottunk. Mert amennyiben értéktelenek az ilyen minimum béreket és makszimum munkaidőt szabályozó törvények a munkásságra, ugyanannyira értéket jelentenek, a koncentrálódó nagytőkére. Először, mert a mezőgazdasági ipart és a rokoniparait, mint például a gyümölcs és vélemény kannázó iparokat kikapcsolja és sorsára hízza, a koncentrálódó nagytőkések és iparmágnások oldalára billenti a kisiparosok és kiskereskedők/ között a befejezés felé közeledő élet halál versenyben az eshetőségeket. Munkásmozgalmi szempontból bírálva, az október 24-én hatályra emelt munkatörvényt, teljes értéktelenségre kell leszállítanunk. Hol vannak már azok az idők, amikor a munkásság 25 centes órabéreket követelt? És mit jelenthet egy olyan kifejtett és állandóan fejlődő géptermlés korszakában a 44 órás munkahét, amely egy évtized óta, közel húsz millió munkanélkülit tart a lisztáján? Értéktelen azért is, mert a munkásság csak úgy . . . kapta ezt a törvényt. Egy későn felszerelt villámhárító ez is: márpedig a közmondás szerint — csalánba nem üt a menykő! Amióta történelmet ismerünk, az elnyomott osztálynak sohasem volt előnyös, amit-elnyomóitól kapott. Az jelentett részére előnyt és haladást, azt tekintette komoly eredménynek, amit harcban önerejére támaszkodva verekedett ki;' A rövidebb munkaidő, jobb bérek és viszonyok, melyedet harcban szerzett meg magának a munkásság, olyan értéket jelentettek részére, amelyeknek megtartásáért, örökösen készen állott a harcokra. És miután mondanivalóinknak végére értünk ebben az ügyben, az utolsó paragrafusnál álljunk meg egy pillanatra. Mert a törvény kifejezett paragrafusai mögött vannak azok a rejtett célok, amelyek a munkásságra nézve veszedelmesek. Megteremtése és életben tartása éppen az eleven osztályharcoknak gyakorlását véli felfüggeszetni — az osztályharcos forradalmi szervezkedés ellen készült. Viszont amig osztályok lesznek a társadalomban, addig osztályharcoktól sem mentesítheti magát. Amig bérmunka lesz, kizsákmányolás is lesz. Amig kizsákmányolás lesz, harc lesz a kizsákmányolás ellen. A kizsákmányoló osztálynak módjában és jogában van olyan törvények hozása, mely a kizsákmányolást szentesíti. Nekünk viszont nem csak jogunk, kötelességünk, de létérdekünk az ellene való küzdelem, és a kizsákmányolást szentesitő minden törvényeknek a felrúgása! Nekünk csak azok a törvények szentek, amelyeket, mi, mint szervezett munkások, a munka szervezetében hozunk. A többit betartjuk, ha muszáj!
