Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)
1938-03-12 / 998. szám
1938 március 12. BÉRMUNKÁS 3 oldal INNEN- ONNA N Összeszedte: ZÁRA JÁNOS Melyiket a kettő közül? — A CIO., az AFofL. hansonmása — Nem polgári demokrácia sem fasizmus — hanem Ipari Demokrácia, amit mi akarunk! — Az emberek gondolkozását a társadalmi helyzetük irányítja. Bármliyen “elve” legyen is valakinek, amikor annak gyakorlati keresztül viteléről van szó, az illető olyanformán fogja a gyakorlatban vihetőségét magyarázni, amint azt az ő társadalmi pozíciója megköveteli. Bármilyen jóhiszemű legyen is valaki “elvben” valamely ügy iránt, amikor az elméletet át kell ültetni a gyakorlatba, ha az az ő egyéni érdekeit sérti, ellenezni fogja még akkor is ha azok a többségnek javát szolgálnák, akikkel “egy elven” van. Ez a megállapítás különösen kidomborodik a munkásosztály felszabadulási harcában — az osztályharcban. A munkásosztály céltudatos szervezkedésére irányuló törekvés egyidejű a kapitalizmus kibontakozásával. Attól az időtől a mai napig rengeteg vita folyt le az fölött, hogy a munkásosztály mily eszközökkel harcoljon és a járható utakból melyiket kövesse, hogy a céljához a legkevesebb áldozattal és a lehető legrövidebb időn belül eljusson. Az évtizedes eszmecserék folyamán két fő vélemény kristályosodott ki. A gyengébb elméletek az utópisztikusak elhultak és a jelenben e két fő elmélet csatázik egymással a munkásosztálynak a meghódításáért. A két elmélet közül az egyik a “politikai” ut, a másik a ’’gazdasági” tér. Arról folyik a vita, hogy a munkásosztály kövesse- e a kapitalizmus által lerakott pilléreket — politikai pártokat építsen és azok segítségével próbálja a kapitalista rendszert megdönteni; a magán kapitalizmus helyett államkapitalizmust beállítani, vagy pedig teljesen mellőzze a kapitalisták által mutatott utat, uj mesgyére lépjen és ahelyett, hogy megbízottait a kapitalisták törvényhozó testületéibe küldje, hogy ott mérjék össze “erejüket” a kapitalisták megbizottaival, a munkásság vegye harcának irányítását a saját kezébe és a termelés, akizsákmányolás szinterén mérje össze erejét a kapitalizmussal ? A munkásosztály felszabadulási harcának a kényelmesebb módja a “politikai” harc. Ezen módszer szerint a tömegeknek nincs más tenni valójuk, mint évente egyszer, vagy kétszer leadni a szavazatukat a párt által kiállított jelöltre, az aztán majd “harcol helyettük”. Itt azonban figyelembe kell vennünk a bevezetésünkben tett megjegyzést, mely szerint “az emberek godolkozását a társadalmi helyzetük irányítja”. A pártok által felállított jelöltek rendszerint a kapitalizmusnak az egyetemeit végezték és akár szocialisták, kommunisták, demokraták vagy republikánusok, valamennyien a kapitalista ideológiával vannak telve, mert valamelyes intelektuális pályákra készültek. De tegyük fel, hogy a jelölt a “rank and file” sorból kerül ki. Megválasztása esetén már ki van közösítve a munkássorsból és ezzel egyidejűleg a gondolkodása is mevál- tozik. Ezen állítás igazolására számtalan példát szolgáltat a történelem. És a politikus, aki egyszer kiemelkedett a munkássorsból, oda vissza térni soha többé nem akar. Ha elveszíti támogatóit, vagy a párt kegyét inkább szervez egy másik pártot, de az útról, amelyre egyszer rálépett, le nem hajlandó térni. A munkásosztály felszabadulási hracának a másik útja a “direkt akció” útja — a közvetlen cselekvés. Annyit jelent ez, hogy a munkásosztály a saját ügyét nem bizza másokra, hanem önmaga intézi azt. Ez az elvi felfogás ered a forradalmi gazdasági szervezetektől. Ez olyanformán történik, hogy a