Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)

1938-01-22 / 991. szám

1938 január 22. BÉRMUNKÁS 3 oldal INNEN- ONNAN összeszedte: ZÁRA JÁNOS Mikor és hogyan lehet egyenlőség? — Pusztul­nak a méregkeverők is — Hitleri logika — Az amerikai ipar és üzlet be­lefáradt a nagy mozgásba és pihenőt vesz. Valamikor régen amikor az üzlet nem hozott ele­gendő profitot és leállították a termelést, azt mondták, hogy “crisis” (üzleti válság) van. Később uj nevet adtak a pan­gásnak; “depression” (pangás) lett belőle. Azonban ameriká- ban szeretik a változatosságot és amint az idők változnak úgy változnak vele az elnevezések is. Újabban már sem nem dep­ression, sem nem crisis, hanem “business recession” (üzleti pi­henő) lett. De bármilyen néven nevezik is az; eredmény egy és ugyan­az. A munkások milliói az uccá- ra kerülnek, megszűnik a kere­set és az ország lakosságának nagyszázaléka a legnagyobb nélkülözések elé kerül. A mun­kásság között tanyát üt a nyo­mor. Sokan az éhezést megun­va öngyilkosok lesznek, a türel­mesebbek éhen pusztulnak, a bátrabbak rabolni mennek, bár az utóbbiakat legtöbb esetben elfogják és “állami gondnok­ság” alá helyezik. A lavina feltartózhatalanul rohan a lejtőn. A munkások ez­rével és tízezrével kerülnek az uccára. Az acél, automobil élel­mezés, bánya, általános áru gyártási iparok ontják — nem a termelt árut — hanem a mun­kásokat a nyomorba. Amikor mindezeket naponta olvassuk, részesei vagyunk ezen kálvári­ának, ugyan akkor a szenátusi bizottság nyilvánosságra hozta az ipar fejedelmek évi bevétele­iről készített kimutatást. E két tény egymás mellé állítva, még a vaknak is meg kell látni, hogy itt valami nincs rendjén. Az el­múlt év novemberében a kor­mány által megejtett “munka- nélküli cenzus” szerint 11 mil­lión felül volt a munkanélküli­ek száma. Azóta néhány millió­val emelkedett e szám. A mun­káltatók panaszkodnak, hogy nincs rendelés, képtelenek a munkásokat foglalkoztatni, de ugyanakkor az iparfejedelmek fél milliós évi fizetéseket húz­nak. A nagy korporációk között el­ső helyen áll a General Motors Croporation, amely a legmaga­sabb összegeket fizeti ki és a legnagyobb számmal vannak a lajstromon a magas fizetések. A.P. Sloan, aki az elmúlt évig elnöke volt a G.M.C.-nak 1936- ban 561,311 dollár évi fizetést húzott. W.S. Knudsen, aki je­lenleg elnöke, 459,878 dollárt; L. P. Fisher, szintén a G.M.C.- nál 307,773; C.F. Kettering G. M. C. 304,400; A.J. Fisher G.M. C. 303,423; E. J. Fisher G.M.C. 303.423; W. A. Fisher G.M.C. 303.423. Ezen hét vezető embe­re a General Motors Corpora- tionnak 2 és fél millió dollárt húzott fizetés címén 1936-ban. Ugyan ebben az időben volt folyamatban az a hatalmas autó ipari sztrájk, amelynek láttára hidegborzongás futott végig a munkáltatók hátán. Mennyire lamentáltak, hogy az ipar nem bir el újabb béremeléseket. Ugyanazok az egyének, akik fél milliós évi fizetéseket húznak, körömszakadtáig ellenszegül­nek, amikor a munkások né­hány rongyos cent béremelést követelnek. Nyilván való, hogy itt az “egyenlőség” mérlege ha­mis szerkezettel van ellátva. A General Motors Corpora­tion munkásai és vezérei fizeté­sei közötti szakadék azonban nem áthidalhatatlan. Meg van rá a mód, hogy a General Mo­tors minden “alkalmazottja” egyforma fizetést kapjon. Pl. ha az automobil és a többi ipa­rok