Bérmunkás, 1938. január-június (26. évfolyam, 988-1012. szám)
1938-06-18 / 1011. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1938 junius 18. Költők a Ma sodrában Verseskönyv — mintha valahogyan nem is Magyarországon született volna, hanem valahol elszakított magyarok között. Ahol valamivel kevesebb az, ami szétválaszt, ahol több az álmodás múltról, jövendőről. Ámbár, ha nem a mai élet feszülne az izzó sorokban, azt hinnénk, hogy történelmünk egyik legszebb korszakából csendülnek fel ezek a hangok, a reformkorszakból, amikor a magyarság gondolata egy volt a nyugateurópaiasság és a szabadság gondolatával. Ma is igy van ez, bár sokan tagadják és még többen meghamisítanák. Azáry Emil “Kiállítások a mélyvizek partján” címmel, a szerző kiadásában megjelent versei élő bizonyságtétel amellett, hogy a magyarság sorsának nehéz fordulatain léte legnagyobb értékének és jövendője legigazibb feltételének a szabadságot tartotta s nem idegen eszmék szolgai követését. A szerző heves nemzeti érzése igy válik egyetemes értékké, ószerüségeiben a magyarság leiknek mai válságai szólalnak meg s mint aki őszinte hive e nép újjászületésének, egyenesen és keményen őszinte hibáival szemben is. Ezer éve .... Megyünk, ahogy mások löknek, S visszahullunk alvó ködnek. Boldog, aki mindig álmos; Más a révész, más a vámos Portáinkon, házunk táján. Mi aluszunk álmunk alján . . . Álmunk gazdag, álmunk édes, Csak a vége —• smdndig véres. Bizalom és kétség hullámai között vergődik ez a lélek s hol hajrát kiált a feltámadásnak, hol a csapongó láng döbbenten hull le a valóságba, két álom között. Szól a “meddő magyar mezőkről”: Kivetve Nyugat peremére Kelet kapujában keshedünk Fölbe gyökerzett, csomós lábbal S kesernyés, kemény a kenyerünk. A hét sovány esztendők sora Hétszer-hetvenszer ránknehezül, Nincs itt vidám tor, nincs lakoma Állunk társtalanul, egyedül. Mindent másért s idegen szóra . . Magyar sors korbácsos, mostoha, Idegen-védés, cudár átok; Magunkért-munka soha-soha. Meddő magyar mezők magánya Mindent megfekszik, életölő, Kalásztalan bus tenyéren Szülhetett-e szebb magyar jövő . . Költő írásai ezek, élő hit árad belőlük s amikor istenes verseiben a lét tépő kérdéseit veti föl hogy fájdalmakkal teljes világának szétrombolására hivja föl alkotóját, mégis újra visszatér az emberi eszményekhez, hallelujásan: Áldassék, ki által megújul a világ ... Áldassék, ki agyát másokért gyújtja Áldassék vívódó verejtékes élet, Áldassék, ki bajban zokogni tud véled Áldassék a nagyság, szeretet, igazság S vesszenek, kik mások sírjait megássák . . Régi és mégis uj hangok, amelyekkel öröm a találkozás. sz. s. SIKERÜLT PICNIC. Az IWW. clevelandi magyar tagjainak junius 5-én tartott első piknikje, jól sikerült. Aránylag kellemes időt kaptunk és igy szép számú közönség jelent meg a kiránduláson. A konyhai teendőket, Takács Horváthné, Kacibánné, Wiener- né és Farkasné látták el és fáradságos munkájukat a közönség azzal honorálta, hogy az ízletes, szabadtüz mellett készített sok jó ételeket és fánkot mind elfogyasztották. A Bérmunkás javára kisorsolt midget rádió szerencsés nyertese Rose Kontz munkás- társnő lett. A csoport nevében, köszönetét mondunk mindazoknak, akik hozzájárultak munkájukkal a sikerhez, melynek anyagi eredményei elé bátran nézünk. Tudósitó. HELYREIGAZÍTÁS Múlt heti cikkünkből tévedés folytán, Pecsők Sándor munkás- társ neve kimaradt. Mint a “Sár és Vér” egyik tehetséges és odaadó szereplőjétől az akaratunkon kívüli hibáért elnézést kérünk. 50 éves határkőnél Jubilált a Rákóczi Egylet. Május 29-én, Bridgeporti Székházában, színes keretek között ünnepelte meg a Rákóczi Segélyző Egylet, fennállásának ötvenedik évfordulóját. Az Amerikai Magyar ugaron ily hosszú küzdelmekkel teli múlt után, bátran tekinthet vissza az Egyesület össztagsá- ga alapitóira és büszkén töltheti el valamennyiüket az a tudat hogy a betegsegélyzés terén helyüket megállva, nem csak eleget tettek kötelezettségüknek, de mint intézményt, első helyre emelték Magyar Amerikában. A Rákócziak alapitói közül, egynek sem adatott meg a lehetőség arra, hogy e jelentős határkő elérésénél, eleven szemlélője lehessen, a megnövekedett és közel 18 ezer tagot számlálók ünnepségének. A Rákóczi Egyesület tagsága, keresztmetszete, az Amerikai Magyaroknak. Találunk közöttük, hazafiakat, konzervati- veket, haladó szellemüeket és radikálisokat, akik a kölcsönös segélyzés tekintetében, egymást megértve munkálkodnak. Tanujelét adták számtalanszor, hogy érdemleges munkásügyekkel vele éreznek. Számos fiók osztálynál, munkásügyek és célok érdekében tanúsított állásfoglalásuk dicséretükre