munkásság az ipartelepeken szervezkedik és a hajok orvoslását nem az iparoktól távol eső törvényhozó testületektől várja, hanem a szervezet gyűlésein ők maguk állapítják meg az orvoslás módozatait és végrehajtását. A hosszú munkaidő, az lacsony munkabér, egészségtelen munkahely és sok más sérelem senkit sem érint közeleb- ről mint a munkásokat és senkinek sincs több oka azokon a bajokon változtatni, mint a munkásoknak A közbenjáró, aki nem érzi azokat a bajokat, csak annyit tud azokról, ameny- nyit mások mondanak, semmi esetre sem tud azok orvoslásáért úgy harcolni, mint akik abban élnek, mint a munkások. De nemcsak az azonnali követelések megszerzésére alkalmasabb a forradalmi gazdasági szervezet, hanem a munkásosztály végcéljának: az Ipari Demokráciának megteremtésére is. Mig a politikai akciósok a magán kapitalizmust — ha egyáltalán képesek lesznek megdönteni — az állam kapitalizmussal — vagy állam szocializmussal — akarják helyettesíteni és csak azon keresztül felépíteni az Ipari Demokráciát (?), addig a froradalmi Ipari Szervezet — az IWW oly szervezeti formát nyújt a munkásságnak, amellyel már a jelen társadalom keretein belül építi az uj társadalom szerkezetét. Ezen tervezet szerint nincs szükség átmeneti rendszerre, mert a kapitalizmus már kiépítette a termelés és szétosztás gépezetét, csak le kell azokat foglalni és a profit helyett szükségletre üzembe tartani. A pocsékolást, a káros üzemeket ki kell kapcsolni és hasznosakkal helyettesíteni, ami az Egy Nagy Szervezet hivatása lesz. Ez az ut a “direkt akció” — a közvetlen cselekvés — útja. * * *. Amkior a “Committee for Industrial Organization” (CIO) kibontakozott az Egyesült Államokban, az ipari szervezkedés hívei közül sokan lelkesedéssel kiáltottak fel, hogy “ime álmunk valóra vált”. Az IWW. akkor mindjárt melegében figyelmeztette a munkásságot, hogy örömük korai, mert a CIO nem ipari és annál kevésbbé forradalmi szervezet. Sajnos, az események minket igazolnak. Amint az évek múlnak, annál világosabb lesz, hogy a CIO. nem egyéb, mint képmása a régi reakciós idejét múlta szakszervezetnek, uj köpenyben. A CIO. megalakulása előtt az a veszély fenyegette a kapitalizmust, hogy elveszíti a legerősebb “védbástyáját” a szak- szervezeteket, mert a munkásság elégedetlenkedett, lázadt a béklyó ellen. Egy néhány szemfüles “munkásvezér” John L. Lewisal az élükön kihasználták a munkásság ezen elégedetlenségét és egy csapásra két legyet ütöttek. Uj czárt ültettek a munkásság nyakára és ee-v erősebb “védbástyát” építettek a kapitalizmusnak. Vagy nem igy van? Csak egy pillantást kell vetnünk a CIO. működésére és látni fogjuk, hogy az szakasztott képmása az AFofL.-nek. A CIO éppen úgy a “tőke és munka testvériségét” vallja, mint az AEofL. Éppen úgy nem tőre« dik a munkásság sérelmév- hajlandó a munkássággal mindent feláldoztatni a “szent szerződés” érdekében. A munkáltatókkal kötött szerződéseikben megfosztják a munkásságot az önrendelkezési jogoktól. A vezérek kötik a szerződéseket a munkásság megkérdezése nélkül. A munkatelepeken uralkodó rabszolga viszonyok, hajcsárkodás, alacsony munkabérek, hosszú munkaidő, egészségtelen környezet és sok más fontos sérelem tizedrendü kérdéssé válik a vezérek előtt, ha ezek mellőzésével a munkáltatók hajlandók megkötni a szerződést. És melyik munkáltató nem hajlandó erre ily előnyök folytán ? Lapunk hasábjain ismertettük a U.S. Steel Corp., a General Motors Corp. és más nagy vállalatok és a CIO. között létre jött szerződés hátrányosságát a munkásságra és most ezt a szégyen láncot egy újabb szemmel toldották meg. A közel múltban a General Electric Co.