munkásai is szervezkednek a forradalmi Egy Nagy Szerve­zetbe és lefoglalják a termelés és szétosztás eszközeit, meg­szüntetik a kiváltságokat és mindenki megkapja a munkája teljes gyümölcsét. A General Motors telepein foglalkoztatott összes munkások közös hozzá­járulására van szükség, hogy az automobilok elkészüljenek, tehát csak természetes, hogy mindenkinek egyformán kell részesedni a termelt javak jö­vedelméből. Ez lesz az egyen­lőség. * * * Nem tudni, hogy az amerikai nép okosodik-e. vagy vissza fej­lődik, de tény az, hogy 1937 év­ben 221 újság szűnt meg az Egyesült Államokban. Az N. W. Ayer & Son’s nyilvántartá­si cég kimutatása szerint 1937- ben 2,084 angol nyelvű napi új­ság jelent meg az országban, ami 23-al kevesebb mint 1936- ban. 10,629 hetilap, ami 176 e- sést mutat s 359 hetenként két­szer megjelenő lap, 18-al keve­sebb, mint az előző évben. Az idegen nyelvű lapok száma há­rommal emelkedett az elmúlt évben. A napi sajtó átlaga az évben 41,400,000 volt. Ha tekintetbe vesszük, hogy am ég megjelenő 13,072 újság mennyi mérget, mennyi káros szellemi táplálékot nyújt olva­sóinak, egy cseppet sem sajnál­kozunk azon, hogy 221 meg­szűnt. örvendetes volna, ha ami­lyen arányban fogy a szellemi mérget nyújtó lapok száma, oly százalékban emelkedne a mun­kás lapok olvasóinak száma. Erre a feltevésre azonban ke­vés ok van. Pedig, amig az arány meg nem változik, a mun­kásosztály ügyének győzelme kevés reménnyel kecsegtet. * * * Aki a szabadság fogalmával valamennyire tisztában van az kétségtelenül egyet ért velünk abban, hogy a német nép a tör­ténelem leggyalázatosabb nap­jait éli. A háború előtti “vassa­rok uralom” a jelenhez képest “menyország” volt, de azért, amikor Hitler ur a külföldi or­szágok képviselői előtt nyilat­kozik, úgy tünteti fel, mintha a német nép beérkezett volna az ígéret földjére. A németországban levő kül­földi diplomaták az elmúlt hé­ten jöttek össze, hogy kölcsö­nösen kicseréljék a szokásos újévi üdvözleteket és ez alka­lomra Hitler elmondta, hogy milyen ‘áldás” a német népre az ő uralma. Erélyesen hangsú­lyozta, hogy németország min­den országgal békében akar él­ni, mert az ő “elve a béke”. A Hitler “békéje” is olyan, mint amikor a rabló feltartóz­tat valakit és az áldozat látva a fegyvert, ‘önként” adja át a nála levő pénzt, vagy értéktár­gyat. AZ EFAIIA EGYSÉGFRONTOT SEM NEM IRIGYELlOK SEM NEM KÖVETELJÜK Páris, — Verdier bíboros, Pá- ris érseke Rómából visszatérve, üzenetet intézett egyházkerüle­tének híveihez, üzenetében be­számol azokról a kijelentések­ről, amelyeket különkihallga- tása alkalmával a pápa tett el­őtte. A pápa ez alkalommal többi között a következőket mondotta: — Az együttműködést akar- jáktok-e? Mi, keresztények, könnyíteni akarunk azokon és meg akarjuk vigasztalni azo­kat, akik szenvednek, segíteni akarunk a munkásnak, hogy hozzájusson minden jogához, elő akarjuk készíteni az igaz­ságban és könyörületben min­den ember kibékülését. Ha fe­lénk nyújtott kezetek azt jelen­ti, hogy jobban meg akarjátok ismerni katolikus testvéreite­ket azért, hogy jobban tiszte­letben tartsátok az ő meggyő­ződésüket, érzelmieket és mun­kájukat, akkor az egyház nem utasítja vissza a fejvilágositó munka elvégzését és hamaro­san tapasztalhatjátok majd azt hogy nagy mértékben elő tud­ja mozdítani minden ember