válik. A félszázados forduló alkalmából, kézszoritásunkat küldjük az Egyesület munkástagsá- gának. Gratulálunk. PERLEKEDŐK Hajdanában, amikor még igy beszélt a magyar ember: Ha per, úgymond, hadd legyen per! Arany Vajúdik a világ, s azt hinnők hogy az embereknek nincs is idejük vagy idegzetük arra, hogy a maguk ügyes-bajos dolgaikkal törődjenek. Azonban nézzünk be rövid félórácskára a járásbíróság valamelyik tárgyalótermébe. Az előszobában már minden szék foglalt, a hangulat olyan, mint a fogorvosnál. Itt is fáj mindenkinek valami. A tárgyalóterem ajtaján hosszú lista rajta pontosan húsz vádlottnak a tárgyalási ideje, percekre beosztva. Tiz óra. A tárgyalóterem ajtaja felpattan s rajta négy nő robban ki egyszerre. — Minek bocsátott meg neki ! — támadtak együttesen hárman a negyedikre. Az szegény, irult-pirult, nagyon szé- gyelhette a megbocsátást. Kevés férfit látni itt, inkább csak nőt, de ezek aztán harciasak. — Következik Szabó Bálint ügye — hallatszik. — Szabó Bálint a védencemet elmondotta mindenfélének — olvassa az ügyvéd és bizony felsorolja dúsan mindazt, amit a vádlott mondott. — Igy volt? — kérdi a bíró. — Igen — nyögi a mészáros- termetű Szabó Bálint. — Hát aztán miért mondta maga ezeket, amiket az ügyvéd ur felolvasott? — Tekintetes járásbíróság, nagyságos elnök ur! — kezdi fojtott sóhajjal Szabó Bálint a védekezését. Szinte látszik rajta, hogy már hetek óta készült erre a szakszerű szónoklatra. — Az úgy volt, hogy én etettem a rigókat . . . — Amik az én kertemben, az én fámon tanyáznak — vágott közbe egy kistermetű fekete asszony. A biró ur kinézett az ablakon át az uccára, s mintha azt mondta volna: az emberek lót- nak-futnak a falat kenyér után a világ tele van bajjal és ezeknek nincs más dolguk, mint veszekedni egy rigó füttye miatt. — A komám volt éppen nálunk látogatóban — folytatja Bálint bácsi —, oszt mondom holnap jó idő lesz, mert fütyül a rigóm. — Ebből lett a becsületsértés — jegyzi meg az ügyvéd. — Minden az övé — rikoltja a kis fekete asszony —, van egy kis vacak telke, arra is azt mondja, hogy birtoka van, nekünk meg lucernásunk van a Balaton mellett. Miért volna az a rigó az övé, ami a mi fánkon fütyül? — Teccik látni, tisztára prezstizskérdés. Nagyságos bíró ur! — kezdi ismét a szónoklást Bálint bácsi, de a biró leinti. — Nézze, öregem, kérjen szépen bocsánatot és fejezzük be az ügyet. — Nem respektálok rá — kiáltja a kis fekete asszony. Erre az ügyvédje a fülébe súg valamit, mire feltárja a kezét és int, hogy elfogadja a megbocsátást. — Na, mondja szépen utánam, amit mondok — nógatja a biró az öreget. — Tekintetes Királyi Tör . . . — JqI van, jó, azt elhagyhatja — mosolyog a biró. A tanúnak beidézett szomszédasszonyok ijedten megille- tődve hallgatják a bocsánatkérést, utána törülgetik a szemüket, mint a temetésen. Az előszobában ők is nekitámadnak Bálint bácsinak: — Minek bocsátott meg neki. Bálint bácsi rögtön feltalálta magát, pödört egyet nagy bajuszán és kibökte: — Mert én egy illojális ember vagyok. — Könnyű neki, aki úgy szereti a rigókat az megbocsáthat — állapította meg az egyik tanú néni. * Péter és Pál (tudjuk) nyárban, összeférnek a naptárban. Aranj —Következik R. R. ügye — szólítja be a jegyző a soronlé- vőket. Harctéren szerzett betegségben szenved a következő vádlott. Elmondja, hogy a beteg gimnazista fia nem tud aludni a szoszédasszony két kutyájától. — Be vannak zárva a szobába — panaszolja —, a vékony baraklakás falán reggeltől estig kutyaüvöltést hallunk, megőrülünk ... — Maga kiirtással fenyegette a kutyákat is, meg a panaszost is, igaz? —Nem emlékszem rá kérem borzasztó ideges voltam. — Megbecstelenitett az egész ház előtt — sikolt közbe a följelentő. — Szereti maga a kutyákat? — kérdi a vádlottól a biró. — Igen szeretem. — Na látja, akkor miért csinál ilyeneket? — Úgy kértem, mint az édesanyámat, összetett kézzel könyörögtem neki, vigye el valahová a kutyákat, azt mondta inkább öngyilkos lesz, mintsem hogy tőlük megváljék. — Na kérjen szépen bocsánatot a panaszostól — szólítja föl a biró. Ebben az ügyben is megtörtént a bocsánatkérés, a pörlekedők távoztak. Egyik csoport balra tartott, a másik jobbra, mint akik sohasem ismerték egymást. Déli 12 óra és még legalább tiz ügy szereplői várnak sorukra. Egy eltévedt napsugár egyformán arcon csókolja valamennyi pereskedőt, akik élhetnének, mint a galambok, ehelyett — ki tudja miért?, vagy talán mindenki tudja — egymást eszik. — Rossz szomszédság örök átok — állapítja meg valaki az előszobában. ;— Úgy is van — mondják rá kórusban és farkasszemet néznek egymással a perlekedők. “Jövel, óh Március!”