- val kötöttek ily szégyenletes szerződést, amely a vállalat hat telepén foglalkoztatott 30 ezer munkást érniti. A szrződés megkötésénél sem a munkaviszonyok, sem a bérek javításáról nem esett szó, de bele foglalták, hogy a munkásoknak nem szabad sztrájkolniuk a szerződés érvényben levő ideje alatt és a lejárat előtt 90 nappal be kell jelenteni a sérelmeket, vagy az uj szerződés kikötéseit, hogy a vállalat kellően elkészülhessen a sztrájk idejére, ha ilyesmi egyáltalán lehetséges lessz a munkásságnak ezután. És a CIO. még csak a kezdet kezdetén van. Mi lesz ha megerősödik ? * * * A “recession” okainak kutatása a szenátusban még mindig tart. Már vagy féléve vizsgálják, kihallgattak “kis” és “nagy” üzletembereket, “kis” és “nagy” vállalatok üzemvezetőit, elnököket, bankárokat, “munkásvezéreket’ stb. és még mindig nem találták meg, hogy tulajdonképpen mi is okozta a jelen pangást. A “New Dealis- ták” azt állítják, hogy a korlátlan profit zsarolás, a zsarolók viszont, hogy a profit harácso- lás korlátozása, a törekvő new dealisták, akik annyi sokat szednek el a fölös profitból adó fejében, hogy a profitolók nem látják érdemesnek befektetéseket eszközölni, mert kevés profitra van kilátás. Amikor egy- egy jólismert kizsákmányoló, vagy bankár kerül kihalgatás- ra és megcsipkedi a new deal- istákat, a kapitalisták szócsövei lelkendezve hozzák öles betűkkel, hogy látjátok “mit mondott” ez a százszázalékos? A minap Bemard Baruch egy Wall Streeti bankár volt kihal- gatáson aki mellesleg Roosevelt elnöknek “jóbarátja” és tanácsadója” volt az utóbbi öt évben és még hozzá “jó demokrata” is aki sok pénzt áldozott Roosevelt megválasztására, elmondta ugyanazt, amit előtte minden “aranyborjút imádó” társa elmondott a “recession” okairól. Elmondta, hogy a kormánynak fel kell hagyni a “soak the rich” programjával (a gazdagok megzsarolásával) a profitot nem kell megadóztatni, a- mely adókból befolyt összegekkel aztán a munkanélkülieket tartjk ki. A kormánynak nem szabad versenyezni a privát vállalatokkal, mint Villány fejlesztő telepek építése, a városi le- bujok újjáépítése és hasonló válalkozások, mert ártalmára van a privát üzletnek. A kormány ne szólljón bele a termelésbe, ne szabályozzák az árakat, a munkaidőt és munkabéreket, hanem bízzák mindezeket a privát üzlet emberekre és minden “fine and dandy” lesz. Abban igazuk van a reakciósoknak, hogy a kormány olyasmire vállalkozik, amit megoldani nem tud. Viszont a new dealistáknak is igazuk van abban, hogy a “business recession”^ nem ők idézték elő. Mert — hogy ne menjünk túl messzire vissza — 1929-ben nem szólt bele a kormány egészen 1933-ig és mégis pangás volt. Azóta beleszólt és mégis pangás van. Azt bizonyítja ez, hogy a bajok nem a felületen vannak, hanem sokkal mélyebben — a rendszer fundamentumába. A kapitlaista rendszerben van a hiba és hiába keresik a felületen, ott nem fogják megtalálni, annál kevésbbé orvosolni. Az ipari pangás mindig nagyobb mértékben és mindig gyakrabban fog jelentkezni és állandósulni és ennek csak egyetlen egy orvossága van; a jelen redszernek egy ujjal való kicserélése. Ez azonban lehet rosszabb a mainál, de lehet jobb is. Rosszabb lesz, ha Hitler és Mussolini rendszerre váltja fel a mait, ami könnyen megtörténhet, ha a munkásság továbbra is közönyösen viselkedik saját sorsa iránt. Ha pedig jobbat óhajt a munkásság, akkor szervezkedik, a forradalmi Ipari Egy Nagy Szervezetbe és megteremti az Ipari Demokráciát. Lapbizottsági gyűléseinket tartjuk péntek esténként, a Bérmunkás irodahelyiségében, 8622 Buckeye Rd.