bol­dogságát. Verdier bibqros üzenete ezu­tán igy folytatódik: — Mély megindulással hall­gattuk, amikor a Szentatya de­cember 15-i beszédében — viszhangul a kommuniz­musról és az istentagadás­ról szóló “Divine Redemp- toris” enciklika nagyszerű ajánlásaira — nyivánosan kifejtette e nagy gondolatot. A pápa ezt mondot­ta ez alkalommal: “Mi is, mint Te, ó, isteni szamaritánus, ke­zet akarunk nyújtani minda­zoknak, akik szenvednek vagy nyomorognak és bízunk benne hogy könnyitünk rajtuk vagy legalább is megerősítjük és vi­gasztaljuk őket. Mi is meg a- karjuk őket segíteni, föltéve, hogy nem kívánják tőlünk azt, hogy a legkisebb darabkáját is föláldozzuk annak a szent igaz­ságnak, amely alapja és gyöke­re minden igaz könyörületnek és minden igaz üdvnek.” * Páris — A kommunista párt köreiből közlik, hogy Thorez a kommunista párt főtitkára, lo­jálisán, minden kétértelműség és minden elhallgatás nélkül kezet nyújtott a katolikusok­nak. A kommunista párt három nap múlva tartandó orszá­gos nagy gyűlésén alkal­ma lesz arra, hogy kifejtse hogyan lehet és kell elkép­zelni az együttműködést a katolikusokkal. Rendkívül örvendünk annak — mondják —, hogy a pápa vála­szolt ajánlatunkra. Verdier bí­boros üzenete, amely közli a pá­pa által bíborosoknak adott ta­nácsokat, nagy örömmel tölt el minket. Meg kell j egyénünk hogy Páris érsekénél mindig töl­tetlen megértést találunk az együttműködés tekinte­tében. nevezetesen a szegények támo­gatásának és az emberi nyomo­rúság enyhítésének munkájá­ban. A kommunista párt vezetői megjegyzik, hogy nincs szó ar­ról, hogy a párt bármelyik tag­ja is lemondjon a párt tanairól és elméleteiről. A kommunisták továbbra is laikusok ma­radnak, de minden eret­nekség nélkül és arra törekszenek, hogy a szociális kérdésekben a mások hitét tiszteletbentartó közös el­járást biztosítsanak. Hozzáte­szik továbbá, hogy remélik, ez az együttműködés előmozdítja a béke megvédését. * Páris — A Francia Szocial­ista Párt (SFIO) és a Kom­munisták Franciaországi párt­jai között az egységesítő tár­gyalások december végén meg­szakadtak jelentősebb eredmé­nyek nélkül. A tárgyallások fél­beszakítására az adott okot, hogy az “Le Humanite” kom­munista lapban, Georges Di- mirtov aláírásával — ki a III-ik Kommunista Internacionáíénak titkára — egy támadó cikk je­lent meg a szocialista mozgo- lom ellen. Dimitrov azzal vádol­ja a Francia szocialistákat, hogy a fasizmust támogatják. A Francia szocialisták sérel­mesnek tekintik ezt a támadást és igazságtalannak is. Arra az álláspontra helyezkedtek, hogy ha ők a fasizmus támogatásá­ban bűnösök — Dimitrov sze­rint — akkor a Francia kom­munisták is azok, mert hosszú idő óta egységes akciókat foly­tattak már jóval az egyesitő tárgyallások előtt és alatta is. A Francia munkásság megmoz­dulásaiban közösen és nem egy­más ellen működtek. Ha tehát Dimitrov jobban ismeri a fran­cia viszonyokat és eseményeket azoknál, akik abban cselekvő szerepet töltenek be, semmi ér­telmét nem látják a szocialisták a további tárgyallások folyta­tásának. Ezzel indokolta meg a SFIO végrehajtó tanácsa, a tár­gyallások részükről való felfüg­gesztését. Dimitrov azzal vádolta a Francia szocialistákat a neve­zett cikkben, hogy a Il-ik In- ternacionálé égisze alatt mükö­(Folytatás a 7-ik oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom